Vár helyett Tapolca

Az  első éjszakán igen hideg volt a faházban. Persze készültem, és a fiúknak pakolta meleg pizsit, aludtak is mint a bunda. Igaz, hogy én legalább kétszer keltem fel és bugyoláltam körbe őket a takarójukkal, (frászt kapok, amikor kint van a derekuk), hogy meg ne fázzanak. Kivéve Mátét, aki fülhegyig be volt takarózva, pont úgy, mint amikor elaludt. Megtapogattam az orrukat is, hogy nem hideg-e. Nem volt az. Bezzeg az enyém! Én nem tudok hideg orral aludni, így már majdnem hajnalodott, mire végre álom jött a szememre. 

Reggel hűvös, de esőmentes napra ébredtünk, és szokás szerint reggelinél előkerült a "Mi a mai program?" kérdés. Tanácstalanul néztünk egymásra, nem volt konkrét tervünk, meg hát olyan hideg volt! Végül azt találtuk ki, hogy elmegyünk a csobánci várhoz. Ott még nem voltunk, biztos jó lesz. Állítólag pazar odafentről a kilátás. 

Ott csúszott csak egy kis hiba a gépezetbe, hogy a honlapon nem találtunk pontos infót a megközelítést illetően, de gondoltuk, majdcsak ki lesz táblázva, hogy mi merre. 

Mentünk is szépen. Az az útszakasz, amikor felkanyarodunk a 71-esről Tapolca felé nagy kedvencünk. A táj meseszép, megunhatatlan, és telis-tele van huppanókkal! Hát ennél nagyobb mulatságot nehezen tudtunk volna kitalálni, mint ami ebből az autózásból lett végül, mert a fiúk úgy kacagtak minden egyes jól sikerült huppanó után, mintha legalábbis a hullámvasútra fizettük volna be őket.  

Milán azt találta mondani, hogy :- Csikizi a kukacomat! (mármint a huppanó) Ezután ez volt a hét mondata.

Gyulakeszire érve hiába kerestünk táblát, hogy merre menjünk, nem találtunk. Át is gurultunk rajta sittysutty. A tapolcai teszkóparkolóban tudtunk csak megfordulni. Visszamentünk. Mondtam Ferinek, hogy ott a templom mellett volt egy olyan út, ami úgy nézett ki, mintha vezetne valahová, nézzük meg. Megnéztük. A valahová vezető útnak hamar vége lett, rátértünk egy földútra. Az irány jónak tűnt, a hegy felé tartottunk, de koránt sem voltunk biztosak benne, hogy ez az út az az út. Abban viszont biztosak voltunk, hogy ha ez az az út, akkor viszont ez nem a mi autónknak való. Senki emberfia nem volt ott rajtunk kívül. Előttünk ment ugyan egy lada (?) de mire beértük, addigra az autó ott állt, de emberek nem voltak sehol, aki tanácsot adhatott volna.
Végül nem vágtunk bele. Autóval nem mertünk tovább menni. Gyalog meg az előző napi esőzés miatt nem mertünk nekivágni, feltehetően merő sár volt a felfelé vezető út. És még meredek is. Legalábbis lentről annak tűnt.

Ennyit láttunk a Csobánci várból

De nem mondtunk le végleg róla, majd legközelebb talán valami jobb időt kapunk, és fel tudunk kaptatni. 

Találtam egy tök jó blogot is, ami kifejezetten balatoni romokkal foglalkozik. Azt hiszem ezt is alaposan át fogom bogarászni.

De hogy ne jöjjünk hiába, átmentünk hát Tapolcára. Mivel nem volt ez az út betervezve, így a tavas barlangra sem készültünk rá. A gyerekekkel ugyan még nem voltunk, de most sem mentünk be, csak elgurultunk előtte, és megnéztük a szép hosszú sort, ami kint állt. Nem volt most kedvünk egy hosszú sorban álláshoz. De mivel azóta, mióta utoljára ott voltunk, (2007.szept.) volt valami újítás, és építettek egy látogatóközpontot is, így előbb-utóbb sort fogunk keríteni majd rá, az tuti. Most már Marci is egyre inkább csónakbiztos lesz, remélhetőleg.

A főutca mellett parkoltunk le, és a Malom-tó felé indultunk, amit először az emlékeinkre hagyatkozva próbáltunk megtalálni, majd a táblákat nézve, de egyik sem volt nagy segítség. Végül csak meglett. Ott volt ahol mindig is, és még mindig nagyon szép. Leszámítva a szélén egy jó félméternyi szélességben úszkáló vastag zöld nyálkás trutyit, na az gusztustalan volt, de ha azt nem néztük, akkor szuper volt minden. Óóóó, legutóbb még nagy pocakkal álltam a tó partján!!!! Most meg három csirkefogó lógatta be egyszerre a fejét, hogy nézze a halakat.

Nem időztünk nagyon sokat. Eléggé hideg volt. Meg itt sem volt korlát :) Úgy látszik, ez lesz a sokadik vesszőparipám.

Rózsaszínben

Érkezés után nem időztünk sokat a hűvös faházban, hanem inkább elmentünk bevásárolni a meleg plázába. Velünk az időjárás márpedig nem szúr ki, hihihi :) Na neeeem, egyébként is mentünk volna. Aztán gyorsan kipakoltunk, és mentünk is le a sétányra. Jobb dolgunk úgysem volt. Sétálni esőben is lehet, mást meg nagyon úgysem, és nagyon kíváncsi voltam az új sétányra, annak ellenére, hogy én régipárti vagyok, vagyis a láncos verzió nekem mindig is bejött, és azt kell mondjam, ez így is maradt. 

Nincs nagy tolongás :)

Az új, láncmentes, falépcsős, korlátmentes sétánytól minden egyes nap hidegrázást kaptam. De komolyan! Egyfolytában arra vártam, hogy vajon melyik gyerek fog először belesni a vízbe, vagy melyik fogja szétütni magát a nagy köveken. Szerencsére egyik sem történt meg, de ez nem a stéget igazolja, hanem azt, hogy néha őrült veszekedések árán elparancsoltam mindegyiket a víz mellől. 

Esőben és sötétedés után különösen gáz szerintem az fából épített kiülő, ami 3 szintes, de nem lehet látni, hogy hol vannak a lépcsőfokok, és ha kicsit is nem figyelsz a lábad elé, akkor garantált a fejes a Balatonba. De hát nem kérdezték a véleményemet :) Ja, és Marci vagy 3szor tanyált az új márványlapokon a futóbicajával, mert csúszott esőben, és csak azért nem többször, mert aztán bölcsen a szélén ment a nagy köveken, vagy a bicikliúton.  

Na mindegy. Kimorogtam magamat már ott is, meg igazából már jóval korábban is, amikor megláttam a terveket az interneten. Végülis meg lehet szokni, a fiúk is megszokták, hogy nem kísértik a sorsukat, de a régi akkor is jobb volt, de mindenképpen praktikusabb.

Az új fastégen

Korlátok nélkül

A kikötőből visszafelé jövet viszont nagyon szép rózsaszín naplementét kaptunk kárpótlásul a rossz időért. Pár percig tartott csupán, pont addig amíg lőttünk pár szép képet. Csodaszép volt! Rózsaszínben pompázott az egész Balaton :) Sosem láttuk még ilyennek. Pár percig igazán rózsaszínben láttuk a világot :)

Balatoni nyaralás ON

A tavalyi 2 hét nonstopBalatonból levontuk a tanulságot. Jó volt, jó volt, még jó, hogy jó volt, de így 2 hét egyhuzamban sok volt kicsit. Idén két részre osztottuk ezt a két hetet, és az első hetet már most letudtuk, amolyan nyárnyitásként. Az az időjárást tekintjük, akkor akár őszölésnek is nevezhetjük :) Kedden mentünk le. Esett az eső, pulcsiban, kabátban  és gumicsizmában nyomultunk, de nem bántunk, hiszen nyaralunk, vagy mi.... és hát nincs rossz időjárás, csak rossz öltözék, ugyebár. Az előre látható nem épp nyárias idő  csomagolás szempontjából a legrosszabb, mert így legalább kétszerannyi cuccunk van, mintha egy hetes kánikulára csomagolnék, de hát ezen meg kár bánkódni. 

Az út javarészén esett az eső. Hol jobban, hol kevésbé, emiatt nem nagyon siettünk, hogy elfoglaljuk a jégrefagyott faházunkat,  hanem megálltunk ebédelni Veszprémben, és ha már ott voltunk, akkor tettünk is egy kört. 

A kolesszal szemközi pizzériába mentünk, mert az óvárosban már sokszor voltunk mostanában, meg hát egyébként is kedves  szívünknek az Egyetem utca :) 

A pizza felejthető(en rossz) volt. Régen olyan finom volt az itteni pizza... na most vagy a mi elvárásaink lettek nagyok, vagy túl öregek vagyunk már a egyetemi pizzériához, ahol fulltetkós izomsrácok szédítik a felszolgáló csajokat, vagy a régi szakács már ki tudja hol van azóta, vagy mind igaz, így egyszerre.  Marci étterembeli produkciója kevésbé volt felejthető. Mondhatni kritikán aluli viselkedést mutatott, egy normális helyen vérciki lett volna, itt csak simán ciki volt.

Pizza után a sétányon indultunk a város felé.

 A park végén belefutottunk egy építkezésbe. Majd aztán jó sokba még a városban, szinte az egész fel van túrva, eléggé zavaró volt, pláne esőben, de egy térkövezésnél nagyobb látványosságot még megrendelni sem tudtunk volna a fiúknak. Még most is ott guggolnának, ha tehetnék, szerintem :)

A sétálóutcán eszembe jutott, hogy mintha a zacskó pelus ott maradt volna a otthon a kisszoba közepén, ahová azért tettem, hogy szem előtt legyen, hogy otthon ne felejtsük. Így hát a még beugrottunk pelusért is. Majd átverekedtük magunkat az egybefüggő térkövezésen, és visszafelé indultunk az autóhoz. Marci már eléggé nehezen vette az Egyetem  utca emelkedőjét, húzni kellett, mint a kiskocsit. Mert persze az autóban nem aludt szinte semmit, és eddigre hullafáradt lett. El is aludt arra a 20 percre, amíg legurultunk Veszprémből Füredre. 

Hát megérkeztünk. Innen folytatom.

Évzáró

Péntek délután hivatalosan is lezárult a 2014/15-ös tanév. 

Az évzáró ünnepség 5 órára volt hirdetve. Egyik percben sütött a nap, a másikban beborult és fújt a szél. Amikor elindultunk, akkor épp egészen meleg volt, így nem most nem vittünk semmilyen pulcsit, csak ingben vágtunk neki. A fiúkat meggyőztem, hogy ünneplőben ne bicajozzanak, így viszont nekem kellett volna a pulcsis hátizsákot cipelni, és ahhoz sem volt kedvem. Nem passzolt volna a blúzomhoz :) 

Az iskolaudvaron 5 előtt 10 perccel még nem volt nagy tolongás. Lehet, hogy a hideg szél bent tartotta az épületben a többieket? Az énekkar már fent állt a színpadon, a lányok harisnyátlan lábaira rossz volt ránézni. 

A még elsősöknek ki voltak téve padok, ezeken foglaltunk helyet. Milán szépen beült a fiúk közé, mintha csak ő is oda tartozna, nem lehetett onnan elhívni, végül maradt. Volt hely szerencsére, nem volt jelen mindenki. Pedig én azt hittem ez egy kötelező rendezvény. 

A kinti ünnepség nem volt szerencsére hosszú, pár dal, pár vers, egy néptáncos bemutató, majd az igazgatónő beszéde, nem volt hosszú, és csak felsorolásszinten az eredmények és a díjazottak. A bizonyítványokat már az osztályteremben kapták meg a gyerekek egy-egy kis értékelő, dicsérő, jobbító szó kíséretében.

Máténál kiemelte Angéla néni, hogy a foci iránti lelkesedéséből kellene egy kicsit az órai munkába is bele vinni, mert az az önfeledt, mosolygós, közvetlen, barátkozós Máté, aki egy-egy fociedzés, vagy egy-egy közös program során kibújik belőle, azt sokkal jobban tudná értékelni, mint a csöndes, magába zárkózót, de megdicsérte, hogy ügyesen dolgozott, és a második féléves teljesítményét külön jutalmazta egy csokival, remélve, hogy ez a felfelé ívelő tendencia a következő évben folytatódni fog. 

Hát reméljük. 

Elfáradtunk az év végére. Nemcsak Máté, én is. Félév után mind a kettőnkben volt valami lendület, hogy akkor azt, ami kicsit nehezebben megy, akkor próbáljuk jobbá tenni. És ment is minden szépen. Máté sorra hozta Angéla nénitől a dícséreteket. Majd aztán ez a lendület valahogy a tavaszi szünet utánra elfogyott. Kint jó idő lett, többet lehetett kint lenni, és se Máténak, se nekem nem volt már ahhoz erőm, hogy este még külön gyakoroljunk bármit is. Talán, ha nem eresztünk egy kicsit le, akkor lehetett volna az a fránya írás is egy kicsit jobb. Ez lóg csak ki a többi közül.  Egyébként pedig nagyon szépen hozta Máté a jó eredményeket, és többnyire kiválót kapott. Szóval nem vagyunk elégedetelenek, sőt. Az írásra pedig jövőre kicsit jobban odafigyelünk. Hátha rutinosabbak leszünk már mind a ketten. :)

Biziosztás után a fiúk még cukrászdázni szerettek volna. Bár jéghideg volt, szerintem, de hát egy elsőbizonyítványosnak jár a cukrászda :)

Azt hiszem sikerült ezt az évet nem csak túlélnünk, hanem megélnünk. A tanulás mellett rengeteg élményt is kaptak a gyerekek, iskolai vetélkedők, kirándulások, osztálybulik, játszóterezések, sok-sok kaland, móka és kacagás. Születtek barátságok, talán nem csak a gyerekek között, hanem így év végére talán mi szülők is kicsit összeverődtünk. Ebben nagy szerepe volt az Angéla néni által javasolt és szervezett bográcsozásnak. 

Most kicsit megpihenünk. Az iskolatáskát jóóóó mélyen bedugtuk a szekrény mélyére. Aztán majd biztos előkerülnek belőle dolgok. Olvasni biztos, hogy fogunk majd a nyáron. Talán is írni sem ártana. De most még pihenünk, és élvezzük a semmittevést. 

A tanítónénik ajánlásai a nyári szünetre:

Vigyázzatok magatokra, 

Töltsetek minél több időt a szabadban, 

Amennyit csak lehet, játsszatok,

Amikor csak lehet, olvassatok!

Érdekes feladatokon törjétek a fejeteket, nehogy berozsdásodjatok!

Kiránduljatok, és álljatok meg a természet szépségei mellett!

Csupa vidám dologgal foglalkozzatok, 

Ismerkedjetek meg új barátokkal!

A vakáció alatt se feledkezzetek el egymásról!

Óriási lubickolást, sok napsütést, és felejthetetlen élményeket kívánunk Nektek a nyárra!

Angéla néni és Márta néni

Most már hivatalosan is itt a Vakációóóóó! Ezzel a dallal búcsúzott az énekkar a tanévtől :)

Bográcsparti

Szerda délután/este évzáró bográcsbuli volt a suliudvaron az osztálynak. 5-től volt szervezve, mert addigra a héten még ügyeletben lévő gyerekeket is hazaviszik, és miénk lehet az egész udvar, játszóterestől, kőszínpadostól, focipályástól. (minusz a műfüves, ami szent és ráléphetetlen). 5 körül be is toppantunk, hátizsákostul, válltáskástól, két sütis dobozt szorongatva a hónom alatt. Indulás előtt nagyon esőre állt az idő, így a vékony hosszúujjúra még ráhúztunk egy kardigánt, és biztos, ami biztos fél lábbal már a teraszon begyömöszöltem az esőkabátokat a táskába. Nagyjából három napig ellettünk volna ennyi ruhával, de sebaj, inkább legyen, mint hogy nem, de kellene.

E nemes nap alkalmából, kicsit még pótgyereknap alkalmából is, néhány szülő (köztük én is) meglepetés előadással készültünk a gyerekeknek. 3 táncot tanultunk be, 2 könnyűt Angéla nénivel, ami már-már komikusság határát súrolta, és egy nehezebb rocky-t, amit a gyerekek is tanultak a társastánc órán a tanév folyamán, és a társastánc tanítónéni jött hozzánk is. Végül úgy alakult, hogy én csak az első kettőben léptem fel, mert a harmadik táncnál nem volt párom, és egyébként sem ment annyira jól, mert csak egy próbán tudtam ott lenni, amikor ez volt. Mindegy is, mert amikor a gyerekeknek leesett, hogy ez az ő táncuk, akkor lelkesen felözönlöttek a színpadra, és onnantól kezdve már minden mindegy volt :) A próbák amúgy teljesen titokban zajlottak,  heti rendszerességgel. Én nem voltam jelen minden alkalommal, csak amikor jó idő volt, mert akkor a fiúk addig Ildi barátnőmmel játszótereztek.

Jobbra szürkében, az vagyok én. ( az utolsó próbán nem voltam, így a kockás inges dresscode is kimaradt nálam:-S)

Azzal a lendülettel, amivel beléptünk az udvarra, a fiúk már a focipályán is voltak. Nem is igen keveredtek elő onnan, csak amikor műsor volt, meg amikor már enni kellett. A bográcsban remek paprikás krumpli készült, az asztalok roskadoztak a süteményektől meg az innivalóktól, nem volt panasz. ( Egy félreeső pingpongasztalon még a borosüvegeknek is jutott hely :)) 

Marci neki is esett a sütisasztalnak, és egyik roletti-szerű csokirudat ette a másik után, majd elnyammogott egy kis sütit, majd egy másikat, majd csatlakozott a focipályás bandához, ahol épp a fiúk játszottak a lányok ellen egy apukával kiegészülve, Marci meg ide-oda motorozott a lábak között, de látszólag ez senkit nem zavart.

Épp jókor lett kész a krumpli, már nagyon éhesek voltunk. Nagyon finom volt, Milán kicsit túl is ette magát belőle, kicsit panaszkodott hazafelé, hogy fáj a hasa, de szerencsére elmúlt reggelre. 

Valamelyik okosmókus kitalálta, hogy a mászóka tetején kempingeznek, és felcipelték oda a kajájukat, és majd mikor rájöttek, hogy ott nem fognak elférni, akkor lejöttek tányérostul, és a focipálya közepére telepedtek le. Hova máshová?  Állítólag Marci végül minden maradékot összekapart a tányérok aljából. Én nem láttam. Szerencsére.

Jó buli volt. Este 9 is elmúlt már, mire hazaértünk. 

Ma még van egy évzáró, aztán ősszel már másodikosokként folyt. köv., már szerveződik egy tanévnyitó osztálybuli :)

Borsó

Vettünk tegnap a zöldségesnél egy jó nagy zacskó zöldborsót. Zöldalmáért mentünk, de Milán meglátta a borsót, és lecsapott rá, mert hétvégén Papával is sok borsót fejtettek.

Hazajöttünk, és mivel kint nem volt épp jó idő, bent meg csak kínlódtak, mert nem akartak semmit sem csinálni, csak meccset nézni, azt meg nem hagytam. Aztán felajánlottam nekik, hogy itt a borsó, üljetek akkor le, és fejtsétek ki. Erre teljesen belelkesültek. Letelepedtek a konyha asztalhoz, és míg én az ebédet főztem, addig ők szépen kifejtették az összes borsót.
Remek délelőtti elfoglaltság volt :)

Ma pedig finom borsólevest és főzeléket főztünk belőle. Nagyon ízlett nekik :)

Hétvégi strandszezon-nyitás

Naná, hogy amióta szünet van, 2 napja, azóta nincs nyári idő! De ez persze nem szegi kedvünket :)

A hétvégén viszont igazi nyári meleg volt, így mint sokan mások, mi is megnyitottuk az idei strandszezont. Tettük ezt a szentesi strandon, merthogy éppen ott voltunk. 

Már péntek este lementünk, hogy megússzuk a szombati nagymeleget és nagydugót, és leszámítva azt, hogy így viszont minden gyerek fitten és kialudva ült autóba, különösen Marci, végülis jól jártunk, mert így a szombatunk is teljes nap lett. 

A strandot most épp átépítik/felújítják/bővítik, nem tudom melyik a jó szó, a lényeg, hogy jelentős része le volt zárva, és a maradék is végig volt téglákkal meg mindenféle építési dolgokkal pakolva, szóval nem volt annyira gyerekbarát. A működő két medence közül először nehezen találtuk meg a helyünket, de a végére egész jó kis strandolás kerekedett belőle. A fiúk csúszdáztak amíg lehetett, bár Milán kitalálta, hogy ő csak apával mer lecsúszni, (mi a szösz ????, Milán???? Aki sosem félt semmitől, és százszor csúszott már hasonló csúszdán, sőt ennél jóval nagyobbon is. Mindegy.  ) Máté meg olyan sebességgel jött-ment, hogy nem is láttam mikor csúszott, már csak azt vettem észre, hogy már megint a lépcső felé szalad, már megint :)

Itt épp sikerült még Mátét is befogni a képbe :)

Fáznak

Aztán mikor a csúszda megállt, akkor áttelepültünk a másik medencéhez, és a skacok a rajtkőről ugráltak be a vízbe kifulladásig.

Strand után még kimentünk a Tiszához, a nagyoknak ide már nem volt kedvük jönni, hogy hátha elcsípjük a tiszavirágzást. A tiszavirágzásról végülis lecsúsztunk, pedig még vasárnap is kerültünk arra hazafelé jövet, de nem volt semmi, de cserébe csodaszép naplementét kaptunk. 

Harmadjára

Szülőin voltam tegnap délután. Marcién!!!! Döbbenet. 

Az A terv szerint nem is akartam erre elmenni, mert minek. Már kétszer meghallgattam, az óvodai életről szóló igazgatói beszédet, és mivel idestova 5-dik évünket tapossuk ugyanebben az oviban, semmi újat nem reméltem. 

Aztán végül mégis úgy alakult, hogy elmentem, mert a csoportbeosztásokat nem tudták az értesítők átvételekor megmondani még, és erre a szülőire ígérték, hogy meglesz. 

Én aztán nem is nagyon faggatóztam korábban, de nem is hallottam másoktól sem, hogy tudnák, mi a helyzet egészen tegnap délelőttig. Amikor azonban olyan híreket is kaptam, hogy olyan csoportba is kerültek gyerekek, ami nálam a sohaazéletbennem kategória volt, és korábban szó sem volt arról, hogy ott is lesznek kicsik. Szóval az egész délelőttöm és a fél délutánom ráment az idegeskedésre, és azon agyaltam, hogy mit csináljak majd, ha esetleg oda kerülne Marci, de valahol meg titkon meg reméltem annyi protekciót az elmúlt évek miatt, és hogy alapvetően  viszonyban vagyok az ovival, hogy ha egy mód van rá, akkor figyelembe veszik a kérésemet. 

Szerencsére már a szülői elején kiderült, hogy akik kérték magukat valahová, azoknak az igényeit sikerült teljesíteni, így nagy kő esett le a szívemről. Ezután már nem volt  más dolgom, mit nézegetni a körülöttem ülőket. Én a hátsó sarkban, az ablak alatt ültem, jól ráláttam mindenkire. Nem volt nehéz kiszűrni az elsőovis szülőket :) Míg én két sort írtam fel a noteszomba, az óvoda nyitvatartását, mert azt mindig elfelejtem mikor nyit, (szerencsére erre az infóra nem is volt eddig szükség, és remélhetőleg eztán sem lesz, de ki tudja), a másik pedig, hogy aug. 31-én játszódélelőtt lesz a kicsiknek. Addig voltak, akik bőszen körmöltek és oldalakat írtak tele, mint ahogy én is tettem annak idején a legeslegelső ovis szülőimen. Sok minden változott azóta, egy valami nem, az érzés, hogy mit keresek én itt. Ez mostanra annyival bővült, hogy mit keresek én már megint itt??? Valahogy még mindig nem érzem életszerűnek azt, hogy Marci óvodába megy. Pedig... Sosem fogom már megszokni, hogy nőnek ezek a gyerekek, mint a gomba.

De most új löketet kaptam. Most, hogy sikerült a kívánt csoportba bekerülni, és Marci ősztől a Boróka csoport oszlopos tagja lesz, pöttyöslabda jellel, most nagyon optimistán állok a jövő felé, mert tudom, hogy jó lesz! Nemhiába, már két éve kinéztem magamnak (Marcinak) Ica nénit a folyosón, pedig akkor Marci még fasorban sem volt oviilag.

A tegnapi igazgatónős beszéd utáni mini csoportszülőin minden eddigi nemlétező kétségem is elszállt, és azt hiszem kiváló két óvónénit sikerült idén is találnunk. 

Úgyhogy már nincs már hátra, mint Marcival kicsit rágyúrni az őszi ovikezdésre. Legfőképp szobatisztaság terén, amire egyelőre random módon mutat csak hajlandóságot, de akkor viszont lekap magáról mindent, és Milán bugyogóját veszi fel. Szóval van mit finomítani még rajta.

V, mint Végre Vakáció!!!!

Már a múlt héten is csak levezetés volt a suliban, múlt hétfőn voltunk utoljára fociedzésen, volt játszóterezés minden délután, szerdán a Vendéglátóipari Múzeumban voltak valamilyen fagyis workshop-on, ahol maguk készítettek fagyit, meg szorbetet, és bár pénteken már megvolt  a ballagás, hivatalosan ma ért véget az idei tanév. Jó, hivatalosan még nem, mert pénteken lesz évzáró, de iskolába-óvodába már ma mentek utoljára a skacok. Ma reggel már elég nyögvenyelősen ment az ébredés. Már mindenki úgy ment, mint akinek a fogát húzzák. Máté már itthon van, délben hazahoztam, (10 perccel a felhőszakadás előtt értünk haza), Milánért délután megyünk, és akkor belecsaphatunk az előttünk álló 2 és fél hónapba! 

Utolsó napos 1.b-s.

Szívem szerint mondanám, hogy gyorsan eltelt ez az év (is), és így is van. Mikor az évnyitón elhangzott ez a  mágikus június 15-e, akkor ez még olyan nagyon messzinek tűnt. Akkor még eszünkbe sem jutott a nyári szünet, hisz annyi minden új dolog előtt álltunk, annyi izgalom várt ránk. És ahogy az lenni szokott, én fáradtam bele leghamarabb a napi rutinba, én kezdtem el már a tavszi szünet után azt számolni, hogy mennyi van még, örültem minden hosszú szünetnek, és magamban véstem a képzeletbeli táblámra, hogy Ó-IÓ-CIÓ- ÁCIÓ-KÁCIÓ- AKÁCIÓ, és ma végre odakerült a szó elejére a V is, VAKÁCIÓ!

Persze nagyon optimista elképzelés, hogy az egész nyarunk majd mámoros felhőtlenségben fog telni, de alapvetően nincsenek rossz emlékeim a nyarainkról, és általában a nyári szünet végét is én szoktam a legjobban sajnálni.

Szóval. Van néhány tervem a nyarat illetően, hogy mit szeretnék csinálni a fiúkkal, hová kéne elmenni együtt, majd elválik, mi válik ezekből valóra. Hogy nem fogunk unatkozni, az garantált, sosem szoktunk. 

Ezennel a 2014/15-ös tanévet én lezártnak tekintem! Induljon a nyár! 

Éppen ma

10 éve mondtuk ki Mindenki előtt, hogy holtomiglan-holtodiglan.

És milyen volt ez a 10 év?

Hát íme. Nem unatkoztunk, nem öregedtünk ;-), csak 3 gyerekkel többen lettünk. Sok helyen jártunk, de sok helyen még nem, hagytunk a következő 10 évekre is. Laktunk 2 lakásban, és a harmadik autónkat koptatjuk. Néhány kilóval és néhány ránccal is gazdagabbak lettünk. Ősz hajszálam nekem nincs. Ferinek... hmmmm... neki se ;-) Szóval lényegében semmi sem változott.

Tegnapi esős-sütis

Tegnap jól ránk szakadt az ég. Mondanom sem kell, hogy 10 perccel azelőtt kezdett el dörögni, amikor indulni kellett volna Mátéért, 5 perccel előtte már villámlott is, az indulás időpontjában pedig jégeső szakadt ránk, ami végül sima zuhogó esővé csendesült. Marcival majd' fél órát toporogtunk a teraszon menetkészen, várva a tökéletes pillanatra, amikor indulhatunk. Egy idő után beláttam, hogy a tökéletesre hiába várok, így beértük egy kevésbé tökéletessel is, amikor épp nem volt dörgés és villámlás, csak szimplán esett. A sulikapuban, már kifelé jövet, megint akkorát dörrent, hogy azt hittem felugrok ijedtemben az emeletre. Mátét nem zavarta, neki egy kaland volt az egész, igaz, ő egyszer aznap már elázott a játszótérről a suli felé menet, merthogy játszón voltak ebéd után. Marcira pedig az újdonság erejével hatott minden. Egyik ámulatból esett a másikba, és egész úton újongott a hátam mögött a biciklisülésben, míg engem a frász kerülgetett, hogy nehogy belénk csapjon a villám. 

Barátos délután volt betervezve, de az utolsó pillanatban lemondtam, mert egy porcikám sem kívánta, hogy egy perccel is tovább időzzek az utcán, mint az feltétlenül szükséges. Milán persze beduzzogott, és sírt, hogy ez nem igazság. Hát nem az, én is tudom, de mit csináljak. Az időjárásra egyelőre nincs ráhatásom. Cserébe, vígasztalásul mondtam, hogy sütök neki süteményt. Ezzel sikerült tarthatóvá tompítani a tarthatatlant. 

Az oviból hazafelé, az ovikerítés sarkánál nyakunkba ömlött az eső második adagja. Nem tudom van-e 50 méterre a házunk az ovisaroktól, szerintem nincs, de mindegy is, mert nagyjából 1 mp alatt áztunk bőrig. Mintha legalábbis az ice-challenge-en vettünk volna részt. A fiúk bezzeg élvezték! Nagy juhúúúú-zásokkal tekertek haza, majd a kertben telitorokból kiabálták a pocsolyában ugrálva, hogy Zuhog az eső!!!!!! Juhuhúúúúú! Ha valakinek esetleg még nem tűnt volna fel addig. 

És akkor ezután a röpke bevezető után eljussak oda, ahová eredetileg indultam.

Nekiálltunk a sütinek. Meggyes pite. Marci és Máté segítenek összerakni. Máté belekóstol a tálba kimért lisztbe. 
- Hmmm.... ez finom!- mondja
Majd hozzáteszi.
- De hát rá is van írva a zacskójára: FINOMliszt!.

Vacsora után nekiesünk a tepsi sütinek. Milán nyafog.
- Jajjj, már megint túl sok benne a meggy!
- Milán, ez meggyes pite, mit vártál?
- Hát hogy ne legyen rajta meggy, csak a tészta. 
Végül sikerült rávennem, hogy csak kóstolja meg meggyel együtt, mert most nem lesz savanyú a meggy, mert előtte beleforgattam egy kis cukorba. Megkóstolja, ízlik neki. 
- Na jó, kérek még egyet! De csak most az egyszer!- fenyeget :)

A legjobb testvér

Tegnap Milán nem volt oviban, nevelésnélküli munkanap volt. Számomra meglepetés volt ez az infó péntek délután, de szerencsére nem okoz ez (egyelőre) semmiféle fennakadást. Jó is volt, hogy itthon volt, mert így amíg ők lent játszottak a kertben, addig én ki tudtam magozni a vasárnap leszedett meggyet. Egyébként, édeskettesben Marcival, erre nem biztos, hogy lett volna lehetőségem. 

Mikor felébredtek az ebéd utáni alvásból mind a ketten kérték a maguk műsorát, amin rendszerint ébredezni szoktak. Marcinak ez a három kismalac, Milánnak bármiféle meccs. (*)  Mondtam nekik, hogy találják ki, hogy hogy legyen, én nem akarok dönteni, mert akkor a másik biztos duzzogni fog. Tettem tovább a dolgom a konyhában,  és hallottam hogy győzködik egymást, malacka-meccs, malacka-meccs, Milán bepróbálkozott valami kompromisszummal, de Marci nem az a kompromisszumképes fajta. Végül Milán beleunt a vitába.

- Jól van Marci, nézzük a te mesédet! Neked van a legjobb testvéred!

* Alapvetően meccs-stop van érvényben minálunk. Nem nézhet egész nap meccset, mert bizony képes lenne rá. Valamelyik nap meg lett neki ígérve, hogy este nézhet egy kis meccset. De a számtalan sportcsatorna közül csak egy adott éppen akkor meccset, így szegénykémnek egy Norvégia-Thaiföld női focit "kellett" néznie. :) De tetszett neki, ugyanúgy nézte, mint a Barca-Juve BL döntőt. Másnap reggel első kérdése volt az apjához, hogy mi lett a nőt meccs végeredménye. Ő meg persze hümmögött nagyokat :)

Sportnap

Szombat délelőtt volt az az ominózus futónap, amire Máté is benevezett az iskolában. Időközben az oviban is ki lett plakátolva, bár ott nem volt olyan nagy a kampány. Egészen aznap reggelig nem volt kialakult koncepciónk, hogy hogy is fogunk futni, én tudtam, hogy az 5 km-t lefutom, de a kérdés az volt, hogy ki fut Mátéval. Mivel nem volt akire rábízhattuk volna Marcit, így csak egyikünk mehetett, pedig minden résztvevő pontot ért az iskolának. De majd lesz ez még másképp is.

Amikor odaértünk, akkor beregisztráltunk, megkaptuk a rajtszámainkat. Marcit is beneveztük a 3-4 évesek kategóriájába, 300 méter volt a távja :) Ő futott először. A rajt előtt Milán is odapattant Marci túloldalára, hogy ő is jön Marcival, így ketten kísértük. Édes volt nagyon, ahogy kapkodta a kis tappancsait. :) Helyezést nem értünk el, az első 3 fiút és lányt díjjazták, de egy különdíjat azért megérdemelt volna szerintem, messze ő volt a legkisebb a mezőnyben.

Rögtön ezután Milán jött a saját korosztályában. Itt már nagyobb volt a verseny.

Itt már eléggé fáradt, de a végén még azért még rákapcsolt.

A közepe felé szemmel láthatóan kicsit elfáradt, rutintalanul sprintben indult, de végül ügyesen összeszedte magát, és még rá tudott kapcsolni a végén, így nagy hajrával 3-dik lett a fiúk között! Hát nagyon boldogok voltunk! Milán meg nagyon büszke:)

Aztán pár futamot kihagytunk, Máté a 7-10 évesek rövidtávján nem indult, csak a 2200 méteren. Mivel nem tudtuk, hogy mennyire fogja majd bírni, nem akartuk kifárasztani feleslegesen egy rövidtávval. Ő ment volna persze. 

Aztán végre eljött a Máté futama, erre vártunk egész addig, ezért voltunk ott, a többi csak szorgalomból ment. Máté végül Ferivel futott.Volt már vagy 11 óra, ha nem több is, tűzött a nap.

Rajt előtt

Már izgatottan a rajtvonal mögött.

Végül elrajtolt a menet. Míg ők futottak addig mi letelepedtünk bábszínházat nézni, meg Marci kipróbált mindenféle akadálypályát, meg trambulint. A szervezés milyenségéről lehetne rosszakat (is) írni, pl. hogy csúszott az egész program, hogy az eredményhirdetés mindennek a legeslegvégén volt, tehát az ovis futások után még jó sokáig ott kellett aszalódnunk a napon, stb... de amire nem lehet panasz, az a kiegészítő programok voltak. Szerintem nagyon sokrétű és érdekes volt, nem csak a színpadi programok voltak nagyon jók, hanem az egyéb sportlehetőségek, akadélypályák, minigolf, gyeplabda, kapurarúgás, célbalövés, szóval ez a része tényleg nagyon klasszul össze lett rakva. Én mondjuk néhány sátrat felhúztam volna a focipályára, mert árnyék az nem sok volt, szinte semmi. 

Na de... míg mi felfedeztük a terepet a kicsikkel, addig Mátéék futottak. Aztán egyszer csak feltűnt a pályakapuban az első befutó, és akkor már elkezdtem őket nézegetni, de gondoltam biztos hátrébb jönnek még. Aztán egész váratlanul nem sokkal később felbukkantak a kapuban! Nem is esett először le, hogy ők azok, túl korainak éreztem a befutást, balga módon elfelejtettem stoppert kapcsolni, de a szemem sarkából ismerősnek tűnt az a piros pólós fehér sapkás, és fehér pólós kék sapkás páros. :)  Gyorsan riasztottam Milánt, hogy itt vannak Mátéék, szaladjon melléjük és bíztassa őket. Onnan messziről egész jó formában voltak, szépen lendületesen jöttek a cél felé, még meg is hajtották kicsit a végét. Nagyon ügyesek voltak! 

Ott jönnek, pirosban Feri, jobbról Máté, és Milán fut feléjük a füvön.

Célbaérés utáni frissítés.

Azt mesélték nagyon jól ment a futás, az elején szép lassan mentek, a végét pedig meghúzták. Azt mondta Feri, hogy hamarabb is elkezdhettek volna gyorsulni, mert végül Máté bírta szépen. De nem baj, szerintem így is nagyon ügyesen lefutotta. 2200 méter azért nem kevés, pláne abban a tűző napban, ami volt. Sajnos érmes helyezést nem sikerült elcsípni, de a célban mondtak valamit nekik, hogy ők lettek az iskolából a 4-dikek, vagy 5-dikek, ami azért egész szép eredmény, pláne, hogy az alsósok elsőtől negyedikig együtt futottak. 

Már csak az én 5 km-em volt vissza. A fiúk megtámadták az ugrálóvárat, ami nem bizonyult nagyon jó ötletnek, mert tűzforró volt, és emiatt locsolták, így viszont elég undorító sáros trutyi úszkált az alján. Hátul talán jobb volt a helyzet. Mindenesetre jóóóóó nagy vár volt, sosem láttam még talán ekkorát, jó sok gyereket elnyelt. 

 Én otthagytam őket az ugrálóvárban, és elindultam a rajthoz. Iszonyat meleg volt már ekkor, és hát az egész napos folyadékbevitelem sem volt túl sok, éreztem, hogy nem lesz ez az 5 km olyan leányálom, még ha a táv hosszúsága nem is jelent problémát. Egy darabon egész jó is volt, ott ahol árnyékos volt egy kicsit a pálya, aztán a napos részen nagyon kínlódtam, közben rájöttem, hogy a hátizsákban felejtettem a zenejátszómat, ami jó lett volna ha nálam van, a zene sokat dobott volna rajtam. Ráadásul a gps sem találta meg a jelet, így távot nem tudtam mérni, csak időt, a távot pedig próbáltam kikövetkeztetni. Végül persze beértem, szerencsére az utolsó párszáz méter árnyékosban ment, így jobban össze tudtam szedni  magam a végére. Az én mérésem alapján rekordidőt futottam, 23:49 lett a vége. Más mérés meg ugyebár nem volt, így csak a sajátomra tudok hagyatkozni. 

Négy pohár vízzel tudtam magamat a futás után visszahozni emberi szintre, és elindulni megkeresni a fiúkat, akiket a színpad előtt találtam végül meg. A színpadon pont a 3 kismalac mesét mesélték, ami Marcinak a kedvence, ott is volt fent a színpadon ő is, és lelkesen fújta el a házakat. :)

Az eredményhirdetést már teljesen szétesve vártuk. A fiúk a vizeskapuknál frissítették magukat csatakosra, nagy nehezen (kölcsönpénzből, mert nem tudtak visszaadni a miénkből)  sikerült vennünk két lángost, amivel lefoglalták magukat a napernyők alatt.

Milán már tűkön ült, hogy mikor szólítják  már őt, mi is nagyon vártuk már, mert akkor végre utána indulhattunk haza a boltba.

Aztán végre szólították Milánt, aki nagy büszkén vonult fel a nagyszínpadra, de mire felért elveszett a hangja, pedig mikrofont is tartottak elé :) Kapott érmet, meg oklevelet, meg valamilyen vásárlási utalványt. Nagy volt a boldogság!

Egész nap a nyakában lógott az érem, úgy kellett lekönyörögni róla. Felakasztottuk az enyémek mellé, hogy el nem vesszen :) Ma oviszünet van, de holnap visszük az oviba megmutatni. Addig meg óránként megnézzük, hogy megvan-e még. :)

Jó móka volt! Csak ne lett volna olyan szörnyen meleg, az nagyon sokat kivett belőlünk erőnlétileg. De hát nyár van, nyár van:) Most már 1 hát múlva igaziból is. Visszaszámolunk.
Már csak 5 nap a szünetig!