Táborban fent és lent

A főtérre visszaérve a Huszita múzeum felé indultunk. Nem gondoltuk, hogy bemegyünk,de az előteret legalább nézzük meg. Éppen akkor érkeztünk, amikor turnusváltás volt a kazamatában, és a kijövők is ott voltak még, meg a bemenők is ott toporogtak, jó nagy nyüzsi volt. Hátul a folyosó végén van kiállítva egy harci szekér, amivel a husziták védték magukat, elöl a bejárat mellet meg egy nagy Zizka szobor, nagyjából ennyi volt, amit az előtérben látni lehetett. Viszont hirtelen felindulásból befizettünk egy kazamata- túrára. Annyi helyen találkoztunk már vele, és mindig csak mondogattuk, hogy majd egyszer lemegyünk, de aztán valahogy sosem jutottunk le. Jihlavában már majdnem, tavaly ősszel, de akkor meg az orrunk előtt ment el egy túra. Itt is másfél órával későbbre kaptunk jegyet, úgyhogy volt még addig idő, amit el kellett ütni valahogy. 

A templom mellett sétálva Milán kitalálta, hogy menjünk fel a toronyba, én is hajlottam rá, így aztán hárman, Máté, Milán és én felmásztunk. Nem  volt annyira vészes, a vége felé volt inkább meredekebb, de még a fiúk is simán meg tudták mászni.

Az út legizgibb része az volt, amikor át kellett bújni a harang alatt. Ott azért erősen reméltem, hogy nem fog megkondulni.

Fönt egy bácsi ült egy kis szobácskában, épp az ebédjét kanalazta a kis piros lábosából, amikor megérkeztünk. Fizetés után beengedett a kis szentélyébe, ahol az ablakokból ki lehetett nézni, plusz volt kér folyosói ablak. A szoba pedig telistele volt régi pénzekkel, aprókkal és papírpénzekkel, régi bélyegekkel, képeslapokkal, és némelyiket meg is lehetett vásárolni. Nem tudom, hogy csak koronák voltak-e ott, mert annyira nem mélyedtem bele, de rengeteg volt, még albumba is volt rendezve egy jó kupac. Olyan régiségszag uralkodott a szobában. (A bácsi paprikáscsirkéjével vegyülve, merthogy ő a sarokban egy kikopott piros műbőr széken békésen kanalazta az ebédjét.) 

De a kilátás nagyon szép volt. De hát mindig az. 

A Jordán-tó Csehország első mesterséges víztározója, 1492-ben létesítették, hogy ivóvízzel lássák el a város magasabb részeit.

Lefelé már nagyon gyorsan haladtunk. Megkerestük a többieket, sétáltunk még egy kicsit, aztán mentünk a kazamatába, ami egy labirintusrendszer a város alatt, ahol a háború alatt rejtőztek az emberek.

Egy csomó kuka ki volt így festve. Szerintem nagyon jók.

Barlangász-sisakokban

Marci is magához vett egyet, aztán persze gyorsan meg is szabadult tőle.

A kazamatában először jól megrémített a srác, aki a csapatot vezette, mert rögtön az első teremben egy igen hosszú monológba fogott. Gondoltam is, hogy jól nézünk ki, ha ez végig így lesz, sosem jutunk ki innen. De aztán jobb lett, és egész gyorsan is haladtunk. Kint, még a bejárat előtt volt egy magyar nyelvű leírás is, azt még kint elolvastuk, úgyhogy valamennyire képben voltunk. Milán pedig a vége felé már eléggé nyafogott, hogy fázik. 

Mikor kiértünk jól esett a nyári meleg. 

Nagyjából mindent láttunk, így hát visszaindultunk az autóhoz, ami szerencsére ott várt minket, ahol hagytuk. Ilyenkor, amikor nem egy kijelölt parkolóban állunk meg, hanem csak sima útszéli parkolóban, akkor mindig van bennünk egy kis para főleg külföldön, hogy vajon jó helyen állunk-e, és nem fognak-e megbüntetni, annak ellenére, hogy mindig jól megnézzük a táblákat, és ha bármi is kétséges, akkor inkább másik helyet keresünk.