Ortopédián

Tegnap voltunk ortopédián. 9-re volt időpontunk. Fura, volt, hogy fel kellett húzni az úrát, nehogy elaludjunk, nem mertem Máté belső órájára bízni magunkat. Persze egy fél órával korábban keltett bennünket, és még így is rohanás volt, elszoktam már attól, hogy valahová időre kell mennem, azt meg még nem szoktam meg, hogy Mátéval mennyi időt kell számolni a készülődésre. Na de éppen időben odaértünk, még úgy is, hogy az ikea-ban parkoltunk, utóbb kiderült jobban is jártunk, mert az sztk parkolójában 250 ft egy óra, az ikea-ban meg az első óra ingyenes, és simán végeztünk egy óra alatt.) Azt mondjuk nem értem, hogy egy rendelőintézet parkolóját hogy lehet fizetőssé tenni, na de mindegy. Máté kezdetben jól viselte a herce-hurcát, csak az volt a baj, hgoy egyszerre hívtak be minket az előttünk lévőkkel, nekik két kisfiuk volt. Őket elkezdte vizsgálni a doktornő, nekem meg le kellett pucérítanom Mátét. Meg is tettem, és nagyon aranyos volt, vigyorgott mint a tejbetök, csak aztán elveszítette a türelmét, és mire ránk került a sor, addigra persze eltörött a mécses. CSak a végére nyugodott meg kicsit, meg amikor már öltöztünk fel, és kicsit megszeretgettem. A diagnőzis szerint kicsit kötött a jobb lába, ezért tornáznia kell minden pelusozásnál. Egyelőre nincs ellenvetés, úgy tűnik élvezi, de ha látom, hgoy nincs kedve hozzá, akkor csak kevésszer csináljuk, ha meg nyugisabb, akkor többször.

Aztán árkádban beültünk egy kávéra Frei Tamáshoz. Megint az a csaj volt, aki elrontotta a kávémat. Most Feri újra megkísérelte elmagyarázni neki, mit is szeretnék valójában. És láss csodát, azt kaptam, amire vágytam, most vagy én nem voltam érthető a múltkor, vagy a férfiakra jobban odafigyel a kiscsaj. Aztán jót nevettünk azon, hogy a csaj biztos azt hiszi, hogy mi valami űbermájerek vagyunk, akik mindig kávézóba kávéznak, (mint a Barátok köztben), de nem nem vagyunk azok. Van saját kávéfőzőnk, használjuk is, de már írtam korábban hogy ez nálunk amolyan hobbi, a hobbijára meg ennél többet is elkölt az ember. Hát nem?

Gyorsan beugrottunk még Sparba is, csak kenyér kellett, meg valami felvágott. Megint e kezembe vettem egy kenyeret, amiből fél kilő 409 ft-ba került, még szerencse, hogy megnéztem. Most már értem, hogy a múltkor is miért fizettünk, annyit amennyit. Lehet, hogy mégis rá kéne állnom a rendszeres kenyérsütésre, csak hát sosem úgy sikerül, ahogy tervezem, és ez mindig elveszi a kedvemet a további próbálkozástól.

Jó volt, hogy tegnap itthon volt Feri, mert baromi fáradtnak éreztem magamat, meg a fejem is fájt, és amikor Matyit beleraktam a nyugifotelébe, és édesen vigyorgott a világra én gyorsan elmentem és aludtam egy fél órát, a fiúk meg gépeztek. Ma egy kicsit jobb már, nem tudom, hgoy a front miatt fáj-e a fejem, de nagyon nem örülök neki, mert korábban sosem fájt, most meg már 3 napja. Ennek köszönhetően úgy aludtam megint, mint akit fejbe vágtak, és Máté is rendes volt, mert nem kelt fel csak 3-kor. Remélem lassan átáll erre a menetrendre, és sikerül végre elérni, hogy csak egyszer egyen az éjszaka.