Dunaparton-Verőce

A változatosság kedvéért, és mert vasárnap jó idő volt és mindenképpen akartunk menni valahová, végül a Duna-partra mentünk, Verőcére. Semmi extrát nem terveztünk, csak hogy kicsit kimozduljunk, sétáljunk, meg lesz ami lesz. 

Miután megérkeztünk felmásztunk a hosszú lépcsősoron a templomhoz. Illetve csak én másztam, a többiek simán mentek volna fölfelé.

Fentről jól lenéztünk, a fiúk találtak valami sáros domboldalt, ahonnan csúszkáltak, és ahonnan nem is nagyon akartak eljönni. Részükről már ennyi elég is lett volna, nem kell ide Dunapart, meg fagyi, meg semmi. De aztán csak eljöttek elrángattuk őket onnan, majd kábé 5 perc múlva Milán valamiért hisztizni kezdett, de veszettül, és egészen az autóig nem is hagyta abba. Ott beleült a babakocsijába, majd kimászott és inkább motorozott volna, majd megint inkább kocsi, vagy mégsem.... szóval valahogy így.

 Nagy nehezen csak lejutottunk a partra, ahol a fiúk rögtön letelepedtek a földre buktázni, majd végehosszanincs kavicsdobálásba kezdtek. Ez a vízbe kavicsdobálás a legjobb móka a világon szerintem, ez minden hiperszuper játszóteret és egyéb más gyerekprogramot magasan überel. Szerintem sosem hagynák abba, de legalábbis addig nem, amíg van a parton kő.

Miután elhárítottunk még egy Milánhisztit, mert nem akart jönni, majd még egyet, mert motorral akart feljönni a lépcsőn, a cukrászda teraszán letoltunk egy-egy adag nagyon finom fagyit. (miután Milán még egyet hisztizett mert nem olyan fagyit választott mint Máté, de erre csak akkor jött rá, amikor már kézhez kapta, de végül csak lecsúszott neki ez is:))
Egyébként olyan fura, hogy már Milán is profi módon nyalja a fagyit, sőt megkockáztatom, hogy szebben eszi mint Máté, mert Máté elbohóckodja, elvicceskedi, mert szerinte nagyon mulatságos, hogy a feje búbja is fagyis, Milán pedig inkább a pocakjára koncentrál, és szinte cseppmentesen benyalja az egészet tölcsérestől, mindenestől.

Hazafelé persze 5 perccel az érkezés előtt aludtak el. Milánt persze be kellett cipelni, de amikor levettem róla a nadrágját akkor azért felébredt, és kikövetelt magának egy melegítőalsót, de aztán szerencsére hang nélkül aludt tovább, és aludt vagy 4 óra hosszát. Komolyan már teljesen követhetetlen, hogy mikor mennyit alszik, néha azt hiszem, hogy most mekkorát fog aludni, és alig alszik, máskor meg sittysutty úgy kiüti magát, hogy már ébreszteni kell délután, hogy ne menjen az éjszaka rovására. Na mindegy.