Esett

Tegnap délután nagyon szépen esett a hó. Akkor kezdte, amikor alvás volt, és még akkor is esett, amikor mentünk a skacokért. Olyan igazi szép, nagypelyhes hóesés volt, és a gyerekek úgy örültek. Bíztunk benne, hogy ilyen szépen fog egész este esni, és akkor mára szép nagy hó lesz. De sajnos nem így lett, ma reggelre minden volt az udvaron meg az utcán, csak hó nem. volt viszont mérhetetlen mennyiségű víz, meg vizes latyak, ami még csúszós is volt ráadásul, és brrr....Úgyhogy mire elevickéltünk Marcival a kisboltig meg vissza, addigra nagyjából derékig feláztunk alulról, és ugyancsak derékig fölülről, mert a  fákról meg a nyakunkba olvadt a hó. 

Nézi a hóesést

Most hogy akkor a havat is kipipáltunk idénre, jöhet is a tavasz!

Ovis versek és munkák

Fáj a kutyámnak a lába,                                                   

Megütötte a szalmába.
Ördög vigye a szalmáját,
Mért bántotta kutyám lábát?

Fáj a kutyámnak a hasa,
megütötte török basa.
Ördög vigye török basát,
Mért bántotta kutyám hasát?

Fáj a kutyámnak a farka,
odacsípte ajtóm sarka.
Ördög vigye ajtóm sarkát,
Mért bántotta kutyám farkát?

Csanádi Imre : Hónapsoroló

Új év, új év, új esztendő
Hány csemetéd van?
Tíz meg kettő.
Jégen járó január,
Fagyot fújó február,
Rügymozdító március,
Április füttyös, fiús,
Virághabos víg május,
Kalászkonyító június,
Kaszasuhintó július,
Aranyat izzó augusztus,
Szőlőszagú szeptember,
Levelet osztó október,
Ködnevelő november,
Deres, darázs, december.     



Idejöttem, itt állok, minden jót kívánok:
Bundát, csizmát, kalapot, göndörszőrű malacot.

Amikor Marci szólóban nyomja

Ma délelőtt, ebédfőzés közben, Marci megörvendeztetett egy egyedülálló performansszal, amelyben a seprűnyelet és a konyharuhát is segítségül hívta az énekléshez.  Én pedig két kavarás között előkaptam a telefonomat, és megörökítettem.
Jobb volt, mit a Jó ebédhez szól a nóta :)




Szép lassan pedig átalakulok videóbloggá.

Zenekari próba

Tegnap este, a maratoni legózás után, amolyan levezetésképpen Milán újralapította a rég elfeledett zenekart. Elővadászta a gitárt, a szintetizátort, székekből nézőteret csinált a kanapé elé, és Marcival kiegészülve lenyomtak egy 2x10 perces minikoncertet. Azért csak ennyit, mert már eléggé bele voltunk csúszva a fürdésidőbe, és nem engedtem többet. A szünetben pedig megették a frissen főtt túrógombócot.

Az előadásban a sok angolul éneklés között észrevétlenül megbújik egy magyar versbetét is :)
Marci meg nagyon viccesen nyomja, szerintem. :)

Árok szélén gödörbe,
lukat ásott az ürge.
Megállj ürge, megfoglak,
gatya szárába duglak,
dirr, durr lakatos,
fogó elől arra fuss!

Féléves

Mondhatjuk, hogy Máté féléves iskolás :) Pénteken kapott is erről igazolást, azaz bizonyítványt! Még mindig nem áll rá a szám, a szó, hogy bizonyítvány, az már visszavonhatatlanul nagyon iskolás. Meglepetések nem értek persze, hiszen ha nem is vagyunk pont naprakészek az iskolai dolgokban, de azért tudjuk, hogy hol tartanak, mit tanulnak, és mindez hogy megy Máténak. Szóval inkább csak megerősítés volt. Egy tárgy van igazából, amire kicsit jobban oda kell figyelnünk, az írás,  mind külalakilag, mind helyességileg. Eddig is figyeltünk erre, Máté is igyekszik, ha olyanja van, és ha tényleg odafigyel és nem kapkod, akkor tud szépen és jól írni, de hát könnyebb nem odafigyelni, és odacsapni az egészet valahogy, ahogy esik úgy puffan. Mert az írás unalmas, Máté szerint. Most az az új rend, hogy minden kap diktálok neki 5 szót, amit ha szépen hibátlanul leír, akkor mehet, de minden hibásért kap egy plusz szót cserébe. Nem mondom, hogy Máté nagyon lelkes, de egyelőre nem ellenkezik nagyon, és csinálja. Én meg próbálok neki vicces szavakat kitalálni.

Olvasásból viszont, ami kicsit nehezebben indult be nála, most szárnyal, és élvezi. 

A múlt héten már rögtön bele is csaptak a második félévbe, ami gyakorlatilag ugyanúgy folytatódik, mint az első. Két különbség van csupán, hogy elkezdték használni a leckefüzetüket, amibe minden nap a saját kis gyöngybetűikkel vésik fel a házi feladatot. Aztán ember legyen, aki ezt kisilabizálja, mindenesetre engem nagyon megmosolyogtatott, amikor megláttam. 

A másik, hogy elkezdték az angolt, heti 1 órájuk lesz ezentúl. Túl is vannak  már az első órán, Máté le is torkolt, hogy az angol füzete nem volt bent a padjában, de hát nem mondta senki, hogy kell, ő sem. Persze nem használták, mint ahogy a többi tízet sem igazán, ami bent van a padban, vagy csak nem kerülnek haza, nem tudom. 

Szóval szerdán újságolja Máté, hogy volt angoljuk és hogy már tanultak is. 

- No és mit tanultatok?

- Hát azt tanultuk, hogy Gud móóóóning! ( Egy ideje minden mondatot "hát"-tal kezd, vagy "hát persze"-vel, mert iskolás berkekben most ez a menő, úgy tűnik.)

- És az mit jelent?

- Hát az már elfelejettem!

Remélem ennél azért hatékonyabb lesz majd az a heti egy óra :)

Szóval üdv néked, Második Félév!

Máté olvas

Szinte egyik napról a másikra kezdett el mindent elolvasni. Észrevétlenül jutottunk el a kétbetűs szótagoktól a rövid mesékig az olvasókönyvben. Bár nem tanultak még minden betűt, de ettől függetlenül ügyesen kiolvassa az utcanévtáblákat, a cukrászdában a sütineveket, és mindent, ami a szeme elé kerül.
Tegnap maga ajánlotta fel, hogy olvas nekem az olvasókönyvből.Videóra akartam venni, és vettem is, de sajnos az elejét le kellett vágnom, mert Milán és Marci vitája hangosabban szűrődött be a háttérből, mint Máté olvasása 20 centivel előttem. Pedig nagyon ügyesen végigolvasta az egész oldalas mesét!




És volt, amikor még így olvasott :)

Marci épít

Újabban egyre többször kapom azon, hogy valamit molyol a szobában. Ilyenkor, ha belesek az ajtófélfánál, akkor látom, hogy lelkesen épít valamit. A kezdeti toronytól most már egész szép építményekig jutott el. Épít várat, garázst, istállót. Ilyenkor két lovat is szépen ráállít a kockákra. Milán a nagy mestere, vele kezdett el legelőször is építkezni, én csábíthattam bármire. Bezzeg Milán mellett szívja magába a tudományt, és lesi el a trükköket.  Aztán mikor elkészült a mű, akkor boldog mosollyal az arcán hozza megmutatni, vagy hív be a szobába, hogy nézzem meg.

Azt is Milántól tanulta, hogy építés közben jó énekelni is:

Szülinapi afterparty

Bár van már jó pár hete, hogy megültük a fiúk szülinapját, de a haveros buli mostanra maradt.

Én először külön bulit terveztem a fiúknak. Néztem és találtam is néhány jónak kinéző "nagyfiús" helyet, az iskolásoknak. És kinéztem Milánnak a Sugár játszóházat, ahol már 5 főtől lehet bulit rendezni, szemben a szomszédos Árkádossal, ahol tavaly voltunk Mátéval, és csúcsszuper volt, de 8 fő a minimum. De aztán mikor Máté kifülelte, hogy Milánnak játszóházas bulija lesz, ő is azt akart, így hát azt kapott. Ők nagyon az Árkádot preferelták, nem mintha nagy játszóházas ismereteik lennének, nincsenek, de ott már többször voltunk mások szülinapján is, és azt ismerik és szeretik. Viszont, mikor megtudták, hogy a Sugárban van focipálya is, hát az végképp eldöntött mindent, és ezt  nem nagyon tudta űberelni semmi más. 

Szóval így lett. A múlt heti szombati munkanap miatt, viszont csak most hétvégére volt hely. 

A fiúk szépen ki is találták, hogy akkor kiket hívnak el. Máténak meg is volt a stabil 5 embere, Milán hezitált egy kicsit, ahhoz képest, hogy tavaly senkit nem akart elhívni, most nehéz volt a döntés, hogy a kiscsoportos kis barátnőjét hívja-e meg, vagy még egy pajtit a Csillag csoportból. Végül Délia mellett döntött :) 

Izgatottan vártuk a napot. Ők természetesen a buli miatt. Milánnak minden nap megnéztük a naptárban a csoportszoba ajtaján, hogy mennyit kell még aludni. Máté már nagyfiús rutinnal kezelte a dolgot. Én meg izgultam, mert az iskolás cimbiket nem nagyon ismerem, a szüleiket meg még kevésbé. Egy ilyen buli már csak azért is jó, hogy mi szülők egy kicsit összeröffenjünk. A fiúk kiosztották a gyerekeknek a meghívókat, én pedig írtam minden anyukának emailt. Az iskolás anyukák elérhetőségét nem volt annyira egyszerű kinyomozni, de végül minden meglett, és voltak akikkel telefonon is kapcsolatban voltam. ( Nem tudom pontosan megmondani a pontos arányokat, de biztos vagyok benne, hogy a telefonkönyvemben nagyobb részt vannak az olyan bejegyzések, hogy "xy anyukája", mint a sima keresztnevesek. És még Marci nem is jár oviba. )

És bár még szombaton délben is azt mondtam, hogy lefújom az egész bulit, mert se az egyik, se a másik nem érdemli meg, hogy bulit tartsunk, persze nem mondtam le, és végre eljött a vasárnap délután. Milán aranyos volt az ebédnél, mert az asztal fölött győzködte Mátét, hogy 

- Máté, ma aludjunk ebéd után, jó! 

Aludtak is valamennyit. 

Pontban négykor toppantunk be a játszóház elé, már néhány meghívott ott is volt, néhányan velünk együtt érkeztek. Levetkőztünk, lepakoltunk, becsekkoltunk, a skacok nagyon gyorsan eltűntek a forgatagban. Én váltottam pár szót az iskolás szülőkkel. Ki egy szekrénykulcsot bízott rám, ki egy szemüvegtokot, ki egy kabátot, mert nem ő jön a gyerekért és nem volt nála letét, ki egy kistestvért addig, amíg beugrik valamelyik boltba, szóval volt egy kis kavarodás az elején, de próbáltam minden infót memorizálni, meg a gyerekeket is, mert 5-ből hármat most láttam életemben másodjára. 

Az ovisok is befutottak, teljes lett a csapat. 

A nagyok rögtön a focipályán indítottak, Milánnal kiegészülve. Itt elvoltak egy darabig. Majd Milán csak hozzácsapódott a maga társaságához, és csúszdáztak, ugráltak. Mátéék pedig hol a focipályára tévedtek vissza, hol az ugrálóvárban tomboltak, hol a műanyag motorokkal rendeztek versenyt. Igen, 7 évesen :)

Aztán féltávnál, amikor már mindenki kellőképpen elfáradt, megéhezett és megszomjazott, akkor körbeülték az asztalt, és volt pizzázás, meg tortaevés.

Milán és az ő tüzijátékos tortája :) Úúúgy örült neki!

 Milán és a kis vendégei. Az asztal közepén Milán és Délia, mint az ifjú pár :)

Ajándékosztás az egyik oldalon

Nagyfiúk a másikon

Marci is ott volt, de nem akart fényképezkedni :)

Csocsózás. Csak egy kicsit volt sok a kéz :)

A buli végül egy hatalmas össznépi ovis-sulis párnacsatával végződött a focipályán. Hogy hogyan alakult ez ki, ki kezdte, és ki folytatta, azt nem tudom, mert mire én odamentem már javában ütötték-vágták egymást a párnákkal. Milán elmondása szerint mindenki mindenki ellen volt. 

De ekkor már elkezdtek szállingózni a szülők, és szép lassan csak sikerült mindenkit kiterelni a játszóházból. 

A gyerekek jól érezték  magukat, és úgy elfáradtak, hogy fürdés után nagyjából kettőt pislogtak és már aludtak is, ami azért nem jellemző náluk. 

Jó volt a játszóház is, jó volt, hogy a nagyok és a kicsik is megtalálták a maguk játékát, és végülis elégedett is vagyok, mert a csomagban, amit fizettünk sok minden benne volt. De valahogy nekem hiányzott az Árkádos Kölyökparkos lányok lelkessége és segítőkészsége. Ott pl. nem nekem kellett egyessével összevadászni és asztalhoz ültetni a 10 gyereket, hanem egy nagy hangosbemondóval összeterelték a szülinapi bulisokat. Vagy hogy ott nem volt probléma, ha kértem még egy tányért, sőt, a szülőknek ott ki volt készítve külön tányér-pohár, itt pedig semmi. Igaz, hogy itt cserébe viszont korlátlanul folyt a pattogatott kukorica és az üdítő, ott meg nem. Szóval van ami itt volt jobb, van ami ott volt bejövősebb nekem, szülőszemmel. Gyerekszemmel meg szerintem bármilyen játszóház klassz hely. :) És ez a lényeg tulajdonképpen. 

Most pedig várnak ránk a délutáni maratoni lego összerakások, mert kaptak belőle néhány doboznyit. Már reggel úgy indultak el, hogy délután biztos összerakják azt, amelyikben van egy kakiló bácsi. És tényleg ott van a képen, ül a toitoi wc-n, kezében egy lego wcpapírgurigával. :) Még ilyet!

Milán levele

Az úgy volt, hogy Máté írt Papáéknak egy levelet. Csak úgy, mert ehhez volt kedve. Szép levél volt, aranyos kis betűkkel. Elküldtük, és pár nap múlva érkezett rá egy válaszlevél. Aztán a hét elején Máté Júlia nénitől is kapott egy levelet. Na ez aztán több volt a soknál Milánnak, és szegénykém sírva fakadt, hogy neki meg nem ír senki. Akkor találtuk ki, hogy küldjön akkor ő valami szép rajzot valakinek, és akkor majd az illető biztos vissza fog neki írni. Nagyon tetszett Milánnak az ötlet, és már a lépcsőn felfelé kitalálta, hogy nem is rajzol inkább, hanem csinál egy papírterítőt, (ez most az új sláger nála, mióta az oviban vágtak ilyet), és ő is akar levelet írni.
Szerdán este meg is csinálta a terítőt, tegnap pedig már azzal jött haza, hogy meg kell írni a levelet.
Mondta, hogy mit írjak le neki, ő meg lemásolja.
Először egy cirkalmasabb verziót írtam le neki, amire kapásból azt mondta, hogy hát ő ennyit biztos, hogy nem ír.
- Ez két sor, anya, ez nagyon hosszú!
Úgyhogy végül egy lényegretörő, frappáns levelet raktunk össze:

Beborítékoltuk, megcímeztük, és Milán még választott rá egy lányos matricát :)
Ma pedig postára is adtam. És mivel Júlia néni nem olvas internetet, így nagy meglepetés lesz neki, hogy Milántól kap levelet. 

Csak megvan ennek a levélírásnak a romantikája :)

Futóbicajos

Kóstolgatja már egy ideje, de csak itt az udvarban, föl-alá, megint föl, megint alá. Kapun kívülre nem merészkedett, pedig biztattam, és nem csak azért, mert a kis piros motor már igen kicsi neki, és fájdalom nézni, ahogy húzza a cipője orrát, csak húzza, hanem egyébként is. Láttam, hogy megy ez, persze a legalacsonyabb álláson, ahol békésen leér a lába.

Tegnap már nagyon futóbiciklivel akart jönni, de akkor pont nem volt jó az alkalom, mert sötétben kellett Mátéért menni, és ilyenkor az én biciklimmel megyünk. 

Ma reggel viszont olyan édesaranyos volt amikor indultunk az oviba, ment, hozta, nézett rám kérdőn, hogy akkor most jöhet-e ezzel. Hát persze. Milán is nagyon aranyos volt, mert úgy bátorította Marcit, és egész úton dicsérte, hogy "nagyon ügyes vagy, Marci!" .

Hétévente

Tegnap futás közben azon gondolkodtam, hogy mégiscsak van valami abban, hogy 7 évente változunk, megújulunk. Én legalábbis tapasztalom magamon a változásokat. Most a 6-dik hét évemet taposom. (borzasztó még kimondani is). Az előző hétéves ciklusom az anyaságról szólt. Pont a kezdetén született Máté, majd sorra a többiek. Jó néhány évig csak a túlélésre játszottam. Végül Marci születése után jött el a pillanat, amikor éreztem, hogy tennem kell valamit. Különösen, amikor kijött a lumbágóm, és megmozdulni sem bírtam, na az nagy lökés volt, hogy nem lehet mozgás nélkül tovább vinni a hétköznapokat. Először csak a torna volt, majd szép lassan befurakodott mellé a futás, majd tavaly tavasztól őszig teljesen előtérbe is helyezkedett. Most olyan fele-fele arányban csinálom, mert ilyenkor télen nem tudok annyit futni. Hideg is van, sötét is van, és pont amikor már jól esne, akkor már abba kell hagynom. Érzem, hogy kell mellé valami. 

Tavaly csak áprilisban kezdtem a futást, amikor már jó idő volt, ez az első évem, amikor télen sem hagytam teljesen abba. Igaz, legtöbbször csak 6-7 esetleg 8 km-eket futok. Az sem mindig esik jól. Alap esetben a 10 km közeli távokat érzem magaménak. egy 10-12 km-be már sok minden belefér, és nem is annyira rutin, mint a 6 km, amit alig több, mint fél óra alatt lefutok, szóval nagyon kevés.  Ha hosszú futást tervezek, akkor azt már előre fejben el kell döntenem, hogy ma hosszút futok, és már az első lépéstől ezt kell fejben tartanom. Ilyenkor már napközben is figyelek arra, hogy pl. ne egyem degeszre magamat nehéz ételekkel, és bár én egyébként is iszom rendesen, ilyenkor pluszban figyelek arra, hogy napközben is vigyek be elég folyadékot. Nyáron, amikor a félmaratonra készültem, akkor ilyenkor még 1 magnézium pezsgőtablettát is megittam.
Tavaly végül 975 km-t futottam összesen. Ez nagyjából 5200-5300 percet vett el az életemből, vagy adott hozzá, nézőpont kérdése, ami olyan 3,5-4 napnyi futást jelentene, ha nem álltam volna meg sosem.  126-szor húztam futócipőt.  Ha az év utolsó hetét nem lazsálom el teljesen, akkor meglehetett volna az 1000, de hát ellazsáltam. Meg aztán túl hideg is lett. Na de majd az idén! :)
9 hónap alatt percekben is mérhető a fejlődésem. Kezdetben még a 6perc/km-en is túl futottam. Most 5.40-es átlagokat futok, még akkor is, amikor úgy érzem, hogy nem megy a futás. Az első 10 km-et kereken 1 óra alatt futottam. Most 56-57 perc alatt teszem meg ugyanezt  a távot, de nagyon szeretném 55 alá levinni. 

A futás nemcsak hogy remek sportolási lehetőség, és ezáltal szuper alakformáló, de tudat alatt a táplálkozásra is odafigyel az ember.  Futás után pl. sosem jut eszembe nekiesni a hűtőnek és felzabálni mindent. Édességet mondjuk eszek, ha azt nem ennék, akkor az már önsanyargatás lenne részemről, azt meg nem szeretem, az többet ártana a lelkemnek, mint használna a testemnek. Továbbá remek én-idő, mert mikor máskor lehetnék egyedül a gondolataimmal ha nem futás közben :)

Ezzel párhuzamosan viszont kezd kialakulni valamiféle tudatosság is a táplálkozásunkban. Keressük az egészséges(ebb) alapanyagokat, sok zöldséget eszünk, nyers salátát az ebéd mellé, és amennyire csak tudunk próbálunk változatosan étkezni. Nem könnyű ez a menza mellett, és legtöbbször Marci mellett sem, de hétvégén azért odafigyelünk. 

Szóval úgy tűnik, hogy ez a hét év is változást hoz. A kezdetek legalábbis beigazolják ezt a hétéves ciklust.

Mai Mátémondta

- Anya, tudod, hogy tegnap miért hagytam estére az olvasást?
- Nem. Miért?
- Hát azért, mert hogyha elalvás előtt olvasok valamit, akkor az alvás közben felnyomul a fejembe, és akkor másnap sokkal jobban fogok tudni olvasni. Érted?
- Hogyne érteném :)

Vacsoránál. Máté már befejezte. Egyszer csak visszadugja a fejét a konyhába:
- Milán, ne egyél pirosaranyat, mert narancssárga lesz tőle a nyálad!

Este. Reklám megy a tévében. 
- Apa, láttad, hogy milyen kenőcs kell a lábadra?
- Nem, milyen. 
- Az előbb mutatták. Sárga.

Ovis szülinap

Milán ovis tortáját illetően több verzión is végigfutottunk, míg végül ott kötöttünk ki, ahonnan indultunk, hogy olyan tortája legyen, mint Máténak, vagyis focipályás. Sokáig, (napokig ) úgy volt, hogy váras-katonásat szeretne. Oké. Elkezdtem agyalni, tervezgetni, kigondoltam, a tortát majd megsütöm, a tortadíszítést pedig majd a közeli ismerős cukrászdából berendelem, és milyen klassz lesz. Aztán még karácsony előtt kiderült, hogy a cukrászda zárva lesz még ezen a héten is, így ez a verzió kilőve. akkor gondoltam, hogy majd veszek szamos féle marcipántömböt, és farigcsálok belőle valami várszerűt. Amolyan egyszerűbbet. Katona meg majd lesz valahogy. De mire ezt elhatároztam magamban, addigra Milán már továbblépett, és nem sima katonát akart, hanem páncélos lovagot pajzzsal, sisakkal meg lándzsával, majd még ugyanezen a napon módosította, hogy nem is kell vár, hanem inkább legyen Darth Vader. Itt volt az, amikor ki kellett mondanom azt amit nem szeretek kimondani, hogy márpedig én olyat nem tudok csinálni. rendelni pedig ekkor már késő lett volna, mert keddre ígértük az oviba a tortát. Milán meg jó fej volt, mert rögtön ezután módosított, hogy na jó, akkor legyen focipályás, mert azt tudok. 

Kicsit rosszul éreztem magam utána, hogy milyen már, hogy Milánnak nem lehet olyan tortája, amilyet szeretne, meg hogy tudat alatt belekényszerítettem valami olyasmibe, amit igazából nem ő akart, de végül minden rossz érzésem elszállt, mert olyan kis lelkesen, és olyan csillogó szemekkel követte végig a torta elkészültét, hogy az nagyon megnyugtatóan hatott rám. Az elkészített fondantot például többször meg kellett nézni a hűtőben, hogy milyen, kézbevette, megforgatta, majd egész végig ott pipiskedett mellettem, amíg kinyújtottam és beborítottam vele a tortát. Végül nagyon tetszett neki, és nagyon boldog volt. 

Másnap reggel olyan lelkesen ment az oviba, mint soha máskor, és még azt is elfogadta duzzogás nélkül, hogy nem vettük elő a biciklijét. 

Az oviban a szokott módon köszöntötték, kiteszik a kis asztalt az ünnepeltnek, kézen fogva kört alkotnak, és énekelnek. Milán Ákost és Benedeket választotta  maga mellé. 

Ég a gyertya, ég

és fújja

Kapott egy kis plüssvaddisznót. HappyMeals-eset. Nagyon kedves most neki. 

És még nincs vége az ünneplésnek, mert még csak eztán lesz a nagy játszóházas szülinapi zsúr, de az még odébb van, mert csak akkorra volt üres hely a játszóházban.

Szegedi séta

Még egy utolsó decemberi bejegyzés, így január elején, aztán blogilag is elkezdhetjük az új évet :) 

Milán szülinapi makói csobbanását  összekötöttük egy szegedi látogatással is, mert mindenképpen meg szerettük volna pislantani az akkor 2 napos Fannikát. Így reggeli után rögtön Szegedre indultunk, ahol először barátokkal találkoztunk, akikkel már régen nem, majd mivel a kórházba nem tudtunk rögtön bemenni, kicsit sétáltunk a városban. 

Jég hideg volt egyébként, olyan arcot csípő, és nagyon-nagyon hó volt. Milán 2 percenként kérdezgette, hogy mikor megyünk már a strandra, közben pedig az útszéli jégdarabokat tördelte.

Megnéztük a Tiszát, a Dóm teret, amit még mindig felújítanak, de így is nagyon szép. Ráadásul a nap pont a dómra sütött, és csak úgy ragyogott a téli napsütésben. A sétálóutcán ettünk egy hamburgert és közben megmelegedtünk. 

A Hősök kapuja

Fannika szülőháza

A kórházba nem mehettek fel gyerekek, amit tudtunk, és nem is volt baj, Marci egyébként sem volt babalátogató állapotban, így felváltva fölszaladtunk és gyönyörködtünk a pici lányban az ablakon túlról. A skacok addig lent ücsörögtek a narancssárga széken rögtön a bejárat mellett jobbra. Milánt már csak az tartotta életben, hogy innen már tényleg a strandra visz a következő utunk. 

És így is lett. De erről meg már írtam.

Szentesen

Vasárnap, egy korai ebéd után indultunk el Ózdról Szentesre. Nem először tettük már meg ezt a távot, szóval az út maga, és az út hossza nem volt ismeretlen számunkra, mégis mindig van bennünk egy kis para, hogy milyen lesz, hogy a gyerekek hogy fognak viselkedni, hogy mennyire lesz járható az út, és mekkora lesz a forgalom. Mivel ebéd után voltunk én igen-igen számítottam arra, hogy az út java részét a hátsó sor alvással tölti, és végül így is lett, már csak olyan háromnegyed órányi út volt előttünk, amikor felébredtek.

Ahogy közeledtünk úgy lett egyre téliesebb az idő, de igazi hóesést, szélfúvással már majdnem csak Szentesnél láttunk. Szentesen pedig igazi hó volt! Ha nem is hatalmas nagy, de jó néhány centinyi. Így aztán mikor bepakoltunk, és kifújtuk magunkat, akkor elmentünk sétálni, hogy nehogy megint úgy járjunk mint tavaly télen, amikor nálunk Pesten csak 1 napot volt hó, és mi akkor se mentünk ki. Szegény Marcinak csaknem két és fél év alatt most először érte hó a cipője talpát. :) De nagyon tetszett neki. 

Nem volt mondjuk igazi sétaidő, a városba befelé menet még csak-csak, de visszafelé már nagyon-nagyon jeges, hideg szél fújt. Majd' megfagytunk. De azért jó volt, mert lehetett csúszkálni, és még hógolyózni is.

A kedvencem mégis az volt, amikor találtunk az  egyik panzió ablakában egy kis betlehemet. Milán meg mint akit odavezényeltek, vigyázba vágta magát és elszavalta ezt a verset:

Betlehem kis falucskában
Karácsonykor éjféltájban
Fiú Isten ember lett,
Mint kisgyermek született.
Őt nevezték Jézuskának,
Édesanyját Máriának,
Ki pólyába takarta,
Befektette jászolba.
Az angyalok fenn az égben
Mennyei nagy fényességben
Zengették az éneket:
Dicsőség az Istennek. 

A fiúk persze nem maradtak ajándék nélkül, és megünnepeltük Milán szülinapját is :) Meg egy picit Mátéét is utólag.

 Milán szülinapján rendezik rendszerint az újévi koncertet a sportcsarnokban, ahová ha csak tehetjük, elmegyünk. Nem maradunk végig, mert sokáig tart, de az első felét általában ki szokták a fiúk is bírni. A helyi rezesbanda, kórus, és néptáncegyüttes lép fel ilyenkor. Idén egész sokáig tudtunk maradni, még a szünet után is hallgattunk pár előadást, bár ekkor a fiúk már nem ültek, hanem a felső sorban ácsorogtak a korlát mellett, de még nézték a műsort, csak már nagyon késő volt.  

Marci üti a kis mutatóujjával a ritmust:)

Júlia néninél:

A szilvesztert is Szentesen ért bennünket. Máté nagyon készült rá, hogy ő majd éjfélig fennmarad, és megnézi a tüzijátékot. Igazából ha nem lett volna annyira hideg, mint amilyen volt, akkor még ki is sétáltam volna a térre megnézni, de abban a metsző hidegben nem igazán volt kedvem kimozdulni, így nem is mentünk. Végül Máté nem is bírt ébren maradni, valamikor fél 11 tájban oldalára fordult és már durmolt is. Milán egy darabig kirakózott, az új kirakóját akarta kirakni, de végül ő is feladta, és pár darabbal vége előtt ő is elaludt.

Marci rendes menetrend szerint működött, és pont éjfél előtt nyusszant néhányat, de végül visszaaludt, és szép csöndesen köszöntöttük az új évet.