Szombati sportnap

 A hétvégén nem tudtunk a hegyekbe menni. Hiányzott is. Ferinek szombaton volt dolga, Máténak meg Marcinak pedig vasárnap volt meccse. Semmiképp nem fért volna még bele egy kirándulás, vagy pedig őrületes nyávogás lett volna, azt meg ki akarja... 

De Máténak tesiből volt sportfeladata, meg volt adva, hogy valahány km tempós séta, vagy mennyi futás, vagy mennyi bicaj, lehetett választani. Máté a biciklizést választotta, és már csütörtök körül eltervezte, hogy akkor majd szombaton fog menni. 

Szóval rászerveztünk erre egy családi sportdélutánt. 

Nekem nem jó már annyira a biciklim, hogy bátran el merjek vele indulni a világba, mert aztán meg hozhatom haza a hátamon darabjaiban a város másik feléről... így az volt a terv, hogy én elfutok a Margitszigetre, ők biciklivel jönnek, ott találkozunk, elnyalunk egy fagyit, és hazajövünk. 

És ez így is történt. Csak nem sanszoltuk be, hogy aznap nyitnak a teraszok... 

Én kicsit korábban indultam, hogy ne kelljen egymásra sokat várni, aztán végül még én vártam a fiúkra, mert ők még út közben megálltak pár szóra egy játszótéren, és ott kicsit elidőztek. Addig én futottam egy plusz kört a szigeten. 

Hát.... rég láttam már ennyi embert ... nagyjából mindenhová jutott belőlük... még a futókör volt a legszellősebb, csak ott meg nem akartam két kört menni, mert elég volt egyszer végigfutom a kavicsok mellett. 

Szombat délután 26001-es volt az utolsó kavics. :-( 

A Margit-hídtól majdnem az Árpád-hídig ér a kősor. Csaknem 2,5 km-en. 

Persze a fagyis, ahová "járunk", na az nem volt nyitva. Akkor itt Milán bedurcizott, ( megint), hogy hazudtunk neki, mert megígértük, és hogy ő csak a fagyi miatt jött, sattarasattara... mintha mi tehetnénk róla, hogy nincs nyitva egy nyomorult fagyis, amikor 20 fok van, és amúgy meg MINDEN nyitva volt! 

Persze a szomszéd krimóban lehetett volna jégkrémet venni, de kilométeres volt a sor, és óriási a tömeg. Semmi kedvünk nem volt ebbe a teraszozásban ilyen formában sem részt venni. Végül egy büfékocsinál még találtunk jégkrémes standot, és azzal megelégedett. 

Visszafelé Máté mindenképpen a lezárt  Andrássy-n akart menni, meg én is, meg egyébként is jó az az út, nem kell a vasúti felüljárón átcipelni a bicikliket. Úgyhogy arra mentünk. Körút- ( dugig volt)- Andrássy ( abban az órában már szinte üres)- liget-haza. 

Aznap reggel hunyt el Monspart Sarolta, akinek a nevét, és őt magát is, minden hobbifutó, aki részt vett valamilyen futórendezvényen, ismeri. Lelkesítő ereje, bíztató szavai egy-egy verseny során úgy kellettek az egyszerű futóknak ott a Nyugati-felüljárón, vagy a Margit-hídon, mint az éltető eső. Akár tűzött a nap, akár esett az eső Saci néni ott várt mindenkit a kereplőjével, a pacsijaival, egy vállveregetéssel, hogy továbblendítsen minden addigra megfáradt futót a holtponton, hogy mosolyt csaljon az arcunkra. A Nyugati-réri naplementében  rá is gondoltam hazafelé menet. 

Én 23 km-t futottam, a fiúk pedig egy szigetkörrel kevesebbet, 18-t bicikliztek.