Majdnem teljesen

A hét, hacsak nem a hónap híre Milánt érinti.

Pénteken voltunk hivatalosak a szokásos fél éves kontrollra az Ortopédiai Klinikára. ( Hogy az a fél év, az inkább 8 hónap, az már szót sem érdemel, örülünk, hogy egyáltalán kapunk időpontot. )
Igazából két héttel korábbra volt időpontunk, de akkor írt a klinika, hogy ne menjünk akkor, hanem menjünk most. Meg is lepődtem, hogy írtak, ez valami új fejlesztés lehet, mert korábban kétszer is odamentünk és kivártuk a sorunkat úgy, hogy nem is volt ott a mi doktorunk. Persze megnézték akkor is, de az mégsem olyan.
Ez csak azért jutott eszembe, mert ha az eredeti 4-én megyünk, akkor semmi gáz, megyünk a szokott útvonalon. De 6-án lezárták a 3-as metró azon szakaszát, amit használnunk kéne ekkor. Szóval kicsit újra kellett tervezni az utat, de végül odajutottunk, nyilván.

Mindenre fel voltunk készülve, hogy majd ott őszülünk meg, vagy halunk éhen, vagy mit tudom én... sosem lehet tudni...
Aztán mikor rákanyarodtunk a folyosóra egész kevesen voltak. Már ahhoz képest, ahányan voltak már egyszer-kétszer.
Relatív hamar kaptunk is papírt röntgenre, felmentünk, megcsinálták, visszamentünk.
Milán nyafogott a röntgen miatt, mert nem szereti. Én meg aggódtam, hogy mit fog majd mondani az orvos. Az ilyen kontrollok mindig merő parák nekem.

Egész gyorsan, kb. fél óra újabb várakozás után már bent is voltunk a rendelőben. A doktorbácsi alaposan megnézte Milánt, hogy hogy jár, hogy hajlik, ide-oda forgatta, ahogy szokta, és végül azt mondta, hogy nagyon szépen gyógyul a lába. Már csak a kifelé rotációban van egy nagyon pici 5% körüli eltérés, de azt mondta, az már teljesen jónak mondható egy ilyen műtét után, és fog még ez is javulni. Kicsit még az oldalsó tartóizomzata van befeszülve, arra mondta, hogy párszor menjünk el gyógytornára, de ezt leszámítva már majdnem tökéletes az a lábacska. Már  sarokemelő sem kell neki, ( igaz, hónapokkal ez előtt elhagyta mind a kettőt, ami volt... ) mert már olyan pici az eltérés a két lába között, hogy olyan kis emelő már nincsen. Szóval ez is sínen van.
Megnéztük a röntgen képet is, és azon is jól látszódott, hogy milyen sokat gyógyult, alakult a legutóbbi kontroll óta. Persze ugyanolyan szép sima kerek fejű combcsontja sosem lesz a bal oldalon, mint a jobbon, de már egészen kereke formájú, és szép íves. Pedig rém lapos és csúnya volt még a műtét előtt, és után.

Ennek örömére, elő is jegyezte Milánt, hogy akkor ki kellene majd venni valamikor azokat a fémlapokat és csavarokat a lábából, amivel összefogatták. Már itthon is beszéltünk róla Milánnal, hogy majd előbb-utóbb erre sor fog kerülni, és már akkor is eléggé parában volt.
Most, hogy szóba került, láttam, hogy egészen magába zuhan, és csak a büszkesége gátolja meg abban, hogy sírjon.
Megkértem a doktorbácsit, hogy mesélje el Milánnak, hogy mi ez a műtét pontosan, hogyan zajlik, és nyugtassa meg, mert eléggé fél. A doktorbácsi kedvesen leült Milánhoz, és elmondta, hogy ez már csak egy pici műtét lesz, ahhoz képest, amin már túl van, időben sem tart sokáig, és csak egy kicsike vágást csinálnak ott, ahol most is van a sebhelye, nem lesz új vágás, és hogy hamar meg fog gyógyulni, még gipsz sem kell rá, csak kötés, és hogy utána milyen jó lesz.

Milán persze érti, hogy miért kell ez, meg érti azt is, hogy ez már csak egy kis szúnyogcsípés lesz az előzőhöz képest, mégis nagyon fél, szegénykém.
Nagyon nehezen lehet megnyugtatni, és nem nagyon tudja kiverni a fejéből, hogy mi vár majd megint rá. Pedig ez már tényleg a célegyenes. Úgyhogy lesz még néhány lefutandó körünk, meg jónéhány elsírt könnycseppünk, de aztán remélem, hogy utána már tényleg minden a helyére kerül.

Először szept 2-re írt be minket. De még jó, hogy időben észbe kaptam, hogy az nekünk nem jó, hiszen Marcinak akkor lesz az évnyitója, az első napja az iskolában, amit nem hagyhatunk ki!!! Így végül szept. 30-at kaptunk helyette. Addigra túlleszünk az első sokkon, hogy Marci iskolás, akkor már tudunk majd teljes figyelemmel Milánra koncentrálni.

Huhhh.... de addig még nehéz hónapok állnak előttünk. Milán kis lelkét valahogy muszáj egyenesbe hozni, különben mind a ketten belezakkanunk....