Negyedik hét itthon

Ami rövid hét, mert csütörtöktől már tavaszi szünet lesz.
Kicsit keserédes ez a szünet, nem hiszem, hogy valójában szünetként tudjuk majd megélni, és pihentető lesz, mert ugyanúgy itthon leszünk, ahogy egyébként is itthon vagyunk. Ha nem jöttek volna olyan tanári levelek a héten, amik jó pihenést, és kellemes húsvétot kívánnak zárszóként, akkor valószínű a húsvétot is elfelejtettem volna. Pláne, hogy nagyboltba sem voltam az elmúlt hetekben, úgyhogy amikor a múlt héten a közeli kisteszkóba mentem el zsömléért, akkor nagyon meglepődtem, hogy vírus ide, vírus oda, a húsvéti nyuszik és tojások bizony ott csücsülnek a polcokon.

A héten Marcira rázuhantak a számonkérések. Nem vészesek, de hát mégiscsak számonkérés. És bár igyekszem nem befolyásolni, de mivel a belelöléshez kell a segítségem, így ha nem segítek konkrétan, de mindenképp újragondolásra késztetek, ha úgy adódik. Eddig volt egy szövegértésük, azt mondjuk csuklóból lenyomta, meg volt egy matek, ami azért már gondolkodósabb volt, és ott lehet, hogy az egyik példát el is rontotta volna iskolai körlmények között, de amikor visszakérdeztem, hgoy biztos, hogy az igazat jelöljük-e be, akkor újragondolta, és javította. De túlléptem azóta rajta, mert jelen helyzetben inkább vállalom, hogy egy feladatban segítettem neki, csak rögzüljön be egy jó gondolatmenet, semmint meg legyen győződve róla, hogy jól gondolta, közben meg nem.
Máténak is volt már nyelvtan dolgozata, most kapott egy matekot, amiket majd vissza kell küldeni.
Milánéknál holnap lesz vmi környezet felmérés.

Kicsit leeresztettünk erre a hétre, pedig egyáltalán nem indokolt, de valahogy belefáradtunk az egészbe... a kezdeti újdonság varázsa, ami vitte előre a gyerekeket az már nincs meg, de még így sem panaszkodom, mert a fontos dolgokat azért csinálják becsülettel, és akevésbé fontosakkal is hellyel-közzel megvagyunk.
Szerencsések vagyunk olyan szempontból, hogy ezideáig még nem tapasztaltunk olyanokat, amikbe újabban belefutok a neten, hogy a gyerekeket határidőkkel meg miegymásokkal piszkálják, és szórják rájuk az egyeseket. Ezideáig nálunk minden pedagógus elfogadó és megértő volt, nem volt még olyan, hogy egy 10-kor kiadott feladatot 2-re már kértek volna vissza, mindig van legalább 1-2 nap a nagyobb feladatokra, vagy legtöbbször a következő óra napja a határidő. Ezeket többnyire be is tudjuk tartani. Kivéve a tesi, de erről már írtam korábban, hogy nem vessük annyira nagyon komolyan, de azért heti 2-3 feladatot be szoktunk küldeni. Nem sok egyébként 1-1 feladat, és leginkább kutakodás a neten, amit még szeret is Máté. A gyakorlati feladatokat meg csak akkor csináljuk, ha van kedvünk, egyedül egyik sem csinálja, nekem meg vajmi kevés kedvem van négyütemű fekvőtámaszt csinálni 10 db-ot 3 körben, meg társai. Nem mintha nem férne rám :-), de a négyüteműt már gyerek koromban sem szerettem, most meg pláne nem, az ilyen ugrabugrálástól megfájdul a fejem :-) Helyette a trambulinban ugrálnak.

Egyszer kibicikliztünk a Naplás-tóhoz is. Oda-vissza 25 km-t tekertünk, és Marci is meglepően jól bírta. Máté 3 hét óta most látott először utcát. A kicsik is csak egyszer voltak ezen kívül kapun kívül.

Sokat gondolok mostanában arra, hogy milyen jó, hogy a zempléni kirándulást nem hagytuk a tavaszi szünetre, mert akkor most mondhattuk volna le. Így még a karantén előtt legalább volt pár jó napunk. :-) hátha a szünetben lesz arra is egy kis idő, hogy megírjam azt is.