A zötyögő, csattogó, csikorgó villamoson Marcinak sikerült elaludnia fél perc alatt. Egyszer még balra nézett, aztán jobbra, de akkor már csukva volt a szeme. Hogy itthon miért kellenek ugyanehhez a művelethez órák.... ki tudja.
Az Országházhoz érve a fiúk minden kis lyukon bekukucskáltak, és mindig volt valami érdekes, hiszen a tér teljes egészében fel van túrva, és csak úgy hemzsegnek a különféle munkagépek, a daruktól elkezdve a markolóig, szóval volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. A hely maga volt a kánaán a fiúknak, nem is nagyon akartak innen tovább jönni, akár egy egész napot is el tudtak volna itt tölteni és nézni a munkálatokat.
Nagy nehezen végül sikerült őket elcsalogatni, de csakis úgy, hogy megígértük nekik, hogy kapnak hamburgert. Különben még most is ott állnánk az Országház sarkánál.
A hamburgert végül meg is kapták, és a Margitszigeten, a szökőkút mellett ették meg.
A szökőkút szép lett, és körülötte is tök jól meg lett csinálva a hely, van árnyékos rész és napos is, és új székek is vannak, amire le lehet ülni bambulni. Sajnos ottjárttunkkor nem zenélt, mert csak adott időkben van zene, délelőtt 10.30.-kor, aztán valamikor kora délután, talán 2 körül, és délután 5-től óránként. Este ki is van világítva. Legközelebb majd délután megyünk, hátha elcsípünk egy előadást.
A szigetről kifelé menet Milán már nagyon álmos volt, már csak nyafogott, és folyton azt hajtogatta, hogy ő már nagyon fáradt, és aludni szeretne. De azért hősiesen eljött a autóig, pedig tényleg látszott rajta, hogy már nagyon odavan. Itthon aztán nagyot aludt mindenki. Kivéve Marcit és engem. Csak ahogy lenni szokott :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése