Bezárva

Két napja zuhog az eső. És rohadt hideg van. Máté már két hosszúujjúban nyomja a napot, de még így is hideg az orra. Csak abban bízom, hogy meg nem állna egy percre sem, így talán nem fázik meg. Mára már megszokta a hideget, de az elmúlt két napban teljesen használhatatlan volt, annyira szenvedett. Mindig csak ölben akart lenni, ráadásul csak az enyémben, pedig anyu szívesen hurcolászná ölben is ha kell. De ma már jókedvű volt, és egyedül indult felfedező körútra a lakásban. Persze időnként leült, megpihent és visszanézett, hogy megvagyok-e még. Néha bedob egy-egy kölesgolyót, mindig talál valahol, mert olyan mint egy kiskutya aki eldugja a csontját. Persze jól összenyálazva dugja el, hogy jól odatapadjon és ne guruljon el.  És fecseg. Megállás nélkül. mamama, bababa, ebbebe, dadada, néha mond olyat, mintha anya lenne, és persze az addide a legnagyobb sláger. Mindenhol feláll, már nem kell neki igazi kapaszkodó, a fal mellett is megy neki. És mint egy kisegér, minden kis lyukba bemászik. Szóval be vagyunk ugyan zárva a lakásba, de egy cseppet sem unatkozunk. Mondjuk Máté nélkül biztos egy bögre teával, meleg pléddel betakarózva, egy fotelbe kuporodva egy jó könyvvel telne el a napom, és akkor sem unatkoznék.