Nem telhet el úgy balatoni nyaralás, hogy ne hajózzunk. Az utóbbi két évben a menetrendszerenti járatot választottuk Tihanyba, mert az volt a legpraktikusabb. Az út oda csak 20 perc, pont annyi, amit egy kisgyerek is kibír. ( Vagy pont annyi, amennyit az egyéb felnőttek kibírnak a kisgyerekek mellett. Nézőpont kérdése. ) De idén mást találtunk ki.
Minden este láttuk, ahogy az újonnan vízre bocsátott Kisfaludy gőzös befut a kikötőbe, és annyira nagyon szép volt, ahogy ott ringatózott a vízen, hogy idén ezt próbáltuk ki, méghozzá egy esti Naplemente Túrára fizettünk be. A hajó a Balaton legelső lapátkerekes gőzhajójának másolata. Az eredetit Széchenyi István bocsátotta vízre 1846-ban.
Nem tudtuk, hogy mennyire lesz telítve a hajó, viszont nem akartunk lemaradni, így telefonon rendeltünk előre jegyeket. Azokat viszont negyed órával az indulás előtt át kellett venni. Nem mi lennénk, ha nem lóhalálában közelítettük volna meg a kikötőt, mert késésben voltunk. A sétányon persze ekkor már ezer ember volt, nem győztük kerülgetni őket, ráadásul a színpadon épp kezdődött valami reformkori műsor, és pechünkre pont amikor odaértünk, akkor kezdték a himnuszt játszani. Hát kicsit bunkóság és illetlenség volt, de mi átgázoltunk a vigyázban álló tömegen. Rohantunk, no. Egyébként természetesen megálltunk volna, nyilván .
Utólag végül kár volt rohanni, mert volt bőven hely, még az utolsó pillanatokban is jöttek felszállók, szóval nem maradtunk volna le semmiről, de hát ezt nem tudhattuk.
A hajóra lépve le is huppantunk az első asztalhoz, és vártuk az indulást. Közben a nap melegen sütött az arcukba.
A hajó nagyon-nagyon szép. Olyan elegáns. Indulás után egy-egy pohár pezsgőt is kaptunk.
Lent a hajótestben egy minikiállítás van berendezve, amikor a fiúknak már uncsi volt az egyhelyben ülés, akkor lementünk megnézni.
Kicsit tartottunk tőle, hogy majd a fiúk hogy fogják bírni az utat, ami másfél órásra volt hirdetve, de végül korábban visszaértünk. Végülis egész jól vették, szerintem, legalábbis lehetett volna ebbél sokkal rosszabb is. Igaz, hogy nem nagyon tudtak egy helyben megülni, vagy nem sokáig. Hol ide mentek, hol oda, hol itt néztek, hol ott, nagyon tetszett nekik a lapátkerék, elnézegették egy darabig. A végefelé Marci kicsit már fáradt, ekkor már elő kellett venni neki a kakaóscsigáját, hogy nyugton maradjon, és ne szekálja a tesóit.
A hajó a Tihanyi-félsziget végégig ment el, majd visszakanyarodott, és ment vissza Füredre. Nem volt másfél óra, inkább olyan bő 1 órának mondanám. Tehetett volna kicsit nagyobb kört is, de így is szuper volt. És végülis a naplementét így is láttuk.
Hazafelé a színpadon még ment a Muzsikás együtt előadása, néptáncosokkal, énekesekkel. Le is ragadtunk a színpad előtt, és igen nehezen lehetett a fiúkat elhozni onnan, mert nagyon tetszett nekik, pedig már tényleg késő volt. Hazafelé egész végig az volt a téma, hogy ki milyen hangszeren fog majd játszani, amikor nagy lesz, és zenész lesz. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése