Babatalis, kirándulós, húsvétos, sokképes

Tavasz van... ilyenkor valahogy nehezebben megy az írás. Szép lassan át is alakulhatok fotó- és videóbloggá. Pedig zajlik ám velünk az élet, lenne miről írni... Az elmúlt napok pedig igazán eseménydúsra sikeredtek.

Pénteken nagy gyerekzsúr volt... Zitáékat láttuk vendégül. A kezdeti kétoldali szégyenlősség hamar elmúlt, és volt együttrajzolás, együttolvasás, persze mindkettőt először egy kis hatalmi harc előzte meg, majd volt nagy összeborulás, csattantak a cuppanós puszik, még majdnem együttalvás is lett, mert Matyi Zitához bújva felvette az alvópózt. 

Milán miután aludt egy röpkét, letudta a mindenkiremosolygok részt, és ahogy telt az idő megmutatta  a hangját is, mert az is van neki, bizony.

Matyiból csak búcsúzásnál tört elő egy kissé hevesebb érzelem, amikor is hátulról meglökte a teljes menetfelszerelésben ácsorgó Zitát, aki elesett és sírt, ekkor persze Matyi is megszeppent és bocsánatot kért.

Vasárnap kirándultunk egyet Lillafüredre. Azzal kezdődött, hogy nem sanszoltam be, hogy ugyan a városban meleg tavasz van, de a hegyek között bizony hűvösebb időre kell számítani,  és nem vittem kabátot. Épphogy megérkezve, és kiszállva a kocsiból az is eszünkbe jutott, hogy babakocsit sem hoztunk, sőt... semmilyen gyerekhordozó eszközt. De hát az élet nem áll meg, gyorsan ki kellett találni valamit... nagy szerencsénkre mindig van a kocsiban egy piknikpléd, és bár nem egy tipikus hordozókendő, mégis sikerült úgy magam köré tekerni-csavarni, hogy Mileknek végül egy egész kényelmes kis zug alakult ki a mellkasomon... így már neki is vághattunk a jó levegőnek, és legalább  melegítettük is egymást:) Matyi nagyon élvezte, be nem állt a szája, tetszett neki a víz, mint mindig, és be akart menni, mint mindig. Milán mindeközben majdnem végig aludt, leszámítva azt a néhány percet, amikor egy kedves ismeretlen autójának csomagterében tiszta pelust kapott.

A húsvét persze nincsen csokinyulak nélkül, Matyi is bezsebelt majdnem két szatyornyit az ilyen-olyan nyalánkságokból, szerencséjére a Milán része is nála landolt, így most egy egész csokinyúl család büszke tulajdonosa. Milán pedig kölni helyett mosolyhegyekket szórt mindenfelé.