Mivel Velke Mezirici, a mi Csehországunk táborhelyünk éppen a Brno-Prága autópálya mellett van, ezért, amikor már majdnem biztos volt, hogy jövünk, akkor nem volt számomra kérdés, hogy Prágába mindenképpen elmegyünk egyszer, csak egy kicsit beugrani, kicsit újranézni azt a várost, ahol éppen 10 éve voltunk. (kicsit több, mint 10 éve, mert akkor májusban voltunk.)
Akkor, életünkben először, és azóta is utoljára buszos kirándulással érkeztünk a városba 4 napra kábé negyvenedmagunkkal. Az utastársakról nemigen tudok sok jót mondani, rettentően idegesítettek. A szervezés olyan volt, amilyen. A 4 napból 2 teljes napot töltöttünk Prágában, és ezalatt a 2 nap alatt térdig jártuk a lábunkat, eszement sok templomot megnéztünk, de nem úgy, ahogy általában mi megnézünk egy templomot, hanem az idegenvezetővel rendesen megnéztük, órákat töltöttünk el a Szent Vitusban, ahonnan káprázó szemekkel jöttünk ki, és még sorolhatnám.
Nem, nem volt rossz amúgy, tartalmas és jó volt, de 1-2 templomot én biztos kihagytam volna magamtól. Annyi haszna viszont mindenképpen volt, hogy most tényleg elég volt egy laza kis séta a városban, nem vitt semmilyen kényszer, hogy bárhová is bemenjünk, megnézzünk, gyerekekkel nem is lehetett volna. Én csak annyit kértem, hogy egy toronyba had mehessek fel, és ez meg is történt, továbbá az Arany utcácskán szívesen végigmentünk volna, mert úgy gondoltuk, hogy az icipici színes házikók még a fiúknak is érdekesek lennének, hisz olyanok, mint egy mesében, de sajnos csak a királyi palotával és a SzentVitussal kombinálva lehetett ide beugrót venni, így kihagytuk.
De hogy ne szaladjak ennyire előre...
Tanakodtunk, hogy mikor lenne jó menni, Ferit a munkája is köti valamennyire még hétvégén is, és az időjárást is nagyon figyelembe kellett venni, mert ahogy megyünk bele szépen az októberben már jeleznek előre csúnya hidegeket is. Az meg nem éppen jó egy egész napos városnéző sétáláshoz. Így végül nem halogattuk nagyon, és mivel erre a hétvégére még egész elfogadható hőmérsékletet ígértek, így a szombatot választottuk. Bár azt írták, hogy a felhős időből majd szép napos lesz, ez persze nem így lett, sőt... mire már majdnem végeztünk, addigra még esett is. De hiszen mindig esik, ha vagyunk valahol, ezt tudhatnánk már!
Egészen péntekig úgy gondoltuk, hogy majd vonattal megyünk, mert az sokkal praktikusabb, és a vasútállomásról pikkpakk be tudunk jutni a városba, a gyerekeknek meg egy plusz kaland a vonatozás, hiszen nincsenek ehhez szokva. Aztán mikor megnéztük, hogy hogy is lehetne ezt megvalósítani gyorsan elvetettük ezt a verziót, mert a mivárosunkból csak átszállással lehetett volna Prágába jutni, 3 óra 42 perc alatt!!!! Azt meg azért mégsem. Szóval maradt az autó.
Reggel nekünk nem esik nehezünkre a korán kelés, vagyis fizikailag nehezünkre esik, de Marci így is, úgy is felébreszt legkésőbb fél 7-kor. Nem volt ez másképp most sem.
Bőségesen megreggeliztünk, útihátizsákot készítettem, Feri izzót cserélt, és 9-kor már az autóban ültünk izgatottan.
Marci el is aludt elég hamar, Milán hiányolta a cumiját és a nyulát, anélkül állította, hogy még a szemét sem tudja becsukni. Nem is tudta csak az utolsó 20 percre. Máté is pihengetett valamennyit.
Feri kollégája ajánlott egy külkerületi P+R parkolót, (az Opatov metrómegállónál) ami még zárt is volt ráadásul, és mindössze 20 koronába került egész napra. Ez jó ár. (Mi 12-vel szoktuk szorozni a koronát, hogy forintosítsuk) Prága belvárosába egyébként sem lehet autóval bemenni, a városközponthoz közeli parkolók pedig ennél nagyságrenddel drágábbak, és ott óránként kell fizetni.
Az autópályán nemegészen másfél óra alatt ott voltunk még úgy is, hogy szinte végig felújítás van, és emiatt sávelterelések és sebességkorlátozások, sokszor csak 80-nal lehet menni. Mégsem 3 óra 40 perc!!!!
A parkolóban jegyautomata is volt, amiből gyorsan váltottunk egy-egy jegyet, 6 éves kor alatt nem kell fizetni. Úgy terveztük, hogy a Vencel térig megyünk, és onnan körbejárunk mindent, majd fölmegyünk a várba, akár villamossal, akár gyalog, ott is körbejárunk, lenézünk, és visszametrózunk. Véletlenül azonban nem szakaszjegyet vettünk, ami fél óráig érvényes, hanem teljes jegyet, ami másfél órás, így módosítottuk a tervet, és először felmetróztunk a várba.
A fiúknak nagyon tetszett a metró, még Marcinak is, aki minden állomásnál elvarázsolódott, amikor a sötétből világos lett kint, és integetett az embereknek.
Átszállással utaztunk a Hradcanska megállóig. Az átszállással és a metrózással sem volt semmi baj, egyes megállókon liftek is vannak, ezek külön jelezve vannak, de mozgólépcső mindenhol van. Nekem érdekes volt, hogy a vagonokban pedig ki van ragasztva az újraélesztés menete, és hogy milyen számot kell hívni, ha gáz van. Nem tudom, nálunk ki van-e téve bárhová is, már elég régen nem utaztam metróval.
Kis tétovázás, és térképnézés után nekivágtunk az egyik utcának, hogy akkor eljussunk a várnegyedbe, a Hradzsin-ba.
Villamossínek:
A prágai várat több mint ezer évvel ezelőtt építte fel a morva fölé az első cseh uralkodóház, a Premysl- dinasztia, utódaik pedig kápolnákkal, palotákkal, bástyákkal bővítették tovább. Az "Arany Prága" elnevezés valószínűleg I.Károly cseh király (=IV. Károly német-római császár) uralkodása idejéből származik, amikoris arannyal vonták be a prágai vár tornyait.
Ha ebből az irányból érkezünk, akkor a királyi kerten keresztül jutunk el a Királyi Palotához. Ennek mi különösen örültünk, mert annak idején a várnegyed ezen része teljesen kimaradt a programból. A kedvünket csak az szegte egy kicsit, hogy Marci éppen ordító üzemmódba kapcsolt. Emellett még az a tény is eltörpült, hogy a nap sem igen akart kisütni, és a dombról lenézve leginkább csak a ködös fátyol fölé kúszó templomtornyokat láttuk, semmi egyebet.
A fák közül ki-kibukkant a Szent Vitus hatalmas épülete. A fiúknak persze sokkal-sokkal érdekesebb volt, hogy a díszőrség néhány tagja a sétányon sétálgatott fel-alá, néha kibővülve egy-két igazi terepruhás katonával. És hogy még pisztolyuk is volt.... hát az mindent vitt.
Közben Marci is abbahagyta a sírást.
folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése