Kirándulás a Naszályon

Most, hogy az iskola, a zenekar,  a fociedzések és egyebek nem táblázzák be minden délutánunkat és a hétvégéink is szabadok, több idő jut kirándulásra, kimozdulásra is. Így, hogy a hétvégére nem hagyunk semmilyen tanulnivalót, és a bevásárlást is igyekszünk még valamelyik hétköznap elintézni, Feri ebédidejében, így az sem vesz el a kétnapos hétvégéből időt. Ezt mondjuk meg tudnám szokni, bármennyire is teli van már az itthon tanulással a hócipőnk. 

Így aztán bátran tervezünk az egyik napra kirándulást a közelbe. Figyelembe véve az időjárást, a múlt héten szombatra esett ez a nap. És mivel már 3 hónapja csak a boltig használjuk az autót, azt mondta feri, hogy már jó lenne egy kicsit jobban megjáratni. 

Ezért a budapesti kirándulólistámat sutba dobtam, és előkaptam a környező területeket. 

Elsőre Katalin-puszta ugrott be, ahová már régóta vágyom/unk, a Gyadai-tanösvény, meg ilyenek. De ahogy bogarásztam, ráakadtam egy annál tetszetősebb útvonalra, fel a Naszályra. Erre nagyon felcsillant a szemem, mert ebbn már volt némi kihívás, 460 méter szintemelkedés, nem csak olyan kis réten lődörgés. :-) 

Bár elsőre a hosszabb és megerőltetőbb útvonal jött szembe, Katalinpusztától indulva, fel a Naszály meredekebbik oldalán, oda-vissza 17 km, de ezt gyorsan elvetettem. A fiúk kiakadtak volna teljesen. 

Megelégedtem egy rövidebb kb. 8 km-es körtúrával, ami Kosdról indult, és oda is ért vissza. 

A Naszály az a hegy, ami ha megyünk Vácnál az M2-n, akkor jól látszik, hogy a hegy fele ki van vájva, ott egykoron mészkőbánya működött. A Naszály a Cserhát legnyugatibb és legmagasabb csúcsa, 652 méter. 

Kosdon, a falu szélén parkoltunk. Van kialakított parkoló, és piknikezőasztalok is, bár ezeket még nem lehetett használni. 

ezen a zöld jelzésen indultunk el fölfelé. 

A nagy köves út ugyan nem emelkedett még annyira, viszont nehézkes volt rajta a haladás. Kényelmes cipő mindenképpen ajánlott. 

Egy kereszteződésnél mi tartjuk tovább a zöld körtúra útvonalat, és innen  jön a túra nehezebbik része, mert viszonylag rövid távolságon belül kell leközdenünk a szintemelkedés java részét. Ezen a szakaszon találkozunk először megpihenő túristatársakkal. :-) 

A széles köves út észrevétlenül vált át keskeny meredekebb emelkedőre, de azért jól járható. Ez az útvonal a 3 lehetőség közül a legkönnyebbnek minősül, Vác felől egy állítólag brutál emelkedőn kellene felkaptatni, szóval ez teljesen jó. 

A hegytető felé közeledve már egyre többször lehet a kilátásban is gyönyörködni. 

Megfáradt túrázók

Innen már nincs messze a csúcs. Igazából szinte belebotlunk a csúcsún álló geodéziai mérőtoronyba, melynek a tetejére fel lehet menni, kilátóként ( is) üzemel. 

Egy nem túl bizalomgerjesztő vaslétrán kell felkapaszkodni a torony tetejére, de mivel épp előttünk egy nagyobb termetű család jött le, ez bátorságot adott, hogy talán minket is el fog bírni. 

Ez még a létramászás előtti lelkesedés :-)

Ez meg egy Marcifar fölfelé menet :-)

Sajnos a felhős, olykor  szötymörgős esős idő nem kedvezett a panorámának. Állítólag tiszta időben egészen Budapestig is el lehet látni. Most csak párás fehérséget láttunk arrafelé. Meg ez a fa is eléggé belenőtt már a kilátásba. 

Visegrád felé nézve a Dunakanyar és a Pilis. 

A Börzsöny

Fújt a szél, fent elég szűk volt a hely, úgyhogy mindenki a középen álló betontömbtől várta a biztonságot :-) 

Halványan a Visegrádi-vár is látszódott, de a fényképeken egyáltalán nem látszik belőle semmi. 

Ott a fák takarásában van elvileg a Szentendrei-sziget. 

A torony tövében a jól megérdemelt kakaóscsigával. 

Aztán innen elkezdtük szedni a lábunkat, mert nagy cseppekben elkezdett esni az eső. Nem paráztunk nagyon, látszott, hogy nagy zuhé nem lesz ebből, de ha kitartóan csepergett volna a nyakunkba, az azért nem esett volna olyan jól. Így nem kanyarodtunk el a Látó-hegy felé, ahonnan jól rá lehet látni Vácra, és a mészkőbányára, ellenben még egy bő 1 km-rel megdobta volna a távot, hanem a sárga kereszten elindultunk lefelé. 

Fáradtan érkeztünk vissza a parkolóba, és már csak a beígért mekis hambi tartotta a fiúkban a lelket. :-) 

Másnapra azért éreztük a hegymászás jótékony hatását az izmainkban. 

Mai nosztalgia

Marcinak ma a Kire ütött ez a gyerek? volt az olvasásleckéje. Ezt kellett megnéznünk, és elolvasnunk az olvasókönyvben.
Az egyik legjobb anyák napi műsoremlékem pont az, amikor Mátéék harmadikos korukban ezt adták elő. Máté volt a gyerek, és annyira frappánsan lett kiválogatva, hogy ki melyik mondatot mondja, mintha rájuk öntötték volna a szerepet. Lubickoltak benne a gyerekek.

Aztán azt mondta Marika néni, hogy a gyerekek küldhetnek neki fényképet a picibaba  korukról, úgyhogy leckeírás után régi képeket nézegettünk. Olyan volt, mintha igaz se lett volna... eszméletlen, milyen régen voltak már olyan picikék.
Főleg Máté lett olyan elkeserítően nagy.

A napokban kellett a szolfézs alapvizsgára elkészíteni a videókat. az egyiken népdalt kellett énekelnie, a másikon egy műdalt. Hát .... ezeket inkább nem osztom meg :-) De annyit mondhatok, hogy a mostani hangja köszönőviszonyban sincs a videóbeli kis cérnahangjával :-)

Vasárnapi bicikli- vissza a valóságba

Már a múltkor is lebegtettem a fiúknak, hogy elmehetnénk biciklivel a Rákos-patak torkolatához, mert ahogy néztem, javarészt kerékpárút vezet oda, csak kétszer kell a felüljáróra fel- meg letolni a bringákat 😜
Igazából önös érdek is volt a javaslatban, mert tervezem már egy ideje, hogy jó lenne kifutni a Margitszigetre, meg vissza, csak mostanában ugyebár le volt zárva a sziget, abban az idősávban legalábbis, amikor én futásképes vagyok, meg a vasúti felüljárós susnyás részt nem akartam elsőre egyedül megközelíteni, és ez jó felfedezőtúra volt.
Szóval így vágtunk neki vasárnap délután. Csak egy kisebb hiszti és vergődés előzte meg az indulást, igazán szóra sem érdemes. 😆
Az ujjam nem volt még tökéletes, de jobb volt, mint szombaton, bekötve meg szinte már tünetmentes is volt, leszámítva, hogy nem hajlik rendesen, de legalább nem fáj már.
A patak part 13. kerületi részén nagyon penge, nem olyan régi bicikliút van. Külön rekortános futósávval, ( na emiatt szeretnék mér arrafelé futni leginkább ) , külön járdával, és szépen karbantartott patakparti résszel. Nagyon jó kis hely.
A vasútra kicsit macerás volt följutni a fémrámpán, lefelé meg még macerásabb, de legalább épp elcsíptünk egy vonatot.

Aztán mikor már rátértünk a bicikliútra, akkor pikkpakk ott is voltunk a Duna Arénánál, ami mögött a Rákos-patak, a mi Rákos-patakunk belefolyik a nagy Dunába.

A torkolat

Aztán ahogy néztük a Dunát, gondoltunk egy merészet, hogy ha már eddig eljöttünk, akkor menjünk be a Margitszigetre! Ami végre hétvégén is nyitva volt már.
A hídon biciklizéstől mondjuk borsózik a hátam... de egy szigetre ugyebár nehéz lenne híd nélkül betekerni. :-)

Jajjjj, és olyan jó volt ott! Végre zöld, végre fák, végre igazi park és piknikhangulat.
Nem voltak amúgy szerintem annyira sokan. És akik voltak, azok is szépen tartották a távolságot.
A szökőkút még nem megy.
De azért elnyaltunk egy fagyit. A szezon első igazo fagyiját házon kívül!

A vadasparkot is megnéztük, egyelőre csak kívülről, mert még nem volt nyitva. És szerencsénk volt, mert pont kinyitotta a páva a tollait.

Arra jöttünk haza, amerről jöttünk. Bennem felmerült, hogy kimehetnénk a Margit-hídon is, és az Andrássyn haza, de az Andrássy onnan még messze van úgy, hogy a körúton csak biciklisáv van, meg hát a liget sem a legjobb hely a békés biciklizgetésre sajnos. :-(
De így legalább pikkpakk hazaértünk.
Kb. 14 km-t tekertünk, a Margitsziget valamiért nem oda észlelt minket a kütyü, ahol voltunk, de ez legyen  alegnagyobb bajunk :-)