A nyaralás alatt futottam néhányszor a Balaton körüli bicikliúton. Többnyire Csopak felé indultam, és fuitottam hosszabbat-rövidebbet, de egyszer elindultam Tihany felé is, mert kíváncsi voltam, és elfutottam egészen a tihanyi-rév elágazásig meg vissza, de ez nem volt annyira jó, mint Csopak felé, mert keveset ment az út a Balaton mellett. Csopak felé viszont nagyon-nagyon jó volt, Balaton-panorámás, szürkemarha -legelős, fák között futós. Én, aki itthon soha nem szoktam természetközelben futni, mert jobban szeretem a futópálya egyszerűségét, kiszámíthatóságát, biztonságát, nagyon élveztem az efajta el kell jutnom valahová, de még haza is kell futnom típusú futást, és nagyon jóóóó volt.
Már az első futásaim alkalmával kigondoltam, hogy majd egyik este sétáljunk ki közösen a közeli Világbüfé nevezetű biciklis- büfébe, ahonnan szép a kilátás a vízre. Jó lett volna ezt a Kékszalag idején megtenni, amikor tele van a tó vitorlással, de hát azt számunkra elmosta az eső. Az utolsó szombat esténken fogtuk hát magunkat, és kisétáltunk. Nem volt messze tőlünk, futva néhány perc alatt ott voltam mindig ;-)
Ahogy odaértünk, én még a kapun sem léptem be gyakorlatilag, a fiúk már a függőágyban feküdtek. Az udvar nagyon hangulatos, szuper kis bungalók vannak lerakva itt-ott, némelyikre kis létrán lehet felmászni. A nádas fölé nyúló stégen pihenőszékek, nyugágyak várják a megfáradt biciklistákat, vagy azokat, akik egyszerűen csak betérnek, hogy megcsodálják a Balatont. Közben klassz zene szól a háttérben.
Nagyon szuper hely. Olyan jól is érezhettük volna magunkat! Ha nem 3 gyerekkel megyünk. Akik valamitől teljesen túl voltak pörögve, és nem hogy nem bírtak még addig sem egy helyben ülni, amíg megették a melegszendvicsüket, de rohangáltak mint a félőrültek, idegesítően vijjogtak, és közben ezt borzasztó viccesnek találták. Kétszer a büfés bácsinak is rájuk kellett szólni, (azok után, hogy mi már százszor rájuk szóltunk, hogy hagyják abba azt, amit épp művelnek), egyszer, hogy vigyázzanak a függőágyra, meg hogy ne rángassák a napozóágyakat. Nem az volt a dologban a ciki, hogy másnak kellett a migyerekeinkre rászólni, az is persze, de tök igaza volt a büfésnek, hanem inkább az volt vérciki, hogy még ezek után sem hagyták abba az őrjöngést. Pedig azért ha (nagy ritkán) idegen szól rájuk, akkor azért be szokták húzni fülüket-farkukat.
Az volt a baj, hogy mind nagyon túl voltak töltődve energiával, és még ha az egyik le is lassult kicsit, akkor valamelyik másik biztos, hogy visszarángatta az őrületbe. Marcinak meg alapból nem kell kétszer mondani, ha valami csintalanságban kell benne lennie.
Szóval feltöltődnünk nem igazán sikerült és elbúcsúznunk sem a Balatontól, mert folyton csak azt kellett hajtogatnunk, hogy hagyjátok már abba. Persze nem hagyták abba. Vagy csak fél percig. Aztán ott folytatódott minden, ahol abbamaradt.
Közben még az ég is kezdett csúnya fekete színűvé változni, így nem volt kérdés, hogy igyekszünk a lehető leggyorsabban távozni, és hát.... egy darabig ide biztos nem térünk be megint. Gyerekekkel legalábbis nem. A büfés pasi és a felesége kedvesen búcsúzott, hogy a mosolyuk mögött mennyire volt megkönnyebbülés, mikor fizettem, nem tudom, de biztos elhangzott a távozásunk után egy levegőkieresztő Huhhh!
Amúgy a helyet abszolút ajánlom. Szerintem nagyon szuper.
 |
| Bungalóban |
 |
| Mustivók |
 |
| Jófiúknak néznek ki... pedig.... |
 |
| Párizs csak 1366 km.... |
 |
| És Róma sincs olyan messze :) |
Futva indultunk hazafelé, de még így is félútnál elkapott az eső.
Bár nem úgy sikerült az este, ahogy terveztük, de hogy emlékezetes maradt az biztos. És ha azt vesszük, ez volt a cél :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése