Izgalommal és aggodalommal telve néztem a hétvége elé. Ez volt Matyi
első igazi, nagy hosszú útja vidékre. Már csütörtök este elkészítettem a
csomagját, plusz listát írtam, mik azok, amiket még reggel kell
elpakolni. Mikor ketten utaztunk, hát akkor is volt egy csomó csomagunk,
hát most meg aztán végképp úgy néztünk ki mint a vándorcigányok, a fél
háztartást össze kellett pakolni. Kis nyúgösködéssel indultunk, de aztán
Máté bealudt, de sajnos nem bírta sokáig, és Aszódnál már fel is
ébredt. Na akkor hátraültem mellé, de indulás előtt még kicsit
megringattam a hordozójában, amitől megint elaludt, és aludt majdnem
hazáig, szóval nem is kellett volna hátra ülnöm, de mindegy, így
másodjára már nem volt olyan rossz. Megállás nélkül robogtunk haza, és
így 2 és fél óra alatt otthon is voltunk. Ennek örömére még beugrottunk
anyuért a postára, ahol kb. 40en gyorsan körbesereglettek bennünket, és
csodálták a mi kisfiunkat. Matyi meglepően jól bírta, üresedő pocakkal,
megtelő pelussal az őt körülvevő embersereget, és még néhány mosolyt is
eldobott, amivel aztán végképp lekenyerezett mindenkit.
Nagyon aranyos volt egész hétvégén, csak bámészkodott a lakásban,
nézelődött, mosolygott, játszott, pedig egész szombaton egymás kezébe
adták a kilicset a rokonok és barátok, de Máté jól bírta, szerintem még
élvezte is, hogy mindenki vele foglalkozik, őt csodálja. Én meg csak
söpörtem be a dícséreteket, és feszült a mellem a büszkeségtől.
Most már itthon vagyunk, és nem tudom miért, de most
megint nagyon sírós lett, lehet, hogy most adja ki magából a hétvégi
stresszt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése