Anyáknapjás

Mielőtt végleg elfelejtenék szót ejteni róla, gyorsan lekörmölöm, hogy volt bizony anyák napja az iskolában. Idén kicsit összekavarták az év végi szülői értekezletekkel, de legalább az ünnepségek nem fedték egymást, mint ahogy volt már erre példa, még intézményen belül is.
Milánék kezdték. Ők voltak hétfőn.
Ez a Milán annyira cuki, mert már amikor elkezdik próbálni a műsort, már akkor csupa izgalom. Náluk az a szokás, hogy nem hozzák haza a szövegüket, versüket, hanem ott tanulják meg a suliban. Ami jó, mert legalább ezzel nem kell foglalkozni itthon.
Nagyon frappáns kis műsort adtak, Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék című meséjét mondták el, mindenki egy-egy passzust felváltva, majd vissza, nagyon cukik voltak.
Az a jó Janikovszkyban, ami már Mátééknál is nagyon jó volt, amikor ők adtak elő tőle ( Kire ütött ez a gyerek? ) hogy mindig olyan jól társíthatók a sorok-mondatok a gyerekekhez, hogy annyira tud passzolni. És hát nem lehet megunni, szerintem, mert mindig vicces, néha bólogatósan vicces, néha magunkra ismerősen, néha sírva-röhögősen. Milán persze, aki a sor szélén állt szerencsére, és nem volt annyira képben, végig duruzsolta az orra alatt az egész szöveget.

Énekeltek is.

Ajándéknak pedig egy hiperszuper-csodaklassz saját kézzel festett bevásárlószatyrot kapunk. Azóta ezzel villogok mindenhol, ahol csak tehetem 💓😍

Az ünnepség után szülőire rohantam a 4.b-be. Hát... tudnék mesélni... nagyon év vége van, és nagyon negyedik vége. Valahogy előjönnek most a sérelmek, a megbántódások, ami még oké is lenne, mert meg lehet ezeket beszélni, de a sértettség legtöbbször rébuszokban beszéléssel párosul, és senki nem ért semmit, senki nem tudja, most kinek van baja, és mivel... persze utólag minden kikristályosodik, de akkor ugyebár már késő. ( mert szülői után volt még egy szülő-szülői tanárok nélkül, ahol összeraktuk a dolgokat) Na mindegy. A lényeg, hogy van néhány kemény körünk , néhány vita, néhány egyetnemértés, de csak a szokásos, mert általában a megbeszéléseken mindig ugyanaz a törzsgárda van jelen, a levelezésekben ugyanaz a tizenpár szülő vesz részt, aki négy éve szokott, ellenvetése viszont mindig annak van, aki soha nem nyilatkozik, hogy mi legyen, soha nem ötletel előre, csak utólag kritizál, amikor persze már könnyű okosnak lenni... de hát így van ez mindenhol, gondolom.... 

Mátéék kedden ünnepeltek anyák napját. 

Azért elég szívbemarkoló volt őket így együtt látni, majdnem utoljára. Pláne, hogy lázas fénykép válogatásban vagyunk, és szembesülni az elsős "kicsiségükkel", majd ott látni magunk előtt, hogy hogy megnőttek, hogy milyen nagyok lettek, hát mi ez, ha nem könnyfakasztó. 

A műsor fő vezérfonala az ének, és a tánc mellett az volt, hogy mindenki felolvasta az anyukájának a saját fogalmazását. 

Egy gyönyörűséges dekopázsolt ékszerdobozt/kincsesládát kaptunk. Bele is raktam gyorsan azt a rengetegsok ékszeremet 😁

Azt mondják a nagyobb gyerekes anyukák, hogy felsőben már nem tartanak anyák napját. Meg karácsonyt se. Én ezt nem akarom egyelőre elhinni.... Nem azért, merthogy annyira ünnepeltetni akarnám magamat, vagy akármi, de olyan jó egy évben egyszer/kétszer együtt látni őket, csodálni őket, hogy milyen okosak és szépek. Kicsit lelassulni, gyönyörködni bennük, büszkének lenni, hisz olyan gyorsan felnőnek...