Elfáradtunk

Hú, akkorát sétáltunk, hogy teljesen odavagyok, szinte izomlázas lettem. De kimértük a távolságot a lakás és a könyvtár között, és nagyon hamar odaértünk, pedig kerülőúton mentünk, mert csak későn jutott eszembe, hogy menjünk arra. Most már bártan el merek majd indulni kedden Matyival, merthogy vissza kell már vinni a könyveket, amiket még dec. elején vettem ki, amikor még nem nagyon biztatott a doki, hogy hamarosan szülök. Szóval akkor nagy bátran kivettem három könyvet, amiből kettő volt igazából olvasós, a harmadik az olyan szülős. De aztán Matyi meggondolta magát, és jönni akart, én meg itt maradtam a kivett könyvekkel. Aztán neten meghosszabítottam január végéig, optimistán. Csak Máté akkoriban igen sírós volt, így meghosszabítottam mostanáig, és többet már nem is lehet, de nem is kell, mert végeztem a könyvekkel. Most csak egyet veszek ki. De még nincs tervem, de az biztos, hogy nem valami nehéz olvasmányt, hanem csak valami könnyen olvashatót. Nagy monumentális olvasmányokra most igazán nincs időm, de az olvasásról nem szívesen mondok le.

 

Szóval jó nagy kört mentünk, és még így is kevesebb volt mint 2 óra. DE olyan szép idő van még most is, meg de. is, hogy Máté délelőtt is kint aludt a teraszon, aztán ugye séta. Remélem azért éjszaka is fog tudni aludni. De most nagyon békés, aranyos, fekszik a szőnyegén és beszél a játékaihoz, én meg a nagy gyerekdalok válogatás-albumot hallgatom, mert szégyen-gyalázat, de nem tudok gyerekdalokat, és most már eléggé érzem a hiányát, mert nem tudom Matyit mivel szórakoztatni, amikor nyűgös. Bár szerintem már maga, az a tény, hogy éneklek elég szórakoztató, de azt olvastam valami okos könyvben, hogy a gyerekeknek nem számít, hogy jó hangja legyen az anyukának, ők szeretik a hangunkat, akármilyen is az. Hát nem tudom..... Én mindenesetre nem bírom sokáig hallgatni magam.

Most gyorsan kiteregetek, és lehet, hogy még a vasalásnak is nekifogok, amíg nyugi van.