Az ózdi napokon szerencsére még kitartott a szuper, napos, őszi idő, így kihagyhatatlan volt, hogy szervezzünk egy kis kirándulást. És mivel a legkézenfekvőbb mindig Szilvásvárad, ami tény, hogy gyönyörű, de egyrészt már sokszor megjártuk, másrészt még túl élénk bennünk a tavaszi szilvási kiruccunk, amikor Máté a Fátyol-vízesés mellett eltörte a kezét.
Ezért is, meg csak úgy, hogy ne mindig egy helyre menjünk, Bélapátfalvát vettük célba, nagycsaládilag, tesómmal, a srácokkal, és anyával. Induláskor még erősen ködös úton haladtunk, de bíztunk benne, hogy mire megérkezünk, addigra kisüt majd a nap.
Azt olvastam, hogy a Bél-kőig a Bél-kő tanösvényen, majdnem egészen el lehet jutni betonúton, de viszonylag hosszú a táv, úgyhogy nem is terveztük be, hogy egészen végigmegyünk, hanem a parkolóőr bácsi mondta, hogy le lehet térni a hegy felénél, és gyakorlatilag a bányaszinten végig lehet sétálni a hegy oldalában, és a kilátás onnan is gyönyörű. Úgyhogy első körben ezt terveztük be.
Ezer éve jártam utoljára Bélapátfalván, még gimis koromban, amikor is biciklivel támadtunk osztályilag. Akkor a tóig mentünk, és remek kaland volt.
Úgyhogy gyakorlatilag én is úgy éreztem magam, mintha most lennék itt először.
Most az apátságnál parkoltunk, és innen vágtunk neki a hegyoldalnak.
A Ciszterci Apátságot 1232-ben alapították. A vesztes muhi csatából erre menekült IV Béla. Később, a 16. században az apátság romossá vált, és csak a 18. században állították helyre, és szentelték fel újra.
A templom az egyik legszebb román stílusú templomunk.
Nagyon-nagyon gyönyörű volt az erdő!!! Ha tudnék festeni, én csak ilyen őszi erdőt festenék :-)
Az út hosszú volt, de néhol le lehetett vágni egy-egy kanyart. De ezt csak az igazán bátrak merték megtenni, akik a képen vannak :-)
 |
bevártuk a lemaradókat
|
A tanösvényről a nagy köveknél tértünk le, és haladtunk a hegy oldalában tovább.
Innen az ösvény végétől a csapat nagyobbik része visszafelé indult, mi pedig még bevállaltuk, hogy felküzdjük magunkat a köveken, és megnézzük a felső kőbányát.
A legvágott hegytető. A Bélkő-hegy kilátópont pont ott a túlvégén van, de a bánya felőli oldaláról nem vezet fel út, meg kell kerülni a hegyet. Odaáig nem mentünk el. De a megsebzett hegytető így is nagyon érdekes látvány volt. Olyan nem e világi. Mintha egy másik bolygóre csöppentünk volna hirtelen.
A Bél-kő oldalában 1963-ig folyt a mészkőkitermelés, majd amikor veszélyessé váltak a bányafalak, akkor áttértek a felszíni fejtésre. 730 méter magasságban nyitották meg a felső kőbányát, amely 2002-ig – a cementgyár bezárásáig és lebontásáig gyakorlatilag legyalulta a Bél-kő tetejét. Csaknem 100 méternyit vájtak ki a hegyből.
Ott szemben van az igazi csúcs.
Jól láthatóak a föld rétegződései.
Visszafelé Marci nagyon nekiindult, és minden rövidítésen átvágtunk, hogy beérjük Milánékat.
Színek.
Marci olyan tempót diktált, hogy végül csak 8 perccel értünk le később a parkolóhoz, mint a többiek.
Kellemesen elfáradva pattantunk autóba, és búcsúztunk az őszi erdőtől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése