Balatonképek

 Elég láblógatós programot követünk, amihez az időjárás is igazából asszisztál, mert remek strandidő van. Jó ez annak, aki szeret strandolni 🙂 én mondjuk nem szeretek, de a fiúknyilván igen, és ha megvan a délelőtti futásadagom, akkor éntőlem utána strand is lehet a napi program.

Mindig csodálkoznak emberek, bent a kollégáim is, hogy ha nem szeretek strandolni, akkor miért örülök annyira, ha a Balatonhoz megyünk. Ők még nem tudják, csak sejtik, hogy én mindig örülök, hamegyünk valahová, ha a hegyekbe, akkor annak, ha máshová, annak, mert lenyűgöz a világ sokszínűsége, ezer arca, és a megszokottól eltérő/más.

Na szóval, mindig mondom, hogy attól mert effektív fürdeni nem szeretek, a Balatonnál lenni nagyonis, sőt bárhonnan, bármeddig tudom nézni. Mindig más színű, hol csillog, hol fodrozódik, hol békés, hol haragos, hol vitorlásoktól pettyes, hol utazóhajók szelik át.

Ma reggel is megálltam futás közben kicsit bámészkodni. Ilyenkor még jó, nincsenek sokan, békés a sétány. 

Délután a strandról rögtön Tihanyba mentünk Mátéék koncertjére. Utána egy fagyi mellől csodáltuk a Balatont. 

Ahhhh... Tök béna vagyok telefonról és összevissza dobálta a képekeimet. Uff... 

. 

Haláp

A Balaton-nézés mellett nagy rajongója vagyok a Balaton-felvidéknek. Az egyik kedvenc utam ( sok más mellett 😊) az általam "felső útnak" nevezett út, ami Zánkánál felkanyarodik Tapolca felé, és hosszan-hosszan tárul a szemünk elé a tanúhegyek sora. Hát az szerintem páratlan és megunhatatlan.

A tanúhegyek némelyikét már meg is másztuk korábban, lassan újra kéne mászni őket, pl. Csobáncot, amin már jó rég jártunk.

De ma egy újat vettünk be, a tanúhegyek legifjabbikát, a bazaltbányászat által megsebzett hegyet, a Halápot.

A hegy tetejére egy tanösvény mentén lehet feljutni, egy nem túl hosszú és nem is megerőltető sétával, ellenben a csodás panoráma már út közben is kísér minket.

Végig előttünk a tanúhegyek sora, mögöttük a Balaton kékhe csillogott. A másik irányban a Somlóig elláttunk. És elvileg Sümeg is látszik, de annyira párás volt a látóhatár, hofy nem tudtuk biztosra mondani. Olyan jó rajtuk végignézni úgy, hogy a legtöbbjükön már jártunk is. 

A hegycsúcs aljában bazaltszobrok állnak sort. Nekem nagyon tetszettek. 

A Haláp után Tapolcán ebédeltünk. Van ott egy bevált pizzériánk. Mi most Ferivel nem pizzát, hanem napi menüt kértünk, és jól ráfáztunk, mert irtó sokat kellett várni rá. A gyerekek addigra megették a pizzájukat. 

Innen Örvényesre mentünk strandolni. Meg akartuk nézni, milyen a felújított szabadstrand. A strand és a víz rendben volt, viszont ehetetlen lángost adtak, és a fiú wc gáz volt, állítólag. 

Én este még futottam egy rövid napzárót. 

Különleges Balaton

 A Balaton mindig különleges, mindig szép, mindig jó itt lenni, de most nem emiatt különleges, hanem mert míg mi Füreden vagyunk, Máténak zenekaros tábora van Tihanyban.

Nem volt ez így tervezve, az utolsó pillanatban gondolta meg magát Máté hogy mégiscsak menne zenélni.

Úgyhogy most két gyerekkel balatonozunk, ami meg már tényleg szinte nyaralásstagú tud lenni 😄

Szombaton kánikulában érkeztünk, és tömve volt az egész strand. De estére, már-már szokás szerint, jött egy nagy szeles eső, ami azt a hőséget kellemesre hűtötte.

Vasárnap vittük át Mátét Tihanyba. Azóta kétgyerekesként tengetjük a napjainkat.

Szerencsére futásra is jut olykor-olykor némi idő 🙂

Mátéék tegnap óta minden este fellépnek az Apátságnál, a Rege cukrászda előtti kis téren. Tegnap, mivel hűvösebb idő volt, átmentünk meghallgatni őket. Olyan szépek és ügyesek 🙂🎼🎻

Vizitáborozók

Hogy a rettenetes meleg miatt, vagy mert nagyon fáradt vagyok már, de valamit félrenyomtam és szépen kitöröltem azt, amit eddig írtam.... 

Grrr.... 

Nem vagyok annyira jó passzban, hogy újrakezdjem, de nagyvonalakban azért felvésem, hogy Milán meg Marci a héten evezőstáborban vannak, ott, ahová Máté is jár edzeni. 

Napközis tábor, nem ottalvós, bár a 8-tól 4-ig időintervallumot nehezen tudom értelmezni, mert amellé már csak egy félállás fér bele, szóval nem  nagy segítség egy ilyen tábor, de legalább jó sokba kerül :-) 

Hétfőn megtanultak önmenteni, kedden már nem borultak fel, de önszorgalomból Marci még önmentette magát. Szerintem melege volt. 

Szerdán már elmentek a vasúti hídig, de önmenteni már nem lehetett, mert az öbölben már annyira kicsi a víz.... Délután volt egy kis bográcsozás-sütögetés, MArci ezt nagyon élvezte, sorra sütötte a virslit, kolbászt, pillecukrot, amit talált. Akkor láttam csak igazán, hogy TÉNYLEG mennyire kicsi a víz! 

Ma sárkányhajóval kezdték a napot. Szabadidejükben meg Marci mindig lemegy ergózni :-) Nagyon cuki. Ő szerintem tök lelkes, Milánon nem látom annyira a kitörő lelkesedést, inkább csak amolyan beletörődően csinálja. 

Tavaly, mikor Máté elkezdett evezni, akkor sokkal magasabban volt a vízszint. Most már a stéget is beljebb kellett tolni. Nagyon durva. Nem lesz ez így jó. 

Ott, a kavicsos részen még víz szokott lenni... :-(

Közben rettenetes meleg van. Mátéék ma már nem mehettek vízre a hőség miatt. 

Én mondjuk napközben nem sokat észlelek a melegből, ilyen melegben nálunk folyamatosan mennie KELL a légkondinak, egyrészt mert a készülékeknekk stabil hőmérséklet kell, másrészt megrohadnának az anyagaink 30+ fokon. Ennél fogva mikor nagy nehezen szabadulok délután, akkor arcul csap a 38 fok rendesen. 

Rengeteg munkánk van most, amik határidősek, és le kéne őket mielőbb zárni, hogy jöhessen értük a pénz, úgyhogy nem unatkozunk, pláne, hogy szabadságolások is vannak, szóval elég feszített a tempó, és egy adott napi méréssorozatot muszáj befejezni adott napon. 

Na de... jövő héten már a Balatonon leszünk. elvileg most is kánikulás hetünk lesz... + Mátéék többször is zenélni fognak a tihanyi Rege cukrászda előtt, ami azért elég menő, szerintem, úgyhogy azt meg kell nézni, de azért remélem, hogy  be tudunk iktatni 1-2 kirándulásocskát :-) 

Mátékám vonatozik

Máténak a múlt hét pénteken versenye volt a Velencei-tó mellett, Sukorón. Tudtuk persze, hogy lesz, de az, hogy a 3 napos rendezvényből ő melyik napon fog versenyezni, és hogy csak egy számban vagy többen is, az egészen az utolsó napokig nem derült ki. Legalábbis számomra. Mint ahogy az sem, hogy hogy lesz a lejutás, le kell-e menni egy nappal korábban, ha igen, akkor hogyan, kivel, mivel.

A Balatonhoz még úgy mentünk el, hogy gyakorlatilag semmit nem tudtunk. Hétfőn nem volt Máté edzeni. Kedden az már kiderült, hogy pénteken fog versenyezni, és  csütörtökön már le kell menni, mert előző délután még ott edzenek, pályabejárnak, ilyesmi. A közeli Drótszamár kempingben szálltak meg. 

Az egyik evezős barátja mondta neki kedden, hogy ő tud kölcösnadni sátrat, mert ő máskor megy majd máshová, neki nem kell azon a hétvégén. Ok. Ennek nagyon örültem, mert itt laknak 2 utcányira, el tudják intézni egymás között. 

Szerdán hív Máté valamikor nap közben, hogy a Levi anyukája nem engedi, hogy kölcösnadja Levi a sátrat. Oké, tudomásul vettük, mondtam Máténak, hogy no para, szerzünk sátrat, legvégső  esetben még mindig ki lehet rongyolni a dechatlonba és venni egyet, ne aggódjon. Megejtettem pár telefont, lett sátor, este elmentünk érte, a kertben felvertük. Nekem a sátorállítás egy misztikum, nem vagyunk az a nagy kempingezős család, nem sok gyakorlatom van benne, de végül meglett, összeraktuk, szétszedtük. 

Mivel csütörötk és péntek erősen munkanap, és nincs annyi szabadság meg homeoffice a világon, ahányszor a gyerekeknek jelenésük van valahol, így életében először egyedül vágott neki az utazásnak. Odafelé még ő mondta, hogy nem kell neki fuvar, lemegy ő egyedül, simán, hiszen azt mondták a klubban, hogy csak fél óra vonattal. 

Na igen, a vonatút tényleg csak annyi. Csak még 40 perc meg 1 átszállás míg eljut a vasútállomásig, és mint kiderült a vonat nem megy Sukoróra, csak Velencére vagy Kápolnásnyékre, és onnan még egy erős 4 km gyaloglás a kempingig. Na ettől nem volt már annyira boldog Máté. Én sem lettem volna. De aztán a sokadik útvonaltervezésnél kiderült, hogy van egy busz, ami némileg közelebb viszi őt Velencétől Sukoró felé, és akkor már cska 10 percet kell sétálni. 

Úgyhogy így történt, hogy csütörtök reggel Máté elbumszlizott a Délibe. A vonatjegyet már előre megvettük online, át lett küldve a telójára, le lett mentve, hogy net nélkül is tudja mutatni, ha esetleg... 

Ott ügyesen megtalálta a vágányt, a vonatot, és megbeszéltük, hogy hányadik megállónál, mi után kell leszállni. Én közben nyomon követtem a vonatot az interneten, és Kápolnásnyéknél üzentem neki, hogy a következő megállónál kell leszállnia. 

Ott el kellett érnie a buszt, ami csak óránként, vagy 2 óránként jár, szóval elég necces, de volt 10 perce, hogy leszálljon, és megtalálja a jó buszmegállót. Megtalálta, vett jegyet, és legközelebb már csak azt a hírt kaptam, hogy felállította a sátrat. 

Innentől akkor már az utazás miatt nem kellett aggódni, jöhetett a következő felvonás, hogy nehogy nagy eső legyen éjjel, mert a kölcsönsátor a nagy esőben állítólag beázik, illetve, hogy el ne vigye a szél a gyereket sátrastól, mindenestől, mert jókora szél volt aznap délután is. 

Mint másnap kiderült, nem vitte el, csak egyszer volt, hogy az egyik sarkát kicsit felhajtotta, de a sátor stabilan állt. Ez a majdnem szabadég alatt alvás viszont nem volt túl pihentető Máténak, azt mondta nem nagyon tudott aludni. Megértem. Én sem tudtam volna. 

Másnap viszonylag korán rajtoltak, és bár a futamából nem jutott tovább, mert negyedik lett, és csak az első kettő ment tovább, de azt mondta, hogy magához képest jól ment, és az ideje is közelítőleg annyi volt, amit várt. Persze akart rajta javítani, és ez nem sikerült,  de mint minden nyíltvízi sportban az időeredmény az sok tényezőnek a függvénye, és ahhoz, hogy továbbjutó helyen legyen nagyon sokkal gyorsabbnak kellett volna lenni. Első országos versenynek szerintem ez kiindulás. 

Ebéd után a visszautat is egyedül kellett megoldania. Na ettől már nem volt olyan boldog. Gondolom hulla fáradt volt, meg egyébként is elmúlt az újdonság varázsa. :-) 

Beszéltünk telefonon, kinéztem, hogy melyik vonatot tudja elérni, és ahhoz mikor megy busz. Feri vett neki online jegyet megint, mert Máté úgy emlékezett, vagyis nem emlékezett, hogy van-e a velencei vsútállomáson automata, biztosabb volt itthonról küldeni neki a jegyet. 

Lebontotta a sátrat, összecsomagolt, elérte a buszt, a vonatot, és szépen hazajött. 

Rettentő büszkék voltunk rá, hogy ilyen ügyes megoldotta! Hihetetlen, hogy nagyjából egy szó nélkül mindent flottul intézett, nem hagyott el semmit, nem lett semmi baja, odafigyelt, nem tévedt el, és kicsit duzzogott, hogy hazafelé is vonatoznia kellett, de szerintem kicsit hájjal is kenegette magát, hogy azért egyedül vonatozni az országban az már olyan nagyfiús. Nagyon durva! 

Persze egymilliószor rábíztuk, hogy ha bármi van, azonnal hívjon, ha nem tud valamit, akkor kérjen vasutastól, buszvezetőtől segítséget, stb., stb... és hogy semmilyen vonat-busz-verseny akármi nem ér annyit, hogy a testi épségét kockáztassa, ergo, ha lekési lekési, majd jön másik, vagy kitalálunk valamit, de csak azért ne kapkodjon, ne rohanjon, hogy elérjen egy nyamvadt buszt. És végül szerintem így is tett, és szokásával ellentétben azért elég rendszeresen be is jelentkezett, hogy épp hol van. 

Úgyhogy újabb nagy lépést tettünk meg. Nemcsak Máté, mi is. 

Fontos

 Az már nem hír, hogy Máté nem az a hosszasan telefonon csevegős fajta. Legalábbis velem nemigen szokott bőbeszédűen kommunikálni még írásban sem, majd egy " oké" az, amit ki tud magából szülni bármilyen csatornán. Épp ezért, amikor napközben felhív, az  mindig gyanús. 

Legutóbb akkor hívott fel, amikor a barátnőm beadott egy Downton Abbey-s pólót. Ezzel úgy megbolygatta az egyensúlyát, hogy muszáj volt felhívnia :-) 

Ma dél körül, pontosan nem tudom, hogy előtte vagy utána, megint hívott. Nem nagyon akartam félbehagyni, amit csináltam, mert benne voltam valamiben, és ha kizökkenek, akkor utána tök macera visszarázódni, és megsokszorózódik a hibázás esélye. Az meg nem annyira fain, mert ismétlésre nemigen van lehetőség, néha van, de inkább nincs. Szóval nem épp a legjobbkor hívott, de mivel nem szokása egyébként csak úgy rámcsörögni, és megkérdezni, hogy vagyok, hát felvettem. 

Kérdeztem tőle, némileg sürgetően, hogy " szia Máté, mi a baj, fontos? mert benne vagyok valamiben."

Ő: - igen, fontos. 

- Akkor mondd gyorsan. 

Erre Ő: - Hol van az ebédem? 

Kmmm.... nem mondom, hogy nem sarkalatos kérdés az ebéd holléte... (nyilván a hűtőben volt. ) na de azért 10 percet még várhatott volna ez a kérdés, hát nem? 

Mindegy. megbeszéltük. Letettük. 

KánikulaBalaton

 Szinte derült égből villámcsapásként ért, amikor a múlt hét elején mondta Feri, hogy hétvégére, péntektől-hétfőig foglalásunk van a Balatonnál. Persze soha jobbkor, mi lenne jobb annál, mint a legnagyobb melegben a Balcsiparton láblógatni, csak közben Máté nyávogott, hogy neki edzése van, most mi lesz, én meg nem voltam biztos benne, el tudok jönni szabira. Végül aztán az lett, hogy Máté elment péntek hajnalban edzeni, és én is bejöttem dolgozni, bízva abban, hogy hamar haza tudok indulni, hétfőre pedig kaptam szabadságot. 

Végül jól kombináltam, mert hamar végeztünk a pénteki feladatokkal, és még a koránnál is korábban el tudtam jönni, 1 órakor már a tűző napon tekertem hazafelé. Azt gondoltam leég belülről az orrom, olyan forró volt a levegő. Persze tudtam, hogy ez lesz, hszen egész héten égetett a beton hazafelé. 

Pikkpakk összarámoltunk, és már indultunk is. Nem tudtuk, mire számítsunk, mennyire lesz nagyon forgalom, de végül egész korrekten lejutottunk, és még aznap délután csobbantunk is a dögmeleg 28 fokos Balatonban. Hát mit ne mondjak... nem kellett bemelegedési idő. Még én is úgy sétáltam bele a vízbe, mintha mi se történt volna, pedig ez rám igazán nem jellemző. 

Jó sokáig lent voltunk, már elég erős szél volt, mire elindultunk hazafelé, és a szél aztán csak egyre jobban tombolt. Egész éjjel nagyon viharosan fújt, meg mág másnap délelőtt is fújt, de akkor már nem volt olyan félelmetes. Délelőtt, mikor kérdeztem, hogy ki jön velem futni egy kört, akkor meglepő módon Máté nyaggatás nélkül azt mondta, hogy ő jön. Úgyhogy együtt futottunk egy remek sétánykört. 

Déltuánra visszakaptuk a strandidőt, és a szélnek köszönhetően nem volt már olyan kellemetlenül meleg a víz, visszahűlt az üdítően kellemes 25 fok körülire. 

Igazából édes semmittevéssel teltek a napok, délelőtti futás/pihi - délutáni strand- esti séta kombinációban, de most a meleg miatt nem is kívántunk egyebet.

Amikor a gyerekekre bízod, hogy milyen ízesítésű kürtőskalácsot vegyenek. :-)

Hétfő délelőtt szokás szerint már csak Tihanyba mentünk csobbanni, és milyen jó volt :-) Nem volt tömeg. 

Nekem nagyon fura, hogy már másodszor jövünk úgy, hogy töretlen strandidő van, nem ehhez vagyok szokva, hiszen volt már többször is olyan, hogy úgy kellett sakkozni, hogy melyik nap lesz melegebb, hogy akkor menjünk strandolni, az egyéb napokra meg találjunk ki valami egyéb programot. Most egyelőre nem volt ilyen. Kíváncsi leszek, hogy július végén majd milyen időjárást kapunk. Mindenesetre nekem már eléggé hegyhiányom van :-) Úgyhogy most már muszáj lesz kirándulós napokat is beilleszteni. Ráadásul Máté épp akkor lesz Tihanyban zenekaros táborban, úgyhogy napközben nélküle leszünk, este pedig megyünk a Rege cukrászdához koncertet hallgatni. De addig még sok víz lefolyik majd a Dunán. Hajajjj....