Nyűgösen

Egy kisebb lehülés van itt Ózdon, ami abból a szempontból, hogy nem fő szét az agyunk nagyon jó, abból viszont, hogy most Máté megint nyűgös, nem. Bár az is lehet hogy inkább a foga miatt nyűgösködik, nem tudom megállapítani, de biztos ez is benne van a pakliban. Az egyik alsó foga már teljesen jól kibújt, ha hagyja, hogy megnézzem, akkor már látszik is, és elindult a mellette levő is. Most már bizots, hogy mire Feri újra hazajön lesz két foga Manófőnöknek. Remélem ennél rosszabb nem lesz a hangulata, egyelőre kézben tudom tartani a dolgot, sok öleléssel, szeretgetéssel. Ez eddig bevállt. És remélem lesz azért még strandidő, mert a múltkori nagy sikerre való tekintettel újabb strandolást tervezek. (képek is lesznek majd, de szerintem csak ha hazamentünk)

Utazás és csikarás

Tegnap estére olyanannyira előrejutott Matyi a fognövesztésben, hogy már kicsit csikar is. Azt hiszem nem igazán tud vele mit kezdeni, de egyelőre élvezi, ahogy csikorgatja a kanalat a szájában. Szerencsére eddig nem volt vele baj, igazán olyan mint egy kis tündér, ha lehet még kisfiúra ilyet mondani. Az utat nagyon jól tűrte, kicsit aludt, aztán játszott, écsak a végén kellett elővennem szépen csengő hangomat, hogy a hátralévő 20 km-t még komolyabb sírás nélkül kibírja. Nem tudom miért, de mindig mosolyog, ha éneklek neki, de mivel én magam, nem annyira bírom elviselni a saját hangomat, így ezt a trükköt mindig a legvégső esetre tartogatom. Éjjel is nagyon jól aludtunk, aztán Matyi még ráhúzta a délelőttöt is. Nem panaszkodhatom. De este azért megmérem a lázát, hogy nem attól ilyen álomszuszék-e. Holnap elvileg megyünk a strandra délután, de még be kell szereznünk Matyi strandszerelését.

Két kép

Spenótevés után. Már nagyon egyedül szeretne enni, még nem mindig sikerül, de nagyon ügyes szerintem.

A hőség miatt, mostanában többször is előfordult, hogy a foteljában ülve érte utol az álom.

Viharos éjszaka

Nagy szél, dörgés, és villámlás kíséretében végre hozzánk is ideért az eső. Én pedig ilyen viharban mindig parázok valamitől. De csak azóta, mióta itt lakunk. Azzal kezdődik, hogy elkezdek aggódni a teraszon lévő holmik miatt, hogy nehogy elvigye őket a szél. Aztán a virágok miatt, különösen a leanderek miatt, amiket még Görögországból hoztunk, és bár mindenki azt mondta, hgoy nem fog kigyökerezni, de mégis gyökeret eresztett, és nagyon kedves a szívemnek. Majd az aggodalmam átcsap idegességbe, mert a szomszéd ház kertjében hatalmas fenyőfák vannak, és nem túl stabilak, legalábbis szerintem. A szomszéd szerint nincs semmi gáz velük, bár a híres-hirhedt aug.20-i viharnak aért sikerült az egyiket a teraszára dönteni, és még kettőt megborítani, de ez sem volt elég bizonyíték és nem vágatta ki őket. Én pedig minidg félek, hogy egyszer majd a mi házunkra fognak dőlni. Ő szerinte ez kizárt, mert a szélcsatorna nem mifelénk van, hanem az ő háza felé. Na én ehhez nem értek, és szerintme ő sem igazán. Szóval én éberen figyeltem a kinti eseményeket ugrásra készen, ha valami történik, míg családom férfi tagjai békésen húzták a lóbőrt a hűs széllel bélelt szobában. Aztán a vihar elcsendesedett, és Matyi is felébredt. De pont úgy, mintha Ő is olvasta volna Lívia múltkori estéjét, és vigyorogva pislogott rám a kiságyból. Próbáltam visszaaltatni, de ő inkább játszott a hajammal, és vidáman bámészkodott. Ivott is, de ez sem segített. Magunk közé tettük, és ez volt a vég, amikor már mi is csak nevetni tudtunk rajta, mert elkezdett békésen gagyogni, gőgicsélni, bökdösött a lábával, hogy foglalkozzunk vele, játszott a párnahuzattal, a takaróval, mindenképpen kukucskálósat szeretett volna játszani. Feri ölbe vette, de semmi. Kb. 1 óra múlva kezdett elfáradni nyűgösködni, de aludni egyáltalán nem akart, a pöttyös ágynemű teljesen elvarázsolta. Így Feri kivitte a nappaliba, és ott elaludtak. Nem tudom hány óra volt, amikor sikerült visszatenni a helyére. Aztán fél 6kor ébredt, evett, és próbáltam volna még aludni, de egy nyavajás szúnyog valahogy beosont, és persze hogy megtalált. Próbáltam vakon magam körül csapkodva elkapni( ilyenkor mindig látom magamat kívülről, hogy mókás látványt nyújthatok). Egyszer csak sikerülhetett, mert nem hallottam többet. De azért megcsípte a kezemet, meg Matyi arcát is. Szerencsére eddig nem zavarta. Viszont 7 kor keltünk, és azóta nem is aludt vissza, ill. csak ölben, de amikor le akarom tenni, mindig felébred. Nagyo úgy tűnik, hogy a mai tornánkat így akarja bojkottálni.

Ja és tegnap este, mikor fürdéshez készülődtünk, észrevettem, hogy egy kicsit fel van hasadva az ínye. Lehet, hogy hamarosan kibújik az a fogacska? mondtam is Ferinek, hogy mire legközelebb látja Matyit már teljes fogsora lesz, és úgy fog szaladni mint egy nyúl.

Bonyodalmak

Ott kezdődött az egész, hogy már pár hete beígértük apósoméknak, hogy ezen a hétvégén lemegyünk Szentesre, mert március óta nem voltunk. Aztán júl.7-től feri megint Milánóba megy, és akkor előtte levisz minket Ózdra, és ott leszünk azon a héten. CSakhogy a Milánós hetet egy héttel előrébb hozták, ill. beiktattak még egy hetet a jövő hétre, és az még mindig nem lejátszott, hogy 7-én akkor kell-e menni vagy nem, de a jövő héten kell, ez a biztos. Így egy kicsit macerásabb a dolog, mert Szentesről kell Ózdra menni, ami hosszabb út, mintha Pestről mennénk, de hát jól van, a kocsiban van légkondi, és legfeljebb többször tartunk pihenőt. Feri ki akarta venni a pénteket, hogy ha már így alakult, hogy a vasárnapunk szinte csak utazás lesz, ne csak egy fél délutánt töltsünk Szentesen, meg mátét sem akartuk annyira leterhelni az utazással. Közben eszünkbe jutott, hogy az autót el kellene vinni az éves szervízre, plusz 30-án lejár a zöldkártyája, szóval azt is meg kell csináltatni. Így Feri péntekre kért időpontot a szentesi szervizestől, aki azt mondta, hogy egy nap alatt meg tudja csinálni. ( a szokásos szerviz mellett még van 1-2 dolog, amit Feri meg szeretne nézetni) Aztán tegnap kitalálták a Feri munkahelyén, hogy nem, mégsem mehet pénteken szabira, mert Pozsonyban meeting lesz, mert ott már készülnek az euro bevezetésére, és ez sok pluszmunkával jár, értem én. De kiderült, hogy tul. képpen csak egy 1 órás megbeszélésen kellene részt vennie, aztán már jöhetne is haza, és indulhatnánk is. (Na persze az ezer fokos délutáni hőségben) De mondta Feri nem baj, mert így viszont elkéri a céges autót, aminek hatalmas csomagtere van, plusz ugye nem nekünk kell a benzint fizetni, arra hivatkozva hogy Pozsony miatt nem tudja elvinni a mi kocsinkat a megbeszélt szervízre, ami igaz is. Én azért mondta neki, hogy kérdezze meg a Stefánt (főnök) hogy tényleg nélkülözhetetlen e arra az 1 órára. Megkérdezte. Kiderült, hogy igazából nem is lenne rá ott szükség, mert azt a területet ami a Ferihez tartozik nem is fogják most érinteni sem, szóval valóban nem kell ott lennie. De azért kirángatták volna. F....a Most egyelőre minden visszaállt az eredeti felállásba, miszerint csütörtökön késő du. indulunk, saját autóval, pénteken szervíz és zöld kártya Szentesen, és vasárnap megyünk Ózdra. Hogy ott meddig maradunk azt még nem tudom, mivel még nem tudja senki, hgoy utána héten kell-e Milánóba mennie Ferinek vagy sem. És még a hazautaztatásunk sem eldöntött, hogy Feri jön értünk, vagy tesóm hazahoz minket. Azért én még várok egy-két kanyart a sztoriba, ezek után már bármi lehet. Mindenesetre elkezdtem listát írni, mi mindent kell összepakolni Manófőnöknek. Hosszú a lista, nagyon hosszú.

Mégiscsak

Annak ellenére, hogy a tegnapi tornából szinte csak arra emlékszem, hogy Mátét próbáltam megnyugtatni, valamit mégiscsak csinálhattam közben, mert minden porcikám fáj. máté csak egyszer kelt éjjel, úgy látszik a meleg kiüti teljesen, igaz napközben szinte semmit nem tud aludni, szóval csak egyszer kelt fél 4 kor, de igen rosszul esett kimászni az ágyból, a lábamat alig bírtam mozdítani, a karjaimat valami ólomsúly húzta le. Lehet hogy holnap mégiscsak elmegyünk újra? Hátha most már Máté is egy kicsit szociálisabb lesz. (Én pedig egyre szebb, ha-ha.)

Babamama torna

Hát elmentünk a baba-mama tornára. Persze pont helyettesítés volt, egy másik csaj tartotta, és azt mondják, az eredeti egy kicsit más. De az elejéről. Amikor megérkeztünk Máté persze aludt, majd míg én átöltöztem felébredt. Először békésen nézelődött, tetszett neki az új hely, a sok narancssárga, ami a helyet uralta, és a hűvös levegő. Mosolygott az emberekre, gyerekekre, és azt gondoltam, reméltem, hogy ez akkor már így is marad. A jókedv addig tartott, amíg le nem tettem a szőnyegre. Mert rá kellett jönnöm, hogy itt ám babatorna nemigen lesz, csak mama, Máté pedig rosszul viselte, hogy nem vele törődöm. Így az elejéből szinte majdnem kimaradtam, kivéve, amikor valami olyat csináltunk, ahogy ölben tudtam tartani Manót. Aztán a végére kicsit megszokta a szitut, igaz a hasizmost már tudtuk együtt csinálni. Alapvetően a torna maga jó volt, erős is volt, csak ez az egy óra olyan gyorsan eltelt. Most kicsit elbizonytalanodtam, hgoy csütörtökön kitegyem-e máté még egy ilyen traumának. Csak hát mégiscsak meg kéne szoknia, hogy nem csak vele foglalkozom. Majd meglátom még.

Árkádos hűsölés

Tegnap este bevetettük magunkat a Árkádba, egyrészt bikini vásárlás céljából, másrászt addigra mindent megadtam volna egy kis hűs levegőért. Mindkét cél teljesült. Nem gondoltam volna hogy ilyen egyszerően meg fogjuk tudni oldani az ügy vásárlás részét, de szerencsére Feri nyomására bementem a NewYorkerbe, ahová nem akartam, gondolván ennek a boltnak nem én vagyok a célközönsége, főleg, amikor bepislantva megláttam az átlagéletkort. (kb. 17 év volt) De bementünk mert kintről láttunk egy csomó bikinit fellógatva. Kerestem kutattam, és voltak ránézésre jólkinézőek, amiből kiválasztottam kettőt. És hihetetlen módon a kettőből egy igazán jó volt rám. Ráadásul az a fajta fazon, amiről nem is gondoltam volna hogy jó lehet. Persze megvettük. már csak egy dolog aggaszt, hogy madzagos mindenhol, a nyakán, a hátán, még az alsó része is, Máté pedig különös vonzalmat érez a madzagok iránt, meg úgy általában minden iránt, ami lóg. Imád belekapaszkodni, és rángatni, szájába venni. Szóval lélekben jobb ha felkészülök 1-2 kellemetlen, és kínosnak is mondható szituációra. De azért majd óvatos leszek.

És hála a kellmes 24 fok körüli hőmérsékletnek egy kicsit magunkhoz tértünk bágyadtságunkból, Matyi is teljesen felélénkült, este 9ig nyomta a játékot. Nekem pedig jutott időm arra, hogy elkészítsem a mai ebédjét, ami spenót lesz. Most először. Persze a magam részét túlhígítottam, így leves lett belőle, ami talán nem is baj ebben a melegben.

Antinő

Mindig rácsodálkozom azokra az emberekre, nőkre, akik órákat tudnak plázákban eltölteni vásárolgatás címén. Látom is őket, szatyrok garmadával vonulnak a folyosókon, csini ruhában, cipőben, szép haj, szép smink, vagy pedig a 15-20 éves korosztályba esnek. Egyik boltból ki, a másikba be, és ruhák ezreit próbálják fel, barátnőkkel tanakodnak vajon jó lesz-e, vagy nem. Én egyáltalán nem tartozom azok közé a nők közé akik szeretnek vásárolni. Majdhogynem gyűlölök, nézelődni, ábrándozni még csak-csak, de amikor már próbálni kell, sokszor megfutamodom, egyszerűen nincs ehhez türelmem. Le a cipőt, le a ruhát, fel a ruhát fel a cipőt, és újra előlről. Lehet, hogy ha kicsit is konfekcióméretem lenne, másképp lenne, vagy ha megengedhetném magamnak, hogy bármilyen üzletbe bemenjek, ahol az eladó kedvesen rámnéz, és megmondja melyik ruha az ami nekem jól állna, és itt van egy a méretemben. De sajnos nem tehetem meg, így az olyan üzletekre vagyok fanyalodva, ahol hirtelenszőke tizenéves eladólánykák két percen belül nekem szegezik a kérdést, hogy segíthetnek-e. ( Ilyenkor szívesen a kezébe nyomjám a gyereket, hogy igen, segíthet, megfogná, amíg nézelődöm?) Jutott eszembe mindez annak kapcsán, hogy szükségem lenne pár új nyári darabra, mert a tavalyiak ugye nem jók, mert azok pocakhoz voltak méretezve, a korábbiakból meg egész egyszerűen kifogytam. Plusz kellene egy bikini hasonló okokból. Szombaton voltunk ugyan a Pólusban, meg az Ázsia centerben is, de nekem nem sikerült venni semmit, mert miután kb. 5 bikinit próbáltam fel a Hervisben, ahol egyébként kiárusítás van, és egyik sem volt jó rám, és a kiárusítás jellegéből adódóan méretválaszték az már nincsen, így elég hamar besokaltam a vásárlástól. Viszont most hogy hőség van, és a hétvégén Szentesre utazunk, aztán én meg Matyi Ózdon nyaralunk, és sanszos egy strandolás is így muszáj kicsit összeszednem magamat, és ma este elvisz Feri vásárolni.

Antinőségemhez még hozzátartozik, hogy nem lakkozom a körmömet, nem járok manikűröshöz. Szép frizurát és szép sminket szeretek magamon, de megcsinálni egyiketsem szeretem, nem is tudom. Öltözködés terén is jobban érzem magam kényelmes farmerban, trikóban, mint kisszoknyában és magassarkúban. Néha kedvem támad azért egy-egy csinosabb darabhoz, de nem igazán jellemző. Matyival meg abszolút a kényelmes könnyen kezelhető ruhadarabok híve lettem.

Meleg van

Hőség, hőség és hőség. A lakásbna most már 28 fok van,ami hajnalra kicsit lejjebb kúszott ugyan, de mos tmár megint megindult felfelé. Folyik rólunk a víz. Próbálom a lehető legjobban hőszigetelni a lakást, lefedni minden rést, ahol beszökhet a meleg. Kevés sikerrel. A legelkeserítőbb az egészben, hogy tavaly pl. amikor igazán nagy forróság volt odakint, az a bizonyos 40 fok, akkor bent is 38 volt, szóval, hol itt még a vég? Tegnap du. a terszon pancsiztattuk Manót, mert szegény már tapadt az izzadságtól. Nagyon élvezte, teljesen ellazult a langyos vízben. Szerintem ma is sort kerítünk majd egy ilyenre, de csak később. Mindezek ellenére egész jó éjszaka van mögöttünk, mindenki aludt mint a bunda,beleértve Manófőnököt is. És ami a legjobb volt, az az, hogy miután Máté elaludt kiültem a teraszra, kellemes szellő fújdogált, szívtam magamba a friss virágillatot, élveztem a hűs levegőt, és a Tokaji Aszút. Kellett volna még egy kis tengermorajlás a háttérbe, de ha becsuktam a szemem elképzeltem hogy az imádott tengerpartomon heverészek, gondtalanul, vidáman, boldogan. Remélem nem csak álom marad, és lesz még erre módunk. Ilyen nyári estéből szeretnék még sokat, sokat.

Szundimanó

Persze amint kimondom, leírom, rágondolok arra, milyen jól is alszik mostanában Máté, rögvest kapok egy rossz éjszakát cserébe, csak hogy ki ne essek az éjszakai ritmusból. Nem tudom miért, de tegnap éjjel megint óránként kelt, sokszor csak egy kis ölelésre vágyott, aztán aludt is tovább, de ez az én éjszakámon nem könnyített, ha már egyszer felébredtem, akkor már oda volt minden. Ennek ellenére egész fitten ébredtem. várható volt, hogy az éjszakai alvást Máté nappal fogja pótolni, így is lett, reggeli után 2, ebéd után röpke 3 órát húzott le. Reggel még egy darabig vele tartottam, de hát nekem is van bioritmusom, ami sajnos még mindig nem egyezik az övével, csak akkor amikor már nagyon KO vagyok, de most még nem áll fenn ez a kritikus helyzet. Így aztán irtó furcsa volt, hogy hirtelen lett egy csomó időm, amit magamra fordíthattam (volna), mert persze igazán semmi zajosba nem kezdhettem bele, és amúgy is 20 percenként rá kellett pislantanom mélyen alvó Manófőnökre, hogy minden rendben van-e. Aztán délután röpke játék, majd bedobott még egy óra szunyát, és most itt brümmög mellettem, ami új szokása, folyamatosan brümmög.

És ma éjjel jön haza Apa, végre, és remélem hogy hétvégén is egy ilyen jó Manót tudok neki prezentálni, mint amilyen a héten volt.

Manónapok mostanában

Nem akarom elkiabálni, de mostanában elég kiegyensúlyozottak a napjaink. Máté újabban elég álommanó, délelőtt szinte csak alszik, délután pedig jól elvagyunk. Bár most már érzem, hogy kezdek neki kevés lenni, Ki is néztem már a neten pár új játékot, amit ebben a korban már értékelni tud. Plusz a megnövekedett mozgásigényével én egyedül nehezen boldogulok, semmi nem szórakoztatja annyira, mint amikor dobálom, lóbálom, forgatom, hintáztatom, szóval bármit, csak lebegjen fél méterrel a föld fölött. Úgyhogy arra gondoltam elmegyünk baba-mama tornára, egyrészt hátha Matyit is kifárasztja kicsit a szakember által vezetett tréning, másrészt nekem sem árt most már ennyi idő után egy kis testedzés. már ki is néztem a helyet, nincs messze tőlünk a Fila-fitness, nem olcsó, de sok lehetőség van, és ami a legjobb, hogy hétvégén is vannak órák, így talán egyedül is eljuthatok néhányszor. Úgyhogy ez a terv. Most nagyon várom a keddet, hogy menjünk Manóval tornázni.

A krumplit úgy tűnik sikerült elfogadtatnom Mátéval. ennek nagyon örülök. Ma volt itt a védőnő, megbeszéltük, hogy mik legyenek a következő lépések, ha már barátja lesz a krumpli sé arépa, jöhetnek a züldek, spenót, sóska, saláta, borsó, majd a csirkehusi, de ez még távolabb van, ezek már a nyári tervek. Gyümölcsből tágíthatunk a körte és szilva felé.

Doktornéninél

Ma voltunk a féléves viziten. Okosan a legutóbb a rendelés végére kértem időpontot, így szinte nem is kellett várni, igaz 5 percet mi is késtünk, mert Máté persze ilyenkor alszik mint a bunda, és nem volt szívem felébreszteni, csak az utolsó utáni pillanatban. Matyi 7050g, és 66 cm. Súlyban nem gyarapodott olyan sokat, de ezt én a hatalmas mozgásigényének tudom be, viszont nő mint a répa, 6 cm-t nőtt másfél hónap alatt.

Volt a rendelőben egy igen-igen pici baba, bántás nélkül mondom, tényleg akkora volt mint egy kismacska, gondolom koraszülött volt, de nem tudtam meg többet, mert ők akkor mentek be, amikor mi érkeztünk, és utánuk mi jöttünk. De a kiszűrődött szavakból úgy tűnt minden rendben volt vele.

Matyi megint hős volt, valamiért nagyon szimpi neki a doktornéni, mert mindig mosolyog rá, most meg még fecsegtek is, nem is akart hazajönni.

Aztán bementünk még boltba, aztán pedig hintáztunk egy kicsit. Matyi már nagyon vakmerősködött, elengedett kézzel akart hintázni, persze nem hagytam, de egyre nagyobb sebességet követel. Szinte már lobog a haja:)

Krumplipüré újra

Eltelt egy hét, ezért gondoltam újra megpróbálom Mátéba varázsolni a krumplipürét. Most sokkal-sokkal hígabbra csináltam, mint a múltkor, szinte teljesen folyósra. És csodák csodája, Máté evett belőle. Na nem olyan eget rengető mennyiséget, szerintem pár kiskanálnyi lehetett összesen, de nem öklendezett, csak fintorgott, de hősisen ette. Aztán mikor már nagyon húzta az orrát, akkor nem kínoztam tovább, első körben ennek is nagyon örültem, (az élet apró örömei). Kíváncsi vagyok, ma mit fog hozzá szólni. Holnap jön a védőnéni, és megbeszéljük, hogyan haladjunk tovább.

Nem tudom, mi lesz a mai napunkkal, mert zuhog az eső, pedig könyvtárba készültem, de lehet, hogy nem lesz belőle semmi. Hátha délutánra kicsit jobb lesz az idő.

Így tisztességes

A múltkor arról írtam, hogy egyedül érzem magam a bajban, és nem sok segítséget kapok. Úgy tisztességes, ha azt is leírom, hogy ez mostanában másképp van. Hogy mi segített, nem tudom. De egy ideje már sokkal több segítséget kapok Feritől, mint korábban. Éjjel is sokszor visszaaltatja Mátét, nappal játszanak, megeteti gyümölccsel. Remélem ez most már nem fog újra rosszra fordulni. Bár most Feri kéthetente Milánóban van, most is, szóval sokat kell nélkülöznünk az apai törődést.

Baleset

Történt egy kis baleset. Na nem olyan vészes, mint ahogy kinéz, egyszerűen csak kispriccelt az üvegből a meggylé, és mivel kedves apuka nem bírta kivárni, hogy Mátéval befejezzük a tízórait, így Ő is kapott belőle jócskán, meg a fél konyha. Volt mit mosni és takarítani. 

De Matyi láthatóan élvezte az alkalmi vérfürdőt.

Fél év

Fél év nagy idő, mégis olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettem. Emlékszem, amikor még kislány voltam, olyan általános iskolás korú, akkor olyan hosszú volt egy év. aztán ahogy nőttem az évek is egyre rövidebbek lettek, és egyre gyorsabban jött el a következő születésnapom, ma meg már rohan az idő. Nemrég még csak itt volt a pocakomban ez a kis örökmozgó, és csak találgattuk, hogy vajon hogy fog majd kinézni, kire fog hasonlítani, milyen lesz. Csak reméltem, hogy olyan buksija lesz, mint az apukájának, hogy kis formás testű lesz és még egy csomó mindent. Aztán megszületett és még akkor is olyan hihetetlen volt, hgoy itt van velünk, most már sokáig itt is marad, és Ő a mi kisfiunk. Ez alatt a fél év alatt együtt nőttünk, együtt okosodtunk, Ő egy igazi kisfiúvá vált, én remélem anyává. Azelőtt nem sok kisgyerekkel volt dolgom, és el sem tudtam képzelni, hogy milyen egy féléves, mások gyerekei mindig olyan picikék voltak, de most már látom a különbséget.

Az elmúlt egy hónapban hihetlen fejlődesen ment keresztül, szinte egyik napról a másikra. a legnagyobb ugrás, hogy már egész jól ücsörög, bár egyedül még nem tudja magát felhúzni, csak akkor ha félülésben van a babakocsiban vagy a fotelében, de már nagyon erőlködik. De nem elégszik meg ennyivel, Ő már állni akar, amikor felhúzom ülésbe mindig befeszíti a lábát, és így ácsorog, én fogom hátulról, vagy előlről, és nagyon élvezi, hogy nem csak a füldről szemlélheti a világot. Egyébként én magam is jobban élvezem ezt az új korszakot, sokkal könnyebb vele bánni így hogy tudja magát szépen tartani, mint akkor amikor három kéz sem lett volna elég semmire. Szóval pörög-forog, nem nagyon van megálás, mindent meg akar nézni, meg akar kóstolni, szét akar szedni, semmi sincs biztonságban, pedig ez még csak a kezdet. A távirányító az örök álom, amit mindig akar, de sosem kaphat meg, ezért bármire képes lenne, még szaladni is.

Aztán: Nagy móka a nyakban utazás, ilyenkor mindig fülig ér a szája, nagyokat kacag, és ha nem vagyunk elég szemfülesek, akkor sitty-sutty levadászik egy két falevelet a fákról, alaposan megszemléli, és meg is kóstolja őket.

Új felfedezés a hinta, bár még csak kétszer voltunk a téren, mert mindig rossz az idő, úgyhogy még csak barátkozik vele, de irtó aranyos, ahogy a hintában ülve szemléli a világot.

Nagyon bejön neki a tükör. Rámnevet a tükörből, és már barátkozik azzal a másik kisfiúval is, még nem tudja hogy Ő van ott,de meg akarja nyalni és ezt én a barátság jelének veszem, de engem már felismer, de nem érti, hogy kerülök oda, és csak néz, hol a tükörbe, hol rám, és nevet.

Fürdés közben már bátran ücsörög, és rákapott a pancsolásra, két kézzel csapkodja a vizet, mi meg nagyokat nevetünk, mert annyira élvezi.

Aztán a két mumus a végén: A fogak. Még egy sincs. egy jó hét után általában egy nyűgös következik, (ezek sajnos arra a hétre esnek, amikor Feri Milánóban van) de egyelőre semmi.

A másik a zöldségek. Egyedül a sütőtököt hajlandó megenni, semmi más zöldséget,azt sem olyan kitörő örömmel, mint a gyümölcsöket, de legalább megeszi. Ezen a téren van még mit fejlődni. De hát nem vagyunk lekésve semmiről.

Pontos méreteket kedden kapok, akkor megyünk dokinénihez, aki megméri mekkorára nőtt az én kis Manóm, de házi becslésem alapján szerintem olyan 65 cm, és olyan 7 kg körül lehet.

Görög étteremben

Házassági évfordulónkat és Matyi feledik születésnapját egybekötve a mai ebédünket a görög étteremben töltöttük el, megemlékezvén ezáltal mint minden évben a gyönyörűséges nászutunkról. A kaja finom volt , mint mindig, bár a hangulat így Matyival azért már egész más volt, mint korábban. Utána még sétáltunk a Jókai téren, ami az egyik kedvenc helyem a városban, mégha nem is ülünk be sehová, de jó ücsörögni egy padon és nézni a nyüzsgést, keresni híres embereket. Aztán a Nagymező utcán mentünk vissza a kocsihoz. A kertvárosi nyugi után nagyon élveztem a belvárosi légkört. Így szeretem, de lakni már nem laknék ott.

Rövid(ebb)en

Csodaszerek ide vagy oda, a hajhullásom nem állt meg, sőt..., komolyan kezdtem aggódni. De egyébként is rámfért már egy kis frizurafrissítés. Így aztán tegnap, míg a fiúk bevásároltak a sparban, én beültem a fodrászhoz. Pont jó volt, mert egyszerre végeztünk. Épp rájukcsörögtem, hgoy hol járnak, amikor éktelen üvöltést hallottam a pénztársor legvégéről. Azonnal tudtam, hogy ez csak az én Matyim lehet, senki más, ezer közül megismerem a hangját, sajnos hallom eleget. Rohantam is, és igen ők voltak. De csak a fizetésnél kezdett el sírni azt mondta Feri. Ebből látszik, hogy az én gyerekem, a pénztárnál néha én is szívesen sírnék, amikor meglátom a végösszeget. Biztos Őt is ez keserítette el:) Ja, és úgy nézett rám mint aki még sosem látott. Aztán megbarátkozott az új anyukájával, és a leengedett hajammal azóta is elvarázsolom.

 

Találós kérdés: Vajon melyikünknek van új frizurája?

 

Szentesen vagyunk

Nos itt vagyunk, tegnap Feri visszament, most már Milánóban van. Persze Máté nyűgösködik, nem az ittlét miatt, hanem a buta idő miatt. Sosem szereti, amikor nem tudja az időjárás eldönteni, hogy mit akar. Én sem szeretem. A legrosszabb ilyenkor, hogy nem tudom igazán jól öltöztetni, mert rövidben hűvös van, hosszúban meg meleg, próbálom az alul hosszú, felül rövid kombinációt, de szirintem melege van. Most elaludt hála istennek:)

A legnagyobb hír, amit tudok mondani, hogy már igazi négykézláb állásban időzött tegnap egész huzamos ideig. Elindulni még nem tud így, de hintáztatja a popsiját, nagyon aranyos.

Eb, Sztk

Nem vagyok nagy focidrukker, kedvenc csapatom sincs, de az EB-t, VB-t azért nem hagyom ki. Minden évben be is nevezek a céges tippversenybe. És a hozzánemértésemnek mindig megvan a gyümölcse, tavaly pl. holtversenyben első lettem. Idén sem állok rosszul, egyelőre még az első vagyok, de ha még egyszer így kibabrálnak velem, mint tegnap este a németek, aztán meg az a 11-es, hát irtó mérges voltam. De még nincs veszve semmi.

Más. Ferinek van egy csomó bőrgyógyászati nyavajája, allergia, szemölcsök, most valami ekcémaszerűség a kezén, ezért ma szabit vett ki, hogy elmenjen a bőrgyógyászhoz, amolyan kontrollra. Mindig magánrendelésen volt eddig, de most gondolta kipróbálja az ingyenes sztk-t. Én meg mondtam, vele megyek, mert van nekem is egy réges régi anyajegyem, ami az utóbbi időben mintha nőni kezdett volna, és találtam egy újsütetűt a hátamon, és gondoltam nem árt az, ha látja egy orvos. Nem vagyok jó véleménnyel a magyar egészségügyről. Majdhogynem rossz véleménnyel vagyok, és ezen sajnos a mai nap sem sikerült változtatni. Azt, hogy kb. másfél órát vártunk, már nem is említem. Aztán egyszer kiszólt egy hölgy, hogy "mi ez a jókedv", mert páran elkezdtünk beszélgetni, és poénkodtunk. Aztán nagy nehezen sorra kerültünk. Amikor bementem, a doktornő épp akkor akarta felhívni a kedves édesanyját telefonon. Még szerencse, hogy nem sikerült, mert azt hiszem nem álltam volna meg szó nélkül. Még mielőtt megmutattam volna az anyajegyeimet, már akkor húzta a száját, és majdhogynem lecseszett, hogy ilyen apró- cseprő dolog miatt hogy merem én őt feltartani, és különben is neki az anyával megbeszélt randija van, és késésben van. Hát b....a +. Egyszóval nem hogy megnyugtatott volna, de még le is kezelt, flegma volt és bunkó. Egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogy azt egy orvostól elvárnám. Úgyhogy maradok a magánrendelés mellett, igaz, hogy drága, de legalább törődnek velem, meghallgatják a problémámat, és még igyekeznek is megoldani azokat. És csak remélem, hgoy egyszer mi is eljutunk egy magasabb szintre. Csak ilyenkor mindig k...a mérges vagyok, hogy akkor miért fizetem a tb-t, ha nem kapok azért a pénzért semmit cserébe. Hú de mérges vagyok, abba is hagyom!

Máté hintázik

Tegnap délután újra eljutottunk a játszótérre, ezúttal fényképezt is vittünk, és megörökítettük Matyi (majdnem) első hintázását. Íme:

Jóbanrosszban

Persze (szerintem) minden lány álmodik egyszer arról, hogy szép fehér ruhában az oltár elé vezeti a nagy Ő, és Ő a legeslegszebb a világon. Én is elképzeltem magam százszor és ezerszer, mégis amikor már jó ideje együtt voltunk nem sürgettem az esküvőt. Úgy gondoltam ha egymás mellett kell megöregednünk, akkor úgyis eljön majd az idő, amikor szorosabbra kell fűznünk a kapcsolatunkat. Ez az idő 3 éve jött el. Nem mondhatom, hogy egy szép nyári napon, mert Medárdnak köszönhetően a megelőző héten folyamatosan szakadt az eső, de úgy igazán. Kicsit aggódtam is, hogy mi lesz velem, de aztán nagy nehezen előkapartak nekem valami stóla-félét, hogy mégse mászkáljak már csupasz vállal a 9 fokban. Szerencsére szombatra kiderült az ég, és a hömérséklet is felszökött 15 fokig, ami a megelőző napoknak köszönhetően már melegnek is érződött.

Amikor elhatároztuk, hogy összeházasodunk, akkor én úgy voltam a dologgal, hogy vagy mindent vagy semmit. ha nem lehet hetedhétországra szóló, akkor legyen csak 2 fős. Hetedhétországra szóló lett:) Azt hiszem, akkor sikerül jól egy lakodalom, ha rá gondolva még évek múltán is könnybe lábad az ember szeme. Az enyém könnybe lábad. Köszönet ezért a családnak és abarátoknak, akik segítettek a szervezésben, majd este gondoskodtak a jó hangulatról.

Sokminden apró részlet kavarog a fejemben, mókás és megható dolgok, kicsit össze-vissza is vagyok, érzem, bocsánat.Néhány ezek közül:

-Leginkább akkor éreztem magam királylánynak, amikor a Városligetben körbevettek a kisgyerekek, és mindegyik meg szerette volna simogatni a ruhámat. És amikor hallottam, hogy összesúgnak a hátunk mögött, hogy milyen szépek vagyunk.

-Az egyik legjobb pillanatok voltak, amikor a körúton mentünk autóval, és mindenki nekünk dudált, és amikor megálltunk a lámpánál integettek nekünk az emberek.

-sokmindennek együtt nem fogom elfelejteni barátaink tátva maradt száját mikor kiléptem a liftből. Meglepődtek, hogy ilyen sokat ki lehetett hozni belőlem.

És annyi mindent kellene még ide leírnom, a Martinis üvegbe töltött házipálinkától kezdve, a menyasszonyt visszaszerzésére Feri által elszavalt szabadverssen át, Sánta Máriáig, de sajnos Matyi mellett nem engedhetek meg magamnak hosszú ömlengéseket.

Azt gondolom, hogy sokkal szegényebb lenne a kapcsolatunk, ha nem házasodunk össze. Ez nem csak a papírról szól, ezek érzelmek, akkor és ott mi megfogadtuk, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett. És igen, vannak/voltak/lesznek hullámvölgyeink, de mindig ott van láthatatlan kapocs, ami segít megoldani a problémákat. Hisz megfogadtuk:)

Ma 3 éve

Ilyenek voltunk:

Új íz, régi érzelmek

Miután sutba dobtuk a krumplit, a tegnapi nap a répáé lett. Illetve csak lett volna, mert Máté ezt is határozottan elutasította. Szerencsére nem a hányós módszert választotta, csak az erősen fintorgós, nyelvvel kilökdösős, szájat be nem csukósat. Egyetlen vigaszom, hogy a gyümölcsök még mindig nagyon csúsznak neki, tehát ha most történne velem valami azért nem halna éhen.

Krumpli elfelejtve+hinta

Három a magyar igazság, de nincs több ráadás. A krumplit egyelőre elfelejtjük. Holnap próbálkozom a répával, hátha az bejövősebb lesz. Márcsak a színe miatt is nagy reményt fűzök hozzá, Matyi szereti az ilyen sárga cuccokat. Majd meglátjuk. Ha az sem megy, akkor maradunk a gyümölcsöknél.

Délelőtt azt hittem, hogy egész napra be leszünk zárva, de aztán dél körül kezdett kisütni a nap, így amikor Matyit 11 körül kidobta az ágy, jobban mondva az ÉN ágyam, gyorsan bevágtuk a babakocsiba, és elindultunk sétálni. Kis sétára készültünk, egy gyors fagyizásra, aztán haza. De aztán nagy séta lett belőle, mert az idő nem romlott el, sőt egyre melegebb lett. Matyi fél úton hazafelé kikívánkozott már a kocsijából, ekkor Apa a nyakába vette. Ezt nagyon szereti, teljesen felderül az arca, vigyorog mint a tejbetök, és persze folyik a nyála. Most jó volt, mert volt Ferin egy basaball sapka, így nem kellett percenként törölni a fejét, mint máskor. Aztán mikor a játszótérhez értünk, akkor gondoltuk teszünk egy próbát, hogy belenőtt-e már Matyi a hintázásba. Nem voltak sokan, kivételesen, volt szabad hinta. Itt van olyan hinta, ami direkt ilyen piciknek való, aminek körben van támasztója, és elől jól meg tud kapaszkodni a pici gyerek, de ha akar és tud, akkor hátra is tud dőlni. Hát először nem nagyon értette mi történik vele, nagyon lekötötte a mellette ülő kislány, aztán az hogy mozog alatta a föld, De aztán ráérzett az ízére, és igazi hintázó kisfiúvá vált, még a kalapját is levitte a "nagy" sebesség. Nagyon aranyos volt, csak sajnos nem volt nálunk fényképező, de majd legközelebb viszünk magunkkal. Amikor felfedezte, a hinta láncát, akkor azt meg alig akarta elengedni.

Most meg húzza a lóbőrt, úgy kifárasztotta a nagy játszóterezés.

Újra próbálkoztam

Mivel azt mondja a szakirodalom, hogy ne engedjek az kezdeti ellenállásnak, hanem 2-3 napig próbálkozzak az új ízek bevezetésével, így ma még egy kísérletet tettem, hogy krumplival ettesem meg egy szem gyermekemet. Gondoltam, még egy próbát igazán megér, aztán ha tényleg nem akarja, hát akkor nem erőltetem tovább, és akkor holnap kipróbáljuk a répát. Hát nem mondom, hogy osztatlan sikert arattam az újabb kísérletemmel, de annyit legalább elértünk, hogy nem akart megfulladni, és nem adta vissza mérgében a reggelijét is. De nem olyan arcot vágot, mint akinek ízlik a cucc. Mindenesetre kb. két kiskanálnyit sikerült megennie. Szerintem holnap adok még egy esélyt, aztán döntök, hogyan tovább.

 

Itt még vidáman, szerintem azt hiszi hogy a gyümölcskoktélját kapja:

 

És a szörnyű felismerés, hogy ez bizony nem az:

És kétségbeesve segítséget remél Apától: (nem kap)

Máté esete a krumplival

Na ma aztán nekem is kijutott abból az undorból, amiről kismama blogtársaimnál már olvashattam. Én akkor büszke voltam, hogy az én Mátém annyira szereti a mindenféle ételkülönlegességeket, hogy bármit adok neki, szívesen fogadja, és mosolyogva megeszi. Miután a gyümölcspalettát szépen végigzongoráztuk, és mondhatom sikerrel, mert mindet elfogadta, alma, barack, meggy, banán, gondoltam eljött az idő, hogy teret nyissunk a zöldségek felé. Először is a krumplival próbálkoztam. Illetve csak próbálkoztam volna. Mert egyszer jólevő csemetém arcára olyan undor ült ki, hogy azt szavakkal leírni nem lehet. Csak tátogott, fintorgott, pedig egy másodpercre sem csukta volna be a száját, nehogy véletlenül lemenjen a torkán egy csepp is abból a vacakból, amit ma elé tettem. Sőt..., mikor látta, hogy nem adom fel, látványos fuldoklójelenetet adott elő, aminek az lett a következménye, hogy nemhogy az a másfél kanálnyi krumplipüré landolt a ruháján, székén, padlón, hanem bosszúból még a tízóraira megevett gyömölcspépet is visszaadta. De nem szegte kedvem, holnap újra próbáljuk.

Semmi különös

A jót persze könnyen megszokja az ember, így vagyok ezzel én is. Az elmúlt hetek nyugodt éjszakái után nem esett nagyon jól a tegnap esti nyűglődés. Csak a visszatérő hidegnek tudom ezt tulajdonítani. Szerencsére még nincs nagy gáz, kézben tudom tartani a dolgot, csak az a baj, hgoy valahogy meghúztam a kezemet még a múlt héten. Nem tudom pontosan, hogy a meggyszedéskor, vagy esetleg Matyit fogtam meg egyszer rosszabbul, de nagyon nem akar múlni, és most már elég nehezen megy a használata. Így egyedül ez pedig nem túl szerencsés, mert Matyit azért csak ölbe kell venni. Mindenesetre próbálom pihentetni, meg kenni valami kenőccsel, és remélem előbb-utóbb majdcsak elmúlik.

Egyedül 2.

Az a rossz az egyedüllétben, hogy nem telik az idő. Napközben jól elvagyunk Matyival, megvan a kialakult daily rutinunk, csak ennek az is része hogy este hazavárjuk a család fejét. Mostanában, amióta ilyen meleg van, csak késő délután, este merészkedünk ki a szabadba, és ilyenkor összekötjük a kellemest a hasznossal, és elmegyünk Apa elé a Bosnyák térre. Erről eszembe jutott, hogy amikor kicsit voltam akkor milyen sokszor mentünk mi is apu elé. A gyárban dolgozott, és amikor letelt a műszak, akkor volt egy nagy dudálás, és akkor kezdtek el kijönni az emberek. Rengeteg ember dolgozott ott, és csak jöttek, jöttek, mi pedig több sorstársunkkal csak álltunk az út túloldalán a téren és vártunk, néztük ahogy hömpölyög a tömeg. És a munkában megfáradt emberek találkoztak kint a kis családjukkal. Szép volt! Tegnap este olyan rossz volt, hogy nem volt kit hazavárni. Néztem az órát, 6 óra, és úgy éreztem sosem esz vége a napnak. Aztán vége lett. És itt egy újabb, ami megint lassan fog eltelni. De aztán ez is eltelik!

Egyedül

Egyedül maradtunk Matyival. Feri ma reggel elutazott Milánóba, és csak pénteken jön haza. "Hála" a kedves titkárnőnek nem délben, ahogy eredetileg volt, hanem csak este 11kor, mert rossz gépre foglalt helyet, elcserélni meg nem lehet, mert hát az pénzbe kerül. De beszélt Feri a sok főnöke közül az egyikkel, hogy ez így nagyon nem frankó, hogy a megegyezéssel ellentétben most már két hetente ott van egy hetet, ráadásul egy vacak szállóban, nem adnak rendes ebédet, így a vacsorára kell koncentrálni, ami meg saját pénzből van, és persze k.... drága. Szóval igencsak nem éri meg neki ott lenni, távol a családjától. Már a múltkor beszéltünk róla, hogy ha tényleg úgy érzi, hogy nem bejövős neki ez a milánós dolog, akkor váltson munkahelyet, vagy állítsa sarokba a mostanit. Most eléggé nagy előnyben van, mert nincs igazából rajta kívül más, aki meg tudná csinálni ezt a projektet, így viszont fizessék meg legalább rendesen. Úgy látszik a terv valóban működik, mert legalább ígéretet kapott a fizetésemelésre, és most már fizetik a vacsoráját. Aztán meg majd meglátjuk mi lesz. Mindenesetre most kell valamerre lépnünk, szóba került a külföldre költözés is, mert most amíg itthon vagyok Matyival, utána meg remélem a kistestvérrel, addig én könnyen mozgok. És hát az én munkahelyemen sem annyira rózsás a helyzet, hogy nagyon visszavágynék. Az első körben elbocsátottak ma vannak bent utoljára. Nem tudom még mi lesz, de terveink vannak. Valami majdcsak megvalósul belőle.

Balatonfüreden

Szombaton került megrendezésre Feriéknél a céges foci, Balatonfüreden, ott van ugyanis a cégnek egy kempingfélesége, faházak, hinta, ilyesmi. Persze a reggel nem volt kapkodásmentes, egyébként is mindig az utolsó pillanatban pakolunk, és Matyival ez a helyzet még jobban kiéleződött, mire Matyi minden tartozékát becsomagoltam, a legrosszabbra is felkészülve, több váltás ruha, pelus, játékhegyek, addigra jól el is telt az idő. Matyi az útnak azt az 1 óráját aludta, amíg kiértünk a városból, utána éberen figyelt. Rég nem autóztunk már vele ilyen nagyot, és meglepődve tapasztaltam, hogy már kibámul az ablakon, nézelődik, érdeklődik, ha megunta, akkor játszott egy kicsit, semmi nyűgösködés. Én szorgosan meséltem neki a helyekről amik mellett elhaladtunk, hogy hol mikor voltunk, járt-e már ő ott legalább pocakban, és szegény pont addigra aludt volna el ismét, mire leértünk. De nem volt nyűgös, sőt..., barátságosan fogadta a felé közelítő ismeretleneket, hagyta hogy megcsodálják, a szimpatikusabbakra még mosolygott is. Így telt a nap nagy része, árnyékba húzódva, békés szemlélődéssel, hisz annyi érdekesség volt ott egy helyen, hogy ezt egy nap alatt aligha lehet behatóbban tanulmányozni, Matyi azért megpróbálkozott vele. Minden bokrot, virágot, élőt és élettelent meg akart fogni, kóstolni, (a hinta lánca teljesen elvarázsolta, szerintem egész nap ellett volna annak a bámulásával) aztán visszahúzodva aludt egy kicsit. Mikor apa végzett a focival lesétáltunk a partra. Imádom a Balatont, a sétálgatni a patján, felidézni a sok szép emléket, élményt, a legutóbbiakat, amikor már Matyi már velünk volt itt a pocakban. Matyinak jót tett a friss balatoni levegő, hatalmasakat aludt, amikor meg ébren volt virgonckodott, barátkozott, mindenkit elvarázsolt jókedvével, szépségével. A vacsi után ami marhapöri volt, és kicsit aggódtam, hogy az egész heti gyömölcskúrám után hogy fogja a pocakom fogadni az isteni marhapörköltet, (de jól), indultunk haza. Matyi ekkor már elkezdett nyűgösködni. De szerencsére megbeszéltem egy barátnőmmel (és milyen jól tettem, mintha mgéreztem volna, hgoy Matyinak szüksége lesz erre kis pihenőre) hogy hazafelé megállunk nála Fehérváron. Itt Matyi kapott vacsit, friss pelust, és valamennyire stabilizálódott az állapota, aludt is hazáig végig. Úgy kimerült szegény, hogy éjszaka is úgy aludt, mint talán még soha, és aztán vasárnap is délután 3 órát. Összeségében nagyon jól sikerült a nap, a kezdeti aggódásom, hoggy Matyi majd hogy fogja viselni az utazást, a meleget, az idegeneket, a zajt, teljesen alaptalannak bizonyult, Matyi igazi társasági ember volt, én meg csak söpörtem be az elismeréseket. És mire hazaértünk és végiggondoltam a napot, szinte sírni tudtam volna a büszkeségtől és a gyönyörűségtől.

És képekben: