Altató

Milán, tegnap fürdés után, az alsógatya és a pizsama között valahol félúton verselgetni kezdett. Nem újdonság ez nála, nagyjából folyamatosan mond valami verset, dalt, amit tanultak vagy hallott. Rendkívül széles a repertoárja, a PetőfiSándorgatyábatáncoltól a gyerekdalokon át, egészen Mohamed Fatima Ragyog a szívem, mint a napjáig terjed. 

De azt a verset, amit mondott, csak tegnap este hallottam tőle először. A nagy katyvaszban valahogy mindig felkapnom a fejemet, ha valami újat hallok. 

El is mondattam vele még egyszer, mert tudtam, hogy ha nem írom le, akkor elfelejtem, és lehet, hogy soha többet nem fogja elmondani, mert olyan kedve van. Nagyon klassz vers. Azt mondta Milán, hogy Kati néni szokta ezt nekik mondani, alvás előtt. 

Orbán Ottó: Ólommadár

Zsák, zsák, zsák,
hol van a hálózsák?
Kati szemén ólommadár ül, az álmosság.
Azt mondja az a madár:
ideje aludni már,
nézd, az anya milyen fáradt,
csukott szájjal ásít párat,
Macska Margit sem dorombol,
a régi cipősdobozból
idehallani, hogy horkol;
be a zsákba, zsupsz, nyakig –
elrepülünk a hajnalig!

 A Kati helyére bármilyen más név behelyettesíthető. Milán Marcival mondta :)

Szünetes, húsvétos

Nos... kitört a tavaszi szünet, lassan már vége is van. Az ovisok holnap már mennek, Máténak holnapra még jut egy tanítás nélküli munkanap, amit valószínű itthontanulással fogunk tölteni, mivel nemigen erőltette meg magát az elmúlt napokban, inkább csak haladgatott a házival, de mivel olvasás-angol-matek- és nyelvtan nagy témazáró dolgozat is várható a héten, de a jövő hét elején legkésőbb biztosan, így némi extra leckeátnézést is indokoltnak tartok. (tartanék)

No de... szerdán hazahoztuk az oviból az összes kincset, amit a fiúk készítettek húsvét alkalmából. Milánék hagymával és viasszal festettek tojást, csináltak csipeszbáránykát, és vécépapír gurigából nyuszit meg kisbékát. Marciék is kitettek magukért, de még hogy :) Marci gyönyörűszép tojást festett, kék alapon sárga pöttyöset. De tényleg olyan remekül megfestette, hogy szép egyenletes kék lett az egész, sehol egy folt. Mellé még két cukorporosat is csináltak. 

Aztán voltam olyan béna, hogy a szépen külön zacskóba tett tojásokat délután egy laza mozdulattal elejtettem. Ahogy a koszos ovis ruhákat vittem a szennyesbe, gondoltam út közben leteszem az asztalra a tojásos zacskót. Csakhogy fél úton kicsúszott a kezemből... és sajnos Marci csodaszép pöttyös tojása pont eltörött. :( Nagyon szomorú voltam. Annyira, hogy próbáltam egy kis celluxszal orvosolni a dolgot. Kevés sikerrel, de annyira azért sikerült összeraknom, hogy fel tudjuk lógatni az aranyesőre. Csak egy negyed tojásnyi hiányzik belőle.

Csütörtökön egy bácsitól az utcában sikerült szereznem pár szál aranyesőt, és a szekrénytetejéről is levadásztam az eddig összegyűjtött hímes tojásokat, és már kész is volt a feldíszített fa. 

Az összeragasztott kék pöttyös :)

Marci "cukros" tojásai

Milán viaszosa

Sütöttünk süteményt is, három félét is, két aprósütit, meg egy tepsi zserbót. Pillanatok alatt elfogyott mindegyik, az utolsó morzsáig. A zserbón még a csokimáznak sem sikerült megkötnie, olyan gyorsan elfogyott.  Gondoltam, hogy jó lenne egy kalács, vagy egy répatorta, de ezek már csak a fejemben születtek meg, idő az nem jutott rá, cserébe otthon folytattuk a sütievést sütivel. ( Meg hát nem kell ahhoz nálunk húsvétnak lennie, hogy répatorta kerüljön az asztalra :) )

A húsvétot Ózdon töltöttük. Még szerencsére időben eszembe jutott, hogy rákérdezzek a fiúknál, hogy akkor milyen locsolóverset is tanultak az oviban, mert mindkettő csak nézett először kerek szemekkel, hogy hát ők nem tudják. Majd a meglepődés Milán részéről pánikba torkollott, hogy akkor most mi lesz, nem fog jönni a húsvéti nyúl. Pedig ő fociskártya albumot kért, és akkor már sosem lesz albumuk. Gondoltam rákeresek a neten, biztos találunk valami jót, de egyiket sem akarta, mert egyik sem AZ volt, amit az oviban tanultak. A Marciéra meg esély sem volt, hogy kitaláljuk. 

Gyorsan írtam hát mindkét csoport facebook csoportjába, hátha még nem utazott el mindenki, és lesz valaki netközelben, aki még a verset is tudja. És tadammm! Percek múlva már ott is volt a két locsolóvers, vészhelyzet el lett hárítva, indulhattunk! (Aztán még ketten jelezték, hogy hú de jó, hogy le lett írva a vers, mert máshol is elfelejtődött az a fránya négysoros. :) )

A fiúk végül többé-kevésbé elmondták a versüket. Máté végül a hagyományos "zöld erdőben"-nel rukkolt elő, Marcinak pedig Milán segített. Pedig Marciék pont egy olyat tanultak, amit még sosem hallottam, pedig van már pár ovi év mögöttem. :)

Harangoznak húsvétra, leszakadt a tyúklétra. 

Kezdődik a locsolás, nekem is jut egy tojás.

Nem mondom, hogy jól sikerült a csoportkép, de hát... mindegyiknek volt már valami kínja, az egyik túl volt pörögve, a másik duzzogott valamin, a harmadik álmos volt, a negyedik meg volt illetődve... és hát ott volt az a hatalmas csokitojás is, amit mindenképpen azon nyomban meg kellett kóstolni. Érthető hát, hogy ahányan annyi felé...

És a fociskártya albumot is elhozta a nyuszi. :)

Gyorsan eltelt ez a szünet, nem is volt idő szinte semmire. Igaza is van Milánnak, hogy nem igazságos, hogy csak egy hétig tart a tavaszi szünet. Hát tényleg nem. De olyan kevés van már csak hátra ebből a tanévből.... az áprilisunk meg olyan sűrű lesz, hogy azt sem fogjuk tudni, milyen nap van.

Azt mondja Milán

Akinek még egy tejfoga sem esett ki, de még csak nem is mozog neki egy sem, pedig nagyon várjuk,  hogy szerinte azok be vannak oda betonozva.
-Áááá ne aggódj, ki fognak azok esni, senki sem maradt örökre tejfogas!- nyugtatgatom.
Mire Ő:
- Mégiscsak meg kéne oldani, hogy felmenjünk a Vénuszra, mert ha felmennénk, akkor ott elolvadnának a tejfogaim.- gondolkodik
- Úgy gondolod?
- Igen. Csak a Vénuszon van olyan meleg, hogy elolvadjanak a fogak. 

(Szép elmélet :) )

Nézik hétvégén a Vasas-Fradi meccset. A végén jönnek az edzőinterjúk. Először a Vasas edzője beszél. 
- Mi nem értjük, hogy mit mond ez az edző, mert ez vasasul mondja, ugye?

(Mi meg csak fradiul értünk :) )

Az utolsó sulivárón voltunk múlt pénteken, ami mily meglepő, ezúttal a húsvéttal volt kapcsolatos. Volt itt báránykeresés, tojással célbadobálás, és hímestojás puzzle összerakás Józsi bácsival, (itt 2 versenyszámban is első lett Milán a saját fordulójában, aminek nagyon örült), volt locsolóvers tanulás és tojásfestés Orsi nénivel, aki olvadós rágóval honorálta a szépen elmondott locsolóverseket. :) És voltak húsvéti fejtörők és papírtulipán gyártás Ani nénivel. Milán nagyon jól érezte magát, igaz, most is 2 cimborájával volt. 

Egyre jobban kikristályosodik a többiek előtt is, hogy ki hová szeretne menni, többen is végül e mellett az iskola mellett döntöttek, de hogy melyik osztályt választják, még nem tudják. Milán kezdettől fogva Orsi nénihez ragaszkodik, és ez most sem változott, annak ellenére sem, hogy én hajlanék a másik rutinrókább tanítónéni felé is, de Milán hajthatatlan, én pedig nagyon nem erősködöm. Azt mondja, Orsi néni olyan kedves. Tényleg az, egyébként. Hiszem, hogy jó helyen lesz ott, ahol ő úgy érzi, hogy jó helyen lesz. Nem lenne az sem rossz, ha 1-2 ismerős pajti is felbukkanna majd az osztályban, de nem ez az elsődleges szempont, Milán szerintem könnyen meg fogja találni a hangot az eddig ismeretlen gyerekekkel is. Bár mindig kérdezgeti újabban, hogy hogy kell barátkozni, mert ő azt nem tudja. :) Lehet, hogy az oviban is beszéltek már erről, hogy majd új hely, új emberek, új gyerekek, és új feladatok várják majd őket ősztől. Hajajjj.... 

Holnap délelőtt még nyílt óráik lesznek a leendő  elsős tanítónéniknek, amire tulajdonképpen már csak az azért megyek el, mert nincs jobb dolgom, mert Orsi néni pont matekot fog tartani, ami nekem meg az egyik vesszőparipám, ugyebár. Mármint a matek, nem Orsi néni.

Két hete pedig Ágota néni, a Máté szolfézstanító nénije hívott fel, és ahogy beszéltünk, beszéltünk, vagy leginkább ő beszélt, (nyári táborlehetőségről), valahogy eszébe jutott, hogy Máténak vannak kisebb tesói, és felcsillant a szeme, (hehehee telefonon keresztül), hogy ha gondoljuk, akkor menjünk fel hozzá szerdán, és meghallgatja Milánt. Úgymond szolfézs-felvételire hívta, csak hát túl erős és hivatalos ez a kifejezés, arra a kis éneklésre és ritmustapsolásra, ami volt valójában. 

Mikor mondtam Milánnak, hogy mit mondott Á. néni, akkor először határozottan azt mondta, hogy ő márpedig nem fog énekelni. Ő, aki egyébként folyton énekel, bármit csinál, aki imád Szilvi néni zeneovijába járni, ő azt mondja nem fog énekelni, mert nem tud egyetlen dalt sem. Na bumm. 

Végül csak fölmentünk, szerencsére Máténak szerdán sakkja van, úgyhogy volt ott egy kis luftunk, belefért egy szolfézsfelvételi. 

Végül persze elénekelt valami süss fel napot-ot, azt hiszem, meg visszatapsolt Ágota néninek mindenféle tititá-kat, könnyebbeket, nehezebbeket, és Ágota néni tárt karokkal fogadja jövőre szolfézson. Azt mondja, hogy nagyon remek ritmusérzéke van, és szép csilingelő hangja, és csak nagyon halkan mondta, hogy már most majdnem ott tart, ahol Máté . Mátét is dicsérte egyébként, mondta, hogy húúú év elején azért nyitotta nagyra a szemeit, amikor fociruhában, felspanolva betoppantak az órára, ( nincs idejük a foci és a szolfézs között átöltözni, mert kicsit fedésben van), és akkor ott minden volt... de hogy azóta milyen nagyon sokat fejlődött!!!! És hogy olyan szép tisztán énekel ! Mint egy csoda! 

Kár, hogy itthonra nagyon kevés jut már haza ebből a tiszta éneklésből :) 

Aztán tegnap pedig fogadóóra volt Mátééknál, és több minden mellett, ami nem volt se nem új, se nem hírértékű, Angéla néni is kiemelte, hogy Máté milyen borzasztó jó színész. Mármint ügyesen szerepel színdarabban, vagy versel. Az utóbbi időben, mondjuk tavaly anyák napja óta én is felfigyeltem rá, hogy Máté nagyon szépen, zengő hanggal, artikulálva mondja a szerepét. A karácsonyi műsorban már egyenesen profin szerepelt. De nem gondoltam, hogy e mögött valami istenáldotta tehetség lenne, inkább abban a hitben voltam, hogy Angéla néni jól rá tudja szabni a szerepeket, és kellőképpen bíztatja. Amiben biztos van is igazság. De Angéla néni azt mondja, hogy szerinte nagyon jó Máté, és hogy ezt a képességét mindenképpen tartsuk szem előtt a későbbiekben is, amikor esetleg pályaválasztásra és iránykeresésre kerül sor, mert Mátéban ezen a téren is vannak tartalékok, eddig kiaknázatlan lehetőségek. Hmmm. Igaz, amikor pár hete egy angol órára lehetett beülni, Máté akkor is az elsők között ment ki a tábla elé, hogy több társával előadják azt a pár soros olvasmányt amit vettek. Én mondjuk akkor is odavoltam a csodálkozástól, hogy milyen bátor, hogy így ki mer állni, egy csomó szülő elé. Büszke is voltam rá, agyon is dícsértem utána, még ha a kiejtése nem is volt teljesen hibátlan. Hát... lesznek még itt nagy rácsodálkozások szerintem a jövőben. 

És Marciról még nem is beszéltem :)

Első családi biciklizés

Máté már jó ideje rágja Feri fülét, hogy hozzák fel a pincéből a nagyobb biciklit, mert neki már a régi kicsi, és azzal szeretne már járni. Szerintem simán jó még neki a régi, vagy legalábbis elég lenne egy ülés- és kormány felemelés, de ő váltig bizonygatja, hogy nem az már nem jó neki.

Az viszont tény, hogy Milánnak már elég utolsó napos a 16-os bicó, persze jó lenne még, meg eltekerhetne még ő is vele, de végül csak előkerült a pincéből a nagyobb bicaj Máténak, így Miláné lehet a 20-as, Marci meg ugye tép a kis rózsaszínnel.

Máté teljesen rákattant, hogy menjünk akkor máris biciklizni, mert állítólag ezt ígértük. Ami bizonyára így is volt, de nem tudom, hogy pont erre a hétvégére volt-e ez a közös biciklizés beígérve, szerintem inkább MAJD elmegyünk valamikor hangozhatott el.

Mindenesetre vasárnap reggel Máté már nem bírt a farán ülni, csak zsizsegett, hogy menjünk biciklizni, mindannyian.

Hogy ne menjünk nagyon messzire, de azért menjünk is valahová, a Ligetet céloztuk meg. A fiúk focicuccot is csomagoltak, én meg futócuccban mentem.

Bennem volt némi kétely, hogy nem biztos, hogy Marcinak is bicóval kéne jönnie, mert nem fog bírni hazajönni, de mindenki erősködött, különösen Marci, hogy de igen! A biztonság kedvéért azért elraktam két gumipókot, hogy ha úgy alakul, akkor fel tudjuk akasztani a biciklijét, ha elfárad.

Így hát 5 biciklivel indultunk neki a Városligetnek. Régi álmunk ez, hogy hosszú konvojban haladjunk :) Bár van még ezen a konvojon mit finomítani, de kezdetnek azért jó volt.

Marci is tekert hősiesen, csak amikor meg kell állni, utána segíteni kell neki elindulni. De olyan cukibogyó volt, ahogy a kis medvés hátizsákjával tekert :) És becsülettel elbiciklizett egészen a ligetig. (3.6 km). Igaz, a vége felé már fáradt volt. 

És Máté is nagyon jól ment a nagy biciklivel. 

Indulásra készen!

Marci jön :)

A ligetben aztán kerestünk egy üres focipályát, és a fiúk már neki is álltak a meccsnek, én pedig futottam addig.
A Kertemnél minden fa törzsére nemzetiszínű szalag van kötve. Sem rendbontókkal, sem békés tiltakozókkal nem találkoztam, meglepően nagy volt ennek ellenére a rendőri készültség, legalább 3 autónyi rendőr posztolt körbe. Nem volt olyan jó látvány.

Hazafelé Marci már gyerekülésben jött. A biciklijét Feri csomagtartójára erősítettük. Szó, mi szó, lényegesen gyorsabban haladtunk így :) Már Milán idejében is az volt a baj ezzel a 12-es biciklivel, hogy szegénykém csak tekert mint az őrült, de nem nagyon haladt. Hát ez most így van. De hát ha megtörténik a végleges biciklicsere, és Marci kellően nagy rutint szerez, akkor most a kék 16-os az szabadon áll, bármikor át tud majd rá ülni.

Folytatás a Múzeumkertben

Bár jól elhúzódott fönn a várban az idő, mégis úgy határoztunk, hogy ha már elterveztük, akkor el is megyünk a Múzeumhoz, hogy megnézzük, hogy hol is szavalta el Petőfi azt a bizonyos Nemzeti Dalt. A várból nem volt olyan egyszerű odajutni, először legyalogoltunk, aztán villamosra szálltunk, a villamoson egy jókora tömegnyi Fradistával találkoztunk, akik sörrel meg mindenféle jóval a kezükben szálltak fel. Ettől én teljesen kivagyok egyébként, végigparáztam azt a két megállót, amit együtt mentünk, hogy valamelyik rám borítja a sörét. Aztán metróztunk egy keveset, végre Marcinak is teljesülhetett egy álma :)

A Múzeumnál már nagyban folytak az előkészületek a keddi "ünnepségre". Színpadot ácsoltak, hoztak-vittek, nagy volt a nyüzsgés, de a kertbe és a múzeumba is be lehetett menni.

Mi nem mentünk most be a múzeumba, csak az előtérben néztünk körbe, no meg persze jól megnéztük a lépcső oldalán azt a támpillért vagy mit, amin állva Petőfi annak idején szavalt.

Mindenáron ki akartak menni a talapzat végére, de mondtam nekik, hogy csak akkor mehetnek ki, ha elmondják a verset is. Ettől persze megfutamodtak.

De itthon azért szépen elszavalták, elénekelték az idevágó nótákat.

Marci már a metróból kifelé csak azt hajtogatta, hogy éhes vagyok, együnk szendvicset, és ezt nem is hagyta abba egy perceg sem. Persze a többiek is rákezdtek. Így nem sokat időztünk itt, hanem sebtiben kerestünk egy helyet, ahol  megtömhetik a hasukat. Mekis hambira voltak rácuppanva, de végül gyros lett belőle. Milán először nagyon hadakozott, hogy ő márpedig nem fog gyrost enni, akkor sem, és akkor sem. Persze ő volt az, aki a legnagyobb vehemenciával vetette rá magát a kajára, és közben csak azt hajtogatta, hogy húúú, de finom ez a gyros, hát ez nagyon finom! és még egyet akart volna enni. Marci pedig egy akkora pizzaszeletet puszilt be, ami mögül ki sem látott eleinte. Tényleg nagyon megéhezhetett :)

Fárasztó délelőtt volt, későn is értünk haza. De még gyorsan ebédeltünk egyet otthon is, összecsomagoltunk, és még vasárnap este lementünk Szentesre. A kocsiban mindenki aludt, mint a bunda. Kivéve Ferit. Legalábbis azt hiszem, ő ébren volt :)

A Márciusi Ifjak nyomában

Mindig olyan csábítóan hangzik, amikor olvasom, hogy a város számos pontján rendeznek ilyenkor ünnepekkor valami programot gyerekeknek. Csak hát... ez akkor jó, ha a kinézett program mondjuk a szomszédban van, de onnan legalábbis nem túl messze, ha az embert nem zavarja a tömeg, és az sem, hogy nagyjából bármelyik sarkon be lehet futni egy tüntető seregbe. Megjártuk már így tavaly, amikor a állami "ünnepségről" fejvesztve menekültünk. Idén ezt inkább kihagytuk. 

De mivel a gyerekek idén először voltak képben, hogy mit is ünneplünk valójában március 15-én, ezért azt találtuk ki, hogy még a nagy roham előtt csináltunk egy városi túrát, amikor még nincs nagy tumultus, és fennforgás, a város is járható, de azért már ünnepi díszben van minden.

Vasárnap délelőtt felkerekedtünk hát, és felbuszoztunk a Várba, hogy Táncsics börtönével indítsuk a napot. Kronológiailag fordítva kellett volna mennünk, de közlekedés szempontjából így volt inkább praktikus. 

Jó nagy kört mentünk, mire a vár egyik végéből a Mátyás-templomot és a Halászbástyát érintve eljutottunk a másik végében lévő börtönig, de szépen sütött a nap, jó volt kint lenni. Csak a Halászbástya árkádjai alatt akart minket elvinni a szél. Ott nem is időztünk emiatt sokat, épp csak megcsodáltuk a panorámát. 

Belefutottunk egy Trabant felvonulásba is. Később lent a városban is láttuk őket még egyszer. Viccesek voltak már így mai szemmel.

Táncsics börtönénél pedig épp Tóbiás József beszédébe botlottunk bele. Messziről csak azt láttuk, hogy van valami fekete csoportosulás ott arrébb. Mérgelődtem is, hogy mégsem tudtuk elkerülni a tüntetőket, de ahogy közeledtünk, már láttuk, hogy valami beszéd van, meg vagy 10 kamera, meg fotós, meg mikrofon. És pont úgy álltak, hogy nem tudtunk igazán közel menni a házhoz, csak az utca közepéről néztük meg, elolvastuk a táblákat, aztán továbbálltunk. Persze nem tiltotta meg senki, hogy közelebb menjünk, csak nem akartunk ott ólálkodni a háttérben. 

folytatom.

Rózsaszín bicikli reload

Még az ősszel elővettük a kis rózsaszín biciklit, amin Milán is megtanult bicajozni. Feri akkor megcsinálta a féket, a biciklisbácsi pedig rendbe rakta a kerekeket, de Marcinak akkor még nagy volt, meg nehéz, meg a pedállal is voltak gondjai, úgyhogy félreraktuk, és tologattam egész télen a mosókonyhában. Most viszont Marci megtalálta, vagy nem tudom... valahogy előkerült, én nem voltam épp itthon, de Marci teljesen rákattant. Ez volt szerdán. Az már nyilvánvaló volt, hogy a futóról már kezd leszokni, egyre többször szállt le róla, és cipelhettem utána. Nem bántam mondjuk, szegény futi már eléggé rossz állapotban van, mondhatni az imádság és némi ragasztó tartja össze. 

Aztán csütörtökön délután megint kiállt vele, és mentünk vele egy utcahosszt. Egyre ügyesebb volt, nem volt már sok híjja. Volt is belőle némi hiszti, amikor elpakoltattam vele, hogy várjuk meg a biciklitanulással apát. 

Pénteken már azzal akart oviba menni. Azzal ment, de inkább én toltam, mint ő tekert. Hazafelé dettó, de érezhetően egyre ügyesebb volt. A pedálozás már ment, de a kormányozással még volt hová fejlődni, sorban ledaráltuk a járdaszéli sövényt. :) De Marci rém boldog volt!

Folyamatosan csak azt hajtogatta, hogy majd Apa hazajön, kivesszük a biciklit, és megyünk a pályára biciklizni. 

Úgyhogy nem volt mit tenni, ma délelőtt, hátrahagyva a féligkész bablevest, családilag kivonultunk a pályára, hogy Marci gyakorolhasson. 

A pályáig még kicsit bizonytalan volt, de ott aztán szárnyakat kapott. Először csak kaputól kapuig ment, egyenesen, de aztán sitty-sutty belejött, és a végén már profin kanyarodott is. Hazafelé már úgy tépett, mint a szél. 

Elindulni még nem nagyon tud egyedül, de nincsenek illúzióim arról, hogy mennyi idő kell neki, hogy rájöjjön, hogy kell. Megállni is leginkább lábletevéssel áll meg, mint ahogy a futóbicajjal teszi.

DE olyan nagyon ügyes! És olyan kis büszke. :) És én is olyan büszke vagyok rá!

Máté nem ezen a bicajon tanult meg kétkerekűzni, hanem már rögtön 16-oson. Így. 

Milán viszont teljesen villámcsapásként  egy hónappal Máté után már két keréken suhant, és le sem akart többet szállni a barátnőmék 20 éves kis rózsaszínjéről :) Íme.

Szabadságharcosok

A Március 15. szerintem a legjobb nemzeti ünnepünk, olyan gyerekbarát. Ez a huszáros, Petőfis, talpramagyaros feeling olyan jól átadható a gyerekeknek. Az október 23-al még az iskolában sem nagyon tudtak mit kezdeni, legalábbis nem jött belőle haza sok minden, oviban pedig gyakorlatilag nem is nagyon van róla szó. A május 1-ről már nem is beszélve. Augusztus 20-án meg szünet van, az a mi itthoni sarunk, hogy beszélünk róla a gyerekeknek. De ez a március 15., hát ez maga a csoda. Ahogy lelkesednek, és csinálják, és tanulják, és eljátsszák, hát folyamatosan megmosolyogtatnak. 

A héten e körül forognak a napok. Az iskolában és az óvodában is kokárdát-zászlót festenek, hajtanak, kardot csinálnak meg huszárcsákót. Az iskolában remek rajzok vannak kitéve a faliújságra, egyiken egy csatajelenet elevenedik meg, másikon Petőfi épp a Nemzeti Dalt szavalja a Múzeum előtt, harmadik lengenek a magyar zászlók. Csuda klasszak. Elfelejtem lefotózni, de hátha még a jövő héten is kint lesznek, amikor megyek ebédet fizetni. 

Tegnap az uszodába menet Máté a Talpra magyart szavalta fennhangon, "Fényesebb a láncnál a kard, jobban ékesíti akart",  tüzesen, lelkesen, olyan Petőfi Sándorosan, ahogy azt kell. Tényleg nagyon klasszul. 

Másik oldalamon Milán a Kossuth Lajos azt üzentét dalolta, ugyancsak remekül. 

Majd cseréltek, majd együtt mondták, és még Marci is be- becsatlakozott. 

Nem mondom, hogy nem vonzottuk a tekinteteket, de ezek nem azok a rosszallóak voltak, amit akkor kapunk, amikor Marci torkaszakadtából üvöltve hisztizve közlekedik, hanem az orruk alatt mosolygós tekintetek. 

Máté pedig nagyon szuperül elmesélte nekem hogyan is zajlott az a nap, Pilvaxostól, Nemzeti dalostól, Táncsics kiszabadításáig. 

Este pedig meg kellett hallgatni a youtube-on a megzenésített verset, mert az iskolában is azt szokták mostanában hallgatni. ( Átmenetileg lecserélték a Wellhello-t ;-) )

Milán difer

Na csak sikerült végre összehozni egy óvónénis beszélgetést a difer tesztről, jó egy hónappal a kitöltés után. Persze fél mondatban már akkor is mondta Kati néni, hogy megcsinálta Milánnal, és minden oké, de hát jó azért ezt saját szemmel látni, meg hát alá is kell írni ugyebár, hogy tudomásul vettem. 

Szerda-csütörtökre voltak kiírva fogadóórás időpontok, én egy csütörtökire írtam be magam, de végül már szerda este túl estünk rajta, mert amikor mentem Milánért, akkor épp senki nem volt ott, így lecsaptam a lehetőségre. 

Persze sok újat nem mondott Kati néni, az őszi fogadóórán elég alaposan átbeszéltük Milánt, most lényegében csak a feladatokon futottunk végig. Néhány helyen veszített pontokat. Ott, amikor általánosságban kell pontozni, hogy mennyire türelmes, nyugodt, koncentrált, ott veszített párat, mert nem és nem tud nyugodtan ülni, ácsingózik, felteszi a lábát, tornázik, táncol, vakarózik... ezzel itthon is így van egyébként. Ha valamit dolgozik az asztalnál, azt biztos nem a fenekén ülve teszi, hanem legjobb esetben is féltérden támaszkodik a széken, a másik lábával pedig a földön áll, közben széket pörget, vagy dalolászik. Talán van egy leheletnyi javulás ősz óta, de hogy ebből mennyi problémája lesz majd a suliban, hát... De csak emiatt viszont nincs értelme oviban tartani, hiszen minden téren tökéletesen teljesített, a tapasztalati összefüggéses és következtetéses feladatoknál  hibázgatott egyet-egyet, de ezt leszámítva... A difer feladatokon kívül még extra felméréseket is csináltak az óvónők, tényleg mindenre kiterjedően, memória, különbség- és azonosság keresés, szókincs, fogalmak, irányok, stb... Ezekre mind azt mondta Kati néni, hogy nem nagyon tudott olyat kérdezni Milántól, ami ne ment volna neki. 

Egyedül ez az izgés-mozgás! Ezen kéne egy kicsit javítani. ( Ezt nem Kati néni mondta, hanem én. ) 

Szóval hivatalosan is iskolaérettnek van nyilvánítva, mehet suliba! :) 

Aki valamelyik reggel az ágy sarkában kuporogva Rémusz bácsi meséjét betűzgette Marcinak, amíg én a fürdőben készülődtem. Marci pedig szépen odalapult a vállára, ahogy az enyémre is oda szokott meseolvasás közben, és hallgatta a mesét.

Mátéval a fogorvosnál

Miután a múltkor, mikor Milánt meg kellett nézetni egy fogszabályozós orvossal, és sikerült találni egy nagyon klassz, szimpatikus doktorbácsit, gondoltuk Mátét sem ártana megnézetni vele, hogy mit mond, kell-e neki fogszabályzó, ha igen mikor, meg úgy egyáltalán. Az iskolából is járnak az iskola fogorvoshoz, tavaly is voltak, és magával a fogaival nincs is baj, de erről nem mondott semmit.

Már vagy egy hónapja lefoglaltam a tegnap este 6 órát, az akkori legközelebbi megfelelő időpontot. 

Máté negyed 6-ig sakkozik szerdánként. Aztán úgy alakult, hogy Feri elvitt minket kocsival, és kirakott a rendelő előtt, így bőven időben voltunk. Volt még idő egy majdnem alapos fogmosásra is. 

Máté nagyon bátran, nagyfiúsan ült bele a nagy székbe. Igaz, a küszöbön csak kézen fogva tudott átlépni, de aztán minden oké volt. Nagyon szépen válaszolgatott a kérdésekre, amiket kérdezett tőle a doktorbácsi. 

Pillanatok alatt végeztünk is, és egyelőre nincs semmi egyéb teendő a várakozáson kívül, de az majdnem biztos, hogy valami kis korrekcióra szükség lesz majd a későbbiekben. Azt mondta, hogy elég nagyok ezek az első metszők, és lehet, hogy ez a két nagy fog akadályozza azt, hogy a mellette lévő kettő ki tudjon bújni. Ha fél év múlva kb. még mindig nem lesz e téren változás, akkor majd csinál egy röntgent, hogy hol vannak azok a fránya fogak. De talán mintha az egyik oldalon már lazulni látszana az egyik, szóval hátha elindulnak azok is segítség nélkül. 

Aztán ha azok kibújtak, akkor meglátjuk, hogy mennyire tolják össze a metszőket, és annak fényében lehet majd még korrigálni. Szóval egyelőre semmi teendő nincs. 

Máté kicsit el is szontyolodott, hogy nem kapott fogszabályzót. Valamiért nagyon szeretne. Szerintem azért, hogy neki hamarabb legyen, mint Milánnak. Remélem, majd akkor is ilyen lelkes lesz, amikor majd ténylegesen is kap egyet. Bár olyan sok féle van, hogy lehet, hogy valóban valami menő darabot fog kapni. Valami villogót, éjszakai jelzőfényeset, hangtompítósat, vagy mit tudom én :)

Marci sütit süt meg egyebek

A héten még nem volt Marci oviban. Kicsit hőemelkedéses volt hétfőn reggel, így itthon maradt. Szerencsére nem lett ennél rosszabb az állapota, néha köhint egy embereset, meg hát fújni kell az orrát, de semmi komoly. Szerencsére 1-2 hete megtanult végre rendesen  orrot fújni. Már ha akar. Mert ha nem akarja, akkor továbbra sem fújja, csak a száját lebegtetni, mint egy lovacska. 

Tegnap délben alig aludt valamit, pedig éjszaka is sokat forgolódott, igazán aludhatott volna. De nem tudom, hogy összesen sikerült-e egy fél órányit aludnia, azt is három részletben minimum. Este persze már hulla fáradt volt már fél 7-kor. Mondta is, hogy ő nagyon fáradt, és aludni szeretne. El is aludt meglepően hamar, ez rá alapjáraton nemigen jellemző, és aludt is egész éjjel mint a bunda. Lehet, hogy a tegnapi szélviharos idő bekavart nála, és amiatt sem tudott aludni. 

Ma reggel viszont fitten és fiatalosan ébredt, a jólmegszokott huncutsággal a szemében, és fél 8 tájban már a muffinsütővel a kezében szaladgált, hogy süssünk sütit. Nehéz volt rábeszélnem, hogy halasszuk már egy kicsit későbbre a sütisütést, vigyük már először Milánt az oviba, de végül csak sikerült időben elindulnunk. 

Azt gondoltam elfelejti majd úgyis, mire hazaérünk, de Marci nem felejt, sosem. Pláne ha valamit megígérek neki. Meg amit nem ígérek meg, ő azt is úgy veszi, hogy megígértem. 

Szóval reggeli után muszáj volt elkezdeni sütit sütni, már nem bírt tovább várni. 

De ahhoz, hogy legyen süti, bizony mákot is kellett darálni. Marci segített. 

Majd segített kimérni a hozzávalókat, és ő verte fel a tojást a cukorral. Ez a kedvenc művelete egyébként. Különösen ha megengedem neki, hogy turbó fokozaton nyomassa, és akkor jól meg lehet táncoltatni a tálat a konyhapulton. :) Csak arra kell ilyenkor fokozottan figyelni, hogy ki ne emelje a masszából a keverőlapátot, mert akkor még a plafon is krémes lesz.

Aztán persze jöhet a nyalakodás.
Édespofa volt, mert kiabált Milánnak, hogy jöjjön, mert oda akarta adni neki az egyik keverőt.
- Milááááá! Gyereeee!!!!
- Nincs itthon Milán, oviban van, tudod. 
- Akkor most mit csináljak ezzel?- mutatja a keverőt.
- Tiéd lehet az is.
- Vagy tegyük el Milánnak délutánra!- javasolta. 

Persze nem tettük el:) Sőt még a tált is majdnem tisztára takarította.

Aztán már csak össze kell keverni a szárazat a nedvessel, papírt kell adagolni a muffinformákba, kiporciózni az adagokat, és már mehet is a sütőbe. 25 perc múlva már lehet is enni :)



Ma amúgy nagyon hatékony napja volt, mert még rögtön reggel azt találta ki, hogy ő festeni szeretne. Így amíg én megreggeliztem addig ő kifestett egy öntözőkannát szép rózsaszínre.

Aztán ragasztgatta az új csirkés ragasztóját, amit az oviban vettünk.

Majd kártyáztunk egyet, aztán elvonult gyurmázni, és csinált szép piros gyurmakuglófokat. Most pedig, egy fél ebéd, egy süti, és egy három kismalac után úgy durmol, hogy csak na. :)