Sziklamászás- Devet skal

Sokképes beszámoló a hétvégi kirándulásokról 2. -még mindig szombat

Még otthon, amikor úticélokat keresgéltem, és idő híján arra vetemedtem, hogy beírtam a googlemapsbe hogy Moravec, és elkezdtem a környékre rázoomolni. Így akadt a látószögembe egy Devet skal nevezetű hely a "zöldség közepén", amire ha rákattintottam, akkor csudajó sziklás képeket adott ki a google. Ebben a térségben ( Zdarske Vrchy) jártunk már egyszer, a szélén, Zdar nad Sazavou-ban a Nepomuki Szent János zarándoktemplomát néztük meg, és már akkor is csodáltuk a domb tetejéről, hogy milyen gyönyörűségesen szép a táj, szóval bátran vettem fel a listára. Aztán itt a házban is találtunk egy ajánlást erről a helyről, így aztán nem volt kétség, hogy elmegyünk akkor sziklát nézni.

Mindig bebizonyosodik, hogy ha nem készülünk fel alaposan az úticélt illetően, akkor annak sosincs jó vége. Jó, rossz sincs éppen, csak több pluszkört kell futnunk. Most is így jártunk. Nagyjából tudtuk, hogy hová akarunk menni, de hogy pontosan hol kellene megállnunk arról nem tudtunk semmit. A gps-ben egy hotel címét találtuk meg, ami a devet skalra volt számozva, így arra mentünk. Mint utóbb kiderült, oké, hogy oda van jelezve, de nekünk az ellenkező irányba kellett volna autóval menni.

Szóval csak mentünk, mentünk, a gyerekek még el is szunyókáltak egy kicsit, mi pedig néztük a tájat. Nagyon szép volt, nekem a Fekete-erdő jutott eszembe róla, ott volt ilyen a táj, hogy a lankás domboldalakra csak úgy oda voltak dobálva a szebbnél-szebb házak.
Aztán amikor már nagyon közeledtünk, akkor arra számítottunk, hogy majd találunk valami útbaigazítást, valami táblát, valami irányjelzést, hogy merre tovább. De nem találtunk semmit.

Aztán egy útszéli turistatérképen kiókumláltuk, hogy akkor hol is vagyunk, és hol kellene lennünk. Visszafordultunk, majd megint vissza, de végül meglett a falu, de a faluban is elvétettük először a lekanyarodást, mert nem volt túl látványos a fára szögelt papírfecni.

Mivel arra sem volt információnk, hogy mennyit kellene a faluból gyalogolni, és hogy az milyen nehézségű túra lesz, csak annyit tudtunk, hogy a kéken kell menni, így ameddig csak lehetett mindenképpen be akartunk menni autóval. Kicsit el is bizonytalanodtunk az elején, hogy a két szántóföld közötti, de amúgy jól járható úton lehet-e még autózni, mert mindenki gyalogosan volt, és csak néztek ránk, de végül jól mentünk, mert föntebb, az erdő szélén volt egy pár megállóhelyes parkoló. Itt álltunk meg.

Nem volt megerőltető az út, de annak fényében, hogy nem tudtuk mennyi gyaloglás vár ránk az amúgy jól járható kavicsos úton, így eléggé takarékoskodni kellett az erőnkkel, nem mertünk csak úgy nekiszaladni az útnak. Marci mondjuk már az elején nyávogott, hogy ő aztán nem bír jönni, de aztán csak bírt.

A Devet Skal ( Kilenc kő) kilenc szikladarabot jelent az erdő közepén, és ezek közül a legnagyobb, a térség legmagasabb csúcsa. (836 m). Az első mérföldkő akkor érkezett el, amikor az első sziklacsoportot megpillantottuk, ami Bilá skala névre hallgatott, avagy Fehér sziklák. Ekkor azért fellelkesültek a srácok is.

Jó nagy volt, szó, mi szó.  kb. 60 méter hosszú, és egyes részein 15-20 méter magas is. Nyilván nem másztunk fel a tetejére, csak épphogy, hogy érezzük az életérzést.

Innen aztán egymást érték a kisebb-nagyobb szikladarabok. Némelyikre fölmásztunk, némelyikre nem, amelyiken nem találtunk nagyon fogást. A fiúk mondjuk nekimentek volna a sima sziklafalnak is, de azért ennyire nem vagyunk vagányok.
Az erdő meg olyan mesebeli volt. Nagy fák, zöld alj, és mintha puha szőnyegen járnánk, olyan puha volt a lehullott fenyőtüskéktől és a mohától.

Amikor a végére értünk a sziklatömböknek, akkor gondoltuk visszatérünk a sima kék útra, és nem lehet  már messze a végső cél. Csakhogy a sima köves kék út az észrevétlenül átváltott egy erősebb kaptatóvá, csupa nagy kő, gyökérkinövések, eléggé nehézzé vált a terep, legalábbis ahhoz képest, amire számítottunk. Mondjuk izgalmasabb is volt, mint a sima köves út, meg kell hagyni.

De végül csak megérkeztünk. És valóban hatalmas volt ez a fő szikla. Magas és meredek. De egy hasadékban volt egy kis lépcsőszerűség kirakva segítségnek.

A szikla tövében megettük az elemózsiánkat.

Majd nekivágtunk, hogy megnézzük a sziklát felülről.

És a csúcson.

A szikláról lemászva már nem volt más dolgunk, csak visszamenni az autóhoz. Marcinak addigra megint eszébe jutott, hogy ő aztán nem bír menni tovább egy lépést sem.
Jó későn értünk haza, de olyan világos volt még, mintha délután lenne. Nemhiába Szent Iván napja volt.