Máté négy és fél

Gondolkozom már egy ideje, hogy mit is írhatnék róla, hogyan is jellemezhetném az én Négyésfélévesemet úgy, hogy ne a pillanatnyi érzelmeim, dühöm, örömöm, meghatódottságom kerekedjen felül, hanem valamennyire megmaradjak a realitások talaján.

Tény, hogy nem könnyű vele mostanában. De hát mikor volt az? Ha jól emlékszem már születése óta mindig van valami, ami megnehezíti a hétköznapjainkat, és ez nyilván már sosem fog változni. 

Most épp küzdök az átlagnál mindig eggyel nagyobb hangerő ellen, a feleselés ellen, a csúnya beszéd ellen, a dacosság ellen, a fujjogás ellen, az értetlenség ellen, és ki tudja még mi ellen. Úgy tűnik sikertelenül, de még reménykedem, hogy hosszú távon talán nem. Ezek nagy részét az oviból hordja haza. Én nem tudom.... a hülyeség komolyan úgy ragad rá, mint a kosz a játszótéren. 

Ezzel szemben viszont egyik pillanatról a másikra képes dühöngő őrültből édes kiscicává változni, és bújni, puszilni, szeretni, simogatni, feledtetve ezzel minden korábbi bűnét. Nekem pedig még igencsak tanulnom kell hogy én is ugyanilyen gyorsasággal tudjak váltani a tüzetokádó sárkányból dédelgető anyukává. Nem mindig megy, mert van amikor tényleg nagyon haragszom rá. Mondjuk amikor nem figyel oda, vagy dacosságból nem tudom, de nem áll meg a biciklivel akkor amikor szólok neki. Igen, volt már hogy át is ment, szerencsére nem egy forgalmas úton, de akkor is! 

Aztán visszaolvasva a legutóbbi 4 éves összegzést, azért vannak változások. 

pl. 

A kedvenc könyve, meséje már nem feltétlenül az Annapeti, bár még az is sokszor előkerül, de most már tulajdonképpen nyitott az újdonságokra. Nézni a Disney meséket szereti, a Dumbó, 101 kiskutya után, a Pinokkio is sokáig porondon volt. A 101 kiskutyától önkényesen kellett megfosztani, mert fél(t) a rablóktól és Szörnyellától. A Pinokkió viszont remek pedagógiai célból, mert egyelőre komolyan elhiszi hogy ha nem mond igazat akkor megnő az orra. :) Szokta is kérdezni, hogy most nem nőtt meg az orrom?

Sokat énekel, a legnagyobb sláger nála még mindig a Nótás Mikulás, tél óta nem tudjuk levenni a műsorról:)

Evés: alapvetően még mindig mindenevő, bár néha bepróbálkozik egy eztnemszeretem-mel. Kedvence talán a gulyásleves. A spenót még mindig sláger. Imádja a fagyit, most ráállt a csokira, de jégkrémből az epreset szereti. 

Ovi: azt mondják jó gyerek, hogy nincs rá panasz. Tavaszra az óvónéni szerint is megtalálta a helyét, barátkozó, már nem csak 1-2 gyerekkel játszik, hanem gyakorlatilag bárkivel. A múlt héten Marci volt a barátja:) Év végére nagyon elfáradt. Részben azért is mert az utolsó két hétre kaptak egy kisegítő óvónénit, (az egész év óvónőmizériával telt) és bár nagyon kedves volt és aranyos, de Máténak szerintem ez már sok volt, és azt mondta, hogy Ő Kati nénivel nem alszik. Hát nem aludt. Így viszont ki volt dőlve estére mint egy darab fa, és reggel is elég sokáig tartott mire sikerült belé lelket verni. 

Milánnal: egyre jobban egy húron pendülnek, bár egyre többet vitatkoznak is, de a viták nem feltétlenül a Máté hibájából kezdődnek, sokszor bizony Milán a ludas. 

Várja a Kistesót, sokat kell vele beszélgetni arról, hogy majd mit hogy fogunk csinálni amikor már itt lesz. Pl. hogy hol fog ülni az autóban,  (Hehehe... erre mi is kíváncsiak vagyunk egyelőre:)) meg ilyesmi. Egyelőre nem tudja elképzelni szerintem hogy fog beleférni az életünkbe. Egyelőre én sem mindig tudom. De azt nem vettem észre, hogy bármiféle averziója lenne Simi iránt, ha róla beszélünk, akkor általában ő hozza fel a témát, és mindig szeretettel beszél róla.

Nagy fiú már. Nehéz elhinnem, hogy ennyire nagy. Annyira bohóc tud lenni:) Meg olyan kis simulós kiscica. Este olyan jó belefúrni a kis szőke buksijába az orromat, vagy csak nézni, hogy alszik. Ilyenkor még mindig érzem rajta a kisbabaszagot.
Nagyon várja a következő szülinapját, mert akkor már 5 éves lesz. (ilyenkor büszkén mutatja az egész tenyerét). Az iskolát is várja, mert akkor majd pókember lesz a farsangon:) Én annyira nem várom... se a következő születésnapját, se azt hogy iskolás legyen, hogy pókembernek öltözzön azt meg pláne nem. Az 5  az már olyan sok!!!! Pedig nyilván 2 év múlva ilyenkor valami könnyes csöpögős bejegyzéssel fogok jönni, hogy hová lett az én pici kis óvodásom, és nagyban készülünk majd az iskolára. Igen, papíron még messze van. De ha arra gondolok, hogy Milán is már kétésfél, és ő is még csak most született, akkor sittysutty el fog telni ez a két év.
De egyelőre még MOST van!!!! És most még csak(?) 4 és fél:))))