Még a múlt hét szerda - Vigadó

Azt gondoltam, hogy majd ha már itt lesz a szünet, és nem kell ezer felé rohanni időre, akkor majd nem leszek megcsúszva, de úgy látszik nem ez a szűk keresztmetszet.

Még a múlt héten szerdán este a Vigadóban voltunk a fiúkkal egy hangversenyen. Máté hegedűtanára hívott minket, és intézte a jegyeket. Korábban is volt már, hogy promótálta a fellépéseit, hogy menjünk, klassz lesz, de eddig nem tudtunk menni sosem, mert vagy későn volt, vagy nem voltunk itthon, vagy, vagy... de most, az utolsó előtti iskolai napon bevállaltuk, én, Máté és Milán. Mát csak azért is mert, úgyis olyan régóta kívánkoztam már a Vigadó belsejébe, és mert így ilyen impozáns környezetben kaphattuk kézhez Máté zeneiskolai bizonyítványát.

A Vigadóról kívülről rengeteg képem van, persze, most, hogy gondoltam sittysutty előkapok egyet, hogy tessék íme, hát alig találtam. De végül...

Belül pedig igazán pompás. A díszes előcsarnok, a nagy csillárok, és a hosszú lépcsősor... a lépcsősorok engem egyébként is mindig lenyűgöznek, és vonzanak.
Sajnos csak telefonnal tudtam fotózni, az meg nekem nem az igazi, látszik is, meg nem is volt sok időnk bámészkodni, mert mire végeztünk a tanárbácsival, addigra már szinte mennünk is kellett föl a díszterembe.

A koncert ifjú zeneiskolás tehetségek bemutatkozása volt, 3 ígéretes tehetség lépett fel a Zuglói Filharmónia kíséretével. Elég hátul ültünk, mondhatni leghátul, de egy hangversenyen nincs is igazából mit látni, ugyebár. Amit meg kellett azt meg látták a fiúk is, mert annyi időre felálltak. A hátsó sornak is vannak előnyei :-) Máté tanárbácsija volt az első hegedűs, és adta meg a zenekarnak a hangot, aztán vele fogott mindenki kezet. Ez volt Máténak a legérdekesebb :-)
A koncert tulajdonképpen nagyon jó volt. Igaz, az első csellós fiú Haydn-t játszott, és hát az nemigen jött át, sajnos. Nem a fiú hibája volt, ő szépen játszott, de úgy tűnik, hogy Haydn muzsikája nem nekem való. Bezzeg az utána jövő Liszt darab, és a szünet utáni Beethoven már jobban átjött. :-) ( Ez biztos mutat valamit a lelkivilágomról és a habitusomról.)
Milán már a szünetben is nagyon fáradt volt. Mondta is, hogy az, de nem szívesen hagytam volna ott szünetben a műsort, mert akkor meg Máté hisztizett volna. Így visszamentünk, de nem kellett 5 perc, Milán már a székére kuporodva durmolt. Alig bírtam a végén felébreszteni. A végefelé már Máté is aludt. Ott ültem a Vigadó dísztermében két oldalamon egy-egy alvó gyerekkel, szerintem viccesen nézhettünk ki. Az előttünk ülő német ( vagy osztrák) társaság legalábbis többször is hátrafordult mosolyogva. Remélem  Milcsike horkolása nem zavarta a műsort :-) Nem horkolt igaziból, csak úgy durmolgatott.

Az új, Feszl Frigyes tervei alapján épült  Vigadót 1865-ben adták át. Önkormányzati rendelésre készült, és megkötés volt, hogy a festményeken csak magyar vonatkozású regék, mondák szerepelhetnek. Így került el a Díszlépcső fölé Lotz Károly festménye, az Árgyélus királyfi és Tündér Ilona, a lépcsők mellé pedig Than Mór allegórikus nőalakjai kerültek. 
pl. a zene

Árgyélus királyfi és Tündér Ilona ( Milcsike fényképezte)

Máté és Liszt Ferenc

Hazafelé szerencsénk volt, épp jött a földalatti és a villamosra sem kellett sokat várni. Még így is úgy kellet hazahúzni a fiúka,t mint a kiskocsit.