Furulyavizsga

Már-már murphyszerű, hogy ha valahová mennünk kell, nagyjából bárhová, de ha még normális ruhába fel is kell öltözni, pl. ünneplőbe, akkor tutibiztos, hogy akkor kezd el szakadni az eső, amikor épp úton vagyunk. Nem volt ez másképp most sem, csak már meg sem lepődöm rajta, mert már annyira a reggeli rutinom része, hogy megnézem a telefonomon, hogy hány órakor fog esni, így legalább rá tudok hangolódni, ki tudom magam mérgelődni.
Ma sem volt ez másképp, amikor Milánnal furulyavizsgára mentünk. Élt ugyan bennem egy halvány remény, hogy hátha megússzuk, és csak akkor kezd el esni, amikor már végzünk, és itthon vagyunk, de nem... már vizsga közben is dörgött és zuhogott.

Az is már murphyszerű, hogy a kijelölt időponttal nekünk mindig bajunk van. A tavaszi etűdvizsga napján is Villányban voltunk ugyebár, most meg az első időponton Milánék osztálykirándulni lesznek, így lett ez a pótidőpont a nyerő. Végül annyi tanulónak nem volt jó az eredeti dátum, hogy mindenki ma vizsgázott.

A vizsga amúgy pörgős volt. A kicsik kezdtek, a nagyok felé haladtunk, és igazán gyorsan lement az egész.
Milán ügyesen fújta a darabjait, csak kicsit többet színészkedett előtte-utána, mint kellett volna. De majdcsak kinövi.




Ősszel elvileg kaphatna oboát, kérdés, hogy mennyit nő a keze a nyáron.

A vizsga után meg jól ott ragadtunk az iskolában, mert annyira esett, ,dörgött és villámlott, hogy nem tudtunk elindulni. Vonalban folyt lefelé az eső az égből. Jó háromnegyed órát ácsorogtunk az eresz alatt, mire úgy ítéltük meg, hogy már nem fog minket elmosni az eső a buszmegállóig. így is elég nagy kihívás volt eljutni odaáig, mert olyan tengernyi pocsolyák állták az utunkat, meg olyan vízátfolyások, hogy huhhh...
De túléltük ép bőrrel.

Túl

Nagyon közeledik már a tanév vége, és nagyon várjuk is már mindannyian. Nehezek már a reggelek, a szokásosnál is nehezebbek. A délutánok zsúfoltak, és hogy folyton esik az eső, ha el kell jutnunk záros időn belül A-ból B-be, na az sem könnyíti meg a napjainkat. Tudom, hogy nem érdemes az időjáráson bosszankodni, mert úgyis olyan, amilyen, de úgy utálok már folyton elázni, meg pulóvert venni, az esőkabátról és a gumicsizmáról már nem is beszélve.

Na de túl vagyunk a tavaszi szezon utolsó Bozsik kupáján. Szombaton reggel 9-től Marci játszott az U7-ben, délután meg Máté.
Marci még letolt előtte 8-tól egy úszást, és hogy, hogy nem, egyedül volt a csoportjában, így kapott egy magánórát, és nagyon hasznos volt, mert mire az óra véget ért, addigra Marci végig tudta gyorsúszni egy levegővétellel a medencét. Irtó ügyes volt. És mindig csak az jár a fejemben, hogy olyan kis cukiiii, ahogy a kis kezecskéit rakosgatja :-) Pedig úgy utálja, ha lecukizzuk... de ha tényleg olyan cukiiii.
Aztán foci, ahol ügyesen játszott, csak 2 nagyon kezdővel rakta az edző egy csapatba, és így azért eléggé nehéz volt jól szerepelni... nem feltétlenül értek egyet az edző csapatbeosztási elveivel, de mivel ez volt idén az utolsó megmérettetés próbálom elengedni ezt a dolgot.

Máté viszont oklevelet kapott, mint csapatának a legjobbja. Sajnos azt a meccset, ahol állítólag brillírozott pont nem láttuk, mert elugrottunk függönyt venni. Nagyon klasszakat választottunk végül a fiúk szobájába.
Szombat délután a zeneiskola fúvószenekara adott térzenét a Bosnyák téren. Minden évben van ilyen rendezvény, de eddig még nem sikerült sosem kimenni, csak most. A fiúkat kevés ideig kötötte le, pedig indulózenéket játszottak, szóval szerintem tökjó volt. A fiúk elnyaltak közben egy fagyit, aztán a kicsik a szökőkút sugarai között rollerezgettek. Persze, hogy MArci volt az első, akit fenékbebillentett egy vízsugár, egyszer meg belesett a vízbe.... de kicsit sem zavarta.

De vasárnap kiautóztunk a Dunakeszi üzletsorra, mert azt gondoltuk, hogy az megrendelt, és egy hét múlvára ígért fürdőszobaszekrény két hét elteltével már biztos megérkezett, az interneten legalábbis nekünk az jött át, igaz, hívni nem hívtak... de nem, még mindig csak a központi raktárban figyel. Möbelixes amúgy, és a Möbelixnek még sosem sikerült az általuk szabott határidőt tartani.... mikor íróasztalt vettünk ott, akkor azt is 6 hétre ígérték, aztán lett belőle vagy 9. vagy ki tudja... lehet, még több is...
De legalább bementünk a Jyskbe is, ahol viszont gyorsan vettünk Máténak egy ruhásszekrényt. Csak félig volt adhoc jellegű vásárlás, mert korábban már feltérképeztük a lehetőségeket, most csak lecsaptunk egy hétvégi akcióra. És ha már ott voltunk, akkor hozzácsaptunk még egy könyves szekrényt is. Marci meg kinyafogott egy kutyás párnát magának. :-)

Úgyhogy Máté már pillanatokon belül elfoglalhatja a birodalmát. Aztán ha olyan kiállhatatlan, mint mostanában, akkor rázárom az ajtót kulccsal, a kulcsot meg a Dunába dobom... azért sokszor vicces is, de többször undok, mint vicces.

Aztán túl vagyok egy újabb tábormegbeszélésen, és ezzel egyenesben vagyunk táborilag, mind információval, mind a kifizetésekkel. Míg Máté a tihanyi zenekaros táborban lesz, addig Milán Balatonföldvárra megy az iskolai táborba. Klassz helynek tűnik a képek és az elmondások alapján, közel van a strand, és a házinéni mindenféle levendulás kézműveskedéseket is fg nekik tartani, biztos szuper lesz.

Aztán túl vagyok a legeslegelső, mondhatni nulladik elsős szülőin is. Semmi extra igazából, tanszerlista, aláírnivalók, diákigazolvány igénylés, stb...
Még mindig nagyon vegyes érzelmekkel vagyok ezzel az iskolakezdéssel kapcsolatban, holott persze tudom, hogy nem maradhat örökre óvodás Marci sem, mégis minden porcikám tiltakozik az iskolába menés ellen. Marci olyan kis szertelen kiscsikó, pont ez a kis huncutsága adja a lényét, a szeretnivalóságát, de ez a mai oktatásrendszer nemigen szereti az szertelen kiscsikókat... igazából senkinek sem kedvez, aki bármerre is kilóg a sorból... de lehet, hogy ezt most csak a kiábrándultság, és a belefáradtság mondatja velem...kicsit most így év végére besokalltam a közoktatástól. Mindegy. Remélem nyáron majd kiheverem.

Ami még előttünk van:
- Milán furulyavizsgája szerdán
- Marci ovis ballagása csütörtökön
- Mátéék osztálykirándulása
- Bl-döntős kerti parti a haverokkal
- vmi szolfézsos fellépés hétfőn
- Milánék osztálykirándulása
- meg még ami nem jut eszembe...
- az év végi dolgozatokról nem is beszélek.

Hegedűvizsga

Hétfőn volt Máté hegedűvizsgája. Az idéntől új tanszakvezető van a zenesuliban, és ő nem tanárok szerint osztja be a vizsgázókat, hanem évfolyamonként, azaz, egy nap lemegy az összes elsős, majd egy másik nap az összes másodikos, stb.. Korábban meg úgy volt, hogy a tanár összes diákja nullától 5-ig egy napon vizsgázott. Az nekem jobban tetszett, mert akkor volt lehetőségünk meghallgatni az előttünk járókat, és láttuk/hallottuk, hogy hová fog Máté, vagy hová kellene, vagy hová lehet majd eljutni pár év múlva. Meg úgy volt egy kis családias hangulata, mert megvártuk a másik zenélést, így meg kicsit futószalagos volt, mert előttünk kijöttek, mi bementünk, de amint a mi tanárunk 3-4 diákja "lezenélt" már jöttünk is el.

Máté most egy igazán hosszú, és nehéz darabot kapott, ( Indian Contertino) igazából amíg nem mentünk zongorás próbára két héte, addig azt hittem, hogy azok a darabrészletek, amiket húzott itthon, az több kisebb mű. Ott áll össze nekem, hogy nem, ez egy darab hosszú, csak van benne gyorsabb ritmusosabb, lassabb lágyabb rész, ebben a ritmusváltogatásban is rejlik egy kisit a nehézsége, meg állítólag, ezt Feribácsi mondta, hogy azért most már vannak benne trükkösebb húrváltások.

Na pont ezek miatt azért ráfért talán volna még némi gyakorlás Mátéra, de hát gyakorolni sosem lehet eleget, ugyebár...
Én nagyon aggódtam, bevallom, mert elég széles skálán mozgott az előadás minősége az elmúlt időben, a tökjó és a vállalhatatlan között szinte minden szintet képes Máté produkálni megerőltetés nélkül.

Végül egy egész korrekt hegedülést hozott össze Kálmán bácsi előtt. ( ő a főfőmufti a zenesuliban, de amúgy nagyon jó fej.) Volt néhány félrehúzás, de nem volt olyan vészes, meg korrigálta is, szóval örültünk, hogy jól sikerült.




Egy nagyon pici teremben zajlott most az egész, így nem nagyon volt helyezkedési lehetőség, így onnan videóztam, ahová sikerült leülnöm, mikor bementünk, ezért minden oldalról tanárkeretbe lett foglalva Máté. Balról Kálmán bácsi lóg be, jobbról pedig Máté tanára.

Hogy milyen minősítést kapott, azt nem tudjuk. Valahogy az mindig később derül ki.

De a hegedűt ettől függetlenül nem dobjuk a sarokba, hiszen van még óra, van még zenekari próba, és nyáron van még zenekaros tábor Tihanyban, ami nagyon izgalmasan hangzik, egyrészt mert ilyenen még nem voltunk, szóval merő újdonság. Másrészt két próba között nyilván strandolás van, ami alap, de ami igazán különleges, az az, hogy minden délután 5-től vagy fél 6-tól, most nincsnek előttem a jegyzeteim, szóval minden délután térzenét adnak Tihanyban. Az utolsó nap, aug. 3-án,  a Rege cukrászda előtt, az biztos, hogy egyéb napokon is ott játszanak-e az nem volt nekem teljesen világos, lehet, hogy akkor Tihany más pontjain.
Szóval ha épp Tihanyban, vagy a környékén jártok júl. 28-és aug. 3 között, és elcsípitek esetleg a zenélő ifjúságot, akkor a fenti szőke, az a mi fiunk. :-)
Előtte héten a szimfónikus zenekarosok táboroznak ugyanott, utánuk pedig a fúvós együttesek jönnek, és ők is hasonlóan térzenéznek majd. Érdemes meghallgatni őket, mert nagyon lelkesek, ügyesek, és sok-sok munkájuk van benne egy -egy ilyen fellépésben. 

Első MarciBozsik

Vasárnap délután jött el annak az ideje, hogy Marci is debütált a Bozsik kupán. Igazából már 2 hete is ment volna, de akkor a nagy eső miatt lemondták az U7-t. Most viszont szép napsütéses idő volt, jól is esett már az egész hetes esőzés után. Mondjuk vicces, hogy szerdán visszavettem a vastagabbik szövetkabátomat, vasárnap meg szinte nyári meleg volt a pálya szélén.
Marci már nagyon izgatott volt. Számolta, hogy hányat kell még aludni, hogy legyen a Bozsik. Olyan kis cukorborsó amikor is kis lelkes. :-)
Mivel nagy nap volt ez Marci életében, így egész családostól keltünk útra, és támasztottuk a hálót, míg Marci játszott. Nemigen szokott erre mostanában példa lenni, én már kicsit belefásultam a Bozsik kupákba, kevésbé tud lázba hozni, és sokkal jobban bosszantanak a mellettem kiabáló apukák, meg a szétdobált szemét, mint amennyire élvezni tudom a mérkőzést.  De ez a 6-7 éves korosztály annyira aranyos, ahogy hajtanak, ahogy lelkesednek, az annyira ösztönből jön. Kifulladásig kergetik a labdát, csúsznak be, de volt egy kisfiú pl. aki gondolt egyet és leült a pálya közepén, és tépkedte a füvet, mert elfáradt. Nagyon vicces volt :-)
Szóval jól éreztük magunkat nagyon. Rengeteg csapat volt, de nem játszott mindenki mindenkivel, hanem 4x10 perces meccseket nyomtak. És azok sem sima focimeccsek, hanem valami kétkapus játék, mármint, hogy egy csapatnak 2 kapuba lehet lőni, vagy volt, hogy egy kapu volt, meg egy bójapár, és az egyikbe lőni lehetett, a másikon meg csak átvezetni... szóval kicsit megkavarták, nem is vagyok benne biztos, hogy a gyerekek maradéktalanul képben voltak, hogy mik a szabályok, de játszottak ügyesen.

Végül még oklevelet is kaptak a srácok.

Boróka piknik

Még pénteken sem volt teljesen biztos, hogy akkor mi legyen a hétfőre szervezett ovis Borókás piknikkel, mert az előrejelzések hétfőre is esőt mondtak.

De mivel a gyerekek a délelőttöt úgyis az állatkertben töltötték, így azt mondtuk, legyen, ott úgyis be tudnak menni az eső elől ide-oda, délután meg majd megoldjuk, ha esni fog. 

Aztán tök nagy szerencsénk volt, mert csak egy 5 percre kezdett el kicsit nagyobb szemekben esni, de amúgy teljesen jó piknikidő volt. 

2 körül lehetett menni a Ligetbe, akkor jöttek ki a gyerekek az állatkertből. Az óvónénik azt mondták, hogy nekik elég csalódás volt most az egész, mert egy csomó állatnak a helyét épp takarították vagy építették, állatok meg sehol. Ami oké, mert nyilván ilyen napok is kellenek, csak akkor lehetne erről hirdetmény, hogy " hétfőn takarítónap van", vagy ilyesmi, és akkor akár olcsóbban is be lehetne menni, mert az már milyen, hogy a méregdrága jeggyel csak fele annyi állatot lehet megnézni, mint egyéb napokon. De a gyerekek persze jól érezték magukat, sokat játszótereztek is, csak az oroszlánokat hiányolták. 

Óóóó, a piknik nagyon jó volt. Megint. Mindig. Mindenféle vicces játékokat játszottunk a gyerekekkel, ladbavezetés homlokkal, kötélhúzás, számháború, adjkirálykatonát, ilyesmik. Nagyon sokat nevettünk. Kár, hogy idő előtt el kellett jönnöm, mert a suliban szülői értekezleteket tartottak. 

És mivel ez anyák-apák napi családi piknik volt hivatalosan, így verset  mondtak az apukáknak is, és csodaszép kézzel rajzol kulcstartót is ajándékoztak nekünk. 💗

Ma meg összóvodás buszos kirándulás van Nőtincsre. Hát... nem épp kiránduló az idő, de mivel a buszt már hónapokkal ezelőtt meg kellett rendelni, és hetekkel ezelőtt ki kellett fizetni, és a pénzt buktuk volna, ha lemondjuk az utat. Így hát mennek az ovisok, gumicsizmával, meleg ruhával, esőkabáttal felszerelkezve. Ott azt mondták, hogy várják őket, és van fedett rész, ha nagy eső van. Reméljük, hogy megoldják. És bízunk abban, hogy nem fog egész nap esni! Ugye, nem!

Anyáknapjás

Az idei anyák napi szezon az első, amikor a hármójuk közül csak Milánék adtak olyan igazi, hagyományos anyák napi műsort. Kicsit fáj is a szívem emiatt. Nem azért, mert maga az a pár elmormogott versike, és dal hiányozna, nem, egyáltalán nem... hanem az hiányzik, hogy olyan jó ilyen alkalmakkor végignézni a gyerekeken. Mert ilyenkor olyan mások. Ilyenkor olyan szépek, ünneplőben, kicsit izgatottan, kicsit koncentrálva. És hát olyan sokat nőnek egy-egy év alatt.
Mátéék idén először nem készültek semmivel. Nem volt pedagógus, aki foglalkozott volna velük ilyen téren, ami szerintem elkeserítő. Hogy az oktatási rendszer e a hibás, amibe már nem fér bele egy fél órás köszöntés, vagy a pedagógusok nem érzik ezt annyira feladatuknak, vagy mindkettő egyszerre, nem tudom... de azt tudom, hogy ott van egy osztálynyi tehetséges, és lelkes gyerek, akik éveken keresztül a hátukon vitték az iskolai előadásokat Angéla nénivel, és hagyják őket elkallódni, hagyják őket belesüppedni az érdektelenségbe.
Marciéknál már tavaly sem tartottunk hagyományos verselős anyák napját, az egyik anyuka halála miatt. Mivel a kisebb testvér idén lett kiscsoportos a Borókába, idén is maradtunk a családi piknikezés mellett, ami tavaly nagyon jól sikerült. Hogy mikor fog erre sor kerülni, hát az időjárásfüggő leginkább. Elvileg a jövő hétfőn lenne esedékes, de akkora még mindig /már megint esőt és rossz időt mondanak.
De ajándékkal készültek, amit szépen csomagolva csak vasárnap lehetett odaadni, és egy gyönyörűséges szövött kis erszény és papírvirágból, virágkosár volt benne. Meg egy kicsike vers, amit halkan a fülembe suttogott.

Szóval Milánéknál jártam tegnap délután. Máténak még volt előtte egy zongorás hegedűpróbája a vizsgárakészülés jegyében, így előtte még odavittem. Onnan már Feri szedte össze és vitte edzésre. Marcit meg én hoztam el az oviból, és együtt mentünk anyáknapjázni.
Milán mindig olyan kis cuki, amikor fellépése van, izgatott és lelkes, és kicsit túl is aggódja. Persze tökfölöslegesen, mert egyrészt nagyon ügyes, másrészt meg bármit csinál, vagy nem csinál, akkor is szeretem, ezt nem lehet neki elégszer mondani.
Amúgy meg nem könnyű vele fellépések terén, mert ha sok szöveget kap, az a baj, ha keveset, akkor az, és bár azt mondja, hogy nem szeret szerepelni, ha valaki "nagyobb" szerepet kap, mint ő, akkor az bántja a csőrét, és napokig képes duzzogni miatta. Most is volt egy köröm Orsi nénivel, mert egyszer pityeregve jött ki a suliból, hogy neki nem jutott a táncban szerep, csak valami hátul billegés, pedig hogy ő nem is volt rossz, és mégis.
 Ez nem sokkal az után volt, hogy voltunk az ortopédián, és a leendő csavarkivevés miatt amúgy is parában van folyton. Mondtam Orsinéninének, hogy találjunk már ki valamit, hogy Milán lelke elsimuljon, mert a műtét miatti szorongását is nehezen tudjuk oldani és kézben tartani, ha erre még rátesszük ezt a táncmizériát, én fogok megbolondulni. Végül lett neki partnere, bár nekem nézőként úgy tűnt, hogy azt a kevéske lányt minden fiú megforgatta az osztályból.:-)

Szóval édesek voltak ám nagyon.

A falon fel kellett ismerni az árnyékképekből a gyerekeket. :-) Elsőre tűnt csak bonyolultnak, második blikkre már rém egyszerű volt kiválasztani Milán kerek kis buksiját.