Idei naptáras kalamajkák

Még pár héttel ezelőtt találtam ki, hogy idén visszatérek a gyökerekhez adventi naptárilag, és magam sütötte keksszel fogom megtölteni. Be is szereztem a munkálatokhoz a karácsonyi mintás sütipecsétet. 

A múlt heti nagy ajándék elrejtés közben ráakadtam a szekrény mélyére süllyesztett tavaly adventi naptárra, ami elsőre nem is nézett ki olyan rosszul, sőt... de akkor még nem terveztem a felhasználását, így becsúsztattam a szekrény mögé. Marci persze még aznap délután ráakadt, és jött ki vele, hogy húúúú, ezt mikor rakjuk fel. Mondtam neki, hogy eljön majd annak is az ideje, most még rakja vissza oda, ahol volt. 

Aztán csak teltek a napok, és egyre inkább ráébredtem, hogy az a fajta megoldás, hogy én szépen kisütök és fellógatok 72 db pecsételt kekszet, na ez nem fog beleférni. Így gyorsan újraterveztem, és előkaptam a szekrény mögül a tavalyi kartont, kicsit megrenováltam, pótoltam néhány meggyűrődött zacskót, és ebbe terveztem belerakni a napi 3 harapnivalót. 

Igen ám, de a dupla adagnyi keksztésztából csak fele annyi keksz született, mint ahány nap karácsonyig! Már félúton láttam, hogy nem lesz ez a tészta elég... gondoltam is, hogy gyorsan összedobok még egy adagot, és már majdnem hozzá is kezdtem, amikor rájöttem, hogy annak a kisütésére már baromira  nem lesz időm.... Így aztán hatalmas leleményességgel a naptár egyik felét keksszel, a másikat csokigolyókkal töltöttem fel. Tadammmm!

Aztán este, mikor hazadőltünk a hegedűről nem is volt eszemben. Marci fedezte fel az szekrény oldalán, és olyan szívetmelengető módon tudott örülni neki, hogy azt nem is lehet leírni. Ezek a pillanatok azok, amiért érdemes, amiért megéri a fáradtságot és az időt. A csillogó szemek, a ujjongás, az önfeledt lelkesedés, amivel hívja a testvéreit, hogy "Gyertek, nézzétek!" és mutatja, és mosolyog, és örül, és, és, és... imádnivaló!

Aztán persze a varázslat tovaillan, és minden visszazökken a megszokott kerékvágásba, és nem hall, nem csinálja, direkt csinálja, nem érti, nem megy, nem eszik, nem mozdul, stb... de arra az 1 percre  megállt az idő, és tényleg itt volt a CSODA!