A hétvégén a két kis lókötőnk mellé
csatlakozott egy harmadik még kisebb, jobban mondva mi csatlakoztunk
hozzá. A gyerekek, a legkisebbtől (Csongor) a legnagyobbig (Máté),
remekül vizsgáztak. Érdekes volt látni, hogy a 3 különböző korban lévő
gyerek teljesen másféleképpen viselkedik.
Máté borzasztóan odavan Csongiért. Amint
Csongi megjelenik a színen, ő rögtön ott van, és el sem mozdul onnan,
amíg csak lehet. Mindenben segít, eteti, pelusozná, ringatja, simogatja,
puszilgatja, vagy csak fogja a kezecskéjét, odatolja az arcát az ő
arcához. Nagyon gondoskodó, és nagyon érdeklődő. Milánnal is ilyen
volt, amikor még ő volt a pici, de akkor még nem tudta annyira
kontrolálni a mozdulatait, és bizony előfordult hogy egy simogatásból
odacsapás lett, vagy épp ráfeküdt, de most már látszik, hogy nagyon
lágyan, nagyon kedvesen közeledik Csongihoz. Tudja, érti, hogy ő még
kicsi, bár azt nem érti, hogy miért nem tud még csinálni ezt vagy azt,
de elfogadja, és nem rángatja kezénél fogva, hogy menjen vele, mint
tette azt Milánnal.
Milán teljesen közömbös volt Csongival
szemben, néha ugyan meg-megállt, nézegette, megsimogatta, de aztán
továbbállt, és csinálta tovább a kis dolgait. Ő most pont abban a korban
van, amikor sokkal érdekesebb neki a saját hangját hallatni, magát
produkálni, és középpontba kerülni, mintsem sertepertélni egy nála
kisebb körül. De amikor számára ismerős momentumok voltak, mint pl.
peluscsere, vagy cumisüvegből etetés, akkor azért ő is feltűnt és
csatlakozott a bámészkodó tömeghez, egyébként inkább önmaga volt a
jelenség, a közvetlenségével, a viccességével, a beszélni akarásával, a
bohóckodásával, a huncutságával.
Csongi egy kis hős volt, mert szinte nyikkanás nélkül tűrte a Nagyok szeretetdömpingjét, hangoskodását, gondoskodását. Mátéval még nagyokat beszélgetett is, mondta neki, hogy hejjjj:) Csak neki, senki másnak:)
Mi pedig belekóstoltunk a háromgyerekes létbe. Hmmm... hogy milyen volt???? ilyen:
meg ilyen:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése