Az idén úgy alakult, hogy nem a fővárosban, hanem vidéken, a Papáéknál Szentesen töltöttük az augusztus huszadikát. Nem bántuk meg, mert bármilyen gyerekprogramot is kínálnak a fővárosban az biztos, hogy hosszú utazássalés garantált tömegnyomorral jár, amihez nem nagyon van kedvünk. Egy kisvárosi ünnepség sokkal emberközelibb, és még a legkisebbek is jól elférnek a nagyobbak mellett.
Igazán eseménydúsra sikerült a nap, néztünk repülőgépeket, tűzoltóautót, lovakat, kutyákat.
De a nap egyik fénypontja az ugrálóvár volt. Máté még csak egyszer találkozott életében testközelből ugrálóvárral, a tavalyi céges napon, de akkor még igen-igen bátortalanul állt hozzá, leginkább csak a szélén játszott, karnyújtásnyira tőlünk. Hogy most hogy jutott eszébe fogalmam sincs, de nagyon rá volt kattanva. Szerencsére volt egy kisebb labdával töltött vár is a kisebbeknek, így Milán sem maradt elfoglaltság nélkül, no meg volt néhány frédibénis autó, ami ugye mindig siker. Délelőtt ugrált néhányat Máté a nagy várban, de inkább Milánhoz pártolt a kicsibe, és hatalmas labdacsatát vívtak.
Délután viszont már jó sokan lettek, és a kis vár már nem volt Máténak való, így próbáltuk az egyiket ide a másikat oda irányítani, természetesen sikertelenül, mert Milán nem megy Máté nélkül sehová. Így Ő is a nagy várban kötött ki, és nagyon ügyes volt. Igaz, ott csak 1 nagyobb fiú volt, a többi gyerek Máté korabeli, és nem voltak vandálok. Máté pedig nagyon figyelt Milánkára, ha elesett segített neki felállni, vagy kézenfogva ugráltak, aranyosak voltak nagyon. Jó sokáig bírták mind a ketten.
Mikor elfáradtak, és sikerült végre a kisautóktól is eltávolítani őket, akkor pihenésképpen ők ettek egy fagyit, mi pedig egy országtortáját.
A napot pedig tűzijátékkal zártuk. Hármasban Mátéval. Máténak ez volt az első tűzijátéka, és nagyon be volt sózva, így amikor kiderült, hogy az általunk gondolt 9 helyett csak 10-kor kezdődik, akkor kicsit pánikba estünk, hogy most mi lesz, mert egy fél délutánnyi ráhangolódás után már nem mondhatjuk neki, hogy mégsincs tűzijáték. Mivel volt majdnem 1 óránk a kezdésig, hazasétáltunk, hogy rápislantsunk Milcsire, aki otthon maradt a Papáékkal, és aki kábé 10 perccel a távozásunk után Papa mellé kuporodva álomba zuhant, gondolom hullafáradtra ugrálta magát:) így rá nem volt gondunk. Visszamentünk tűzijátékozni.
Máté nagyon élvezte, és tulajdonképpen mi is. Jó néhány éve nem voltunk már tűzijátékon, az utóbbi években a pesti tömegnyomoroshoz nem nagyon van kedvünk. De itt jó volt, szépen kifeküdtek a fiúk a fűre, és onnan csodálták az éppen a fejünk fülé röpülő rakétákat.
Jól sikerült az ünnepünk. Nekem pedig új kedvencem lett a színpadon fellépő hölgy, Micheller Myrtill, akit én eddig nem hallottam, de nagyon-nagyon tetszett a műsora, és azóta csak őt hallgatom a youtubeon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése