Szombati sportnap

 A hétvégén nem tudtunk a hegyekbe menni. Hiányzott is. Ferinek szombaton volt dolga, Máténak meg Marcinak pedig vasárnap volt meccse. Semmiképp nem fért volna még bele egy kirándulás, vagy pedig őrületes nyávogás lett volna, azt meg ki akarja... 

De Máténak tesiből volt sportfeladata, meg volt adva, hogy valahány km tempós séta, vagy mennyi futás, vagy mennyi bicaj, lehetett választani. Máté a biciklizést választotta, és már csütörtök körül eltervezte, hogy akkor majd szombaton fog menni. 

Szóval rászerveztünk erre egy családi sportdélutánt. 

Nekem nem jó már annyira a biciklim, hogy bátran el merjek vele indulni a világba, mert aztán meg hozhatom haza a hátamon darabjaiban a város másik feléről... így az volt a terv, hogy én elfutok a Margitszigetre, ők biciklivel jönnek, ott találkozunk, elnyalunk egy fagyit, és hazajövünk. 

És ez így is történt. Csak nem sanszoltuk be, hogy aznap nyitnak a teraszok... 

Én kicsit korábban indultam, hogy ne kelljen egymásra sokat várni, aztán végül még én vártam a fiúkra, mert ők még út közben megálltak pár szóra egy játszótéren, és ott kicsit elidőztek. Addig én futottam egy plusz kört a szigeten. 

Hát.... rég láttam már ennyi embert ... nagyjából mindenhová jutott belőlük... még a futókör volt a legszellősebb, csak ott meg nem akartam két kört menni, mert elég volt egyszer végigfutom a kavicsok mellett. 

Szombat délután 26001-es volt az utolsó kavics. :-( 

A Margit-hídtól majdnem az Árpád-hídig ér a kősor. Csaknem 2,5 km-en. 

Persze a fagyis, ahová "járunk", na az nem volt nyitva. Akkor itt Milán bedurcizott, ( megint), hogy hazudtunk neki, mert megígértük, és hogy ő csak a fagyi miatt jött, sattarasattara... mintha mi tehetnénk róla, hogy nincs nyitva egy nyomorult fagyis, amikor 20 fok van, és amúgy meg MINDEN nyitva volt! 

Persze a szomszéd krimóban lehetett volna jégkrémet venni, de kilométeres volt a sor, és óriási a tömeg. Semmi kedvünk nem volt ebbe a teraszozásban ilyen formában sem részt venni. Végül egy büfékocsinál még találtunk jégkrémes standot, és azzal megelégedett. 

Visszafelé Máté mindenképpen a lezárt  Andrássy-n akart menni, meg én is, meg egyébként is jó az az út, nem kell a vasúti felüljárón átcipelni a bicikliket. Úgyhogy arra mentünk. Körút- ( dugig volt)- Andrássy ( abban az órában már szinte üres)- liget-haza. 

Aznap reggel hunyt el Monspart Sarolta, akinek a nevét, és őt magát is, minden hobbifutó, aki részt vett valamilyen futórendezvényen, ismeri. Lelkesítő ereje, bíztató szavai egy-egy verseny során úgy kellettek az egyszerű futóknak ott a Nyugati-felüljárón, vagy a Margit-hídon, mint az éltető eső. Akár tűzött a nap, akár esett az eső Saci néni ott várt mindenkit a kereplőjével, a pacsijaival, egy vállveregetéssel, hogy továbblendítsen minden addigra megfáradt futót a holtponton, hogy mosolyt csaljon az arcunkra. A Nyugati-réri naplementében  rá is gondoltam hazafelé menet. 

Én 23 km-t futottam, a fiúk pedig egy szigetkörrel kevesebbet, 18-t bicikliztek. 

Pilisi kirándulások 2.

 Leányfalu- Vörös-kő

Úgy van ez nálunk, hogy van nekem egy hosszú, egyre bővülő  listám, amin feljegyzem a "megnézendőket". Van ezen sok minden, városok, ahová jó lenne elmenni, természeti látványosságok, múzeumok, érdekességek. És van egy másik listám, ahol környékbeli kirándulóútvonalakat mentek, ha valami megtetszik. Így aztán amikor nincs határozott elképzelésünk, hogy merre induljunk, vagy időkorláttal kell dolgoznunk, akkor előkapom a kis listámat, és keresünk egy pont passzolót, távolságban, időben, kihívásban. 

Így került előtérbe a múlt heti kirándulásunk útvonala is, amikor a fiúk elfoglaltságai miatt csak a vasárnap jöhetett szóba, akkorra viszont már nem jósoltak annyira jó időt, sőt esővel is fenyegettek délután, ezért csak egy közelben lévő rövidebb ideig tartó túrában gondolkozhattunk, és végül egy Leányfaluról induló kis pilisi körtúrát választottunk a Vörös -kőhöz. 

Leányfalun számtalanszor átautóztunk már, de magát a falut nem ismerjük, sosem mentünk még le a főútról. Most majdnem a falu széléig mentünk, és itt csapódtunk bele a piros sáv jelzésbe, ami egy darabon még a villasoron vezetett minket ki a faluból, majd felkanyarodott az erdőbe. 

Fantasztikus lehet ennyire az erdő szélén lakni, és szinte tapintani a természetet, a csendet, hallgatni reggel kávézás közben a madárcsicsergést, magunkba szívni a friss esőáztatta erdőszagot. Mondjuk lefelé jövet végig az ösvényen vaddisznónyomok kísértek minket... az már nem volt annyira szivetdobogtató... vagyis igen, csak mésképp. :-) 

Szóval mentünk szépen kifelé a faluból, és befelé az erdőbe. A múlt héthez képest nagy változás volt, hogy már igencsak zöldültek a fák. Biztos jót tett nekik az egész hetes esőzés. És olyan hangos és változatos madárcsicsergés volt egész végig, amit eddig még nem tapasztaltunk. Tényleg feléledt az erdő minden szinten.  Sajnos a madarakhoz végképp nem értek, és azokat még lefotózni sem tudom. A hangjuk alapján is képtelen vagyok beazonosítani őket. Azt hallom, hogy másfajta madarak trilláznak, de nem vagyok képes megjegyezni ezeket a hangokat, hogy aztán akár egy youtube videóból visszazonosítsam őket. Ez van. 

Először a Vörös Meteor forrásnál álltunk meg. 

Tettünk egy kis kitérőt a Rekettyés-forrás felé is, de abból jelenleg nem lehetett inni. 

Marcival gólyahírt kerestünk, amit ő gólyavirágnak hív :-) Erről olvastak a héten az iskolában. 

Innen kezdődött a túra igazi túra része, amikor meredek kaptatón kellett felmászni a csúcsra. 

A hegy tetején áll az egykori Felszabadulási- emlékmű, aminek a tövében remekül meg lehet pihenni. Kiváló hely egy kakaóscsiga elmajszolására. Közben látjuk alattunk a Szentendrei-szigetet, távolabb Vácot, a Naszályt, és a Cserhátot. Lógott az eső lába, úgyhogy nagy panoráma nem volt, inkább felhős-párás, de most ez jutott. 

Cserébe viszont egy lélekkel sem találkoztunk egész úton. 

 

Itt egy kicsit levágtuk az utat, mert nem mentünk már fel a Kis-Bükk-tetőre, hanem rögtön rátértünk a sárga sávra, és visszafelé kanyarodtunk a falu felé. Voltak sárosabb, nehezebben járható részek, de alapvetően innen már sima liba volt minden. 

Kiérve az Álló-rétre. 

Én még szívesen lementem volna a Duna-partra, de a gyerekeket már nemigen mozgatta meg ez az ötletem :-) Inkább a mekibe akartak már menni. Na meg haza akartak érni a forma 1-re. 

Végül remekül időzítettünk, mert amíg a hegyen voltunk, csak egyszer-egyszer kezdett el csöpörészni az eső, de nem volt vészes egyáltalán, de mire visszaértünk a kocsihoz, és amikor már benne ültünk, akkor már egész rendesen esett. Szóval jól kicentiztük. 

Pilisi kirándulások 1.

 Hideglelős-kereszt - Sas-hegy - Fári-forrás - Búbánatvölgy

A minap, talán Travellina oldalán volt kérdés, hogy a sok lemondás mellett, mit adott nekünk a vírushelyzet. 

Nekünk egyértelműen a rendszeres kirándulást adta. Míg korábban csak időszakosan tettünk egy-egy hegyi túrát, mondjuk évszakonként egyet, kettőt, addig most már a többedik hete csináljuk, hogy hétvégén az egyik napon megmászunk valami hegyet. Vagy kettőt. Tettünk már hosszabb és rövidebb túrákat is, könnyebbeket és nehezebbeket, de mindegyik nagyon más volt. 

Nagyon érdekes látni, ahogy feléled a természet. Ahogy hétről-hétre egy kicsit más arcát mutatja az erdő, ahogy egyre zöldül. 

Most két egymásutáni héten is a Pilisben voltunk, de a Pilisnek két felén, és egyre inkább lenyűgöz a Pilis IS. Így, hogy igyekszünk kerülni a felkapott helyeket, mint a Prédikálószék, Rám-szakadék, Dera-szurdok, és társai, így olyan részeit ismerjük meg a hegységnek, amit lehet, hogy egyébként sosem. 

A múlt hétvége előtt Esztergom felől másztunk fel az úgynevezett Hideglelős-kereszthez, majd innen lereszkedve egy jókora kört mentünk a Búbánatvölgyig. A túra csak az első néhány kilométeren volt igazából megerőltető, a keresztig feljutás, és utána a Sas-hegyre menő kaptató elég meredek volt, és a mozsalékos hegyoldal sem könnyítette meg a dolgunkat. De ha ezt már leküzdöttük, utána szinte már csak lefelé mentünk kilométereken keresztül. Néhol erős szélben, néhol csöpögött az eső, de nem volt vészes. 

Rajtunk kívül egy nagyobb fiatalokból álló csapattal találkoztunk csupán, ők mondjuk jó sokan voltak, vagy 10-en, de ügyesen kerülgettük egymást, nem volt fennakadás. 

A Helemba-sziget túloldala már Szlovákia. 

Itt már eléggé kivoltak :-) Azt mondták, innen aztán ők tovább nem jönnek. De aztán muszáj volt... belátták, hogy a hegyoldalban nem maradhatnak sokáig... 

Út közben érintettük a Fári-kutat is, itt megtöltöttük a palacunkat. 

A völgyhöz már eléggé megfáradva érkeztünk. Mint egy vert sereg, úgy kullogtak a fiúk a Kerek-tó melletti padhoz megpihenni. 

Búbánatvölgy. 

Innen el lehetett volna kanyarodni a Mi kis falunk horgásztava felé, de nem volt már bennünk ( főként a gyerekekben) annyi szusz. Helyette hazafelé Pilisszentlélek ( Pajkaszeg) felé jöttünk, és átautóztunk a falun. Nem szálltunk ki, mert már elég késő volt, csak úgy autóból körbenéztünk. De nagyon vicces volt, ahogy néhányan látványosan csak úgy lődörögtek a faluban egy jégkrémmel a kezükben. 

Aktualitások

Kicsit hosszúra nyúlik már ez az időjárásos áprilisi tréfa... szombaton dögmeleg, vasárnap borús szeles tegnap megint rövidujjúban voltunk kint  a kertben délben, délután rámszakadt az ég futás közben, most meg megint milyen már... ha meleg jön, akkor szét akar esni a fejem, annyira fáj... ha hideg jön, akkor meg a hasam fáj a császáros sebeim miatt... sehogy sem jó... tudom, sok sebből vérzek :-) 

Feri ma megy oltatni délután. Szputnyikot kap, de be kell érte mennie a belvárosba.  Hogy miért, azt azóta próbáljuk kitalálni... teljesen röhej az egész regisztrációsdi.... mind a ketten még nagyon az elején regisztráltunk, január vége-február eleje, már nem is tudom, de Feri 1-2 héttel később, mint én, mert az ő emailcímét csak később fogadták el.  Oké, hogy ő pár évvel előrébb jár nálam, de nem annyira szignifikánsan, és már nálam fiatalabbak is kaptak oltást. az is igaz, hogy annyira nem hiszek az oltásban sem,  hogy odamenjek valahová toporzékolni, igazából csakis azért vagyok hajlandó beoltatni magam, hogy tudjunk végre rokontlátogatni, nyaralni menni, vagy moziba, vagy bárhová, ahová szeretnénk. 

De mindegy, mert  így legalább mellé csapódom, és bevitetem magamat is, mert átvehető a booklineban a könyvesbolt-bezárás előtt rendelt rendelésem. Csak nehogy annyira kiüsse a szputnyik Ferit, hogy nekem kelljen hazavezetnem :-) 

Jövő héten elvileg iskolanyitás van. 

Mátéék biztos, hogy nem mennek május 10-ig, ezt már rögtön az ápr.19-i nyitásról szóló hírekkel együtt kommunikálta az igazgatójuk, függetlenül attól, hogy utána Viktor is ezt kommunikálta. 

Milánéknál most megy az szmk-s levelezés, hogy ki mit gondolunk, engednénk, nem engednénk, mikor engednénk, stb...  de szerintem ők sem fognak menni érettségiig. ( lehet, hogy a saját érettségijükig se sokat :-D) 

Marciéknál egyelőre az az álláspont van, hogy nyitnak a jövő héten. 

Olyan fejetlenség van ezen a téren IS. olyan megoldás, ami mindenkinek megfelelő úgysem lesz. Nyilván ésszerűen nem kéne iskolába menniük a gyerekeknek, mikor a Heim Pál tele van koronás gyerekkel. De érthető az igény a jelenléti oktatásra is. Én is a jelenléti oktatásban hiszek. Az itthoni digitális oktatás lehet bármilyen pengén szervezett, nem ér kutyafülét sem.Résztveszenk az órán, megoldják a feladatokat, de nincs rutin, nincs ismétlés, inkább csak egyfajta legyünk túl rajta, csapjuk össze hozzáállásuk van inkább. 

Szóval elvileg én is a jelenléti mellett vagyok, ettől függetlenül felelőtlenségnek gondolom úgy visszaküldeni őket, hogy még a tanárok sem teljesen védettek, meg a szülők sem. Én pl. még behívót sem kaptam oltásra, örülni fogok, ha nyárra egyáltalán úgymond védettnek mondhatom magam. 

Mondjuk a mieink edzésre is járnak, azt bezzeg nem tiltja senki, ott aztán van távolságtartás, meg negatív teszt, ja nem... én hülye, oda nem kell :-) 

Csak ha meg nem engedem őket, arra hivatkozva, hogy hát iskolába sem járnak, mert fertőzésveszély van, akkor meg én vagyok a szar, a fiúk is rám fújjognának meg az edzők is.  

Na szóval így vagyunk.. sodródunk az árral, és igyekszünk megfelelni az épp aktuális követelményeknek. 

Csodaszép virágos kirándulás a Börzsönyben

Igazán nem szeretnék feltétlenül átmenni túrabloggá, de annál érdekesebb és említésre méltóbb nemigen történik velünk, minthogy hétvégente 1 napot mindenképpen a szabad levegőn szeretünk tölteni, lehetőleg egy lehető legkevésbé emberekkel teli helyen. 

Írhatnék az itthontanulásról, hogy mennyire belefásult már mindenki. Hogy noszogatni kell mindegyiket, hogy az online órák mellett/után még nem ér véget a nap, és jó lenne érdemben is tanunlni. Írhatnék arról is, hogy egy végeláthatatlan harc és veszekedés van a tabletek és a telefonok vagy bármilyen kütyük miatt, ami nélkül szerintük nincs élet, és sokkal izgalmasabb bárminél az, hogy vagy pötyörészünk valamilyen eszközön, vagy bambulunk valami videót, ahogy vadidegenek pötyörésznek. 

Írhatnék arról is, hogy folyton éhes mindegyik, hogy hogy már azért várom a legjobban az iskolába járást, hogy végre ne itthon kelljen etetni őket nulla-huszonnégyben, mert már se ötletem, se kedvem nincs ehhez az ipari étkeztetéshez. 

Aztán írhatnék a húsvéti szünetről is, ami teljesen eseménytelenül telt, mert nem utaztunk rokonokhoz, hanem a szokásos itthoni magányosságunkban töltöttük el a napokat. 

Ennek az itthonlétnek az egyik napján tettünk egy hiperszuper kirándulást ezúttal megint a Börzsönyben. Rákaptunk, szeretjük, mert gyönyörű, és nem utolsó sorban mert nincsenek embertömegek. 

Most, hogy már a sokadik hete járjuk a környező hegyeket, azt veszem észre, bár a fiúknak biztos más lenne a véleménye, hogy már nem riadnak meg annyira egy-egy távtól, mert van összehasonlítási alapjuk. 

Most például Milánnal együtt választottuk ki az úticélt, és a leírás alapján 8.8 km-es volt a körtúra, amire Milán rögtön azt mondta, hogy oké, az nem olyan sok.  Marci persze ágált egy kicsit, hogy az rengeteg, de mikor mondtuk neki, hogy a megelőző héten, amikor a Mackó-barlangnál jártunk a Pilisben, akkor kicsit több, mint 6 km-t mentünk,  és szinte el sem fáradtunk, ez meg alig több valamivel, akkor végül beadta a derakát, és egészen sokáig jött is duzzogás nélkül. :-)

Szóval... szombatra raktuk a kirándulást, mert volt néhány dolog, amit munkanap lévén el akartunk intézni, illetve útba akartunk ejteni, egy kertészetet, és át akartuk venni az új tepsimet az e-digitál átvevőpontján Újpesten.( volt egy márc. végéig levásárolandó kuponunk, amit addig tologattunk, hogy muszáj volt online rendelni valamit. ) Úgyhogy az irány adott volt, már csak célt kellett találni, az meg gyorsan meglett. 

Mondhatom, hogy a szokott úton indultunk, a 2-esen Vác felé, és egészen Nagyirtáspusztáig mentünk autóval. Ott a St. Orbán erdei hotelnél parkoltunk, és induétunk be az erdőbe. 

A kinézett útvonal leírás azzal kecsegetett, hogy közepesen neház, de igen változatos és látványos körtúrában lesz részünk. És ezt így utólag alá is tudom támasztani. Valóban fantasztikus volt. Talán az egyik legjobb kirándulásunk volt. Pedig mostanában azért ezt elég sokszor elmondom, hogy ez volt eddig a legjobb. :-) 

Az utunk 3 hegycsúcsot érintett, először a Nagy-Sas-hegy oldalán kapaszkodtunk fel. 

Itt aztán olyan látványban volt részünk, amiben szerintem még sosem, mert egészen eddig még sosem kirándultunk ennyire rendszeresen, csak úgy hébe-hóba, amikor lett egy szabad napunk, de most, hogy minden hétvégére jut egy kis hegymenet, szinte a szemünk előtt éled a természet, nyílnak a virágok, és valami csoda felfedezni, hogy ami mág a múlt héten kopár volt, az már bimbós, ami korábban mág épp csak nyílott, most egész hegyoldalak vannak tele virágokkal. 

Ahogy a hegytető felé közeledünk, és kezdünk kiérni a magas bükkösből, egész hegyoldalnyi odvas keltike vár ránk. Nem lehet betelni a gyönyörűséggel.. 

Megpihenünk, álmélkodunk, bámészkodunk, majd tovább haladunk, és a Só-réten csodaszép tavaszi héricseket találnunk. 

Kis kaptató után a rétről már a Só-hegyen is vagyunk. Hát innen valami csodálatos a táj! 

Körben a Börzsöny magas csúcsai, a messzeségben kanyarog a Duna, a párában kivehető az Esztergomi Bazilika tornya. A másik irányban a Visegrádi-hegység vonulatai, jó átnézni a Zebegény felé, és konstatálni, hogy azon a hegyen is már voltunk, még tovább ott árválkodik a Naszály csonka csúcsa, amit ugyancsak bevettünk még tavaly. 

Találunk még néhány kökörcsint, de már eléggé a végüket járják, az erős szélben sokuknak már nincsenek meg a szirmai. 

A Só-hegyről át tudunk nézni a Kopasz-hegyre, ami az utolsó megmászandó hegyünk. Az internet szerint az ország egyik legszebb panorámáját adja a hegycsúcs. És valóban egészen elképesztő körpanoráma tárul elénk, miután a sziklás meredeken felküzdjük magunkat. 

A hegytetőn ücsörögnek néhányan, de nem túl sokan, és hogy hogynem, ismerősökbe botlunk, egy osztálytárs szülei pihennek a szélvédettebb hegyoldalban. Váltunk pár szót, majd elköszönünk, ők pont az ellenkező irányba haladnak, mint mi. 

Márianosztra

A Duna Zebegény felé

A Duna vonulata Esztergom felé

Márianosztra: kolostor és börtön 

Kóspallag felé, távolban a Naszály.

Visszafelé már könnyebb utunk volt, még ha nem is volt fölfelé sem annyira megerőltető a túra, mert nagy szintkülönbségeket nem kellett leküzdenünk, de a visszaút már sima liba volt, mert szinte már csak lefelé haladtunk, majd végig a szurdokban, majd a Bezina-patak völgyében, és sittysutty már vissza is értünk a kocsihoz. Azért volt egy kis Marcinyafogás, csak úgy a miheztartás végett, de a szurdokban annyira jól járható volt az ösvény, hogy még szaladni is kedvük támadt, és jó előre el is mentek, míg mi hátul poroszkáltunk és csodáltuk az erdőt meg a virágokat. 

Bársonyos tüdőfű

A kisvasút sajnos nem jár most a vírus miatt, pedig Nagybörzsönyből indulva itt halad az ország leghosszabb kisvasuta. 

A piros kereszten... már nem kell sokat menni... 

Az út vége felé Marci átcaplatott egy levelekkel fedett mocsaras részen. Ettől sírva fakadt, hogy sáros lett a cipője... annyira cuki volt... alig tudtuk megvígasztalni, hogy nem baj, mert mindjárt visszaérünk az autóhoz, és otthon meg ki tudjuk mosni, no para... 

Végül tényleg pont annyi lett a túra, mint a leírásban :-) 

Annyira szép volt, és most még a gyerekek sem nyafogtak annyit, mint máskor korábban. Nagyon szuper nap volt. 

Hazafelé persze még bedobtunk egy mekis hambit, csak hogy kibírjuk hazáig. 

Aztán a húsvéti napokon már csak a ház körül tettünk-vettünk, az idő sem volt annyira kintre csalogató, most meg egyenesen hideg van. De a hétvégére újra melegedést jósolnak, úgyhogy lehet újabb úticélokat keresni :-)