Sosem éreztem
még ennyire, hogy az események körülöttem nélkülem zajlanak. Még azok
is, amelyek engem érintenek.Ez az érzés nem jó, sőt... lassan
felemészt.
Az olasz meló újraindult az új évben is. Új év, új ígéret, miszerint
márciusban már biztos lesz változás. Hát ígéretekkel már tele van a
padlás, volt már tavaly szeptember, idén január, és ha figyelembe
vesszük, hogy az egész nem így volt beígérve, amikor elkezdődött, akkor
ez már a sokadik be nem tartott ígéret.
Próbálok, tényleg próbálok türelmes és megértő lenni, mert tudom, hogy
Ferinek sem könnyű ezer helyre megfelelni, és mindenhol a maximumot
nyújtani. De már egyre nehezebben megy a türelem, pedig igyekszem. De az
igyekezet közben érzem, hogy valami elszakadt odabent. Valami már nem
olyan, mint volt, és nem tudom, lesz-e még olyan. Nem tudom, hogy be
lehet-e még ezt a szakadást varrni. Egyedül biztos nem tudom, ehhez
ketten kellenünk/kellenénk. És tudom, hogy nem vagyok egyedül, a
lelkemben mégis egyedül érzem magam, cserbenhagyva.
Nem tudom, hogy merrefelé irányítsam a sorsom. Pedig dönteni kell, mert
ahogy az elmúlt év olyan gyorsan eltelt , az ideivel sem lesz ez
másképp. És nekem döntenem kell, hogy munka vagy gyerek. A mostani
munkahelyemre nemigen mehetek vissza, burkoltan közölték, hogy jobb
lenne, ha nem hoznánk egymást kellemetlen helyzetbe, és javasoltak még
egy gyereket, ami újabb 2 év haladékot adna mindkettőnknek.
De hogy vállalhatnék még egy gyereket, amikor minden második héten
egyedül vagyok itthon egy 1 évessel. Nincs a közelben egy segítő
nagymama, akihez bármikor fordulhatnék, ha baj van, nincs senki aki egy
kicsit is levenne a vállamról, aki bevásárolna, főzne, vasalna
helyettem, vagy vigyázna a fiamra. Csak én vagyok, és egyedül kell
megoldanom. (És tényleg nem panaszkodni akarok)Megoldom. Már meg. De nem ment könnyen. De félek még egy plusz feladatot bevállalni, félek, azt már nem bírnám.
Akkor viszont munkát kéne keresnem. De van olyan cég ma Magyarországon,
aki alkalmaz egy félig egyedülálló anyát? Sajnos ez az ország még nem a
családbarát munkahelyekről híres.
Szóval most itt vagyok, majdhogynem állás nélkül egy gyerekkel, és
rombadőlt lélekkel. És nagyon fáj! Fáj, hogy nem tudok változtatni. Fáj,
hogy csak sodródom az eseményekkel tehetetlenül. Fáj a tanácstalanság,
hogy nem tudom mit tegyek. Tegyek-e egyáltalán valamit.
Ma nem vagyok jó passzban. El vagyok keseredve. Csak ülök, gondolkozom, és sírok.
De tudom, hogy holnap újra felkel a Nap. És minden jobb lesz. Remélem. Legalább a kedvem legyen jobb!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése