Heti kreatív

Avagy mérgelődéseim az sk ajándékok körül

Az utolsó pillanatban Milánék is úgy döntöttek múlt hét elején valamikor, hogy mégiscsak kihúzzák egymás neveit, és megajándékozzák egymást. Szó volt már róla levelezés szinten, hogy legyen-e ilyen jó pár héttel ezelőtt, és akkor voltak pro meg kontra hozzászólások is, és végül nem lett összegezve a szavazás, így én azt gondoltam, hogy nem lesz ajándékozás. Kicsit még örültem is, mert Orsi néni mindenképpen a saját készítésű ajándék mellett kampányolt, mi meg hát... nem vagyunk annyira kreatívak. Se ügyesek. Se kedvünk nincs hozzá. Se időnk.
Szóval mikor aztán jött a mail, hogy volt névhúzás, és hogy továbbra is sk ajándékban gondolkodjunk, akkor azért elég morcos lettem. Meg is említettem, hogy nem biztos, hogy ez annyira jó ötlet, mert el nem tudom képzelni, hogy egy 7 éves gyerek tud örülni egy kézzel barkácsolt akárminek, amivel dolgozunk egy csomót, meg beszerzem a hozzávalókat, és 2 óra múlva a sarokban végzi jobb esetben és nem a kukában. De nem nagyon akadtam követőkre. Ezek szerint mindenki tömve van ötletekkel, és a megvalósításhoz szükséges mindenfélével. Hát nekem bevallom púp volt a hátamon az egész, pláne, hogy egész múlt héten nem volt egyetlen szabad délutánunk sem, amikor leülhettünk volna Milánnal ötletelni.
Végül a pinteresten találtam azt az üvegszarvast, csokigolyóval megtöltve, amit végül meg is valósítottunk.
Végülis klassz lett, szerintem. Remélem, hogy majd a megajándékozott kisfiú is örülni fog neki, ha másnak nem, hát a benne lévő csokigolyóknak.

Ugye, milyen kis semmiségnek néz ki?
De akkor elmondom, hogy kb. 1000 ft-ot hagytam ott a papírboltban a mindenféle apróságokra, dekorfilc, szemek, orr, szarvacskák, és ragasztó. Végül a ragasztó tök fölösleges kiadás volt, mert azon kívül, hogy jól összemaszáltuk vele a filcet, nem értünk el semmit, az üvegre nem ragadt rá a cucc, pedig a cimkéjén az van, hogy mindent mindenhová bivalyerősen.
Üvegünk szerencsére volt itthon, és nem kellett csak ezért venni egy üveg meggybefőttet. :-) Bár az, amit először gondoltam nem volt jó, mert nem érte körbe a filc. Szóval volt egy köröm a pincébe. Ez a része anyagilag felbecsülhetetlen.
A mindentragasztó ragasztó a szemeket és az orrot sem akarta felragsztani. Így felkutattam a fiók mélyén lapuló ősrégi technokolt, és ez hellyel-közzel bevált. Az orrot ma reggel megint újra kellett ragasztani, és remélem, kibírta délelőtt 10-ig, amikor is átadásra került a cucc. :-)
A kupakba a lyukakat Feri fúrta. Az ő ideje is felbecsülhetetlen.

Az üveg kész lett végül, de nem volt mit beletenni. Két boltban ( Spar, Lidl) sem találtam olyan jellegű csokigolyót, amit kigondoltam. Vasárnap este hiába tekertünk ki fél 7-kor a kerületi vásárba, ott már minden bódé zárva volt, kivéve a pálinkázó. Tényleg. Advent utolsó vasárnapján, épp amikor az esti misének is vége volt a templomban, a fabódékban már nem volt senki. Még ilyet!

Hétfőn szerencsére szembe jött velem egy olyan hagyományos vásári édességárus, akinél minden volt, szaloncukor, gumicukor, ezer féle, és volt neki csokigolyója is, így gyorsan le is csaptam rá, és egy fél vagyonért megtöltöttem az üveget.

Szóval... csak hogy eloszlassam a tévhiteket. A saját készítésű ajándék egyáltalán nem olcsóbb, nem könnyebb, nem elérhetőbb, mint a vásárolt. Kb. 3000 ft-ot költöttem mindenféle vicikvacakra, ebből 2 a csokigolyó. Plusz háromszor mentem be miatta városba, 3 különböző boltba.
Ennyi pénzből és ennyi idő alatt simán találtam volna bármelyik játékboltban/könyvesboltban/ajándékboltban valami frappáns ajándékot.

Na mindegy. A lényeg, hogy nem kellett Milánnak üres kézzel mennie, és végülis elégedettek voltunk az eredménnyel.

Azt már csak halkan mondom, hogy a maradék golyókból egyet bekapva az a trüffeles helyett valamilyen pálinkás volt. Remélem, hogy csak az az 1 darab keveredett bele valamiképp a zacskóba, és nem merül fel az ajándékozott kisfiú szüleiben, hogy direkt alkoholos cuccot adunk ajándékba.