A legizgalmasabb napon letekertünk Zamárdiba

 Milán már tavaly óta mondogatja, hogy menjünk majd el egyszer a zamárdi strandra. De odaautózni az annyira snassz, egy szimpla strandolás miatt, hogy az szót sem érdemel, úgyhogy azt találtuk ki, hogy amikor még nincs az a nagy meleg, akkor bérelünk biciklit, és letekerünk Zamárdiba. Ott lehet, hogy még a víz is melegebb, mint Füreden, ahol hát... nem volt épp langymeleg. :-) 

Aztán gondolatban kicsit finomítottunk a terven, mert közben rájöttünk, hogy Füred- Zamárdi az több mint 60 km, és nem tudtuk, hogy Marxi mennyire fogja bírni. Igaz, tavaly 2x30-t már mentünk együtt az északi parton, ami azért elég emelkedős, de egyben 60-t  még nem mentünk sosem. Úgyhogy az elsődleges cél az volt, hogy siófokig mindenképp elmegyünk, aztán ha ott nagypn hullák vagyunk, akkor ott megállunk, csak ennek az a hátulütője, hogy akkor strandolás után is kell még egy szép távot tekerni a kompig, és onnan haza, vagy vonattal kell hazajönni. 

Hétfőn este írt is a kölcsönző, hogy oké a kedd, lesznek bringák, mehetünk nyitásra. Tavaly is és most is a Csöpi Kerékpárkölcsönzőtől szereztük be a bicajokat, Füreden és Akarattyán  van telephelyük, bátran ajánlom őket, szuper bringáik vannak és korrekt áraik. 

Kedden nem sokkal 9 után már nyeregbe is pattantunk. Kellemetlenül erős oldalszéllel hasítottunk a bicikliúton Siófok felé. voltak védtelenebb szakaszok, ahol eléggé meg kellett küzdeni a kerékenmaradásért. 

Almádiban, 16 km-nél,  tartottunk egy röpke kis uzsonnapihenőt. Marci itt kipanaszkodta magát, hogy borzasztóan fáj a fara, nyomja az ülés. De ettől függetlenül lelkes volt, és  beletörődött, hogy tovább kell menni, bíztattuk, hogy majd megszokja, és nekünk is fáj ám. 

Fűzfőnél megálltunk kicsit bámészkodni. 

A Fűzfő-Kenes szakasz nagyon kellemesen járható árnyékos részen ment. 

Majd Kenesén, a kikötő mellett tartottuk a következő nagyobb evő-ivó szünetet. Itt az árnyékosban meg is pihentünk kicsit, mert ahogy sejthető volt, ahogy lefordultunk a Balaton mentén már nem kellett a széllel küzdeni, viszont jó meleg lett.

Eztán jött csak a táv nehezebbik része, merthogy Akarattyán szemmel láthatóan másfelé húzták meg a biciklisutat, legalábbis egy jobbra vezető nyíl, ami a sínnel párhuzamosan vitt volna le volt festve, volt viszont a sín túloldalán egy jel, ami viszont felvitt minket egy meredek hegyoldalon. Hát nem mondom, hogy nem küzdöttünk meg vele. 

Én nem vagyok egy nagy bringaszakértő, és a nagy váltogatások közepette le is esett a láncom. Amit visszaraktam ugyan, de sikerült könyékig összeolajoznom magam. Milán duzzogott, hogy átvertük és hazudtunk, mert azt mondtuk, hogy errefelé nem lesznek emelkedők... Tüntetőleg tolni kezdte fölfelé a biciklijét, de mivel az emelkedő sosem akart véget éri végül csak felült, leváltott, és feltekert.  Miközben Marci valami rakétát gyújthatott be, vagy nem tudom, de úgy tépett felfelé, mintha lefelé menne:-) Tényleg nem értem... 

Átsuhantunk Akarattyán, de Világosnál újabb kisebb emelkedővel találtuk magunkat szemben. Nem volt ez már olyan durva, mint a korábbi, de Milánnál ez végképp betette a kaput, és a világi magaspartra felérve egy fa alá hajította a biciklijét, hogy ő aztán innen tovább biztos, hogy nem jön. 

Szóval emiatt, de egyébként is, tartottunk itt egy Balatonnézős pihenőt. Eszméletlen szép innen véginézni a parton. Főleg az volt jó érzés, hogy mindezt a hatalmas távolságot két keréken tettük meg. Addig kb. 40 km-t mentünk. 

Ez már kicsit arrébb volt. Miután Milán kicsit összeszedte magát és végigmentünk a magasparton, többször is kedvem lett volna megállni, megcsodálni a Balatont, fotózni, szobrokat nézni, szuper park van kialakítva ott fenn, de nem akartam már Milánt kizökkenti megint az újonnan  felszívott lendületéből. Így csak magamban raktároztam el a csodát. 

A siófoki laposon Máté és Milán szárnyakat kapott, és szálloda és lakóépületek közötti hosszú-hosszú egyenes szakaszon téptek ezerrel. Már Világosnál is tudtuk, hogy nem fogunk megállni Siófokon, hanem elmegyünk most már Zamárdiig. Hiszen az már csak 10 km. :-) Az utolsó 10 km. Egyesével számoltuk. 

Zamárdiba érve már csak a vízre és az evésre tudtunk gondolni. Első utunk a lángosozóba vezetett. Aztán meg a vízbe. 

Jó nagy szél volt, a fürdés mondjuk jól esett, a víz is egész jó volt, de kijönni nem volt jó belőle. 

Ott, pont  szemben van Füred! 

Miután jól kifürödtünk magunkat újra felkerekedtünk, és elmentünk a komphoz. Ez nem volt olyan messze, néhány km csupán, mégis elég nehezen ültünk vissza a biciklikre. :-)

Éppen elcsíptünk egy kompon, úgyhogy pikkpakk, 8 perc alatt már Tihanyban voltunk. 

Tihanyból még egy bő 10 km-t kellett mennünk hazáig. Nem mondom, hogy őszinte volt a mosolyunk, de mentünk és haladtunk. A révtől egy egészen ismeretlen útvonalon haladtunk, és olyan nyugalmas, érintetlen volt ott minden. Ez volt az egyik kedvenc szakaszom. 

Füredre érve még pont elcsíptük a biciklikölcsönzős csókát, így gyorsan még leadtuk a bicajokat, hogy ne kelljen ezzel másnap reggel foglalkoznunk. 

Tök jót bicikliztünk, és Marci is úgy tekert, mint a huzat. Végül már jobban zavarta, hogy megpirult a karja, minthogy fáj a fara. Annyira cuki volt :-) És igazi hős! Összesen majdnem 80 km-t mentünk. Feri már azt tervezi, hogy jövőre akkor a másik felét is körbetekerjük. Az kb. 170-180 km lenne. Mondjuk akkor már akár az egészet is megkerülhetnénk, mert az is csak 220. :-) Na majd látjuk. 

Egyelőre ennek is nagyon örülünk, hogy ez szinte zökkenőmentesen sikerült. 

 

Somlói vár

Hétfőn meglehetősen hűvös napra ébredtünk, olyannyira, hogy még a  hosszú nadrágot és hosszú ujjú pólót is előkerestük a táskák mélyéről. 

Bár a fiúkat semmi nem tartja vissza, ha strandolásról van szó, azért annyira nem vagyunk elvetemültek, hogy huszonpár fokban a víz közelébe merészkedjünk, ellenben ez a hőmérséklet remek kirándulóidő :-) 

A Bakony felé a nagy esőzések miatt nem mertünk elindulni, pedig emlegettük is, hogy most biztos lenne víz a Gaja-patakban a Római-fürdőnél, mert tavaly nem volt, mikor ott jártunk, de a csúszós-sáros Bakonyhoz nincs felszerelésünk, úgyhogy inkább a Somló felé vettük az irányt. Feri jért már itt korábban, és ő tudta, hogy egész sokáig, hacsak nem teljesen végig jól járható betonút vezet, ami gondoltuk eső után sem lesz katasztrófa. 

A magányos tanúhegyet Isten itt felejtett kalapjának nevezik a helyiek, és valóban olyan, ahogy már messziről kimagasodik a talajszintről. 

A sárga jelzésen indultunk el fölfelé a szőlőföldek között vezető keskeny betonúton. 

A várat épp elkezdték felújítani, de nincs teljesen lezárva, egyelőre csak az egyik végén dolgoznak. a várfal simán megkerülhető, és hátulról jártuk körbe. Az elkerített részre nem mentünk, bár épp nem dolgozott senki, ebédidő volt. 

A vár egyik jellegezetessége ez a konyhakürtő. Szerintem furán néz ki, valahogy nekem nem passzol a várhoz. 

A Kisalföld végtelenje a várból. 

Ott az a rész van felállványozva. Az olvastam (már itthon), hogy nem csak állagmegóvás lesz, hanem némi rehabilitáció és pótlás is. Biztos szép lesz majd, ha elkészül. 

Elég sokat elidőztünk itt a várromokon és a sziklákon bámészkodva, olyan volt alattunk a vidék, mint egy terepasztal. Ha nem lett volna búrús, felhős az idő, biztos még jobb lett volna, így csak halványan tudtuk kivenni a távolban a sümegi várhegyet. 

Visszafelé rákanyaradtunk a tanösvény által jelzett útra a kilátó felé. Ez egy körtúra, és ahogy a térképen néztük még csak nem is jelentett releváns kitérőt kilométerben, mintha ugyanazon az úton végigcsorogtunk volna lefelé, amin jöttünk. 

Máténak ekkor gurult el a gyógyszere, és a fejébe vette, hogy ez az út nem vezet vissza az autóhoz, és tuti, hogy el fogunk tévedni, és minek kell még kerülőúton menni, mikor van rövid is... és így tovább... 

Innentől kezdve egész végig puffogott rángatózott. 

Pedig az eső utáni erdő igazán szép arcát mutatta, élénkzöldben pompázott, és olyan finom illata volt. 

A kilátóhoz egy kis lépcsős emelekedőn kellett felmenni. 

A 432 méter magas Somló tetején, egy nagy réttel körülvéve ,1938 óta áll a vörös bazaltos kilátótorony, a Szent István kilátó. Sajnos zárva volt, a kiírás szerint csak péntek-szombat-vasárnap van nyitva, vagy egyéb napokon  előzetes egyeztetéssel, és belépődíj is van.  Tiszta időben állítólag ennyi minden látható odafentről. 

Ha be nem is jutottunk, de körbejártuk, a fiúk a réten megpihentek, és körbenéztük a hatalmas keresztet is, amit az útról már láttunk. Innen láttuk a távolban a Badacsonyt és a Balaton-felvidéki tanúhegyek vonulatát. 

Lefelé jövet klassz szénabálákat találtunk. 

Látszik, hogy a Bakony felé esik az eső. Még jó, hogy nem arra indultunk. 

Szent Margit kápolna

Farkaséhesen értünk vissza az autóhoz, mert reggel " rutinos " túrázóként nem pakoltunk elemózsiát, egyrészt mert nem volt semmi mozdítható, aztán meg szinte menekülésszerűen hagytunk magunk mögött mindent, ami cicilizáció, és amikor eszükbe jutott, hogy hoppá... nincs nálunk semmi egy palack vizen kívül, akkor már késő volt. 

Így a legközelebbi településre, Devecserre hajtottunk, és ott  autentikus helyi körülmények között, egy igazi kocsma teraszán fogyasztottuk el a szomszédos elviteles pizzázó istenifinom pizzáit. A pizza tényleg remek volt, és életmentő, és a kocsmaudvar sem volt végül olyan gáz :-) Nagyobb volt az éhségünk, semmint hogy bármilyen zavaró körülmény megzavarhatott volna minket. 

Tettünk még egy kicsi sétát, hogy ha már itt vagyunk, akkor nézzünk rá a itteni Esterházy-kastélyra, melynek egyik oldalában könyvtár üzemel, a másik oldalában meg mintha idősotthon lenne. 

A kastély parkjában az információs táblán sok mindent olvastunk az iszapkatasztrófáról. pl. hogy a parkban másfél méter magasan állt a szennyező és mérgező iszap, teljes talacserét végeztek, és  végül önkéntesek és egyetemisták takarítottak meg. A fák törzseit kézzel sikálták és fertőtlenítették le. Elképesztő munka lehetett... és elképesztő az a pótolhatatlan kár, amit a gátszakadás okozott. 

A wikipedián találtam ezt a képet a kastélyparkról a iszapkatasztrófa után. :-( 

forrás: wikipedia

Hazafelé pont ezek mellett az óriási zagytározók mellett vitt az utunk.... félelmetes volt még így is nézni őket, és belegondolni abból a hatalmas taározóból kiömlik a mérgező trutyi....