Ezredik

Majdnem teljesen véletlen, hogy majdnem éppen a blog fennállásának hatodik évfordulójára esett az ezredik bejegyzésem. Merthogy holnap lesz igazából a hatodik éve, hogy megírtam az első bejegyzésemet eme blogon, ami azt jelenti hogy nagyjából kétnaponta született egy bejegyzés, ami persze nem igaz. Akkor még teljesen vaktában, sötétben tapogatózva, keresve az utamat, és igazából csak hobbiból, kíváncsi voltam milyen egy blog, amivel mint fogalommal akkoriban találkoztam először.

Emlékszem, hogy egy Jókai téri kávézóban mojitót iszogatunk Vicával (régi szép idők:))), amikor mondta, hogy van egy blogja, és nézzem meg ha érdekel. Sőt biztatott, hogy nyissak én is egyet, próbáljam ki, nem kerül semmibe, hátha megtetszik. És így is lett.

Teljesen analfabétaként indultam. Az égvilágon semmit nem értettem, nem tudtam képet beilleszteni, sablontszerkeszteni, még kommentelni sem. Bejegyzések is csak hébehóba születettek, sokszor többhónapos kihagyással, és akkor is csak tényfeltáró néhánysorosak. Évekbe tellett, mire ráéreztem az ízére.

A nagy áttörést Máté születése hozta, és a vele járó otthoni száműzetés. Hiába volt Máté problémásgyerek, mégis sokkal több időt tudtam a blognak szentelni, mint korábban dolgozó nőként. ( Nem véletlen, hogy a bejegyzések négyötödét  az elmúlt 3 és fél  évben írtam, 2007. decemberét a 208. bejegyzéssel zártam) És Mátéval együtt megtaláltam a célt is, hiszen adott volt a téma, kisgyerek, friss anyaság, ezer felmerülő kétely és kérdés, amit jó volt és még mindig jó megosztani a világgal. Ekkortájt lett mások által is olvasott is a blog, egészen addig szinte csak magamnak írtam. Az olvasottság viszont felpörget, inspirál, és továbblök ha megakadok. Ezért külön hálás vagyok Nektek, akik időről időre visszatértek, olvastok, és elmondjátok a véleményeteket.

Aztán sokat alakult, külsőleg is és belsőleg is. Kicsit ÉN blog, kicsit gyerekblog, kicsit babavárós, kicsit utazós, és kicsit gaszto (talán ez a legkevésbé), kicsit fotó- és videóblog. Van benne öröm, boldogság, de van benne düh, és kétely is. Nem gondolom, hogy nagyon világtól elrugaszkodott lenne. (bár ezt olvasóként lehetne megállapítani). Szeretem a blogomat. Olyan enyém-érzés van bennem. Biztos ilyesmit érezhet az is aki ír egy könyvet. Nem számít, hogy jó vagy rossz, hogy nem adja ki senki, csak a fiók mélyén lapul, de akkor is jó kivenni néha, jó ránézni, beleolvasni, mert én írtam, az enyém.

A blogolás ma fix része az életemnek. Nem csak íz írás, az  olvasás is. Vannak régi kedvencek, ahová rendszeresen ellátogatok, vannak, akik már rég abbahagyták, és vannak újonnan felbukkanók. Születtek személyes barátságok is, de a virtuálisak is olyanok, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Voltak/vannak hullámvölgyeim, amikor felmerül bennem a hogyantovább, volt amikor a záráson is gondolkodtam, majd elvetettem. De mindig valami továbbvisz.

A következő cél pl. a 2000-dik bejegyzés. Ha minden nap írnék, akkor alig több mint 2 és fél év alatt meglenne, ha jól számolok. És hogy miről fog szólni???? Az majd menet közben kiderül. Kicsit erről, kicsit arról, de mindenképp Rólunk, csakúgy mint eddig is:)

Gyertek, tartsatok velem!