Eszembe jutottak

Valahogy úgy elszaladt a múlt hét, igaz a többi is csak úgy röpköd, meg igazából az egész március mintha nem is lett volna..., hogy csak kapkodtam a fejem, hogy miiiii, óraátállítás???, miiii április????
Mostanában mindig az van, hogy míg mondjuk a konyhában pakolok a bevásárlás után, akkor egy csomó minden van a fejemben, hogy majd erről meg arról is írni kéne a blogon, mert milyen gáz, hogy mégcsak meg sem említettem... aztán valahogy eltűnnek ezek a gondolatok a süllyesztőben, és amikor gép elé kerül, akkor nem sok ötletem van, hogy az adott témáról mit is tudnék amúgy írni, azon kívül, hogy megtörtént.

például.
- Milán és Marci szombat reggelente úszni jár. Nem mindig akarnak menni, többnyire nem, de amikor már betekerjük magunkat a forgóajtón, akkor már nincs ellenvetésük. Szóval csak azt a röpke másfél órás kínlódást kell ép ésszel kibírni, ébredéstől-forgóajtóig aztán már sínen vagyunk.
Milán ő már sima mélyvizes, a 25ös medencében szeli a habokat, hol így hol úgy, mikor mi az instrukció. Az óra elején már egész rendezettnek tűnnek a mozdulatai onnan fentről, már amennyire én értek az úszáshoz, mindenesetre jó nézni, ahogy háton szépen evez a kezével, vagy mellen bukik a víz alá. Az óra vége felé, amikor már fárad, akkor azért már kezd szétesni ez a patent mozdulatsor, és ilyenkor különösen a lábtempóján látszik, hogy leginkább már csak a túlélésre, vízen maradásra játszik.
Marci is kilépett a minicsoportból, és bekerült az egyel föntebbi csoportba, és olyan kis ügyes, és bár nem szereti, ha ezt mondom, de akkor is nagyon cukiiiii. Úgy imádom a kis habtestét! És olyan elszomorító, hogy valószínű már nem sokáig lesz ilyen kis puhaság. Döbbenetesen gyorsan nőnek.
- Máté megint kinőtte a focicipőjét. Komolyan megőrülök a focicipőktől, mert ő már az a méret, amiből nincs már 3-4 ezer forintos kategória, ami minden szempontból tökéletes lenne, mert ha nem jó minőség, akkor úgyis szétszakad 3 hónap alatt, ha meg nem szakad szét, akkor meg úgy kinövi, és tologatok egy jó minőségű kinőtt focicipőt megint. Arról nem is beszélve, hogy már nem is vesz fel akármilyet, mert legutóbb is valami bokaszorítósat kellett venni, mert most az a menő.
Ruhailag szerencsére még nem válogat, többnyire felveszi azt, ami van, egyedül a nadrágra háklis, mert az csak passzentosan szűk lehet, libegő szárú nem. A múlt héten vettem neki egy nadrágot, amit ezen a héten visszavittem kicserélni, mert kicsi lett. Néztem én már akkor is a nagyobbat, de az ránézésre akkora volt, hogy tiltakozott az agyam, hogy azt hozzam el.
Tegnap hazahoztam a nagyobbat. Nézi Máté, nézi, azt mondja, "De Anya, ez hatalmas!!!!"
Na. "Mit gondolsz, miért nem ezt vettem meg a múltkor???"
Persze felpróbálta, és jött hogy húúú pont jó, nem is nagy.
Döbbenet.
Sajnos nem csak a lába  meg a nadrágmérete nő, hanem a szája is... erről regényfolyamot tudnék írni, de jobb ezeket elfelejteni, mint emlékezni rájuk :-)
- Marci fociedzésre is jár, hétfőnként. Persze oda sem akar menni sosem. Aztán edzésen meg brillírozik. Tegnap is olyan parádésan játszotta az edzés végi meccset, hogy nem győzték dicsérni. Nem tudom mi lesz vele a suliban, ha minden feladatnak úgy áll neki, hogy nem akarja, nincs kedve, utálja... Igazából egy nagyon halom lustaság. Az a szerencséje, hogy cuki. De cukiságból nem élünk meg.
Ellenben akárhová bepottyan, mindenhol magára szed 1-2 barátot, egyáltalán nem esik nehezére pillanatok alatt összehaverkodni vadidegenekkel. A múlt héten Feri nem volt itthon, így Marcival együtt vittük Milánt logiscoolra, és ott megvártuk. Van ott egy különteremben egy csocsóasztal, azzal ütöttük el az időt. Először én játszottam Marcival egy ötvenes meccset, majd mellénk csapódott egy kisfiú meg egy kislány, és velük játszott Marci. 20 perc alatt olyan országos cimborák lettek, hogy kifelé menet már vállt vállnak vetve viháncoltak, és hatalmas "Csá MArci, Csá Csabi" kiáltásokkal búcsúztak egymástól, hogy majd akkor legközelebb folytatják.
- Milánéknál a hárombében már megint áll a bál. A múlt héten szerdán megint volt valami konfliktus, lökdösődés, nemtudommi 2 gyerek között, ami nyilván már a sokadik volt az idén/a héten, és Orsinéni eléggé kiborult, és mondott pár dolgot a gyerekeknek, amit nem kellett volna, vagy nem úgy. A gyerekek a lelkükre vették, mentek a körbelevelezések a szülők között, hogy kinek mit mondott otthon a gyerek, majd 2 szülő beszélt az igazgatónővel, majd az ig.nő a gyerekekkel, az osztály megbeszélte az iskolapszichológussal, megbeszélték Orsinénivel, tegnap volt egy rendkívüli szülői ezzel kapcsolatban, szóval már mindenki mindenkivel mindent ezerszer átrágott, meg sok más témát is.
Abban mindannyin egyetértettünk, hogy a múlt szerdai kiborulás az a jéghegy csúcsa volt, és az, hogy ideáig elfajultak a dolgok, volt egy oda vezető hosszabb út, és ennek az útnak a folytatását kellene valahogy kevésbé göröngyösre simítani. A lényeg az, abszolút szubjektíven, hogy van néhány gyerek,akik okkal-ok nélkül, nem tudom, de egy "rossza gyerek" megbélyegzést kaptak az évek vagy inkább az elmúlt hónapok során, és ezzel a néhány gyerekkel, állítólag mindig van valami gond, ezek mindig piszkálják a többieket, vagy verekszenek, vagy egymással, vagy másokkal, vagy simán csak gond van a magatartásukkal. Ez az egész odaáig fajult, erről már korábban is búsongtam egy sort, azt hiszem, hogy az egész osztályértékelés eltolódott egy totál negatív irányba, és még ha vannak is dicséretek vagy pozitív dolgok a napokban ( nyilván vannak), azok eltörpülnek a sok fegyelmezés, kiabálás, veszekedés, és büntetés mellett. Nyilván, ez az állapot se a gyerekeknek, se a pedagógusoknak nem jó, és nem fenntartható. Szóval ezen vagyunk most, hogy akár az iskolapiszichológus segítségével valahogy ezt a negatív közeget felszámoljuk. Én legalábbis szeretném azt remélni, hogy ez volt az igazi célja a tegnap délutánnak, és nem voltunk ott hiába.
Sajnos én nem voltam ott végig, meg az elejéről is késtem, mert közben nekem el kellett vinni-.hozni a gyerekeket edzésről. Én még akkor távoztam, amikor még látszólag együttműködően tudtunk beszélgetni mi szülők, egymással és a tanítókkal. Aztán később majdnem sírva hívott egy szülő, hogy a vége már megint csak a személyeskedés és a sárdobálás lett...
Ahhhh.... Hogy mi lesz még ebből... én valószínűnek tartom, hogy ősztől már nem jön vissza O.néni, ( ha van esze), de hogy akkor mondjuk ki lesz helyette, és lesz-e egyáltalán valaki, és hogy az negyedikben mennyire lesz jó vagy rossz... majd az is kiderül...

Szóval szó sincs arról, hogy unatkoznánk. :-)