A piros cipő

A mai napot úgy fogom őrizni az emlékeimben, hogy amikor valóra vált egy vágyam. 

Alapvetően, szerintem, nekem eléggé földhözragadt vágyaim vannak. Nem vágyom igazán nagy dolgokra, megvalósíthatatlanokra, rohadtdrágákra, hanem csak olyan egyszerűbbekre, elmenni valahová, vagy új futócipő/kabát/táska/akármi, amik aztán előbb-utóbb valósággá is válnak, és akkor örülök, vagy örülünk. 

Egyetlen egy dolog van, ami nekem már az extrém kategóriába esett, az a piros cipő. Olyan igazi magassarkú, csajos. Nyilván sokaknak ez sem egy nagy extrémitás, de nekem, akinek a lábán hébehóban van csak magassarkú, az is inkább vastagabb kockasarkú, semmiképp nem tűsarkú, na nekem ez már erősen komfortzónán kívüli ruhadarab. 

Néhány évvel ezelőtt egy Radnóti-esten voltunk a barátnőmmel a zsinagógában. Mácsai Pál és Fullajtár Andrea olvasott fel/ adott elő részleteket Gyarmati Fanni naplójából, Radnóti írásaiból, mellé Lukács Miklós cimbalmozott. Nagyszerű előadás volt. De ami igazán magához tapasztotta a tekintetemet, az Fullajtár Andrea tűzpiros tűsarkúja volt. Az egyszerű fekete nadrággal és blúzzal az a piros cipő egyszerűen nem engedett. Annyira elegáns volt, annyira illett ahhoz a milliőhöz, húúú, még most is magam előtt látom. 

Akkor mondtam kifelé menet a barátnőmnek, hogy nekem kell egy ilyen cipő. Nem tudom, hová venném fel, lehet hogy sehova, de akkor úgy belémégett, hogy én birtokolni szeretnék egy ilyen cipőt, hogy azóta nem engedett el ez a tudat. 

Azóta már sokszor mondam, hogy nekem lesz egyszer ilyen cipőm, de úgy igazán sosem tettem érte. Nyilván bemehettem volna egy cipőboltba, és vehettem volna egyet, de valahogy úgy éreztem, hogy a piros cipő megérdemli a vágyakozást. A rákészülést, hogy aztán méltóképpen tudjam beépíteni a ruhatáramba. Vagy a cipősszekrény mélyére. Azt majd az idő eldönti. :-)

Egyszer már nagyon közel jártam ahhoz, hogy beszerezzem. Amikor az Őrült nők ketrecét néztük a színházban, előtte úgy gondoltam, hogy erre az előadásra mondjuk pont jó lenne a piros tűsarkúban menni. De mivel nagyon január volt, jobban fáztam, mint amennyire vágyakoztam, így nem let belőle semmi, pedig hetekig terveztem fejben a színházas outfitemet a piros cipővel. 

Ilyen kerülővel érkeztünk meg az idei őszhöz, aminek a kiemelt eseménye lesz Máté jövő heti szalagavatója, és hogy miben kell oda menni, mennyire legyen elegáns, vagy inkább kényelmesen csinos, és miközben brainstormingoltunk több barátnőmmel is, egyre inkább előfurakodott megint a tudatomból a piros cipő. Olyannyira előfurakodott, hogy aztán már előtérbe is került. :-) És gondoltam, mikor máskor, ha most nem! Máté szalagavatója igazán egy különleges alkalom, ha többször nem is, de egyszer legalább lesz a lábamon! 

És a gondolatot végül tett követte, és ma reggel végre kézbe vettem a gyönyörűséges piros magassarkú cipőmet! Ó, de milyen csodálatosan szép! el se hiszitek... igazából olyan szép, hogy kár is lenne összepiszkítani az utca porával... 

Nem mondom, hogy magabiztosan tudok benne járni. Egyelőre :-D De majd gyakorlom még itthon a jövő hétig. De hát álomszép! Most ott fekszik a dobozban az ágyamon, és időnként bemegyek megnézni, és fülig ér a szám. Nem vagyok normális, tudom :-D De hát na... ebben a korban már lehetek nemnormális, nem? 

Már nagyon várom, hogy felvehessem, valószínű egészen másik ember lesz belőlem. Lehet, hogy már a keddi zeneakadémiás koncertre is ebben megyek...