Mikor
Máté született, a kórházban adtak valami ajándékcsomagot, amiben volt
egy liberós kártya. Ez a kártya lett az ott olvasott könyvem
könyvjelzője, és még sok azt követőnek, mert ha ránéztem, akkor mindig
eszembe jutottak azok az első napok. Egészen addig volt hű társam ez az
egyszerű kártya, amíg Máté egyszer sallangosra nem nyálazta. Hogy
pontosan mi követte, azt nem tudom, de azóta jelöltem már könyvet
nápolyi hajójeggyel, belépőkkel, most épp egy milánói metrójegy a
társam. Szóval mindig valami olyan, amihez emlékek kötődnek, és egész
addig vannak velem, amíg teljesen tönkre nem mennek. (A fiúk mindig
kilopkodják a könyvemből, és előbb utóbb darabokra tépik, gyűrik őket.)
A minap, míg én reggeliztem, addig
Milcsike a szembeszéken ácsorgott és mesekönyvet lapozgatott, közben
néha kért egy-egy darab felvágottat, amit elmajszolt. Este megint kézbe
került a könyv, és meglepetten halásztam ki a lapok közül egy hosszúkás
sonkadarabot, mire Feri megjegyezte:
- Milcsikének sonka a könyvjelzője: -)Hát igen. Ő is olyan valamit választott, amiről szép emlékek jutnak az eszébe: -) Egy sonkadarabot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése