Milánkám

Ennek a hétnek Milánka a hőse, bár mindhárman erősen versenyeztek érte, ki mivel. 

Még tavaly tavasszal történt a kontrollon, hogy a  doktorúr javasolta, hogy kéne Milánnak a nagytomporcsontjába egy támasztócsavart tenni, hogy a növekedéskor nehogy túlnőjjön rajta valami dudor. Akkor az volt a terv, hogy majd ősszel erre sorkerül, és majd hívnak, hogy mikor. Aztán végetért a nyár, jött az ősz, de még mindig nem szóltak. Aztán én próbáltam meg keresni őket, sokadjára sikerült is, és mondta a hölgy, hogy óóó, hát szeptember biztos nem, talán október, de még a november sem kizárt. Végül egyik sem lett belőle, hanem lett közben egy újabb kontroll, merthogy szépen eltelt egy év. Ekkor már azt mondták, hogy mostmár aztán tényleg, tavasszal ennek meg kell lennie. 

Újabb telefonálgatások, egyeztetések, márciusban biztos nem, talán április 3. Ja, mégsem, mert a doktorúr azon a héten valahol máshol lesz. Szóba került több "esetleg" időpont, hogy ha megürül egy hely, akkor Milánt behívták volna azonnyomban, de végül ezeket elvetettük, mert az még nagyobb teher lett volna Milánnak, mint ahogy egyébként is az volt. Végül 23-ára beírták fixre, ha esik ha fúj. 

Úgyhogy hétfőn már a kórházban voltunk, betegfelvétel, ilyesmi, és kedden nagy nehezen megcsinálták a műtétet, ami orvosilag kisműtétnek számított, nekünk persze minden műtét műtét, de valóban egy 30-40 perc alatt megvolt érzéstelenítéssel, mindennel együtt. Meglepetés volt, hogy nem altatták, pedig előzőleg erről volt szó, hanem csak gerincben érzéstelenítették, ami nekem egyébként ugyanolyan para, én is átéltem 2szer is. De szerencsére nem volt semmi fennakadás, csak a kora délelőttből kora délután lett, mire műtőbe került, de most már túl vagyunk rajta. 

Az altatóorvos ilyen mosolygó medvét rajzolt milánka kezére bátorításként :-) 

Kedden még kicsit odavolt, éjjel még kért fájdalomcsillapítót, de szerdán már nagyon fitt volt, csütörtökön pedig már jöttünk is haza, most itthon lábadozik. Szépen sétálgat, szépen hajlítja a lábát, majd alakul napról-napra. A legnagyobb kellemetlenség azon túl, hogy nem érheti víz a kötést, hogy naponta adni kell neki a vérhígító injekciót. Tegnap este már nekem kellett beadni. Nem mondom, elég para volt... mégha a kórházban meg is nyugtatott a doktorúr, hogy ne aggódjak, nem lehet elrontani, és különben is van róla youtube videó :-) És tényleg van! Elképesztő. 

Máté mindeközben szegeden önkénteskedik az evezős Eb-n. Hétfőn mentek le, kedde-szerdán nagyon fáztak, de tegnap már jó volt minden, kapnak bőségesen enni, a szálláson meg van wifi, úgyhogy mi kellhetne még :-) 

Marci pedig itthon tartotta a frontot, míg Milán kórházban volt. Neki sem volt könnyű. Nem nagyon tud az egykeségével mit kezdeni. A cukiság- idegbeteg skálán pillanatokon belül tudja a szélsőértékeket produkálni, és nem is értjük, hogy néha min kattan be. De majdcsak visszarázódik a jövő hétre minden a rendes kerákvágásba :-)