Milán rendületlenül mondja

Én: - No mi az Pofifánk?
Milán:- Nem vagyok PUFIFÁNK!!!!
Én: - Nem is azt mondtam, hanem azt hogy POFIFÁNK.
Milán: - Az sem vagyok! 
Én:- Akkor ki vagy te?
M:- Milán vagyok!!!! (hatásszünet) Simike a Pufifánk!

M:- Én Simikével alszom!!!
Én:- Ki neked Simike?
M:- Az unokatesóm! -vágja rá
Én:- Neeeem, Simike neked a testvéred. Csongor az unokatesód.
M:- Nem testvérem Simike, Máté a testvérem nekem. 
Egy  darabig kötöm az ebet a karóhoz, kevés sikerrel, meggyőződése, hogy neki Simike az unokatesója, és ebből nem enged. 
Én:- De azért szereted Simikét?
M:- Igen, nagyon szeretem! (és közben olyan aranyosan mosolyog) 
Ez a fő. A rokoni kapcsolatokat pedig ráér később is tisztázni. 


Konyhában teszek-veszek. Rohan ki a szobából.
- Én is segítek neked!
- Jó, gyere!
Megnyomja a daráló gombját, majd otthagy csapot-papot, mintha ott sem lett volna.
- Hékás!!! Nem azt mondtad, hogy segítesz?- vonom kérdőre.
- Már segítettem! Most már te is tudod csinálni tovább!

Mostanában, ha meghallja azt a szót, hogy ÉDES, akkor elkezdi mondani azt a mondókát, hogy:

Töröm, töröm a mákot, (összeütögetjük két öklünket)
Sütök neked kalácsot. (vízszintesen összelapítgatjuk két tenyerünket)
Édes mézzel megkenem, (egyik kinyújtott tenyerünket végigsimítgatjuk a másikkal)
A sütőbe beteszem, (előre nyújtjuk két tenyerünket)
Felvágom, vendégeim kínálom. (egyik tenyerünket a másikkal "felszeleteljük", a szeletet a baba felé nyújtjuk) 

De  csak az édes mézzel megkenem-től mondja, és végén azt mondja, hogy vendégeim imádom:)

Próbálom olykor videózni is, de nem nagyon partner benne. Nagyjából ennyire: