Utózönge

 Így a maraton után, bevallom, én kicsit leülepedtem. Igaz, hogy futok, futogatok, és ami nagyon jó, hogy a maraton utáni szerdán már futócipőt húztam, és nem fájt semmim, nem volt szinte semmi bajom. Ez is meggyőzött arról, hogy milyen jó, hogy nem mentem a fejem után, mint először, hanem okosan inkább lassabb tempóban mentem végig. Nyilván így is elfáradtam, és nem is marad semmi tartalékom, de a testemnek jobb volt így. Hétfőn szabin voltam, és akkor azért kicsit nehezemre esett a mozgás, de nem annyira, mint tavaly, és inkább a bal lábam fájt, mint a jobb, nyilván nem jól terhelem magamat, ezért. Kedden már szinte jól voltam, szerdán meg már futottam. 

Na de ennek ellenére én nekehen találom ilyenkor újra a motivációt, bár vasárnap kifutottam Marci meccsére, aztán még Ferivel is futottam 2 kört itt az utcákban, és az igen jól esett, mégis nehezebben veszem rá magam, hogy elinduljak. 

Bezzeg Marci! 

Aki alig hogy lefutotta szombaton a maga tizesét, vasárnap délután már elkezdett félmaratonra készülni, és azóta is rendületlenül készül. Amikor nincs meccse, akkor futóedzést tart, és fut 6-8 km-t, mikor hogy. 

Ez a hét kicsit most megakasztotta, mert hétfőn 2 oltást kapott, mindkét vállába, mármint vállanként egyet, és ez eléggé kiütötte, és tegnap mondtam  neki, hogy inkább pihengessen mert ma meg Csepelen van meccse. De egészen elképesztő, hogy milyen elszánt. Egyelőre a tavaszi vivicittát tűzte ki célul. 

Milán is vérszemet kapott, mert az esemény után nagyon ujjongott, hogy ez milyen jó volt, ő márkor is fog most már futóversenyre járni, mert király volt. 

És mindez csak azért jutott eszembe, hogy leírom, mert valamikor mostanában, a héten? de lehet hogy a múlt hét volt az még... olvastam Góg Anikónak egy bejegyzését, egy tapasztalásáról, hogy a gyerekek, főként a nagyobb kamaszok mennyire nem mozognak, és hogy vajon mi lehet ennek az oka. Mi rontottunk el valamit, szülők? felnőttek? vagy az iskolában romlik el valami, vagy egyes pedagógusok ölik ki a gyerekekből a mozgás szeretetét? Mondanom sem kell ezer komment érkezett, hogy ki hogy... nem is olvastam el őket, csupán néhányat, annyi időm sajnos nincsen... de ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy talán mégis, ha bizonyos dolgokat valószínűleg nem, de a mozgás örömét és fontosságát csak sikerült a gyerekeinknek átadni, ami talán hosszú távon kifeizetődő lesz nekik. Talán felnőtt dolgozó korukban is bennük lesz az igény, hogy találjanak ha csak egy fél órát is a mozgásra, már jó. 

Szóval nekem a saját fiaimmal sosem volt gond, hogy sportoljanak. Egészen pici koruktól bicikliznek, sok évig biciklivel jártunk iskolába, zeneórákra, edzésekre. Jártunk úszni, majd ugye jött a foci. Nem mondom, hogy nem utáltam néha, amikor mindig nekem kellett mindengyiket odahordani, megvárni, hazamenni, míg kicsik voltak. De sokszor utáltam, és sokszor puffogtam is miatta, de aztán ahogy nőttek, úgy szoktak bele szépen az önállóan járásba, és azóta is járnak kitartóan. 

Máté semmi pénzért nem csökkentené a heti edzésadagját. Pedig olykor-olykor bevallom nyaggatom, hogy inkább a tanulásra kéne koncentrálni kicsit többet, de tudom, hogy ha nem járna, akkor sem tanulna többet, ez csak az én becsípődem. 

Milán sokszor az egész délutánját a ligetben tölti, és röplabdáznak a haverokkal. 

Marci csak úgy elmegy bicajozni szombat reggel. Volt, hogy mire én felébredtem ő már tett egy kört, körbenézett, hogy mi újság.  Most iskolaidőben kicsit megakadt a "pályás csopi", de nyáron szinte mindig a téren voltak a focipályán. 

Szóval a barátaik is mozognak, sportolnak, és ez jó! szóval nekem nem nagyon van rossz tapasztalatom. 

Most meg ez az új futóverseny hóbort:-) Meg hogy mindenki félmaratont akar futni :-) De hát ennél rosszabb hobbijuk ne legyen, én azt mondom. Együtt futni, vagy bármit együtt sportolni pedig különösen jó és motiváló nekünk is.