Ebédnél, nagyjából a karaj felénél tartott, amikor valamiért iszonyat hisztibe kezdett. Volt sírás, könnycsorgatás, éktelen ordítás, hogy miért... már nem is tudom.
Majd ahogy jött, úgy ment is a hiszti, és két perc múlva már vidáman röhögcsélt ismét az asztalnál.
Ebéd végeztével pakolok le az asztalról.
Milán:- Finom volt az ebéd, anyuka! Egy hisztivel sikerült is megennem!
Most szombaton Vivicittát futunk a fiúkkal. Na nem félmarcsit, "csak" 2.5 km-t. Kollektív nevezéssel indulunk a Máté osztályával, úgy 35-en együtt, 2.b-sek, tesók, szülők vegyesen. Már szerveződnek a 3-4-5 fős együttfutók, hogy minden gyerekre jusson egy vigyázó szem. Hónapokkal ezelőtti a téma, és akkor mikor felmerült, akkor gondolkodás nélkül beneveztem Milánt is.
Máté a múltkoriban már eljött velem futni egy edzőkört, és őjó tempóban, simán letolja a 2.5 kilométert. Milán már más tészta.
Ezért tegnap délután kis győzködéssel sikerült rábeszélnem, hogy jöjjön el velem edzeni. Nagy nehezen ráadta a fejét. 5 óra tájban lehettünk kábé.
Már az ajtóban voltunk, amikor még visszaszóltam az itthon maradottaknak:
- Na sziasztok, elmentünk, majd 3 óra múlva jövünk!
Mire Milán:
- Jajjjj, akkor én nem tudok menni, nekem 7-re itthon kell lennem, kezdődik a Fradi-meccs!
Mintha fennállna annak a veszélye, hogy bármelyikünk is tudna futni 3 óra hosszát :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése