Fradimeccs!!!!

Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy éppen gyereknapra, gyereknap előnapjára, esett egy olyan fradimeccs, amire mi is ki tudtunk menni. És hát mi lehetne nagyobb élmény a fiúknak, mintegy régóta várt focimeccs :) 

Nagyjából azóta, mióta elkezdték építeni az új stadion, azóta mondogatjuk, hogy majd egyszer kijövünk. Aztán néztük, ahogy építik, aztán néztük, ahogy elkészül, és közben a fiúk megszállott focisták lettek. Idénre már mindenképpen be volt tervezve egy fradimeccs. Csak amikor jó lett volna, akkor mindig este játszottak, ami nekünk nem jó. Most viszont szembe jött velem hét elején az esemény, és láttam, hogy fél 5-kor kezdenek. Na és akkor rá is álltunk a témára. Nem volt olyan egyszerű menet, mert a jegyvásárláshoz kell szurkolói kártya, ami nekünk még nem volt, de a fiúknak meg mindig volt valami délután, így csak pénteken tudtunk elmenni kártyát csináltatni, meg jegyet venni. 

A fiúk teljesen be voltak sózva. Mikor mentem Milánért az oviba, akkor először legörbült a szája, hogy miért jöttem ilyen korán, de mikor eszébe juttattam, hogy megyünk a stadionba, akkor bezzeg már fülig ért a szája, és készült, mint a huzat. Máté is pikkpakk lent volt. Gyorsan elbuszoztunk-villamosoztunk a Népligetig, út közben még 2 stadiont is érintettünk, és Milán mindegyikre rágerjedt, hogy húúú most kell leszállni, közben végig nagyon vicceseket fecsegett. 

Végre megérkeztünk, és először megcsináltattuk a kártyákat. Pillanatok alatt elkészült a 4 kártya, Milánnak még nem is kellett volna, mert csak 6 éves kortól kell, de mivel nem sok van már vissza neki a 6-ig, így ő is kapott. Aztán megvettük a jegyeket is.

Máté még a shopba is be akart menni, hogy " akkor most vegyünk meg mindent, ami kell!" Mármint trikót, sálat, kellékeket. Ezt most kihagytuk, nem is lett volna már nyitva. 

Másnap a fiúk már reggel óta lázban égtek, de valamilyen csoda folytán ebéd után mind a ketten úgy aludtak, mint a bunda, úgy pattantak ki az ágyból, mikor mondtam nekik, hogy indulni kell, a meccsre, mintha rugón feküdtek volna. :)

A belépésnél kicsit eltöltöttük az időt, mire leadtuk a Marci bicóját, meg amíg becsekkoltunk, meg amíg mindenki átnéztek, kivéve Marcit, mert ő elmenekült a motozás elől, addigra már csak pár perc volt a kezdésig, sőt... a szektorlépcsőn már az induló dallamára vonultunk fel. 

Az első félidő nagyon hamar eltelt, és bár ebben a félidőben nem született gól, de sokszor volt támadás, meg szabadrúgás, meg szöglet, így elég sokszor nagyon közelről láttuk a játékosokat. Milán meg Máté teljesen együtt élt a meccsel, Milán ült mellettem, úgyhogy őt jobban hallottam, és ő mindig fűzött valami megjegyzést a látottakhoz, "ezaz Böde!", " ej, be kellett volna lőni!" meg ilyesmik. Marci kb. 10 perc alatt profin megtanult fújjogni, és nagyon vártam, hogy mikor veszi át a "hülye vagy, meg a mocskos lilák" rigmusokat, de ezt végül nem tette a magáévá, de lelkesen tapsolt a tömeggel, és néha bekiabált magasba emelt kézzel, hogy góóóól!, amikor persze nem volt az. :)

 Ja és a sas! Aki az első félidőben ott kóborolt a környékünkön, és itt-ott le is ült. Mellénk sajnos nem ült le, pedig volt mellettem szabad szék, de Marcit így is lekötötte egy jó darabig.

A szünetben összefutottunk Diussal egy pillanatra. Ejjjj, olyan rövid volt az a szünet! Na de majd legközelebb majd jobban kitaláljuk. 

A második félidőt góllal nyitottuk, amit mi még a lépcsőn ácsorogva láttunk, nem láttunk, én nem láttam, hogy a többiek látták-e nem tudom. Mindenesetre együtt örültünk a tömeggel. 

Ez a félidő már húzósabb volt Marciszempontból, már inkább csak jött-ment, szerencsére mellettünk volt néhány üres szék, csak a sor végén ültek megint, így ott egy kicsit elvolt a székekkel. Aztán a telefonon nézegetett képeket, meg kekszezett, és igazból akkor lett eléggé elviselhetetlen, amikor elfogyott a víz, és nem akarta megérteni, hogy elfogyott. Ekkor már csak olyan 10 perc volt vissza a meccsből, vagy negyed óra. 

A meccs végén volt még éremátadás, ebből onnan fentről nem sokat láttunk, csak a kivetítőn. Kicsit még tébláboltunk ott a lelátón, felmentünk a tetejére, kinéztünk, lenéztünk, lementünk, vártuk, hogy hátha még kicsit közelebb jönnek még megint a játékosok a kupával, de már nem jöttek mi felénk.

Jól éreztük magunkat, jó meccs volt! Szerencsére győztünk is :) Biztos, hogy megyünk még máskor is!

A hazafelé út viszont borzalmas volt. Marci, mivel keveset aludt, meg azért mégiscsak meccsen volt, hullafáradt lett ekkorra, és teljesen használhatatlan volt, hisztizett, nem jött, nem csinálta, nem akarta, ordított. Ebben egy darabig Milán is a partnere volt, így Milánnal is össze kellett veszni. Máté volt az egyetlen, akire nem volt panasz. És még a villamos sem járt egy darabon, így egyel többször kellett várakozni és átszállni. De végül csak hazaértünk.
Ősszel folyt. köv. Addig is Hajrá Fradi!