1.fejezet: Hurrá nyaralunk! avagy indulás és érkezés az Őrségbe

Tegnap délután óta itthon vagyunk... azaz csak mi hárman, mert Feri ma reggel Milánóba ment. Fő a változatosság...

Én pedig szép sorban majd próbálom megörökíteni, mi is történt velünk az elmúlt napokban, időnként meg-megszakítva egy-egy aktualitással, mint pl. Milán hozzátáplálása, meg ilyesmi.

Na szóval, lényeg a lényeg, hogy csütörtökön délelőtt, miután szépen telipakoltuk a nemtúlnagy autónkat, de ebben már nagy rutinunk van,  nekivágtunk az országnak. Az első úticélunk az Őrség volt. Már terveztük egy ideje, hogy elmegyünk oda, csak valami mindig közbe jött, meg máshová mentünk, de mivel szombat reggel indultunk Triesztbe, és minél előbb oda akartunk érni, így jó alkalom volt, hogy ott töltsünk pár napot, és onnan kezdjük a szombati utazást.

A Bp- Szentgotthárd távolságtól nem tartottam annyira, reméltem, hogy ha jól időzítünk, akkor Milán szinte végig aludni fog, és hát jól időzítettünk. Igaz, hogy előző este nem sokat aludtunk, Milán egész éjjel nyűglődött valamiért. Még szinte a városból sem értünk ki, már Matyi is mélyen durmolt és tartott ez egészen sokáig. Már majdnem ott voltunk, amikor felébredtek, de nem bántuk már akkor nagyon, mert nekünk is jó volt kicsit kiszállni a kocsiból, és ha már így alakult meg is ebédeltünk egy kis faluban.

Mikor megérkeztünk a szállásunkra, IDE, Matyi rögtön felderítette a terepet, és nekiállt füvet nyírni a kavicsos kocsibeállón, barátkozott a kutyussal, amitől először tartott, de később nagy cimborák lettek, majd sétáltunk egy nagyot  a közeli tó körül, amitől mindannyian kellemesen elfáradtunk. Matyi még bandázott kicsit a házigazda kisfiúval, aki kézenfogva mutatta meg neki a ház és a kert rejtelmeit, majd vacsi után, mint akit lefújtak álomsprével mindannyian kidőltünk. Még Matyi is mozdulatlanul aludt a pótágyán, pedig rá egyáltalán nem jellemző, hogy egy helyben alszik, általában minden sarkát bejárja az ágynak.

Másnap aztán nekivágtunk, hogy felfedezzük kicsit az Őrség szépségeit, jellegzetességeit. Sétáltunk a Pityerszeri skanzenban, ahol kicsit be lehet tekinteni, milyen is volt az itt élő gazdák élete, és ez a terület őrizte meg legjobban  a tipikus, Őrségre jellemző szeres tájszerkezetet, hogy a házak és a melléképületek a domb tetejére épültek, mert az itteni gazdák határőr funkciót is betöltöttek régen. Egy ilyen dombtetőre épült házegyüttest többnyire egy család lakott.

Ebédre természetesen őrségi dödöllét ettünk, amit ettem már korábban is, de az másmilyen volt, ez most nagyon finom apró volt, fokhagymás-fejfölös,bodzaszörpöt ittunk.

Aztán megnéztük az őriszentpéteri árpád-kori templomot, majd elautóztunk Magyarszombatfára a fazekasokhoz, de ott már nyűgösek voltak a fiúk, és nem szálltunk ki.

És közben szívtuk magunkba a friss levegőt, hallgattuk a madarakat, vagy Matyit, aki énekelve menetelt hegynek fel és le egyaránt, de egyébként is be nem állt a szája,mindig volt valami mondanivalója, kérdeznivalója, de hát a kellős közepén járunk az ez mi? ebben mi van? korszaknak.

Milán pedig tényleg mint egy angyal, leginkább aludt a jólevegőn, vagy nézelődött, vagy rágcsált, vagy szaladt, és csak nagyon ritkán fejezte ki nemtetszését, de olyankor is elég volt egy kis ölbenvivés, vagy nyakbanutaztatás, és újra hepi volt a világ. Este pedig életében először elnyammoghatott egy babapiskótát, mert azt viszont már nagyon akarta, hogy mi vacsorázzunk, de a piskóta jó barátja lett, és vidáman cuppogott rajta, míg mi is be nem fejeztük az evést:)

Mondanom sem kell, hogy éjjel megint nem volt gondunk az alvással, Milán ugyan felébredt enni, de azt is szinte alva csinálta, nem volt nyűglődés, ágyban viháncolás, mint az olykor-olykor lenni szokott.

Képekben:



Feri persze jó szokásához híven begyűjtött egy kullancsot, (amit csak másnap vettünk észre, amikor már Olaszországban voltunk) de nem estünk pánikba, mert pont utazás előtt két helyen is olvastam, email-ben és azt hiszem Nellianyunál, hogy van egy tuti módja a kullancseltávolításnak, mégpedig, hogy megnyálazott gyufaszállal kell körbe-körbe körözni a nyavadt kis dög körül, és szépen ki fog farolni az ember testéből, mert szereti a foszfort. Hát gondoltuk egy próbát mindenképp megér, és láss csodát!!!! Tényleg működik. Mondjuk jó néhány percig dörzsölgettem, de szerintem csak gyakorlatlan voltam, de szépen látszott, hogy jön ki. Úgyhogy a népi praktika igenis működik! Ha úgy alakul, de ne alakuljon, tessék kipróbálni!

Szombat reggel, délelőtt pedig újra autóba pattantunk, és kicsit fájó szívvel, de nagy izgalommal Trieszt felé vettük az irányt:) De ez már egy másik történet.