Jó kis nyüzsgő hétvégén vagyunk túl, szerintem egy hétig fogom pihenni, és akkor örülhetek, ha sikerül kipihennem magam, mert ez Máté utolsó hete az oviban ebben a tanévben, és legalább a jövő hétnek jó lenne frissen-fiatalosan nekivágni. No de hát minden napnak a maga baja....
A hétvége a szombat délelőtt kezdődött, mily meglepő:) Ekkorra volt ugyanis szervezve egy ovis összeröffenés, amolyan családi nap, hogy így egy év után ismerjük meg egymást mi szülők is legalább annyira, hogy mondjuk az utcán ne menjünk el egymás mellett. Persze nem jött el mindenki de azért elég sokan ott voltak.
A piknik a Margitszigeten volt megtartva, és délelőtt 10-kor, egy sziget körüli kisvonatozással vette kezdetét. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy esélyes, hogy mi erről le fogunk maradni, reggeli készülődésben és pakolásban ugyanis nem vagyunk valami túl jók/gyorsak, valahogy hiába kelünk fel időben mindig sikerül elszöttyögni az időt. De most egészen flottul mentek a dolgok, és időben oda is értünk, sőt... voltak akik még utánunk érkeztek! Mikor minden gyerek és felnőtt megtalálta a helyét a vonatot, akkor kezdődött a vonatozás, ami fogalmam sincs hogy hány percig tartott, de a sziget túlsó végén rakott le minket. Menet közben egy csomó infó elhangzott a sziget nevezetességeiről, de ebből én szinte semmit sem hallottam, sebaj.
Innen a kisállatkertbe mentünk, ahol Milán teljesen rákattant a lovakra, és ő mindet meg akarta simogatni:) Persze nincs olyan sok, hogy ne tudta volna mindet megsimogatni akár, csak nem mind akart odajönni hozzá.
Nagy nehezen végül csak sikerült odébbhúzni, igaz itt már megpendítettem egy későbbi kakaóscsiga lehetőségét is, amit a kispadon kacsákat nézve fogyasztottak el a többi gyerek társaságában.
A gyerekek körében a legnagyobb siker talán a szerencsétlen Madách-szobor megmászása volt. Szegény szobor minden csücskéről lógott egy gyerek, kicsik és nagyobbak egyaránt, ki erről ki arról próbált magának egy kis helyet szorítani. Csoda, de senki nem esett le, nem ütötte meg magát, pedig erősen benne volt a pakliban, hogy ennek bizony sírás lesz a vége, de szerencsére nem lett.
Aztán a nagy rét közepén szépen letáboroztunk, és kezdődött az ún. szabadprogram, nem mintha egész eddig olyan nagy kötöttségekkel működtünk volna, de itt aztán a fiúk fociztak, vagy úgy csináltak, mintha fociztak volna, bottal kapirgálták a földet, de volt aki tollasozott, meg ilyesmi. Máté leginkább focizott és csatakosra izzadta magát, de olyan szép volt a kis csapzott buksija:) Milán pedig a takaró mellett táborozott le, mert ott volt az ennivaló.
Kicsit korábban jöttünk el mint a kemény mag, mert innen rögtön a Balaton felé indultunk, mert Ferinek is épp ezen a hétvégén volt céges rendezvénye. Maradtunk volna még, mert jól éreztük magunkat. Mondjuk sokkal tovább egyébként sem tudtunk volna maradni, Milán már így is csak félgőzzel közlekedett olyan álmos volt, vagy épp cipeltette magát nagy vígan.
Az autóban szerintem egy percen belül elaludt, nem tudom pontosan, de a amikor a Nyugatinál hátranéztem már javában durmolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése