Balatoni pihenés- Füred

Avagy 4 nap-4 strand 

Ez lett végül a jeligéje a mögöttünk lévő hosszú hétvégének. 

1. nap Kisfaludy 

És ez a sokadik verziója volt ennek a hétnek, de ebben az évben nem ez az első dolog, ami újratervezésre szorult. 

Először is, még tél végén, tavasz elején úgy terveztük, hogy idén visszamegyünk Bibionéba, hogy Marci is maradéktalanul élvezhesse. Akkor még úgy terveztük, hogy ezt a június utolsó hetét töltenénk ott. Aztán erről lemondtunk a vírushelyzet miatt/alatt, és helyette akkor beiktattunk június elején egy pár nap Balatont. 

Aztán rájöttünk pár közös biciklizés alkalmával, hogy most, hogy már Marci is értékelhető méretű biciklin nyomul, így már tudunk rendes tempóban, említésreméltó távokat is megtenni, és kitaláltuk, hogy akkor ebben a pár napban majd bérelünk biciklit, és majd így új távlatok fognak megnyílni előttünk a balatoni nyaralást illetően. Teljesen belelkesültünk. 

Aztán Máté eltörte a kezét. Grrr.... (emiatt még most is dühösek vagyunk.) És így a biciklizős terveinket egyelőre félreraktuk, de a Balatonról nem mondtunk le. 

Persze nem Máté lett volna, ha nem fut néhány duzzogókört, hogy ő nem fürödhet, ő nem focizhat, ő nem csinálhat semmit, de túllendültünk ezen. Könnyebbség volt, hogy ő a héten már kapott körgipszet, amit stabilabbnak gondolok a félgipsznél, meg neki nincs is vállig a gipsze, mint Marcinak volt. Mivel most csak 4 napra jöttünk, és júliusban jövünk majd még hosszabb időre, ezért nem futottunk most plusz köröket, hogy szerezzünk az ő kezére is gipszvédőt. Meg amikor még elindultunk, úgy gondoltuk, hogy egyébként sem lesz akkora nagy strandidő... végül az lett, de ez más tészta. 

Csütörtökön már lent is voltunk Füreden, és bár akkor még nem volt az a nagy meleg, de a fiúk mindenképpen csobbanni akartak egyet, de ezzel az egy csobbanással ki akartuk várni az ingyen bemenős időt, mert amilyen strandbelépő árak vannak Füreden, igazán pénzkidobás lett volna 5 embert befizetni úgy, hogy abból 1 nem is mehet vízbe, 2 nem akar vízbe menni, és a maradék 2 pedig 15 perc után megfagyva jön ki. 

Szóval előtte még jártunk egy kört a sétányon, és hüledeztünk, hogy csak elkészült egy újabb betonrengeteg a part mellett, és húzzák fel a következőket fenn a domboldalon. Nagyon elszomorító ezt látni...

A sétány és a kikötő, no meg  a víz az mondjuk még mindig szép :-) 

Helló, Tagore sétány! 

Marci a kutyával is akart egy fotót. :-)

Rengeteg kiskacsa és kishattyú van most, irtó cukik voltak.

Természetesen ettünk egy lángost :-) Mint minden Balatonra látogató, az internet szerint. 

Az egyik újonnan épült luxusblokk aljában már tavaly is volt egy gyerekautó kölcsönző. Marci pedig mindig is odavolt az ilyen gyerekautókért, sokáig nyaggatott is minket, hogy vegyünk neki olyat, de igazán nem lett volna praktikus, mert se a kertben, se a járdán nem tudta volna használni rendesen. 

Úgyhogy most Feri beadta a derekát, és befizette őket egy körre. Marci egy kisebb autót kapott, Milán pedig be tudott ülni Mátéval egy nagyobb pirosba. Még autórádió is volt a kocsikban, nagyon pöpec volt. 

Jajjj, Marci olyan kis cuki volt :-) 

Autóvezetés után pedig beugrottunk a szokásos strandunkra, a Kisfaludyra, mert hatalmas pingvinbabu-verseny volt a előjegyezve a versenynaptárban :-)
Tényleg nem értem, hogy tudtak belemenni... szerintem jéghideg volt a víz.

Beíratkoztak

Ma mindkét kisgimnazistánk beíratkozott az új iskolájába. Illetve Mátét én írattam be online, a krétán keresztül.
Ehhez nem kellett mást tenni, csak letölteni x db nyomtatványt az iskola honlapjáról, kinyomtatni, kitölteni, hatszázhússzor írtam le a gyerek nevét, lakcímét, és összes adatát a születési súlyától elkezdve napjainkig. Majd mindezt visszafotóztam, plusz az igazolványokat, bizonyítványt, átvételi papírt, mindent, és feltöltöttem a krétába.
Elvileg rendben vagyunk, legalábbis jött egy email, hogy leokézták a jelentkezést. Még hátra van az anyagi dolgok átutalása a megadott számlaszámra, iskolanyakkendő, iskolapóló, ilyen díj, olyan díj...

Milánéknál személyes beíratás volt, időpontra mentünk, neki is már korábban elküldték az összes kitöltendő papírt, kérdőívet, miegymást. Mire mindent kitöltöttem már eléggé kettéállt a fülem, nem mondom.

A suliban minden flottul ment, leadtuk az összes papírt, vettünk 2 pólót, egy iskola pólót meg egy term.tud.osat, és otthagytunk egy csomó pénzt. A díszmellényt majd szeptemberben fogják intézni.
Augusztus végén lesz egy ismerkedős nap, meg tankönyvosztás, aztán remélhetőleg indul a mandula.

Az esemény után Milán fagyizni szeretett volna, úgyhogy felkutattunk a térképen egy cukrászdát, odasétáltunk, aztán mikor már ott voltunk kiderült, hogy egy hiperegészséges mentes cukit sikerült találnunk. Igazi fagyi nem volt, de volt valami jégkrémszerű, de Milánnak az is jó volt.

Itthon pedig magára öltötte az új trikóját.

Biziosztás

Nem volt igazi, ünneplőbe öltözős, vermondós évzáró ünnepség, nem volt nyakbaborulós búcsúzkodás, telipacsis összeölelkezés a srácoknál, csak egyszerűen odamentünk a suliba adott időre, és átvettük a bizonyítványokat. Részben jó volt ez így, mégiscsak volt egy kis személyes kontaktus, de azért nem volt az igazi.
Milánt érinti a legrosszabbul ez az egész, ő azért kicsit el van/volt kámpicsorodva, hogy jövőre a barátok nélkül megy tovább az ismeretlenbe. Aztán kaptuk a hírt, hogy egy másik fiút is felvettek végül az aosztályból az osztályába, és ez kicsit dobott a hangulatán, hogy nem lesz ismerős, barát nélkül.
Az utolsó képe Milánnak az osztálytermében. :-(  Nem kellett volna neki maszk, de ő fel szeretette volna venni, de aztán melege volt benne, és letolta. De így lett igazán stílusos és korhű ez a kép.

A bizonyítványok nagyon szépek lettek. De korábban sem elsősorban a jegyeken volt a hangsúly, hanem, hogy önmagukhoz képest hogy szerepeltek, ezzel a felemás tavaszi félévvel pláne nem a jegyek milyensége a domináns.
De azért azt elmondom, hogy Milánnak rajzon kívül minden tárgyból dicséretes ötöse van, rajzból csak sima jeles :-) És valóban talán ha 2 négyese volt a tanévben, az is még az ősszel csúszott be.

Marci az udvaron kapta meg Marika nénitől élete első bizonyítványát. Kiválóan megfelelttel végezte el az első osztályt, de írásból véleményem szerint nem kapott volna kiválót, ha iskolai keretek között kellett volna megfelelnie, bár akkor meg többet gyakorolt volna, szóval ki tudja... azt tudom, hogy becsülettel tette a dolgát egész tanévben, és pont mire ráérzett volna a tanulás ritmusára, mire belejött volna a dolgozatírásba, mire fellángolt benne a vetélkedőszellem, akkor lettünk itthonra száműzve, és ez szerintem a lelkesedését is kicsit visszadobta. A végére már eléggé belefáradt.
Nagyon meg volt illetődve, amikor átvette a bizijét. Teljesen zavarban volt, de olyan kis cukiság volt :-)

Máté csak 9-re jött, a felsősöket külön választották a kicsiktől, hogy kisebb legyen a tumultus, de azért még odaállítottam őket a lépcsőre. Így együtt, hárman, az iskola kapujában már soha többet nem fognak állni. Azért kicsit szomorú ez, még akkor is ha mi akartuk így.

Máté is szép bizonyítványt rettyintett így a végére, de neki ehhez különösen jót tett az itthoni munka, és részben önállóan, részben segítséggel nagyon szépen zárta a hatodikat. Négyesei-ötösei vannak, talán kicsit több az ötös, de nem számoltuk.

A héten beíratkozunk az új iskolákba, aztán a Balatonnál fújjuk ki magunkat.
Elég volt ebből a tanévből. Minden tekintetben.
Foylt. köv. ősszel.

Szentendrei skanzen

Az iskolamentes hónapok egyik negatív hozománya, hogy a fiúk jobban hozzánőttek a tabletjükhöz, mint amennyire azt szeretnénk. Ebből rengeteg vita van, rengeteg veszekedés, duzzogás, és kiabálás. Sehogy sem jó ez, mert ha tableteznek, akkor megszűnik a világ, akkor nem éhesek, nem szomjasak, se látnak, se hallanak, amikor viszont elvesszük tőlük, akkor meg persze először ordibálás van, aztán meg folyamatos kínlódás, mert hiába van roskadásig nemcsak a gyerekszoba mindenféle játékkal, a tabletbambulást nem tudja egyik sem felülmúlni.
Most, hogy Máténak gipszes a keze, most még az udvarra sem akarnak kimenni... én nem is értem... ha meg hárman vannak kint, akkor meg 5 percen belül valamelyik ordít.
Szóval nem akartuk, hogy a hétköznapi ámokfutások a hétvégét is megmérgezzék, ezért az egyik napra mindenképp szerettünk volna valami programot. De mivel az időjárás is olyan bizonytalan volt, hogy a dögmelegből egyszer csak vihar kerekedik, meg Máté keze is behatárolja ugyebár a lehetőségeinket, mert nyilván nem most fogjuk megmászni a Rám-szakadékot, így jutott eszünkbe, hogy soha jobbkor nem tudnánk elmenni a Szentendrei Skanzenba, mint most.
A tavasszal ment a tévében a Bátrak földje sorozat, ami a végére már eléggé nyújtott tészta lett, de azért szorgalmasan néztük, mert jó levezetése volt a napnak. Egy darabig Milán és Marci is bele-belenézett, majd másnap reggel az volt az első kérdésük, hogy na mi volt a tegnapi bártakban. A filmet pedig a skanzenben forgatták, és már korábban is beszéltük, hogy majd elmegyünk megnézni.
Így kerültünk Rokocára. :-)

A gyerekek közül szerintem már mindegyik járt itt valamilyen ovis vagy iskolai kirándulás alkalmával. Legfrissebb emlékei Milánnak voltak, mert ők a suliból is voltak, vagy elsőben, vagy 2-dikban, már nem tudom. De azt mondta, hogy akkor nem járták be az egészet, mert ilyen alkalmakkor mindig részt vesznek valmai kézműves foglalkozáson is. kenyérdagasztás, vajköpülés, szénakaszálás, ilyesmi...

Nem messze a bejárattól véltük felfedezni Torzsáék házát :-)

A házak tájegységenként követték egymást, haladtunk szépen sorban. Sok helyre be lehet menni, sok helyen van valmai kiállítás, vagy valami kóstolás, állatsimogatás, vagy bármilyen bemutató, hogy milyen volt a népi élet régen, falun. 

Zalán kovácsműhelye :-)

Falusi iskola

Pici nyuszik :-)

A skanzenpékségben vettünk némi elemózsiát, hogy feltöltsük magunkat energiával, mert a filmbeli templohoz és főtérhez mindenképp el akartunk még jutni.

Péter atya temploma

 Innen már szedni kellett a lábunkat, mert már a templom mögött kezdett feketedni az ég. Mire a térre értünk, addigra már dörgött is. Persze reggel már az autóban ültünk, amikor eszünkbe jutott, hogy Máté kezére nem hoztunk esőkabátot... grrr.... úgyhogy jobb híjján a póló alá dugta a kritikus helyzetekben a karját.

A hadnagyék háza

 Jakab kisboltja és a fogadó

Itt már elkezdett villámlani is, és Milán félt.

Az esőt a fogadó árkádja alá behúzódva bekkeltük ki, majd a fenti kisházakat jártuk végig, amikor szünetet tartott az eső.

A dörgés-villámlás nem tartott sokáig, de esni hol jobban, hol kevésbé, de esett. Így a hátralévő részeket már úgy csak úgy jártuk végig, hogy hol szaladtunk a következő házig, ahová be tudtunk húzódni, hol valami eresz alatt vártuk, hogy csendesedjen a zuhogás. 

Mikor kifelé jöttünk, akkor már azt gondoltuk, hogy túl vagyunk a nehezén, eléggé el is fáradtunk, gyorsan kifizettük a parkolást, és gondoltuk, már ott sem vagyunk. Csakhogy a kapu nem engedett ki minket. Meg utánunk senkit. 

Eltartott vagy fél órát, mire sikerült orvosolni a problémát, és előkerült egy pasas, aki szaladgált kicsit, majd végre előkerült egy kulcs, amivel ki tudta nyitni a sorompót, és megszabadultunk. Közben újra elkezdett ömleni az eső, és csak esett, csak esett.... 

Hazafelé mőég bevásároltunk a Lidl-ben, ha már autóba ültünk, és a fradi meccsre popnt haza is értünk :-) 

Észrevétlenül, de jó sokat gyalogoltunk, és jól el is fáradtunk. 

A listánkon még a Nagytétényi Kastély is fenn van, ami a film másik helyszíne volt. Mivel Máténak még van 2 és fél hét gipsze, lehet, hogy erre is sort kerítünk nem olyan soká.