Marcival vásárolni

...nagy "élmény". Általában, ha az összes gyerekkel mondjuk tescoban vagyunk a végére mindenki sík ideg. Pedig olyan rutinra toltuk már a legnagyobb bevásárlást is, hogy szerintem ennél fürgébben, gyorsabban nem lehet már összeszedni ami kell. Mindegy. 

Pár napja csak Marci jött velünk a boltba, a nagyok Papáékkal maradtak. Nem kellett sok dolog, de azt 3 boltból kellett összeszedni, ami Szentesen szinte egymás mellett van, szóval azt gondoltuk pikkpakk végzünk majd, hiszen csak 1 gyerek van velünk, az meg már majdnem olyan, mintha egy sem lenne :-) Nem? Na de az az egy, az pont Marci volt, amit nem sanszoltunk előre be. 

A teszkóban , mivel nem vettünk sok mindent, a pénztárnál viszont kilométeres sorok voltak, az önkiszolgáló pénztárhoz mentünk. Marci már az első termék után behisztizett, mert ő akarta lehúzni a dolgokat. Nála a hiszti hangos ordibálást jelent, és akár még csapkod is körbe akit és amit csak ér. Ez után már nem volt hajlandó ő húzni a többi cuccot, csak ordított ott mellettem. Dühében levett egy vizipuskát a beblokkolt oldalról, amire a rendszer kiakadt. Jött egy kislány, leokézta, mondta, hogy jó, akkor most már fogja azt a puskát ne rakja vissza. Közben Feri visszament a tejsorra egy másik kollégával nem a tejet nem annyiért vette be a gép, mint ami ki volt írva. ( Nekünk volt igazunk, visszakaptuk a pénzt.) Én addig gyorsan végighúzgáltam a termékeket a csipogónál. Közben Marci folyamatosan a csomagolópultra akart támaszkodni, de a rendszer attól is kikattan. Dühében visszacsapta a megfogott puskát a pultra, amitől a rendszer megint kikattant, hogy ismeretlen blokkolatlan termék került a pultra. Végül nagy nehezen csak sikerült elhagynunk a boltot... szerintem azóta is minket emlegetnek a szilveszteri bulikban, hogy micsoda családdal találkoztak a teszkóban. :-) Pedig ha tudnák, hogy ebből a típusú gyerekből még kettő lapult otthon.... 

A kik-ből egész hamar kijutottunk. Ott csak egy minimálhiszti volt, hogy nem veszünk meg egy pisiseknek való kifestőt. 

Aztán irány a Müller. Marci egy nagy narancssárga húzós kosarat választott. Jó, legyen. Aztán míg mi Ferivel az egyik sorban válogattunk, addig Marci meglépett a nagy kosárral. Mire feltűnt, hogy nem halljuk magunk körül, addigra már túl gyanús volt a csend. Ketten kétfelé indultunk a sorok között Marcit keresni. Feri találta meg, az egyik sor végén vigyorgott púposra pakolt kosár mellett feszített nagy büszkén. Hát nagyon durva volt! Volt abban a kosárban minden, ami 1 méternél lejjebb volt  bolt polcain, műfogsorragasztó, 3 féle hajfesték, póthaj, szolárium krém, vattapamacs, fogkefe, ránctalanító krém, intim betét, szőrtelenítő, csak a teljesség igénye nélkül egy pár dolog. Míg én szépen módszeresen visszapakoltam a polcokra a termékeket, addig Feri vigyázott Marcira. Mikor minden visszakerült a helyére ( majdnem minden, mert 2 dolgot nem találtam az istennek sem, azokat észrevétlenül odapottyantottam a lábápoló krémek mellé...) és végre elkezdhettük volna összeszedni azokat, amikért jöttünk, Marci megint meglépett, és egy marok szülinapi képeslappal, és egy pezsgősüveg formájú  lufival tért vissza vigyorogva. Ezt is visszapakoltuk. Ekkor bepöccent, hogy neki nem veszünk semmit, és leült a pénztár mögé duzzogni. 

Kifelé menet csak nevetni tudtunk már az egészen... 

Hát ennél azért békésebb, de humorral jól átitatott új évet kívánok Nektek! Legyetek boldogok, egészségesek, vidámak, lássátok meg a felhők fölött a napot, a rosszakban a jót, a kellemetlenségekben a viccet! Legyen sok örömötök egymásban, a gyerekekben, a családotokban, olvassatok sok jó könyvet, nézzetek sok jó filmet, fedezzetek fel új dolgokat a világban, és teljesüljön minden álmotok 2017-ben! 

Nagyon boldog új évet kívánok nektek!

 

Milánszülinap

Annak ellenére, hogy az elmúlt napokban milliószor mondtuk, hogy kész, nincs ünneplés, nincs strand, nincs koncert, semmi sincs, mert olykor-olykor olyan elviselhetetlenül szófogadatlanul bírnak viselkedni, hogy arra nincsenek is szavak, persze végül mégis úgy lett, hogy volt minden, strand is, és koncert is. Bár nekem se egyiket se másikat sem kívánta egyik porcikám sem, de hát egyszer van Milánszülinap az évben, ő meg úgy várta már, hogy menjünk strandolni.
Idén úgy alakult, hogy éppen a szülinapján került sor erre a hagyományos makói strandolásra. De mivel este az ugyancsak szokásos fúvóskoncert volt, és Júlia néni számított a jelenlétünkre, hát rendhagyó módon délelőtt mentünk strandolni.
Bár nekem napok óta fáj a a fejem, és a legnagyobb vágyam csak egy egész napos ágyban fekvés lett volna a saját ágyamban, ahhoz képest egész jót fürödtünk.
Mikor megérkeztünk még, alig lézengtek a fürdőben, tök jó volt, hogy csak a miénk, vagyis a fiúké volt a gyerekmedence. Olyan furcsa, hogy itt már Marcinak is simán leér a lába :-) Mikor először itt voltunk, akkor még ő is csak 4 hónapos volt.
Mikor megunták a csúszdázást, vizipisztolyozást, akkor cikáztunk az élménymedencék között, közben én el-elmentem szaunázni, megmártóztunk a meleg gyógyvízben is, és igazi kuriózumként, miután most először nem hóban-fagyban ónosesőben voltunk itt, hanem verőfényes telet meghazudtoló napsütésben a gyógyvíz kinti részébe is kimerészkedtünk egy kicsit. Milyen klassz már, hogy december 30-án kinti medencében ünnepelheti az ember a szülinapját, nem? Erre sokszor még az augusztusi Marcinak sincs lehetősége :-)

Képek nem készültek, pedig Marci igazi csúszdabetyár lett, csak úgy siklott le százszor egymás után a csúszdán.
A fürdő előtt viszont minden évben lövünk egy képet. Idén nem tudtam a hagymakupolát is belevenni, mert úgy sütött a nap :-) 

Marci a vadiúj, nehezen megszerzett úszónadrágjában feszít. :-) Nem olyan egyszerű dolog ám karácsony után fürdőnadrágot venni, ha egy 4 évesre már kicsi a nyáron hordott, de végül csak sikerült, mert nem adtuk fel :-) Marci pedig feszít, mint pók a lucernásban.

4 órát voltunk a fürdőben, és hullafáradtan értünk haza. Egyik porcikánk sem kívánta már a koncertet, de mivel megígértük, hogy megyünk, hát nem volt mese. Marcit szerencsére itthon tudtuk hagyni Papáékkal, így egy gonddal kevesebb volt.
Végül a koncert egész jó volt, és talán egy hajszálnyival rövidebb is, mint az elmúlt években.

Az estét pedig a főtéren egy forró teával és isteni finom aszalt szilvás forralt borral zártuk.

Hullafáradtra fárasztottuk magunkat. De szerencsére pont egy évig nem lesz Milánkának újabb születésnapja :-)

Milcsike 7 éves

Édes kis nyuszikám! Végre eljött az ő napja is. Minden évben úgy várja! Ahogy közeledik, majd elhagyjuk Máté születésnapját, már azt számolja, hogy mennyit kell még aludni az övéig.
Ma már 7 éves lett! És olyan közhely, de muszáj leírnom, hogy mintha csak tegnap lett volna, amikor odagurították mellém a kis gombóc szuszmákoló buksiját az éppen felújítás alatt álló kórházban. Talán a vele eltöltött első napok maradtak meg bennem a legjobban... mert akkor 4 napos hosszúhétvége követte a december 30-át, és 1-2 nővéren és az ügyeletes orvoson kívül nem volt nagy forgalom. Akiket haza lehetett küldeni, azt hazaküldték az új évre, újak meg kevesen jöttek, ráadásul influenza miatt látogatási tilalom is volt, és csak a küszöbig lehetett kitolni a piciket. Békés harmóniában töltöttük azt az 5 napot. Milán már akkor is csak evett meg aludt, nagyon megmaradt bennem a csecsemős doktornőnek az a mondata, hogy "Milánkára semmi rosszat nem tudok mondani" . És így volt ez hosszú évekig, hogy Milán békésen elvolt a maga kis buborékában, evett nagyokat, aztán aludt nagyokat, miközben mi körbeautóztuk vele fél Európát.
Azóta persze már kipukkadt ez a buborék, és a helyzet kissé árnyaltabb lett. :-) vannak harcaink, mert nem annyira simulékony. És vannak harcai, mert ő mindig többet ( vagy épp kevesebbet, vagy csak egyszerűen mást és máshogy szeretne, mint ahogy az lehetséges.
Hatalmas megfelelési kényszer van benne, mindig is volt, de ez mostanra kezd már olykor elég szélsőséges is lenni. sok türelem kellene hozzá, sok odafigyelés, amit próbálunk is neki megadni, mert ő az, aki ki is mondja, hogy neki erre szüksége van.
Hatalmas szeretetcsomag  van benne. Ő az, aki a úgy érzi, vagy belátja, hogy rosszat csinált, akkor bocsiajándékok gyártásába kezd. Ilyenkor születnek a gumikarkötő hegyek, mindenféle papírragasztások, és egyéb kézműves munkák.

Nem lehet neki elégszer mondani, hogy mennyire szeretjük! Nem lehet eleget dédelgetni, ölelgetni, puszilgatni! Remélem sikerül majd meggyőznünk őt arról, hogy mekkora kincs Ő nekünk! Hogy a legnagyobb ajándék, hogy Ő van nekünk, mert Ő egy igazán különleges kis figura! Kevesebbek lennénk nélküle.

 Szegény Mátékám itt épp kifelé lábal a betegségből. Nincs jó formában. :-(

Az ózdi tortával, Mátéval és Lórikával.

Szentesen, Júlia néni tortáival :-)

És a tortázásnak és ünneplésnek még nincs vége ....

Boldog szülinapot Milánka!

Karácsonyi zanza

Jól lemaradtam, így csak címszavakban mesélek pár dolgot a karácsonyról.

- A fát már 22-én díszbe öltöztettük. Annak ellenére, hogy a fák felé közeledve egy kisebb, de tömzsi fában gondolkodtunk, végül sikerült kiválasztanunk idén is egy majdnem plafonig érőt. És még szép dús is volt. Szóval idén is agy fánk lett.
- Marci mindent díszt amit csak talált gondosan fölaggatott a fának arra a 3 ágára, amit elért, én pedig gondosan följebb pakoltam őket. Szerintem nagy szép fánk lett az idén is.
- A fiúk persze összevesztek azon, hogy ki rakja fel a csillagot a tetejére. Szerintük tavaly is Marci rakta. De mivel ő az egyedüli, aki föl lehet emelni ilyen magasra, hát idén is ő volt a csillagrakó.

- A vacsora kacsa- és liba sült volt. Szerintem egész jól sikerült. A kuglófom viszont inkább lett gyümölcskenyér, semmint kuglóf, de a fiúk megették.
- Marci a legnagyobb libacombot választotta, és ebből az elképzeléséből nem engedett. De végül majdnem meg is ette az egészet. :-)

- volt családi fényképezkedés, majd később, az ajándékbontás után újra, mert nem lett jó egyik sem.

Milán csinált apának ajándékot, és izgult, hogy tetszeni fog-e :-)

- volt csocsózás. Nem hajnalig, csak összeveszésig. :-)

- Másnap összepakoltunk és indultunk a nagyszülőkhöz, ahol folytatódott tovább az ajándékbontás, és az  evés-ivás, Feri már aggódott, hogy elvonási tüneteim lesznek töltött káposztából, mert naponta háromszor is leültem egy-egy tányér káposzta mellé. :-) szeretem, no, és ezt pl. én sosem főzök, mert az nem lenne olyan, mint az anyáé! És persze megdögönyöztük Nándi babát :-)

- Máté 25-én este végighányta a lakást. Valahol a Reszkessetek betörők felénél. Aztán ezt még vagy 4-szer megismételte, de akkor már kapott egy vödröt a kezébe. Egész éjjel kínlódott, hogy fáj a hasa, és másnap csak feküt szegénykém. Estére már jól volt. 

- Megnéztük a Reszkessetek betörők mind a három részét. Néztünk Mary Poppinst, az ünnepekelőtt és után Charlie majom a családban-t, ami Máté kedvence, és megnéztük a Sissit. A fiúk odavoltak a érte. Igaz, hogy Máté minden jelenetnél megkérdezte, hogy ezek kik, és hol vannak, de azért élvezhető volt. 

- Marcinak volt pár hisztije, hogy miért nem ő bontotta ki először, hogy miért csak akkora a csomag, amekkora, mikor a Miláné sokkal nagyobb, és társai. De végül elültek a hisztik, és még a ruhákkal is megbarátkozott, amit kapott. 

- Aztán átautóztunk Szentesre, és minden folytatódott tovább, ajándékbontás, hiszti, béke, evés-ivás, töltött káposzta ;-),  most én lettem másnapra rosszul, de gyorsan kihevertem.

Hát nagyjából ennyi... Ami kimaradt, az az, hogy folyamatosan ünnepeljük a fiúk születésnapját az ország minden pontján, de az már egy másik poszt lesz majd egyszer.
Holnap Milánszülinap! Döbbenet! A Hetedik.

Marcikarácsony

Az oviban hétfőn volt a karácsonyi készülődés, ünneplés. A Nagyoknak még volt aznap egy fociedzésük, úgyhogy nagyon kényelmesen gyerek nélkül mentünk a Borókába, ami már csak azért is jó volt, mert olyan picike a csoportszoba, hogy így is alig férünk el benne. 

A délután egy kis kézműveskedéssel kezdődött, papírangyalkát csináltunk az egyik asztalnál, és ajtódíszt a másiknál. Marci nagyon kis tündérbogyó volt. Amikor megérkeztem már a fehér inge volt rajta, maga választotta kis reggel, és már húzott is az asztalhoz, na akkor csináljuk, amit kell. Nagyon szeret kézműveskedni, alkotni, és bár itthon nem mindig kapható rá, vagyis sosem akkor, amikor jó lenne, ha egy kicsit leülne nyugton színezni, de az oviban folyton dicsérik, hogy nagyon ügyes. Tényleg az egyébként. ( Utalnék a korábbi kreatívkodós bejegyzésemre, és megjegyezném, hogy szerintem ezt a vonalat nem tőlem örökölte. :-)) 

Aztán sorba ültek a borókások, és egy kis karácsonyi szettet adtak elő, néhány vers és néhány dal, közösen elmondva. Kicsit izgultam, hogy Marci majd nem vesz részt az előadásban, mint ahogy az évzáró ünnepségből is kihúzta magát tavaly, és anyák napján sem szólt egy hangot sem, de most szépen odaült a csajok közé, és ha nem is mindent, de azért javarészt mondta ő is a verseket, dalokat. Nagyon kis cuki volt :-)

ajándék

A délutánt sütizéssel zártuk. Én egy keksztekercset dobtam össze, és egész jó lett. A doboznyi adag legalábbis mind elfogyott, és itthon is rájártunk Mátékámmal :-)

Az iskolások kedden voltak utoljára suliban, akkor is csak ebéd utánig. Marci még szerdán is volt. Ma pedig már mindenkinek hivatalosan is téli szünete van. 

Remélem ma már felkerül a fa a garázsból. A helyét már kiürítettük. A játékos polcon is csináltam egy kis helyet az új bejövőknek. 

Tegnap sütöttem egy zserbót. Már csak a fele van meg, úgyhogy kéne még valami nyalánkság a hátralévő itthoni napokra. Meg amúgy is van még bennem egy kis sütéskényszer, pedig az elmúlt héten igazán nem panaszkodhat a sütőm. Na majd keresek még valami egyszerű, de nagyszerű sütireceptet. 

Színházas, muzsika hangjás, Salzburgos

A múlt hétvégén nemcsak koncerten, hanem még színházban is voltunk! A legutóbbi színházunk, az Óz, után levontuk azt a tanulságot, hogy Marcival  még nem tudunk hosszabb lélegzetű darabokat megnézni. Ő kábé olyan 1 órát bírja, ami tök jó, mert egy gyerekdarab az bele is fér ennyibe, de amikor az 1 óra után jön még egy második felvonás, amit már végigkínlódik, az már olyan szenvedés mindannyiunknak. Így még akkor eldöntöttük, hogy máskor ilyet nem csinálunk, csak hát akkor meg valamelyikünk kimaradt a kultúrából. :-) De most, hogy itt volt anyukám, és nem utolsó sorban volt még egy rakás kultúra utalványunk, amit úgyis el kellett volna lőni még az idén, hát gyorsan körbenéztem színházfronton, hogy mire lehetne még bejutni. És tadammm!!! 

A Muzsika hangjára még pont volt pár szabad jegy, és még egymás mellé is tudtunk ülni :-) Úgyis már korábban is mondtam, hogy lehet, hogy meg kéne nézni a fiúkkal, pláne Mátéval, aki úgy szolmizál, mint a huzat, hát itt volt a remek lehetőség. 

Az előadás remek volt, szinte végig hozta a filmet, és nekem pont emiatt tetszett. Nem kellett nagyon azon agyalni, hogy most mi miért van, vagy miért lett újragondolva. Úgy volt jó, ahogy volt. Néhányszor el kellett mondani Milánnak, hogy épp mi zajlik, de alapvetően tudták követni az eseményeket, és élvezték a dalokat. 

Itthon is meghallgattuk még jópárszor a dórémi-t, és dudorásszuk is sütés-főzés közben. Nekem pedig folyton Salzburg jár az eszemben, és meg is kerestem a képeket. :-) Írtam is róla, itt. Bár a képeket most egészítettem ki a régi bejegyzésben is, mert az akkori képeket a freeblogról nem sikerült áthozni. 

Igaz, hogy esős idő volt, igaz, hogy csak 1 napot voltunk, mégis annyira megragadott, hogy ha szóba kerül a Muzsika hangja, vagy Salzburg, akkor én csak sóhajtozni tudok. 

Íme, a katedrális, ahol Maria és a kapitány összházasodnak

 Ezt a teret éppen akkor felújították, és körbe is volt kerítve egy darabon, és oltári trutymó volt mindenhol, így nem mentünk közel a lovas szökőkúthoz.

A híres barokk szökőkút a városháza előtt, aminél Maria énekel a film elején. 

Kis törpék voltak

A Mirabell-kastély parkjában, ahol a dórémi-t is éneklik

A színházban egyébként Mahó Andrea teljesen úgy énekelt, mint Julie Andrews, szerintem. Egy dolog nem tetszett annyira, az, hogy a színházas Gréti sokkal nagyobb volt, mint a filmes. Pedig a filmes Gréti nagy kedvencünk :-) Kicsit miatta lett volna Marcika Grétike, ha mondjuk lánynak születik.

Heti kreatív

Avagy mérgelődéseim az sk ajándékok körül

Az utolsó pillanatban Milánék is úgy döntöttek múlt hét elején valamikor, hogy mégiscsak kihúzzák egymás neveit, és megajándékozzák egymást. Szó volt már róla levelezés szinten, hogy legyen-e ilyen jó pár héttel ezelőtt, és akkor voltak pro meg kontra hozzászólások is, és végül nem lett összegezve a szavazás, így én azt gondoltam, hogy nem lesz ajándékozás. Kicsit még örültem is, mert Orsi néni mindenképpen a saját készítésű ajándék mellett kampányolt, mi meg hát... nem vagyunk annyira kreatívak. Se ügyesek. Se kedvünk nincs hozzá. Se időnk.
Szóval mikor aztán jött a mail, hogy volt névhúzás, és hogy továbbra is sk ajándékban gondolkodjunk, akkor azért elég morcos lettem. Meg is említettem, hogy nem biztos, hogy ez annyira jó ötlet, mert el nem tudom képzelni, hogy egy 7 éves gyerek tud örülni egy kézzel barkácsolt akárminek, amivel dolgozunk egy csomót, meg beszerzem a hozzávalókat, és 2 óra múlva a sarokban végzi jobb esetben és nem a kukában. De nem nagyon akadtam követőkre. Ezek szerint mindenki tömve van ötletekkel, és a megvalósításhoz szükséges mindenfélével. Hát nekem bevallom púp volt a hátamon az egész, pláne, hogy egész múlt héten nem volt egyetlen szabad délutánunk sem, amikor leülhettünk volna Milánnal ötletelni.
Végül a pinteresten találtam azt az üvegszarvast, csokigolyóval megtöltve, amit végül meg is valósítottunk.
Végülis klassz lett, szerintem. Remélem, hogy majd a megajándékozott kisfiú is örülni fog neki, ha másnak nem, hát a benne lévő csokigolyóknak.

Ugye, milyen kis semmiségnek néz ki?
De akkor elmondom, hogy kb. 1000 ft-ot hagytam ott a papírboltban a mindenféle apróságokra, dekorfilc, szemek, orr, szarvacskák, és ragasztó. Végül a ragasztó tök fölösleges kiadás volt, mert azon kívül, hogy jól összemaszáltuk vele a filcet, nem értünk el semmit, az üvegre nem ragadt rá a cucc, pedig a cimkéjén az van, hogy mindent mindenhová bivalyerősen.
Üvegünk szerencsére volt itthon, és nem kellett csak ezért venni egy üveg meggybefőttet. :-) Bár az, amit először gondoltam nem volt jó, mert nem érte körbe a filc. Szóval volt egy köröm a pincébe. Ez a része anyagilag felbecsülhetetlen.
A mindentragasztó ragasztó a szemeket és az orrot sem akarta felragsztani. Így felkutattam a fiók mélyén lapuló ősrégi technokolt, és ez hellyel-közzel bevált. Az orrot ma reggel megint újra kellett ragasztani, és remélem, kibírta délelőtt 10-ig, amikor is átadásra került a cucc. :-)
A kupakba a lyukakat Feri fúrta. Az ő ideje is felbecsülhetetlen.

Az üveg kész lett végül, de nem volt mit beletenni. Két boltban ( Spar, Lidl) sem találtam olyan jellegű csokigolyót, amit kigondoltam. Vasárnap este hiába tekertünk ki fél 7-kor a kerületi vásárba, ott már minden bódé zárva volt, kivéve a pálinkázó. Tényleg. Advent utolsó vasárnapján, épp amikor az esti misének is vége volt a templomban, a fabódékban már nem volt senki. Még ilyet!

Hétfőn szerencsére szembe jött velem egy olyan hagyományos vásári édességárus, akinél minden volt, szaloncukor, gumicukor, ezer féle, és volt neki csokigolyója is, így gyorsan le is csaptam rá, és egy fél vagyonért megtöltöttem az üveget.

Szóval... csak hogy eloszlassam a tévhiteket. A saját készítésű ajándék egyáltalán nem olcsóbb, nem könnyebb, nem elérhetőbb, mint a vásárolt. Kb. 3000 ft-ot költöttem mindenféle vicikvacakra, ebből 2 a csokigolyó. Plusz háromszor mentem be miatta városba, 3 különböző boltba.
Ennyi pénzből és ennyi idő alatt simán találtam volna bármelyik játékboltban/könyvesboltban/ajándékboltban valami frappáns ajándékot.

Na mindegy. A lényeg, hogy nem kellett Milánnak üres kézzel mennie, és végülis elégedettek voltunk az eredménnyel.

Azt már csak halkan mondom, hogy a maradék golyókból egyet bekapva az a trüffeles helyett valamilyen pálinkás volt. Remélem, hogy csak az az 1 darab keveredett bele valamiképp a zacskóba, és nem merül fel az ajándékozott kisfiú szüleiben, hogy direkt alkoholos cuccot adunk ajándékba.

Milán karácsonya

Az 1.b-ben egy kis kavarc után végül péntekre, 16-ra került a karácsonyi műsor. Először úgy volt, hogy ott is 15-án lesz. Na erre kicsit morcosan összehúztam a szemem, meg rajtam kívül még pár szülő, mire Orsi néni futott pár plusz kört, és átrakta 16-ra. Rendi volt tőle, na. Mondhatta volna azt is, hogy hát ez van.

szóval péntek.

Délelőtt még letoltam 2 korcsolyaórát a gyerekekkel. Egyet a harmadikosokkal, egyet az elsősökkel. Én most nem koriztam, csak a pálya szélén ácsorogtam, és lőttem pár fotót. Iszonyat tömeg volt a jégen, ilyenkor , a karácsony előtti utolsó pénteken a középiskolások is rászabadulnak a jégre, én meg nem vagyok annyira penge, hogy bemerészkedjek közéjük. Még szerencse, hogy az oktatásra el van kerítve egy rész, így legalább ott nem zavarják a kicsiket, mert az öltözőben viszont úgy gázoltak keresztül rajtuk, mintha ott sem lennének. Szegények csak pislogtak. Mármint az elsősök.

Alig hogy onnan hazaértem, térültem-fordultam, már mehettem is Marciért az oviba, onnan pedig a suliba.

A gyerekek nagyon izgatottak voltak. Orsi néni úgyszintén. Aranyosak voltak és tüneményesek, látszott, hogy sokat készültek, gyakoroltak, próbáltak. Jó volt így együtt látni őket, még akkor is, ha még mindig nem tudom, hogy a sok fiú közül ki kicsoda :-)

Milán mesélő volt az adventi gyertyás mesében. És bár tudta volna a szövegét fejből is, de néhol mindig belekavarodott, mert elég bonyolult volt a szöveg, és hiába mondta neki Orsi néni, hogy nem baj, ha nem szó szerint mondja, őt ez nagyon zavarta. Így kapott a kezébe egy papírt, és olvashatta a szövegét.

Jajjj, és olyan kedves ajándékot kaptunk!
Mivel az iskolai fotózás évek óta a botránynál is botrányosabb, de idén meg különösen nagy a felháborodás, és Milánék osztályáról nem is készültek egyéni képek, mert nem volt  már rájuk idő, így nagy titokban, egy anyuka fotós ismerőse lefotózta a gyerekeket, olyan hagyományos iskolás lettem háttérrel. Ezt a fotót kaptuk meg egy szép házikóba illesztve, mécsestartóval. Hát volt nagy meglepetés, és örömködés.

Osztályképek is készültek :-)

Kicsit nehezen tudtuk összeszedni magunkat a műsor után, pedig ez nem is volt olyan maratoni, mint a Mátééké, és nem is volt eszem-iszom sem utána, mégis... mire mindenkire rákerült az összes ruha, mire Marcit hatodjára is sikerült összevadászni az iskola folyosóján, addigra jól eltelt az idő.

Este pedig koncerten voltunk! Gyerekek nélkül!
Egy iskolatárs apukája gitározik egy bandában, és pár szülőtárssal együtt elmentünk csápolni az első sorba :-) Óóóó nagyon jól éreztük magunkat! Mondhatni szuper volt!

Ünneplés

Mikor kiderült, hogy Mátéék karácsonyi ünnepsége pont a szülinapján lesz, az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha akkor nem délutánra küldenék be nekik valami sütit ünnepelni, hanem este vinnék egy klassz tortát, és az ünnepség után felköszönthetnénk közösen. Le is zsíroztam ezt a többi szülővel, meg Angéla nénivel is. Akkor még nem tudtam, hogy maratoni előadással készülnek. Bár így visszagondolva a tortázás volt már a legkevesebb aznap este. :-) 

Ahogy ezt kigondoltam, már tudtam is, hogy milyen tortát fogok Máténak csinálni. Így kedden a cukrászboltban bevásároltam, szerdán tortát sütöttem, csütörtök délelőtt pedig tortát díszítettem. 

A pinteresten találtam jobbnál-jobb tortaötleteket, amiből kiválasztottam a legkevésbé bonyolultat. Amikor így a tortákat nézegetem mindig bánom, hogy nem vagyok annyira jó cukrász, és a kézügyességem sem annyira jó, no meg felszerelésem sincs hozzá, hogy olyan remekművek kerüljenek ki a kezem alól, mint amilyeneket látok. De sebaj. 

Mivel az idei évünk a Harry Potter mániában zajlott/zajlik, így adott volt, hogy valami ilyesmi tortát fogok összerakni. 

Ez lett belőle:

Azt gondoltam a betűkkel lesz a legtöbb bajom, de nem, a sállal borzasztó sokat kínlódtam. Az istennek sem akart ott maradni a torta oldalán. Végül nagy nehezen rátapasztottam.

Aztán a karácsonyi műsor után, hoztam a tortát! A gyerekek énekeltek, Máté meg nagyon boldog volt, szerintem. Lehet, hogy sejtette, hogy lesz valami sütizés, de biztosra nem tudta, azt meg hogy milyen tortával készülök tuti nem tudta, így volt nagy meglepetés is.