Márciusi hétvégék

 Amilyen csigalassan telt el a február, úgy repül el a március alattunk. Még csak most kezdődött, de már 2 hétvégén túl is vagyunk.

Milán szerencsésen megjárta a sítábort. Péntek este értek haza, és nagyon lelkes volt, és hulla fáradt. Azt mondta nagyon jól ment a síelés, gyorsan belejött, és nagyon élvezték. 

Aznap, mikor Milánt felraktuk a buszra, március első napján végre tavaszi napsütés köszöntött ránk, és mivel meg kellett járatnunk az autónkat, kora délután tettünk Ferivel egy kisebb kirándulást a Pilisben. Marcit hívtuk, hogy jöjjön velünk, de mivel előző nap meccse volt, és volt valami fájdalma, meg még az azelőtti héti bokasérülését sem heverte ki, inkább nem jött velünk. Máté meg tanult. Így kettesben vágtunk neki a hegyeknek. 

Piliscsévig mentünk, mert úgy gondoltam azon az útvonalon, amit találtam, még nem jártunk. Aztán mikor leparkoltunk a templom tövében, akkor olyan ismerős volt. Ilyen templom mellett egyszer már parkoltunk... De végül abban maradtunk, hogy erre még nem jártunk. ( és valóban nem, itthon megnéztem a feljegyzéseimet, meg a térképet, amin jelölöm, hogy merre jártunk már. ) 

Még szerencse, hogy nem jöttek velünk a gyerekek, mert már rögtön az út elején nem arra mentünk, amit én kiírtam, mert a Csévi-barlang nem esett útba. Nekünk mindegy volt, de MArci már biztos elkezdett volna sopánkodni, hogy "kész, eltévedtünk!!!!". 

Sokáig mentünk a piroson, eéhaladtunk a piliscsévi pincesor mellett, ami nekünk nagyon tetszett, és nagyon takarosnak, szépnek tűnt, bár még nem volt nagy élet. A  Csévi -barlang helyett a Leány - és Legény- barlangot néztük meg. Mind a kettő jókora méretű és az Ariadne-barlangrendszer része, ami az országban a harmadik leghosszabb barlangja. A járatai csak úgy nem látogathatóak, és állítólag fontos régészeti lelőhelyek, az internetes képek szerint szépséges cseppkőformációk is megcsodálhatók odalent. akinek van barlangász-engedélye, az vezetett túra keretén belül megtekintheti. 

Először a Legény-barlanghoz kaptattunk fel, szó szerint, mert bár az utunk nagy része simaliba volt, ide azért volt egy jókora meredek emelkedő, mire feljutottunk. 

Még nagyon kora tavasz volt, még nem zöldültek a fák. Gondoltuk, hogy milyen jó lenne a következő héten is menni valamerre, és figyelni, ahogy éled a természet, mint a kovid utáni időkben, az olyan szép volt, de ezen a hétvégén nem volt időnk kirándulgatni. 

A mostani hétvége pedig a foci jegyében telt. Hosszú idő óta most volt először olyan, hogy szombaton Marcinak volt meccse, vasárnap pedig Milánnak. 

Marcinak ez már a második meccse volt a tavaszi szezonban, már a múlt héten is elég tavaszias volt az idő, de  most még inkább egy egészen jó hangulatú, napsütéses délutánt tudtunk eltölteni a pálya szélén az apukákkal, anyukákkal. Persze a jókedvhez biztos az is hozzájárult, hogy Marciék győztek, és jól is játszottak, ilyenkor könnyen vidámkodunk ott a lelátón :-) Nemcsak a gyerekek, de már mi szülők is elég jól összeszoktunk, nagyjából ugyanazok járnak ki, és állják végig a gyerekek meccsét évek óta, mondhatni van egy stabil B-középünk :-) 

Másnap pedig Milánnak volt végre meccse. A december 30-i születésével ő kicsit szerencsétlenül járt, mert idejekorán kiöregedett az U akármiből, ennél az egyesületnél pedig nem volt nagyobb korosztály akkoriban. Máshová pedig nem akart menni, így türelmesen kivárta, hogy beleöregedjen az egyesület felnőtt csapatába, akik néhány 16-17-18 éves fiúból, és egyetemistákból állnak. És már nagyon lelkes volt. Én meg nagyon aggódtam, mint mindig), hogy majd milyen lesz, és mennyire lesznek "állatok" a nagyok. 

Sajnos ők vereséggel kezdtek, de nem volt igazságos vereség, és szó mi szó, az ellenfél elég barbár is volt. De ettől függyetlenül nem szegte kedvét. Ilyen a foci, van, amikor győzelem van, van, amikor vereség.