Zengőtúra

Hazaérve a Mecsekből gyorsan bedaráltak a hétköznapok... Rettentő hosszúnak tűnt az előző (nekünk) 2 napos munkahét után a múlt heti 5 napos. Hát én már szerdán is úgy éreztem magam, mint aki a krumpliföldre jár minden nap kapálni. Egész héten arra készültem, hogy majd feltöltöm a mecseki képeket a gépre, rendezgetem, nézegetem, és hogy majd az milyen jó lesz. 

Aztán persze itthon már javában tavasz van, nyílnak a virágok, a fák, és bent a munkahelyi telephelyen egy szajkópár kezdett fészket rakni az étkező ablaka előtti fára. Most nagyon izgulunk, hogy nehogy a hülye varjak elriasszák őket, nagyon kíváncsiak vagyunk a kisszajkókra :-) 

A fényképrendezgetéssel még ugyan nem vagyok teljesen készen, de azért a mecseki ottlétünk első teljes napján, 16-án megmásztuk a Zengőt, a Mecsek legmagasabb csúcsát. 

Marci nagyon lelkesen vágott neki a túrának, amikor előző este terveztük, hogy mi legyen a napi program a felírtak közül, akkor nagyon rákattant a Zengőre. De egyébként csodamód senkinek nem volt ellenvetése, igaz, tudták, hogy ez egy túrázós nyaralás lesz, de igazából az dobott sokat a hangulaton, hogy iskola helyett kellett most kirándulni.  :-) Így már mindjárt más lett a gyerek fekvése, ugyebár :-D 

Mivel a szállásunk Hosszúhetényben szinte a hegy lábánál feküdt, így teljesen autó nélkül vágtunk neki a távnak, amit az előrejelzések szerint izzasztó emelkedőkkel tarkított közepesen erős 12 km-nek vártunk kaputól kapuig.

Elhaladtunk Hetény vezér szobra előtt....

Majd a faluvége után találkoztunk a Kőmorzsoló óriással... aki a baranyai mondavilág egyik jelképes alakja. A legenda  szerint lisztté morzsolja a legnagyobb sziklát is. 

Püspökszentlászló felé haladtunk, és a patak mentén már fel-feltűntek a félhegyoldalniy medvehagymamezők. 

Püspükszentlászló nagyon különleges település, mégpedig azért mert nem lehet autóval bemenni a faluba, csak engedéllyel. A falu elején erre egy üdvözlőtábla is felhívja a figyelmet, hogy ez bizony ez csendes falu, van itt egy elvonuló ház is. 

A falu a török idők után teljesen elnéptelenedett, és csak a 18. században, amikor a pécsi püspük nyaralókastélyt építettetett ide, akkor kezdett újra benépesülni. A kastély még nem volt nyitva, nyitásig csak csoportok látogathatják előzetes bejelentkezéssel, de kívülről, kerítésen keresztül is nagyon impozáns. Körülötte van a püspöki arborétum. Biztos az is megér egy misét :-)

Ahogy elhagytuk a falut Marci szárnyakat kapott. Való igaz, hogy a szép napos erdei út nagyon futásra csalogató volt, de mi tartalékoltunk, Marci viszont jól előrehaladt. 

Egy nagyobb kereszteződés után kezdett el erőteljesen emelkedni a hegyoldal. Ez az utolsó etap már a kilátóhoz vitt. Jóóóó meredek volt, de Marci még sem itt sem fáradt el, mindenkit alaposan lerázva, nagy előnnyel, elsőkét ért fel a csúcsra. 

A kilátó, és a lábánál egykori Zengővár romjai. Nem sok maradt belőle, mondhatni néhány kőrakás. 

A 22 méter magas, 7 emeletes kilátó egy régi geodéziai torony köré épült. A régi torony jól látszik az új belsejében. 

Ott egy Marci :-)

És a csúcson is egy Marci :-) 

Eléggé para volt a feljutás amúgy, mert hosszú-hosszú átlátszó lépcső vezetett fel a kilátó tetejére. 

A távolban a pécsi Misina-tető a jellegzetes tévétoronnyal. Ahol tavaly júniusban már jártunk. 

Lefelé másik úton mentünk a hegy déli oldalán, de az erdő ezen az oldalon is gyönyörűséges volt. A madarak csiripelése végigkísérte az utunkat. Nemcsak itt, hanem az egész 5 nap alatt. Milyen jó, hogy a 2000-es évek elején  sikerült megakadályozni a Nato -lokátor építését, és így a maga természetességében csodálhattuk az ébredő erdőt . 

A hegyoldalban, mikor már szinte hazaértünk, egy fakitermelésbe botlottunk. Információs táblán megtudtuk, hogy itt nem tarvágás van, hanem csak ritkítás, de így is olyan fura, hogy olyan szép nagy fákat pakolt a traktorszerű markoló a platójára. 

Innen már pikkpakk visszaértünk a szállásunkra. Kellemesen elfáradva, de hogy, hogynem, mindenkinek nagyon tetszett a kirándulás!