Téli csodafutás, meg ez, meg az

 Úgy volt, hogy ma délben már elindulunk Szentesre, de mivel masszív ónos esőt jeleztek az ország azon részére,  jobbnak láttuk nem elindulni. És ha már így alakult, akkor délelőtt jutott idő végre futásra is.

Az biztos volt, hogy a hegyek felé indulok, mert arra tuti nincs letaposva jegesre a hó, meg hát egyébként is.

Egy darabon, a tó parton Feri is velem tartott, majd mikor elváltunk fölfelé vettem az irányt.

Hideg volt, de olyan jól esett a mozgás, hogy egyáltalán nem fáztunk. A hegyoldalon néhány állatnyomon kívül semmi nem volt, csak a süppedő hó, és körben a csend. Elképesztően szép volt, és ha ebéd előttre nem lett volna még egy szánkózás betervezve, akkor ki tudtam volna futni a világból. Bár lehet, hogy egy heggyel arrébb már belefutottam volna valami határőrségbe...

Aztán kimentünk még szánkózni. Ebből volt némi duzzogás, hogy repedt a szánkó, meg egyebek, de végül csak sikerült egy bő órát csúszniuk, nekem meg addig kockára fagytak a lábujjaim.

Délután naplementekor pedig még tettünk egy jókora sétát Marcival. 

Karácsonyi szánkó

 Szerintem még sosem fordult elő olyan, hogy karácsonykor szánkózni tudtunk volna...

Ma reggel Marci és Milán viszonylag korán már ébren volt, és azzal ébresztettek mindenkit, hogy nem olvadt el a hó, mehetünk szánkózni. Ők már mamával meg is reggeliztek.

Micsoda szerencse, hogy épp kaptak 1-1 szánkót, fel lehetett avatni.

Ilyenkor télen, amikor szánkózóidő van, mindig elmesélem nekik a gyerekkorom nagy szánkózásait az ózdi szánkózóhegyen. A SZÁNKÓZÓHEGY! Fűvel borítva tavasszal, nyáron már sokszor láttuk, most végre ki is próbáltuk 🛷😁

Az én időmben a hegyoldal közepén volt még egy méretes bukkanó, ami jól megdobta a szánkót. Az azóta már elkopott, de így is nagyon jó gyors a pálya. Lehet rajta repeszteni. 🙂Olyannyira, hogy Milán el os repesztette a szánkót. De én azt mondom, inkább repedt szánkó, mint repedt kéz.

Fehér karácsony

Karácsony első napja van, köszönt és minden jót kíván, egy csíz a csupasz körtefán.

Mint már sok éve, karácsony első napján Ózdra utaztunk. Sokáig szöttyögtünk az autópályán, rengetegen voltak, majd az út felétől zuhogott az eső. Hogy ónos vagy sem, azt autóból én nem tudtam megítélni, de mindegy is volt, mert nagyon demoralizáló volt. 

Aztán itthon ebéd után, pihenés közben mintha hószálingózássá változott volna az eső. 

Mire elindultunk a nagynénémhez már igazi hó esett!

Mire eljöttünk tőle rendes nagy hó volt!

Annyira hihetetlen volt, hogy azon nyomban csak felkaptunk magunkra még egy pulcsit, és már indultunk is a városközpontba, megnézni a díszítést.

Egész úton az autóban délelőtt sopánkodtam magamban, hogy hogy lesz ilyen mocsok esőben világító szarvas nézés... És tessék, nemhogy elállt az eső, de gyönyörű hóesésben sétáltunk be a városba ♥️ nem is kívánhattam volna szebbet!

Karácsony felé

 A pechsorozatnak sikeresen pontot tettünk a végére. Az utolsó hét már szinte zökkenőmentesen telt. A gyerekek megajándékozták egymást a suliban, volt focis évzáró, evezős karibuli, süti és édességhegyek.

Itthon is kisült egy giga adag mézeskalács, ami aztán rekordsebességgel tűnt el. A hiányt egy jó adag citromos keksszel és pogácsával pótoltam, de mire kettőt pislogtam, annak is hűlt helye lett.  🤔

Az ajándékok is beszerződtek végül mindenkinek. Volt némi kanyar, meg varia, de minden jó, ha vége jó. 

A héten kisült egy hatalmas tepsi mézeskrémes, de kérdés, hogy marad-e még a kacsa utánra 🙂 én nem tudom, de ezeknek feneketlen a gyomruk. 

Tegnap délután még egy barátnős mozizás, városban sétálás is belefért a mai karácsony előtt. 

Az úgy volt, hogy amíg én kimenőzök, addig a fiúk itthon mindent előkészítenek a fadíszítéshez, de... De nem találták a talpat. Pedig tavaly még megvolt. Úgyhogy a ma reggelt a keresésre fordítottuk. És végül meg is lett. Feri megtalálta a pincében, mondhatni a helyén, de legalábbis ott volt, ahová tette. De ez csak akkor jutott eszébe, amikor már meglett, hogy tényleg, a korcsolyákkal együtt vitte le 🙂 szóval lett feldíszített fánk is 🎄

Hát így fordultunk rá a Karácsonyra. 

Legyen boldog, békés Ünnepetek 🤗

Pechszéria

 Mikor máskor, ha nem decemberben érne minket utol a rontás... 

Úgy kezdődött, hogy a múlt szombaton, a munkanaposon, délután elromlott a mosógép. Beraktam a szokásos mosást, jöttem-mentem, tettem-vettem, Marcit délben kellett elhozni suliból, a többiek itthon tanultak, és két valami között félúton még be is néztem a fürdőszobába, hogy nem járt-e még le, de 26 percet mutatott. Tudomásul vettem és hagytam, had dolgozzon. De maikor legközelebb a fürdő felé jártam, sokkal-sokkal később, és feltételeztem, hogy akkor már biztos végzett, még mindig azt a korábbi 26 percet mutattam és villogott rajta az a hibajelzés, a villogó kulcs, amit júniusban már megcsináltak. Akkor valóban az ajtózárral volt a gond. 

Most miint kiderült, a hibajelzés ugyanaz, de mivel a gép lezárva maradt, így nem az ajtó volt a bűnös, hanem a szénkefe. De ezt már csak hétfőn tudtuk meg, amikor kijött a szerelő. Ránézett és rögtön mondta, hogy ez a szénkefe. Kihúzta, szétszedte, kicserélte, és valóban alaposan el volt már kopva, szinte semmi nem is volt már abból csaknem 5 centis szédarabból. 

Úgyhogy most újra működik. Vígan és dalolva. :-) 

Na de, annak örömére, hogy megjavult a mosógép, épp csak kiengedtem a szerelőt a kapun, visszamentem a lakásba, gondoltam iszok ennek örömére egy pohár vizet. Megnyitottam a mosogatócsapot, és abban a pillanatban a csöve hosszában kettérepedt,és jött ugyan a víz, csak nem a kifolyó végén, hanem mindenhonnan máshonnan. 

Hát nem volt őszinte a mosolyom, már ha volt egyáltalán. 

Pláne, hogy rögtön az volt a második gondolatom, a csúnyábbak után, hogy nem lesz egyszerű lecserélni, mert már amikor a munkalapot cseréltük, és beleraktuk a mosogatótálcát, már akkor is néztük, hogy bajban leszünk, ha tönkremegy egyszer a csap. Na ez a bajban levés ez most jött el, mert nyilván ez így szigetelőszalaggal körbetekerve nem maradhat. 

Feri közben már meg is rendelte a másikat, én tegnap el is mentem érte, hogy ne teljen az idő házhoszszállítással. 

Ez mondjuk érdekes volt, mert a 3. ker.-ben volt raktáron olyan csaptelep, ami jó minőségű és jó paraméterekkel rendelkezik, és oda tőlünk most, mióta a körvasútsoron elindult a vonatfogalom, szuper vonatkapcsolat van. Felszállok itt Újpalotán és 15 percen belül már Aquincumnál voltam. Fantasztikus volt. :-) Tényleg. Ahogy átsuhantunk a vasúti összekötőn a Dunán, ami félig ködben volt félig nem, az nagyon sejtelmes volt. Máté evezősöblét vékony jéghártya borítja, a  másik oldalon a hajógyár hajói a ködös párában... elég borzongató volt. Kiegészítőjeggyel egészen elérhető lett így a Pilis is, mert a vonat Solymáron át Piliscsabára megy. Elképesztő. Úgyhogy akár kijárhatnék futni a hegyekbe is, most hogy így feltérképeztem a vonatjáratot. 

Szóval most itt figyel az új csaptelep. De ma mindenkinek évzáró bulija van, holnap délelőtt Milánnak még van egy futsal tornája. Na de aztán! Muszáj lesz nekiesni a csapcserének. 

szóval lehet, hogy az idei karácsonyi süti sütést csapcserére cseréljük. Aztán még az is lehet, hogy pikkpakk meglesz.  :-) 

Egy kis korona-abszurd

Ott kezdődött, hogy  Milánéknál az egyik gyerek a múlt héten korona pozitív lett. Le lett jelentve, meg minden, ahogy kell. Tegnap délután érkeztek meg végül az email-ek az oltatlan gyerekek szüleihez, nekem is, hogy akkor múlt péntektől e hét vasárnapig akkor Milán karanténba került. Hogy 5 nappal később mit ér ez az egész, azt a jó isten se tudja. azt meg biztos, csak én nem értem, hogy ha tudvalevő, hogy az oltott ember is elkaphatja és terjesztheti, akkor a karantén az oltott gyerekekre miért nem érvényes. Ők legális fertőzhetnek a buszon, az iskolában, az edzésen, bárhol. Ki érti ezt.... 

Nem mondom, Milán örült neki, hogy itthon maradhat. Azt mondja, erre vár már szeptember óta... 

Az este nagyobbik része mindenféle osztálylevelezgetésekkel telt, hogy akkor mi, meg hogy, meg hogy a héten van ebédbefizetés, amit csak készpénzben lehet, ( a 21. században ezen minden hónapban hőbörgök egy sort), meg akkor akinek a héten lett volna aktuális a második oltása, akkor az mikor kapja meg, és hogy jó lesz-e az úgy, meg ilyesmi. 

először az volt,h ogy nem is lesz online oktatás, mert azt csak az Emmi rendelheti el, de az még nem jelentkezett, de majd a leckét és tanulnivalót feltöltik classroomba. Aztán reggelre már az volt, hogy mégis lesz online óra, de nem minden tárgyból. Az osztály fele meg odabent nyomja. 

A másik, hogy Milán egy másik osztálytársának az anyukája covidos, megint. Volt már egyszer még régebben, azóta kapott 3 oltást is, és most megint. De teljesen szürreál, hogy mivel "rendesen" oltott a háziorvosa gyakorlatilag lepattintotta, hogy neki nem jár államilag finanszírozott teszt, akár van tünete, akár nincs. Így hát fizetett magának egy tesztet, majd az egész családnak, mert hát ők is oltva vannak, nem jár nekik tesztelés, és B. sem kerül karanténba, még úgy sem, hogy az anyja covid pozitív, merthogy oltott, és oltottakat nem tesznek hatósági karanténba. Szóval írta az anyuka, hogy fél nap telefonálgatás után persze sikerült elérnie a gyerekorvost és gyakorlatilag kikönyörögnie, hogy írjon a gyereknek igazolást a hétre meg a jövő hétre, de így ebben a formában neki nem jár online oktatás, ergo, a jövő héten, amikor elvileg a többiek visszamehetnek a suliba, és megszűnnek az online órák, akkor ő szépen pótolgat otthon. 

Próbálok logikát keresni az egész rendszerben, próbálom megtalálni az intézkedésekben az ésszerűséget, de egyelőre nem lelem, és folyton csak azt érzem, hogy nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, és a jobb kezünkkel vakarjuk a bal fülünket hátulról, és bármiáron ragaszkodnak egyfajta utópisztikus elképzeléshez, ami hangzatos ugyan, de nem igaz, hogy a védettség, az védettséget jelent, pedig nem jelent teljes védettséget, csak úgy teszünk, mint jelentene. 

Na szóval. Milán itthon dekkol mától. Elméletileg kutya baja, tünete legalábbis nincsen, bár szerintem hamarabb fertőződik meg a fociedzésen, meg a futsall bajnokságon, ahol mindig utólag derül ki, hogy ez is meg az is kovidos volt ám, ha egyáltalán kiderül, de a focicsapatra nem vonatkozik a karantén, ott büntetlenül  lehet fertőzni, pedig ott testközelben vannak a gyerekek és lihegnek egymás nyakába, nemúgy mint a suliban. Mindegy is, úgysem fogom én ezt megérteni. 

Reméljük a legjobbakat. Vigyá(z)zunk magunkra, vigyázzunk egymásra! 

Első hó

 Nagyon fura volt nekem tegnap, amikor kinéztem reggel az ablakon, és havas volt minden. Persze tudtam, hogy az ország egyes részein már van hó, meg láttam, hogy Kékestetőt elözönlötték megint az emberek, de arra nem gondoltam, hogy nálunk is havazás lesz. Nemigen szokott erre példa lenni január-február előtt, vagy még akkor sem. 

Külön a kezünkre játszott, hogy Marci szombat délután kiment a kis barátjáékhoz, Remeteszőlősre, és ott is aludt, és vasárnap érte kellett mennünk, úgyhogy ha már úgyis a hegyek felé indultunk, bedobtuk a szánkókat a csomitartóba. 

Mire mi kiértünk Remeteszőlősre, addigra Marci meg Tomi már túl voltak egy nagy kerti hócsatán és hóember építésen. Cukifánkok voltak. 

Aztán kerestünk egy kisebb dombot, ahol csúsztak párat a fiúk. Eddigre mondjuk már eléggé olvadásnak indult a hó, meg Milán duzzogott egy sort, hogy miért nem a szokásos Visegrádunkra megyünk... de nem lett volna praktikus, egyrészt mert az totál az ellenkező irányba lett volna, másrészt nem is voltunk még felkészülve a szánkózásra, olyanok vagyunk mint a közlekedési vállalat, hogy hóra nem számítottunk, és tavaly az egyik szánkónk alaposan elrepedt, úgyhogy az arra a kis dombra még pont elment, amit találtunk, de a visegrádi hegyen már nemigen lett volna ebből nagy vigasság. 

Na de most felkészülünk a télre most már mi is :-) ( már rendeltünk is is új szánkókat, ami 70 kilót bír 

😊 )

Aztán Marci olyan kis cuki volt, mert hazaérve már csak azt tudta kérdezgetni, hogy mikor kell már cipőt pucolni, mikor kell? Végül estére kikerültek a csizmák a kéménynyílás alá. Az ablakba már nem férnek, Máté negyvenvalahányas bakancsa még így is kicsit túlkorosnak tűnik a többi között. :-) 

Az alvó oroszlánt is fel kellett költenünk idejekorán, hogy együtt nyithassák ki a csomagokat. 

Én pedig futottam egy mikuláskört :-) 

Madárijesztő

Marciéknál a múlt héten két esemény is zajlott párhuzamosan, az egyik a termény kiállítás, amit minden évben meg szoktak rendezni, és ilyenkor mindenféle őszi termésből, levelekből, akármikből készítenek az osztályok valamit, amit aztán kiállítanak a folyosón. 

A kiállítást ugyan csak a belsősök láthatják, mert szülők egyáltalán nem mehetnek be az iskolába, de a Marciék alkotása pont az üvegajtóval szembe került, úgyhpgy az övéjüket például minden gyerekéért érkező szülő megcsodálhatja. 

És hát van is mit csodálni rajta, mert nagyon szépre sikerült a mű :-) Kincső néni küldött róla képet, hogy mit alkottak a gyerekek a hét folyamán. 

Sün Balázs meséjéhez készítettek illusztrációt. Marcinak a sünház festésében és a falevelek ragasztásában van benne a keze :-) Szerintem nagyon szép lett. 

Aztán péntek délután pedig madárijesztő szépségverseny volt. Ezt láttam már korábban az eseménynaptárban, de azt hittem, hogy készít minden osztály egy-egy maráijesztőt, és azok versenyeznek majd, de nem. Hanem a gyerekek öltöztek/ öltözhettek be madárijesztőnek. 

Marci nem mondta, hogy nagyon be szeretne öltözni, magától legalábbis. De amikor kérdeztem, hogy beöltözne-e, akkor azt mondta, hogy jó. Úgyhogy előkerestem a láda aljáról egy kiöregedett, ősrégi piros vászon nadrágomat, amit rakosgatok már vagy 20 éve, hogy majdcsak jó lesz valamire. És tessék! eljött az ideje. :-) Emellé már csak egy kockás inget meg egy kalapot kellett keresni, és kész is volt a mi kis madárijesztőnk. :-) Aki inkább cuki volt, mint ijesztő, de hát hozott anyagból dolgoztunk :-) 

Más. 

Sok idő és sok kavarás és variálás után a héten Milánnak és Marcinak újraindul a korcsolya. Milánék ma reggel mentek, nagyon kíváncsi vagyok, hogy majd mit mond. Náluk először úgy volt, hogy csak a lányok mennek, mert a fiúk tesitanárja nem akarta őket vinni, ami azért elég gáz hozzáállás szerintem, meg egyébként is... milyen már, hogy a fél osztály mehet, a másikat meg nem viszik. Lehet, hogy nagyobb felháborodás volt ebből, mint ami hozzánk eljutott, de végül az lett, hogy persze, mehet mindenki. Meg hát valljuk be, hogy nincs ennél jobb elfoglaltság télen a tesi óra keretén belül, mert egyébként bent lennének a sátor alatt, így meg mégiscsak kint vannak a szabad levegőn. És 10 perc sétányira sincs a sulitól a koripálya! 

Amúgy meg az egész ötödik évfolyamot leverte a covid, legalábbis a nagyobbik részét, úgyhogy mindkét osztály otthon van, egyik fele igazolt beteg, a másik meg karanténban van. Milánéknál nincs egyelőre gáz, nem is volt még egész eddig, szerencsére, pedig náluk is csak a kisebbik része oltott az osztolynak. Szóval nem is baj, ha minél több időt töltenek az épületen kívül, pl. a koripályán, mert az épület maga a fertő. 

Marciék pedig elvileg pénteken kezdenek. De náluk is nagy kavarás volt, mert a tankerület vezető  bunkóparaszt  először keresztül akarta húzni az évek óta jól működő rendszert, és kitalálta, hogy iskolaidőben nem lehet menni korizni. Eléggé nagy volt ebből a felháborodás a sima szülőin is meg az szmk-n is, és gondolom a többi kerületi suliban sem okozott ez felhőtlen elfogadást, úgyhogy végül mégiscsak mennek, de nem mehetnek külön busszal, mint eddig, hanem csak bkv-val. De hát üsse kő, akkor menjenek azzal. 

Marika néni 2 és fél  hét betegség után ma végre újra visszatér. Covidos volt, és oltott. De mire kiderült, hogy covid +, addigra volt már negatív tesztje is, aztán pozitív, aztán azt írta nincs nagy baja, de később mégsem volt annyira jól, szóval eléggé követhetetlen volt, de szerencsére úgy tűnik túl van rajta, és ma már van újra. Reméljük, hogy az utóhatások sem döntik le a lábáról. 

Máté kirándulni volt tegnap az osztályával a Budai-hegyekben. Ugyanoda mentek, ahol Milánnal meg Marcival voltam az őszi szünetben, a Hárs- hegy kilátóit nézték meg. Azt mondta jó volt. Én meg azt mondom, nem fáradt el eléggé, mert itthon volt még ereje piszkálni a testvéreit, és ordibálni velünk, amikor rászóltunk, hogy hagyja abba. De hát a lényeg, hogy egyben van és egészséges. Hát nem? :-) 

Szombati para

 Szombaton délelőtt Marcinak Bozsikja volt. Az utolsó, szerencsére, ebben a szezonban. reggel nyolckor már ott álltunk a pálya szélén, leadtuk Marcit, elmentünk bevásárolni. Mire visszaértünk, addigra már csak két meccs volt hátra, de még így is jó 1 órát ácsorogtunk. Annyira hideg volt, hogy már fájt, pedig fel voltam öltözve rendesen. 

Még hazaérve is úgy éreztem, hogy sosem fogok felmelegedni. Nem is terveztünk délutánra egyebet, csak hogy leülünk a tévé elé és nézünk valami buta filmet popcornnal. 

De még mielőtt ez megvalósulhatott volna, még a világosség utolsó perceiben a fiúk kimentek még az udvarra passzolgatni. Kint voltak már egy ideje, amikor hallom, hogy Marci sírva jön fel, hogy megcsípte egy darázs. Már megint. De hogy mindig őt találják meg.... 

Nem olyan régen, pár hete is megcsípte egy a karját, úgy, hogy 2 pulóver volt már akkor is rajta kint, és ez a dög valahogy berepült a ruhája alá. Mikor levettük a pulóverét, akkor kipottyant belőle a darázs. 

Most a térde alatti részt csípte meg, de pont  ugyanígy, hogy berepült a ruhája alá. 

Szóval feljött, bekentük, kis ecetes vízzel beborogattuk, kentünk rá fenistilt, ahogy szoktuk. Nem először forduét már elő. Marci bement a kisszobába és játszott. 

Egyszer csak, 10 perc múlva jön ki, hogy nagyon viszket a szeme, biztos odadörzsölte a kezéről a kenőcsöt vagy az ecetes borogatást. Mondtuk neki, menjen öblítse ki bő vízzel. 

de csak panaszkodik, csak sopánkodik, hát eddigre már teljesen csalánkiütéses lett. 

Adtam neki fenistil cseppet, amiből volt még itthon egy kicsi. 

Kétségbeejtően rosszul nézett ki szegénykém, az egész felsőteste ekkorra már merő kiütés volt, a lábán is jókora foltok lettek, és az álla is piros volt a szeme meg duzzadt. A szemduzzadás nagyon megrémített, ilyen azért nem szokott lenni, pedig volt már csalánkiütése néhányszor Marcinak. Közben egyfolytában kérdezgettük, hogy kap-e levegőt rendesen, tud-e nyelni, nem duzzad-e a nyelve is. Szerencsére nem volt semmi ilyesmi. Viszont nem tudtam, hogy elég lesz-e egy adag fenistil csepp, és több nemigen volt itthon. 

Közben kerestem az orvosi ügyelet számát, hogy legalább küldjenek fel egy új Fenistil cseppet a felhőbe, vagy mondjanak valamit, hogy menjünk be, vagy a bethesdába, ha az egyáltalán az ügyeletes, vagy mit tegyünk. 

Gyerekügyelet nincsen a kerületünkben, hanem az Árpád hídnál van egy összevont, szóval annyira nem egyszerű még az odajutás sem, hogy felkapom a gyereket és elmegyek vele a sarokig. 

Beszéltünk az rendelővel, és mondtak egy másik cseppet, ami vény nélkül megvehető, és nagyjából ugyanazt elmondta a hölgy, amire egyébként is gondoltam, hogy ha gáz van, dagad, légszomj, ilyesmi, akkor menjünk a bethesdába. 

Így aztán, bár nem terveztem semmit aznap délutánra, mégiscsak futócipő került a lábamra, és elfutottam a szomszéd kerületbe, ahol van egy nonstop patika, vettem ilyen csodacseppet, de már mikor ott végeztem, már mondta Feri, hogy már lohandnak le a Marci kiütései. Így végül szép lassan hazabotorkáltam a vaksötét, ismeretlen járdákon, a szötymörgő ködben vagy esőben. 

Marci tényleg sokkal jobb bőrben volt, nagyjából lementek a nagy kiütések, a szeme is már szép volt, viszont aludt még lefekvés előtt egy jó óra hosszát, amire nemigen van példa már jó ideje. Még vasárnap délben is elaludt ebéd után, amit egyrészt a hirtelen immunreakciónak, másrészt a fenistil cseppnek tudtunk be. szerencsére már kutya baja, a lábán van már csak egy hatalmas folt a darázscsípésnél, azt még kenegetjük. 

Mindenesetre jól rámijesztett. 

Egyébként meg mit keresnek még a kertben ebben az évszakban darazsak? Meg egyáltalán... 

Amúgy meg micsoda szerencse, hogy mindez szombat délután történt, és nem pénteken, amikor színházban* voltam a barátnőmmel. Vagy hogy nem szombaton voltunk színházban. Nem mintha nem boldogultak volna el nélkülem is, ha kell, de jobb volt ez így, hogy én rongyosra paráztam magam, Feri meg nyugtatott engem meg Marcit, hogy nem lesz semmi baj. 

* A Házassági leckék középhaladóknak-ot néztük, ha tehetitek nézzétek meg, fergeteges darab. :-) 

Hétvégi Ördög-orom meg egyebek

 Pénteken azt hallottam a rádióban, hogy ha valami kinti programot tervezünk a hétvégére, azt jobban tesszük, ha szombatra időzítjük, mert vasránap aztán bármi lehet. Ezen felbuzdulva, meg azon, hogy vasárnap Milánnak egyébként is bajnoksága volt, ami egy jócskán fél napos progi, szombaton reggel feltúrtam a netet, hogy valami közeli, nem túl távoli zöld helyet találjak. 

Igazából Marci nagyon szeretett volna kibicajozni a Margitszigetre, aminek nem is lett volna akadálya, de Feri meghúzta a csuklóját, és fáj neki, semmiképp nem lett volna jó neki a bicikli. Úgyhogy próbáltuk meggyőzni Marcit, hogy ezt most halasszuk máskorra. Persze duzzogott. ( értsd. ordibált) de belengettük neki, hogy ha sikerülne időben elindulnunk, akkor esetleg benézhetünk egy cukrászdába is, és ez kicsit lehiggasztotta. 

Máté nem tudott velünk jönni, ( nem is annyira erőltette mondjuk), mert kora délután a Zeneakadémiára ment az osztályával hangversenyre. A Budapesti Fesztiválzenekar játszott Haydnt és Mozartot. Ezt hallgatták  Így ő itthon maradt, és állítólag tanult, majd szépen felöltözött, és elment a koncertre. Mire mi hazaértünk, addigra ő már pont elment. Elkerültük egymást.

Mi pedig az Ördögorom felé indultunk, ami nem tűnt olyan megközelíthetetlennek, hiszen városon belül van, és akár bkv-val is könnyedén megközelíthető. Ennek ellenére szöttyögtünk egy adaggal a belvárosban, de aztán a Dunán túl már repesztettünk mint a szél. 

A Farkasréti temető mellett parkoltunk, innen indultunk a zöld háromszögön fölfelé. 

Az Ördög-orom a 12. kerület sziklaképződménye, Természetvédelmi Terület. A dolomithegy belsejébe a 2. vh. során egy járatrendszert vájtak, ennek bejáratait ma már vaskapuk védik, nem lehet bemenni. 

Néhány percnyi kapasukodó után felérünk a korláttal védett tetőre, ahonnan remek kilátás nyilik a városra, a környező hegyekre, alattunk a Farkas-völgyre. 

Szemben a Széchenyi-hegy, az adótoronnyal. Körbe alaposan beépített hegyoldal. 

Itt, a természetvédelmi tábla mellett közvetlenül épülő lakóépületek helyén áll régen az Ördögorom csárda, ami a múlt század elejének egyik híres és népszerű vendéglátó helye volt. A környék akkoriban még üdülőtelepként volt nyilvántartva, és sok művészembernek, írónak, költőnek volt itt vagy a környéken  törzshelye.  

Félő, hogy azok az üres zöld foltok sem maradnak sokáig ilyen üresek és zöldek. 

A város Pest felé eléggé párába merült, de néhány jellegzetes épület azért kivehető volt, a budai oldal, Gazdagrét, és Bőhm bácsi temploma viszont nagyon jól látható volt. 

A másik " kedvencem" a teljesen táj - és városidegen épülő toronyház a Kopaszi-gátnál. Na ez jól látható mindenhonnan. 😠

De az erdő nagyon szép volt még, bár látszott már, hogy az utolsókat rúgja, már nagyon a végét járja a napsütéses ősz, és közeledik a szürke kopárság. 

Az Oromról a völgybe ereszkedtünk, átkeltünk a vashídon, és itt megint elszabadult a pokol, mert Milánnak elgurult a pirulája, amiért még a Széchenyi-hegyre is fel kellett menni. Noha így is levágtuk az utat, mert igazából elmehettünk volna egészen a normafáig, amerre az út visz, és onnan vissza, de még így is bele akart halni, és jó darabon vergődött a hátunk mögött. 

Pedig alig kellett ám valamit menni. 

A Széchenyi-hegyről már szépen lecsorogtunk a házak közé, és visszasétáltunk az autónkhoz. 

Persze a cukrászdába még be kellett ugrani, hiszen megígértük, és csak a kirándulás közepén voltak rosszak. szerintük. De nem mentünk már vissza a kereszteződésnél lévő Auguszt Cukrászdába, hanem itt nálunk szálltunk ki, és csomagoltattunk el egy adag süteményt. 

Máténak egész későn jött haza, és nagyon tetszett neki a koncert, azt mondta, hogy szerinte elég rövid volt. ( Lehet, hogy szunyókált is közben, azért érezte rövidnek :-) ) 

Vasárnap pedig meccs, és libasült volt a program. rá is ment az egész napunk.