Salföld Major

Szigliget mellett a másik kedvencem a Salföldi Major volt. Nem ismertük korábban ezt a helyet, de utólag nagyon jó választásnak bizonyult. Pláne, hogy végre ez egy igazán Marciléptékű program volt, de a Nagyok is jól érezték magukat. 

Szombatra végre elvonultak az esőfelhők, és újra kisütött a nap. Nagyon jól esett végre megint levegőn lenni, kint enni a teraszon, és örülni a napsütésnek. 

Reggeli közben eldöntöttük, hogy délelőtt elmegyünk Salföldre, ahol van egy Major, állatsimogatóval, lovakkal, stb.

Már az odaút is nekemkedvenc volt.

Mire a majorhoz értünk teljesen kisütött a nap, és olyan meleg volt, hogy szinte álomnak tűnt csupán, hogy a megelőző két napban már pulóverben vártuk a csodát. 

Megvettük a jegyeket, a néni elmondott néhány infót, és  ajánlott lovaglást, meg lovaskocsikázást. Mi végül csak pónilovaglásra fizettünk be.

A fiúk rögtön megmásztak minden mászóállatot, vagy mi a neve ezeknek. 

 

Miután mindegyik jószágra felültek, tovább indultunk. Az állatok többnyire a nagy legelőre voltak kiengedve. A lovakkal és a lovaglással kezdtünk. A fiúk kaptak egy kis pónit, Tódort, aki 3 kört ment velük a majorban. Mindenkire jutott egy-egy kör, de mivel Marci hamar lekívánkozott a lóhátról, így a Nagyok még megosztoztak a kör maradékán. Nagyon ügyesen mentek, persze segítséggel, nem egyedül vágtattak keresztül a Káli-medencén. 

 A lovaglás után elindultunk, hogy közelebbről is megnézzük az állatokat. Mindenféle háztáji állat volt, a baromiktól elkezdve, kutyák,  malacok, juhok, szürkemarhák, szamarak, voltak bivalyok is, de azok nagyon messzire elmentek, csak a sziluettjüket láttuk. Marci az állatnézéstől teljesen odavolt, annyira édespofa volt, ahogy odaguggolt a kiscsirkék mellé, ahogy ugatott a kutyáknak, kis kezével füvet tépett a nyusziknak, és etette őket, és mindegyiket meg akarta simogatni. Nagyon tetszettek neki. A Nagyok is élvezték, főleg az etetést meg a simogatást, de Marcinak ez még olyan újdonság volt, és csak úgy csillogtak a kis szemei a gyönyörűségtől. 

A kiscsirkés ketrec mellett

A puliról először nem tudták eldönteni, hogy melyik az eleje. :) Milán csodálkozott is, hogy ennek a kutyának nincs feje! Aztán Marci addig ugatott, míg szegény fel nem emelte a fejét. Akkor meg azon nevettek, hogy nincs is orra meg szeme. :-D

A nyuszietetésbe Marci annyira belejött, hogy nem is akarta abbahagyni, csak tépte, adta, tépte, adta, majd később, mikor végre sikerült elcipelni onnan, minden egyéb állatot is meg szeretett volna kínálni fűvel, tartotta a kis markába, és nyújtotta nekik, legyen az büdösmalac, vagy szürkemarha, bármi. 

A távolban a fekete pöttyök, azok a bivalyok. 

Az egyetlen problémás dolog csak az volt, hogy a legelőkhöz nem vezetett semmilyen ösvény, hanem a réten kellett átvágni, ami bizony telistele volt mindenféle kakival. Nagyon a lábunk elé kellett nézni, hogy ne érjen meglepetés, plussz ott volt Marci, aki lazán meg is kóstolt volna egy-egy kis golyócskát, ha nem vagyunk elég figyelmesek. Próbáltuk azok lenni, és remélem azok is voltunk. Mindenesetre így két hét távlatából már mondhatom, hogy ha került is a szájába valami oda nem illő, akkor semmi baja nem lett. 

A végére maradtak a csacsik, akiket ugyancsak jól körbesimogattunk. Volt kiscsacsi is, nagyon édes volt, ahogy még illegett-billegett a vékony lábacskáin, a fiúk mindenképpen azt szeretették volna megsimizni, de ő nem jött oda a kerítéshez, rá volt tapadva az anyukájára. 

Kifelé menet még megpihentünk egy ott parkoló lovaskocsin. Ló nem volt elé kötve. De Milán nagyon szeretett volna felülni. 

Hazafelé.
Hegyestű távolról.

És a Balaton.

Jó kis program volt. Olyan sokat vacilláltunk korábban, hogy jöjjünk, ne jöjjünk, míg végül csak eljöttünk, és nem bántuk meg. A gyerekek nagyon élvezték, Marci különösen, és olyan jó volt, hogy végre találtunk olyan programot, ami neki is nagyon bejön, nem csak külső szemlélő, esetleg végig kínlódja az egészet, hanem tényleg élvezi. A strandoláson kívül persze.
Jól el is fáradtunk, és jóóóó nagyot is aludtunk ebéd után.